Ebből az alkalomból idén megint egy ünnepi filmajánló következik, mégpedig egy olyan filmről, amit már nagyon-nagyon sokszor emlegettem (így aztán a lelkes olvasók már valószínűleg régen várják, hogy egyszer egy részletes ajánlót írjak róla), de teljes egészében csak nemrég sikerült megnéznem. (Hála az én drága Szymon barátomnak, aki eljuttatta hozzám dvd-n.)
1970 decemberében, Advent idején, vagyis amikor a legtöbb család éppen az ünnepi bevásárlásra készülődött, a PZPR (Polska Zjednoczona Partia Robotnicza – Lengyel Egyesült Munkáspárt, azaz a Lengyel Népköztársaság állampártja) vezetősége hirtelen úgy döntött, hogy drasztikusan felemeli az élelmiszerek árát. A legtöbb családnak amúgy is nehézségeket okozott sokféle élelmiszer, különösen a húsáruk beszerzése, de ez a hirtelen drágítás különösen odavágott a társadalomnak. Az intézkedés hatására több városban zavargások kezdődtek, de a legsúlyosabb eseményekre a tengerparti Hármasvárosban, azaz Gdańskban, Gdyniában és Sopotban került sor. Gdańskban gyakorlatilag utcai harcok folytak, bár érthetően egyenlőtlen feltételekkel, mindenesetre több épület és villamosok is kigyulladtak.
(A korszakkal foglalkozó történész Mitrovits Miklós megjegyzi:
„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gdański felfordulás rablással és fosztogatással is együttjárt, így a pártvezetés megfelelő érvet kapott arra, hogy felelőtlen rablóbandáknak, később ellenforradalomnak minősítse az eseményeket.”
http://vilag.transindex.ro/?cikk=14282&nyomtat=1
Ezt például nem tudjuk meg a filmből.)
A legjobban mégis Gdyniában durvultak el a dolgok, ahol a munkásság viszonylag békésen tüntetett. A rohamrendőrség december 17-én, csütörtökön gépfegyverekkel kezdte lőni a tüntetőket, a sortűzben 18-an haltak meg. Az egész országban a halottak száma 45-re a sebesülteké 1000-re rúgott. (Ez csak a civil áldozatok száma, állítólag több milicista is meghalt.)
(Az áldozatok emlékműve Gdańskban)
A Fekete csütörtök a gdyniai eseményekről szól. Keményen realista film, eszközeit és cselekményvezetését tekintve is. Azt lehetne mondani: dokumentarista igényű játékfilm. Valószínűleg minimális a fiktív elemek száma, a szereplők is szinte mind valóságosak, és általában nevükön is vannak nevezve. (Vagyis azoknak, akiknek a visszaemlékezései alapján összeállították a film forgatókönyvét, nem is változtatták meg a nevét.) Sok a közeli felvétel, de sok a kavargó, gyors vágásokkal, és gyors kameramozgással teletűzdelt jelenet is, az események zűrzavarának érzékeltetésére.
A film alcíme egyébként: Janek Wiśniewski padł, azaz Janek Wiśniewski elesett. Ez egy korabeli ballada címe, amit az eseményekről írt egy bizonyos Krzysztof Dowgiałło nevű résztvevő. Janek Wiśniewskiről megtudjuk, hogy egy fiatal munkás srác volt, aki tüntetőként halálos lövést kapott, majd a barátai egy ajtón hordozták körbe a holttestét a városban, hogy a hatalom embertelenségére felhívják a figyelmet.
Mint később kiderült, a fiút valójában Zbigniew Godlewskinek hívták.
Maga az esemény már megjelent Andrzej Wajda híres filmjében a Vasemberben (Człowiek z żelaza). De az a film elsősorban a Gdański Hajógyár 1980-as sztrájkjáról szólt, és csak egy epizód volt benne, mikor az egyik szereplő elmeséli egy riporternek, hogy a sztrájk egyik szervezője Maciek (fiktív szereplő, Jerzy Radziwiłłowicz alakította) hogyan veszítette el tíz évvel korábban az apját.
Nos ebben a filmben (a Fekete csütörtökben) benne van Zbyszek Godlewski halála is, de a néző előzetes várakozásaival ellentétben nem ő lesz a film első számú főszereplője.
Sokkal inkább egy bizonyos Brunon Drywa (Michał Kowalski), gdyniai munkás, és az ő családja.
Bruno 34 éves volt, így az áldozatok között az öregebbek közé számított (a legtöbb halott ugyanis 17 és 22 év közötti volt). Bruno tragédiája talán még nagyobb, mint Zbyszeké, mert egy özvegyet és három gyereket hagyott hátra, ráadásul Zbyszekkel ellentétben nem is nagyon volt köze a tüntetésekhez: ő csak munkába igyekezett, és véletlenül keveredett a helyszínre, mikor az első sortűz eldördült.
Bruno és családja az, akiknek a történetét a rendezői koncepció, az egész filmen keresztül végigviszi. A többi fiatal (részben amatőr szereplők alakítják őket), például Zbyszek és barátai sorsa éppen csak fel van villantva pár percre.
Ez azonban éppen azért jó, mert a film révén sok egyéni sorsot megismerünk az események kapcsán, és sok oldalról bemutatja a történteket. És a hatást csak fokozza a sok közeli, amit a szereplők arcairól látunk.
Ami időről időre meghökkenhetünk a filmet nézve az a hatalom embertelensége. A hatalom alatt azonban most nem egyes emberek és nem is egyes szervezetek, testületek hatalmát érthetjük, sokkal inkább egy mechanizmust, az eseményeknek bizonyos logikáját, amely azokat is bedarálja és kényszerpályára állítja, akik magukat az egész irányítóinak hitték. A Fekete csütörtök nem akar feltétlenül bűnösöket keresni. Esetleg levonhatunk bizonyos következtetéseket arról, hogy kiket kellene felelősségre vonni, de a rendező semmiképpen sem akarja azt sugallni, hogy minden tüntető és orvos pozitív szereplő, ellenben minden egyenruhás és párttag gonosz, kicsinyes és hatalomvágyó alak, esetleg szadista.
Nagyon érdekes például a gdyniai haditengerészeti parancsnokságon játszódó jelenet. Ebből kiderül, hogy az admirális és tisztjei, mikor hírt kaptak arról, hogy a városban, a hajógyár körül megjelentek a hadsereg és a rohamrendőrség egységei, csőre töltött fegyverekkel és tankokkal, nos akkor ezek a haditengerész tisztek mindent megtettek azért, hogy a városban leállíttassák a közlekedést vagyis az összes buszt, villamost és hévet megállítsák, nehogy bármilyen tömeg szembetalálja magát a fegyveresekkel. Mindezt azonban „felsőbb utasításra” kénytelenek voltak abbahagyni, valakinek ugyanis fontosabb volt, hogy a normális kerékvágás látszatát fenntartsa, és mindenki a megszokott munkába küldjön, mint hogy ne kerüljön sor összeütközésre.
Ezzel együtt azok a legfontosabb szereplők, akiknek történetét az egész film során (Brunonék sorsával párhuzamosan) végigkövetjük, nem mások, mint a Párt legfontosabb vezetői. Az ő arcaikat is nagyon közelről nézhetjük. Megdöbbent, ijedt, hitetlenkedő arcokat láthatunk. Láthatjuk, hogy ők is az események, és saját hatalmuk, a rendszer foglyai. Láthatjuk a hatalom különböző szintjeit, amelyeken minden vezető meghozhatja a saját döntését, de ha az szembemegy az egész rendszer könyörtelen és kíméletlen logikájával, akkor azonnal eltapossák. Látjuk a film elején a helyi tanácselnököt, aki kész tárgyalni a sztrájkoló munkásokkal, és a sztrájkot legálisnak elismerni. Pár percen belül a tanácselnököt leváltják, a sztrájkbizottság tagjait pedig végigverik, majd rabszállítókba tuszkolják a hirtelen odaérkező rohamrendőrök. Látjuk aztán az elbizonytalanodott, megrettent vezetőket a legfelsőbb szinten. Talán már megtörnének az események szörnyűségének súlya alatt, amikor telefon jön Moszkvából. Nem sokkal később Gomułka, a pártfőtitkár holtsápadt arccal jelenti be a többieknek: Brezsnyev telefonon érdeklődött, elegendő-e a lengyel hadsereg és a milícia a zavargások megfékezésére. mert ha nem akkor természetesen „segítséget” küldenek. És valaki rémülten préseli ki magából, hogy ez rosszabb lesz, mint Cseh-Szlovákiában volt. Így a PZPR vezetői is kénytelenek lesznek a megkezdett pacifikálást következetesen végigvinni. (Arról is említés esik, hogy a Hármasváros egészen könnyen megközelíthető volt akkoriban a szovjet haditengerészet balti flottájának.)
De, amint erre szintén Mitrovits Miklós hívta fel a figyelmet:
„Ugyanakkor a filmben a tűzparancsot 'nem adja ki senki', a rendező nem dönt abban a nehéz kérdésben, hogy miképpen született meg ez a végzetes határozat, jóllehet a történészek is vitatkoznak róla. A brutalitás elkövetői azonban jelentős szerepet játszanak.”
http://vilag.transindex.ro/?cikk=14282&nyomtat=1
Itt kell kiemelnem a kiváló színészi alakításokat. Ezek közül is kettőt nagyon hangsúlyosan. Az egyik Piotr Fronczewskié, a sokoldalú színészé,
Zenon Kliszko, a Központi Bizottság titkára szerepében.
Kliszko volt a PZPR akkori egyik legkeményebb politikusa, aki már az elején azt mondta a zavargásokkal kapcsolatban: „Az ellenforradalommal nem tárgyalunk; az ellenforradalomra lövünk.” Kemény tekintet, félelmetes, magabiztosságot sugárzó viselkedés. Kliszko azonban a filmben csak az alárendeltekkel szemben ilyen. Mikor azonban az események következményeiről értesül, a Központi Bizottságban, ő is leroskad, és üveges tekintettel bámul a távolba. Egy emberi drámát látunk nagyon rövid idő alatt kibontakozni, kevés, de nagyon erőteljes gesztusokkal kibontva.
A másik Wojciech Pszoniak, színész, költő és szakács, aki hazáján kívül Franciaországban is nagy sikereket ért el.
Ő pedig a PZPR főtitkárát, Władysław Gomułkát alakítja.
Gomułka 1956-ban, az akkori zavargások után a normalizáció és az emberarcú szocializmus ígéretével került hatalomra, nagyon népszerű politikusként. 1970-re azonban népszerűsége messze tovatűnt, a pártja túl volt már az 1968-as diáklázadások leverésén, és egy undorító antiszemita kampányon, aminek Gomułka meg sem próbált gátat szabni. 1970-re egyre inkább elvesztette realitásérzékét, és teljesen összezavarodott. Nem sokkal a gdyniai események után le is mondott a vezetésről.
Pszoniak remekül utánozza Gomułka éneklő hanghordozását és széles gesztusait. Aki sosem látta még beszélni Gomułkát, az azt hiheti, hogy ripacskodik, pedig nem: a főtitkár tényleg ilyen hangosan és vékony hangon beszélt, és ahogyan öregedett, úgy vált egyre affektálóbbá. Lehet, hogy a hallása romlott, de az is lehet, hogy a rosszul játszott harsánysággal, és gesztusaival betegségét és bizonytalanságát akarta csak leplezni. Pszoniak mindenesetre az egész folyamatot, Gomułka összeomlását is remekül érzéketleteti, valamint azt is, hogy a főtitkár mennyivel jobban összetört az események alatt, mint a már-már embertelenségig kemény Kliszko.
Mint mondtam, sok kis egyéni történet benne van még a filmben. Nemcsak a tüntetőké, akik meghaltak, hanem az ártatlanul szenvedőké is. Például Wiesław Kasprzyké, a tizenhét éves ipari tanulóé, aki suliba igyekezett éppen, de a rohamrendőrök elkapták, és előbb az utcán verték meg, majd több más, véletlenszerűen összefogdosott emberekkel együtt egy közeli épületbe hurcolták, és még órákon keresztül ütötték.
Ha érez valaki iránt a néző dühöt az események résztvevői közül, akkor azok sokkal inkább a rohamrendőrség, a ZOMO szadista tagjai, akik mind ekkor, mind tíz évvel később a hadiállapot alatt büntetlenül követhettek el különféle visszaéléseket, a civil lakosság ellen.
(Kasprzyk egyébként úgy tudom, végig jelen volt a forgatás alatt, és segítette a stáb és az őt játszó színész munkáját.)
Amit nem tudunk meg a történetből, hogy mi lett a gdyniai események közvetlen következménye. Az epilógus csak az áldozatok számáról tájékoztat, arról nem, hogy Gomułka az események után lemondott, hogy őt egy újabb ígéretes fiatalos pártfőtitkár, Edward Gierek követte, aki újabb életszínvonal-emelést és olcsóbb élelmiszereket ígért a munkásoknak. Giereket egyáltalán nem látjuk a filmben, sem azt, hogy a csüggedt gdański munkások (köztük Lech Wałęsa villanyszerelő), benne látván a reményt, milyen éljenzésben részesítették, majd, hogy ugyanezek a munkások tíz évvel később, csalódva Gierekben is, hogyan kezdtek egy új, a korábbinál jóval eredményesebb sztrájkba.
A történelmi következtetéseket is csak a film werkfilmjében vonták le: azt, hogy az 1970-es hármasvárosi (és az 1968-as varsói, egyetemi) eseményekből mindegyik fél, mennyit tanult. A munkások és értelmiségiek azt, hogy az eredményes tiltakozáshoz nagyobb szervezettség és összehangoltság kell, valamint, hogy nem elég csak a kajáért harcba szállni, követelni kell a szólásszabadságot, küzdeni kell az alapvető emberi jogokért is. A hatalom pedig azt, hogy nem érdemes rögtön a kemény kéz politikáját folytatni, időnként érdemes tárgyalni is, főleg akkor, ha az állami rendszer magát munkáshatalomnak hirdeti, és a tiltakozók éppen a munkások, akik saját jogaikat kérik számon a hatalmon.
Összességében azt mondom: a Fekete csütörtök egy remek film, megdöbbentő erővel, kiemelkedő színészi alakításokkal. Kicsit több, kicsit kevesebb, mint amit vártam. Kevesebb, amennyiben azt hittem, kicsit hozzátesz az eseményekhez, nem annyira dokumentarista, inkább egyéni történetmesélő lesz, és azt hittem, tényleg Janek Wiśniewskiről azaz Zbyszek Godlewskiről fog szólni. És több, amennyiben rá kellett jönnöm: a valóság néha annyi drámát tartogat, és olyan sűrítetten, hogy azt teljesen felesleges is bármiféle fiktív történettel kiszínezni, elég egy jó forgatókönyvíró, egy jó rendező, egy szorgalmas stáb, és sok jó és elkötelezett profi és amatőr színész. Gratulálok az alkotóknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése