Szelestey
László:
Egy
népköltőnkhöz
A
nép világán hosszú éj borongott,
Ez
éjnek réme: a nép önmaga!
Halvány
sugárok égtek távolában;
De
melly világot terjeszthet lakában,
Az
éjnek nem volt ollyan csillaga.
Nehéz,
nehéz az utat feltalálni,
Amelly
a népnek lelkéhez vezet,
Mert
a csalódás hosszú bánatának
Súlyos
köréből készített magának
Megtört
bizalma takaró mezet.
Egy
magnak kellett itten eltévedni,
Mit
a teremtés első hajnalán
Isten
kezéből elragadt a sorsvész,
Mert
nem nyűgzé le azt az alkotó ész
S
a magból lett egy villámóceán.
Egy
óceán, melly átzúg a világon,
S
mellynek szívében emberjog terem,
Melly
nem tűr bűnt, és nem tűr balgaságot,
Égő
pokollá gyújtja a világot,
Ha
győzni nem fog a jobb érzelem.
Ó,
üdvezellek, a jogérzelemnek
Nagy
óceánja, lángoló kebel,
Melly
az erényt hűn gyöngyödül ölelted,
S
egy óriási szirtté felnevelted
Az
égi költészet szentségivel!
S
te költő, kit e tenger istenévé
Emeltenek
fel a jobb végzetek,
Hogy
légy tűzoszlop az éj vándorának,
Teremts
világot e népnek s honának!
Milly
üdvösség, hogy hozzád léphetek!
Ó,
adj egy cseppet égő tengeredből,
Melly
óriásként rombol és teremt!
Hadd
adjak hangot a varázs-igének!
Hódolni
kell e jobb kor szellemének,
Véges
ne korlátoljon végtelent!
Csapó
Vilma:
Körének
Honfiak
és honleányok,
Lelkesüljetek!
A
hazának szent nevében
Egyesüljetek!
Int
a múlt, jelen, jövendő:
Éberek
legyünk.
Azt
kívánja a közüdv, hogy
Vívjunk
és tegyünk.
Mint
egy dönthetetlen szikla,
Álljon
a kebel,
Mellyet
semmi a világon
Nem
riaszthat el!
És
a sok kar egybeforrva
Órjási
legyen,
Melly
mint el nem fáradó gép
Küzdjön
és tegyen.
Egy
legyen a milliárd szív,
Egy
az érezet!
Így
emeljük fel magasra
Csak
a nemzetet!
Honfiak
és honleányok,
Lelkesüljetek!
A
hazának szent nevében
Egyesüljetek!
Berecz
Károly:
Vagyunk
egy ifjú nemzedék
Vagyunk
egy ifjú nemzedék,
Melly
hajnalon fogantaték,
Hazánknak
hajnalán.
Szemünk
mert a fényhez szokott,
Szeretjük
a fényes Napot
A
hosszú éj után.
Talán
mert tisztán lát szemünk,
Dobnak
sarat miellenünk.
Legyen
nekik kedvök szerint,
A
napsugár tettekre int.
Ismerjük
ólomszárnyitok,
Ti
drága álapostolok!
Ismerjük
őseink bünét:
Miként
húzának szerteszét.
Ezért
lett a mi jelszavunk:
Mi
egyesülve haladunk.
Tudjuk
tisztelni, ami jó,
Mindegy,
ki volt az alkotó,
Csak
tiszta kéz legyen.
De
a feltolt bálványokat,
A
czifra gyémánt barmokat
A
szélvész hordja szét!
Vagyunk
egy ifjú nemzedék,
Melly
hajnalon fogantaték,
Hazánknak
hajnalán.
Szemünk
mert a fényhez szokott,
Szeretjük
a fényes Napot
A hosszú éj után.
Losonczi László:
Polgár-dal
Szelestey László (1821-1875)
Berecz Károly (1821-1901)
Rimaszombatról jött nemesi-hivatalnoki családból, de az ország több városában élt és tanult. Az 1843-as Országgyűlésen Eötvös József titkára. Ekkor, Pozsonyban az országgyűlési ifjúságban ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfi Sándorral, akivel nagy hatással voltak egymás költészetére is. Karcsi innentől kezdve szinte minden Országgyűlésen megjelent, mint a Reformellenzék munkáját segítő tudósító, az ülések szünetében pedig felolvasta a verseit a lelkes érdeklődőknek. Így költőként hamar népszerűvé vált, és hamarosan számos lapba írhatott. 1848-ban a Márciusi Ifjak egyike. Ekkor is elég jó verseket írt, amelyekben nem csak hazafiasság, hanem a társadalmi változások igénye is eléggé hangsúlyosan benne volt. A szabadságharc alatt a magyar kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a munkatársa, újságírója. Későbbi életéről kevesebbet tudok. Azt tudni például, hogy sokáig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is. (Nem keverendő össze Bérczy Károllyal, aki szintén márciusi ifjú és költő volt, és akinek a képe helyére gyakran Berecz Károlyét teszik, valószínűleg a neveik és az aláírásaik hasonlósága miatt. Később majd róla is szó lesz, és az ő verseiből is mutatunk néhányat, ha megtaláljuk.)
Losonczy László (1812-1879)
Kecskemétről jött, Debrecenben tanult jogot és filozófiát. Később tanító lett, az ország több városában megfordult. 1843-ban ott volt az Országgyűlésen Bihar megye követei mellett. Hazafias versei egy időben népszerűek voltak. 1848-1849-ben ő is Losonczinak írta a nevét, de ezt később ő sem tartotta meg. Élete utolsó évtizedében nem tudott megbirkózni a depresszióval, az állapota többször olyan súlyos lett, hogy kórházba került. Bár a verseit sokan szerették és ismerték, ő úgy érezte, sosem kapott kellő elismerést.
