Zalár József:
Forradalom
S megcsókolván a föld szinét
Egy új kinyilatkoztatás
Igéjit zengte szerteszét.
S mit hajdan Krisztus hirdetett,
Az egyenlőség nappala,
Szabadság és testvériség
Világában feltámada.
E szentháromság a világ
Egy üdvezítő istene;
Ez istenségben higyjetek,
Ó, népek minden nemzete!
Ez a vakság rémszörnyeit
Elűzi poklok mélyibe,
Honnan feljöttek üldeni
Az embert ember képibe’.
A világosság angyalát
Leküldi mennyek fényiből,
Hogy tündöklő Pantheonját
Az ész- s erénynek rakja föl.
A szív, mellynek főbb kincseit
Megrablák hatalmasok,
Minden szentséget visszanyer,
S szűz ártatlanságban ragyog.
Ez a bűnök ármányait
Fenéklen sírba temeti,
S a börtönök setét ürét
Nép műhelyévé szenteli.
Nem fognak nézni kényurak
A palotákból gőgösen,
S nem bánt irigység senkit is:
Minden mindenkié leszen.
Széttörve a korlátokat
Hidat von a népek között,
A béke hídja lészen ez,
S fejér zászló a híd fölött.
Ekép felnyílnak újolag
Az Éden elzárt ajtai,
A Föld egy szent család leend,
S imádság minden hangjai.
S az Ég még egyszer ráhajol,
Még egyszer néki csókot ad,
S forró ölelkezés között
Ég és Föld együtt marad.
Ez istenségben higyjetek,
Ó, népek minden nemzete!
E szentháromság a világ
Egy üdvezítő istene.
Berecz
Károly:
Föl,
Árpád népe!
Föl
Árpád népe, föl magyar!
Apáid
sorsa int,
Jó
s rossz napoknak sorsa közt
Választnod
kell megint.
O,
hányszor kelle kétesen
Neked
határzanod
Jó
s rossz közül, mit sors hagyott
Vakon
választanod!
Nem
vér, nem harczi küzdelem,
Más
itt a pályaczél,
Lezajlott
vércsaták után
A
nemzet úgy is él.
És
él, miként a rengeteg
Növelte
bércztető,
Melly
vész és vad vihar között
Vadon
magasra nő.
Kiket
neveltét kebleden,
Szerette
magzatid
Hűtlen
kezekkel tépdesék
Jövőd
virágait.
Hamis
próféták tévelye
Vérzette
kebledet,
S
pártoskodás fertőzteté
Az
ősi tűzhelyet.
S
ki szebb jövő reményiért
Elszánt
csatára kelt,
Gúny
s elnyomás jutalmazá
A
tiszta, hű kebelt.
De
a századnak szelleme
Emelte
szárnyait,
S
népek feszülve hallgaták
Szárnycsattogásait.
S
míg millióknak kebele
Szabadságért
epedt,
Egy
nép tartá halott-torát
A
zsarnokság felett.
S
amint a Földre egyiránt
Az
Isten Napja süt,
Szabadság
szent eszméje kelt,
S
elterjedt mindenütt.
Ez
eszme vérhullámokon
Amíg
elterjedett,
Hazánk
a vészes ár között
Ott
állt, mint zöld sziget.
S
míg ezrek onták vérüket,
Mi
megkímélve azt,
Békés
úton kivíttuk a
Dicső
nemzettavaszt.
A
régen várt percz eljöve,
Munkára
föl tehát!
A
honnak minden hű fia
Hadd
váltsa bé szavát.
Ki
tudja azt, hogy mit kiván
A
század szelleme, -
És
ekként tesz, - úgy áldja meg
A népek Istene!
Medgyes
Lajos:
A
néphez
Ismerd
meg, oh nép, magadat,
Emeld
fel a porból fejed,
Ideje
már, hogy észre térj,
Hogy
végre kinyíljék szemed.
Szavad,
oh nép, Isten szava,
Karodban
az ég mennyköve;
Ajkidon
mégis némaság
S
kezed bilincsbe verve le.
Egy-két
vakító korona
Egy-két
önző ember fején,
Vaspálcza
és rút szolgaság
A
millióknak életén.
Dördülj
meg, oh, fölséges nép,
Rázd
meg villámos karodat;
S
lehullanak a trónusok,
S
a rabbilincs széjjelszakad.
Te
vagy úr, oh, fölséges nép!
Ne
hajolj meg bálvány előtt!
Te
alkosd a törvényeket,
Te
teremtsd a tisztviselőt!
Imádd
az Istent, senki mást,
S
kérd: a népet ne hagyja el!
Váljék
mennyországgá a Föld,
Legyen
testvér minden kebel!
Önkény
mellett fegyvert a nép
Kezébe
sohase vegyen;
Együtt
küzdjön testvérivel
A
szent szabadság neviben.
Mert
hol a népért foly a harcz,
Ott
van az Isten, ő maga;
S
hol az önkényért foly a harcz,
Ott
van a pokol fajzata.
Kerényi
Frigyes:
Tavaszdal
Tavasz,
ha jő, s virágival
Hegy-völgyön
elterül,
A
lomb közt néki édesen
Dal
zeng üdvözletül.
Ezernyi
szárnyas dalfiú
Csattogtat
éneket,
Hogy
szinte reng visszhangitól
A
népesült liget.
Kifejlett
végre nyájasan
A
hosszú tél után
Egy
felvirágozó tavasz
E
szenvedő hazán!
Azért
amerre szív vagyon,
Amerre
dal terem,
Gyulassza
honfikebleink
Magasztos
érzelem!
Nekünk
kell e nemzettavaszt
Dal
közt üdvözlenünk;
Zendüljön
meg hatalmasan
Szívrázó
énekünk!
Mai költőink:
Zalár József (1825-1914)
(eredeti nevén Hizli József). Gyöngyösről jött. Az Egri Papi Szeminárium növendéke volt, de a korszak romantikus költőinek hatására feladta a papi pályát, hogy irodalommal (is) foglalkozhasson, és jogot tanult. Költőként Vachott Sándor fedezte fel, de valószínűleg közben a Márciusi Ifjakkal is megismerkedett, és hozzájuk hasonló forradalmi verseket írt. (És méghozzá elég jókat!) A szabadságharc alatt Damjanich János segédtisztje. Rendszeres tudósításokat írt a harctérről, de egyesek hőstetteiről verseket is költött. A szabadságharc után tanítóként dolgozott különböző helyeken. 1861-ben, majd 1867-től több alkalommal (megszakításokkal) Heves megye jegyzője. Megírta Eger történetét verses formában.
Berecz Károly (1821-1901)
Rimaszombatról jött nemesi-hivatalnoki családból, de az ország több városában élt és tanult. Az 1843-as Országgyűlésen Eötvös József titkára. Ekkor, Pozsonyban az országgyűlési ifjúságban ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfi Sándorral, akivel nagy hatással voltak egymás költészetére is. Karcsi innentől kezdve szinte minden Országgyűlésen megjelent, mint a Reformellenzék munkáját segítő tudósító, az ülések szünetében pedig felolvasta a verseit a lelkes érdeklődőknek. Így költőként hamar népszerűvé vált, és hamarosan számos lapba írhatott. 1848-ban a Márciusi Ifjak egyike. Ekkor is elég jó verseket írt, amelyekben nem csak hazafiasság, hanem a társadalmi változások igénye is eléggé hangsúlyosan benne volt. A szabadságharc alatt a magyar kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a munkatársa, újságírója. Későbbi életéről kevesebbet tudok. Azt tudni például, hogy sokáig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is. (Nem keverendő össze Bérczy Károllyal, aki szintén márciusi ifjú és költő volt, és akinek a képe helyére gyakran Berecz Károlyét teszik, valószínűleg a neveik és az aláírásaik hasonlósága miatt. Később majd róla is szó lesz, és az ő verseiből is mutatunk néhányat.)
Kerényi Frigyes (1822-1852)
