Egy régi filmötlet Erdély múltjáról

Szóval ahogy említettem, nekem is volt egy filmötletem Báthory Gábor és Bethlen Gábor történetének elmesélésére. Sajnos a teljes forgatókönyv nem készült el, inkább csak egyes jelenetek vázlatai. A terv alapja azonban nem elsősorban Móricz Zsigmond Tündérkert regénye volt, hanem sokkal inkább

Nagy László: Tündérkert fejedelme című könyve.

Keresztesi Nagy László kiváló hadtörténész volt, a XVI-XVII. századi hadviselés egyik szakértője, emellett egyik legjobb példája annak, hogyan lehet a történelemről nemcsak közérthetően, hanem kifejezetten olvasmányosan is írni. Megkockáztatom, hogy a könyvei sokkal szórakoztatóbbak, mint Móricz Zsigmond bármelyik regénye (nem elvitatva Móricz Zsigmond irodalomtörténeti jelentőségét és irodalomszervezői érdemeit). Néha azért az lehet az érzésünk, hogy benne egy bulvárújságíró veszett el, csak ő mai sztárok helyett történelmi figurák magánéletét teregette ki a nyilvánosság elé. Ezzel azonban legalább felhívta a figyelmet arra, hogy történelmi hőseink is érző emberek voltak, másrészt, hogy mennyi filmes téma hever kihasználatlanul a régi forrásokban.

A könyvében Nagy László azért arra is felhívta a figyelmet, hogy azt a képet, amit Móricz Zsigmond alkotott Báthory Gáborról, nagyban befolyásolta tudatosan is az utód, Bethlen Gábor, akinek nyilván az volt az érdeke, hogy Báthoryt egy felelőtlen ifjúnak állítsa be, a saját hatalomátvételét pedig kegyetlen szükségszerűségnek. Azonban még a kortársai sem mind így látták a felállást a két fejedelem között. Báthory Gábor a maga vagányságával sokáig és sokfelé eléggé népszerű tudott lenni, Bethlen Gábort pedig sokan ennek fényében egy ravaszkodó, áskálódó, ügyeskedő, ellenszenves alaknak látták. El kellett telnie pár évnek, mire mindenki bizalmát megnyerte a maga ügyes politikájával, amely tényleg józanabb, tervszerűbb és megértőbb volt Báthory Gábor kiszámíthatatlan indulatos csapongásainál.

 

A másik, ami abban az időben nagy hatással volt rám, az az angol Rrrrettentő Töri (Horrible Histories) és a Rémhíresek könyvsorozat volt a maga angolos könnyedségével és nem kevésbé sajátosan angol vaskos fekete humorával.

Olyasmi humorra kell gondolni, mint a Monty Python nagyjátékfilmjeiben vagy a Fekete Vipera sorozatban.

Különösen kedvencem volt a sorozatnak ez a darabja, és mint látható, ez is a XVII. században játszódott.

Biztos voltam benne, hogy valami ilyesmi stílus lehetne a nyerő ennél a magyar történetnél is, vagyis, hogy legjobban úgy működhetne az egész, ha tényleg poénra vesszük, de úgy, hogy a szatíra mellett mégis maradjon valami ismeretterjesztés-jellege is a dolognak. És hogy azért minden hülyéskedés mellett tényleg legyen az egész korhű is, ami a tárgyakat, a környezetet, az egész hangulatot illeti. Ezért aztán kezdettől biztos voltam benne, hogy a forgatásba be kell majd vonni a korszakkal foglalkozó katonai hagyományőrző csoportokat is.

Megint csak azt mondom: érdemes megnézni az előbb említett brit komédiákat. Jóleső, önfeledt hülyéskedés mindegyik, de ilyen szempontból, a tárgyi hitelesség szempontjából nagyon igényesek voltak a készítők minden esetben. Ezért mondom, hogy a szemléletük példa lehet

(A Horrible Histories könyvsorozatot azóta egyébként mozgóképes formában, történelmi kabaréként is feldolgozta a BBC. Ezek is kifejezetten szórakoztatóak lettek, kár, hogy sem a fordításukra, sem a magyar változat elkészítésére nem történt kísérlet. (Az eredeti könyvek esetében, ugye, készült fordítás is, és

voltak kísérletek a magyar változatra is, lásd fent.) De a Báthory-film tervezgetésénél én a Horrible Histories tévéműsorról még nem tudtam.)

 

Mindezek mellett Móricz Zsigmond Tündérkertje csak egy sokadik iránymutató lett volna, nem a forgatókönyv legfontosabb alapja. Amiben elsődlegesen használtam volna, az egyes mellékszereplők (Géczy András, Kornis Boldizsár, Imreffi János) alakjának megtervezése, hogy milyen szerepük legyen a történetben és milyen viszonyban állnak a fejedelemmel. De az ő alakjukat is inkább egy karikatúra irányába vittem volna el, inkább, minthogy afféle biodíszletek legyenek a főszereplők mellett.

 

Összességében tehát, bár akkor még nem volt előttem a minta, de stílusában valami olyasmi filmet képzeltem el, mint amilyen a Sztálin halála film.

Ehhez Báthory Gábor és Bethlen Gábor története azért is tűnt jó alapanyagnak, mert ha abból csinálunk szatírát, azon talán még kevesebben fognak megsértődni, mintha valami olyan jóval kultikusabb alakot állítunk a középpontba, amilyen mondjuk Kossuth Lajos vagy Nagy Imre. Szóval egy ilyen film akár úttörőnek, műfajteremtőnek is jó lehet a későbbiekre.

 

Dokumentumfilm?

Ami az ismeretterjesztést illeti: nem mondtam le annak a direkt formájáról sem, és ehhez megint a Rrrrettentő Töri és a Rémhíresek sorozat szolgáltatta a példát. Ezek egyébként is gazdagon voltak illusztrálva, de az eredeti történeti forrásszövegek közlését is jópofán, képregényszerűen oldották meg.

Ennek mintájára képzeltem én el ugyanezt filmes eszközökkel.

Konkrétan úgy, hogy miközben menne a maga útján a játékfilm cselekménye, időnként olyan áldokumentumfilmes elemeket is be lehetne szúrni, mintha az éppen történt eseményekről interjút készítenénk valakivel, akinek a nevét is kiírjuk. És itt az adott szereplő idézhetné szó szerint a korabeli forrásokat. Még viccesebb lenne a dolog, ha a forrásmondók, vagyis a régi emlékiratírók szerepében híres történészek kapnának cameo-szerepeket.

Hogy kik lehetnének ezek az emlékiratírók, abban az Erdélyi Fejedelemség fontos forrásaiból részleteket közlő Erdély öröksége sorozat szolgált számomra iránymutatóul.

Vannak persze ebben olyanok, akik amúgy is főszereplői az eseményeknek, mint

Michael Weiss, Brassó (Kruhnen) főbírája, (itt nyilván ő fordulna ki a kamera felé, és mondaná az eredeti szövegét),

és olyanok is, akik csak az „interjú” idejére jelennének meg, tehát mintegy „alulról”, az „utca embereként” kommentálják az eseményeket.

(Rajzom egy régi jegyzetfüzetemből két ilyen figuráról, ahogyan én elképzeltem őket: Nagy Szabó Ferenc és Borsos Tamás. Mindketten székely vitézek Marosvásárhelyről, és egészen lendületes stílusban írtak, így visszatekintve is. Egyébként rokonok; az utóbbi az előbbi nagybátyja. Mindkettejük emlékiratából részleteket közölt az Erdély öröksége sorozat. Nyomtatásban egyikük emlékirata sem jelent még meg teljes egészében, ami nagy hiány. (Hogy a címer kettejük között kié vagy mié, arra már nem emlékszem, és egyelőre nem is tudtam kinyomozni, de a Nap és a Hold miatt nyilván egy székely címer.))

Úgy néz ki, hasonlóval (áldokumentumfilmes kikacsintós formával, bár nem korabeli források idézgetésével) kísérletezik most a Netflix legújabb lengyel történelmi szatírája, az 1670 is.

(Alig várom, hogy lássam, mi lett ebből.)

 

A szereplők

Mint már említettem, Báthory Gábornak nem elsősorban a fiatalságát akartam volna kiemelni, hanem az energikusságát, a bizonyítási vágyát, azt, mivel tudhatott mégis sokakat vonzani és elvarázsolni, mint férfi, mint harcos, mint motiváló vezető. Ezért a szerepére valaki olyat képzeltem el, akit kellően vagánynak, lendületesnek és férfiasnak ismerünk eddigi szerepei alapján.

Leginkább Novák Pétert, akinek impulzív személyiségét filmekben sajnos nem igazán használták ki (színpadon sokkal inkább). Sajnos ő azóta kiöregedett a szerepből, de valaki mást így is játszhatna egy új filmben.

A mostani színészek közül még

Molnár Áron jut eszembe, mint aki talán jó főszereplő lenne egy ilyen filmben.

De az is lehet, hogy azt a gyakorlatot érdemes lenne átvenni az általam keményen szétkritizált Tündérkert sorozattól, hogy a főszerepben egy még kevéssé befutott, ismeretlen tehetségnek adunk lehetőséget.

Ha csak a külsőt nézem,

akkor az általam ledorongolt Tündérkert sorozatból át lehetne emelni Báthory Gábor szerepére például

Lukács Dánielt, aki abban a sorozatban Kamuthy Farkast, Báthory Gábor egyik bizalmas hívét és kapitányát játszotta, de ez ott inkább csak afféle biodíszlet-szerepet jelentett.

(Egy új filmben lehetne pl. Kamuthy Farkasnak is nagyobb szerepe. (Játszhatná akár őt is a mostani Novák Péter?) Ő egyébként a sorozattal ellentétben nem lázadt fel Báthory Gábor ellen, de a fejedelem halála után Bethlen Gábort is híven szolgálta.)

 

Bethlen Gábort nem akarnám idealizálni, hiszen az unalmas is lenne. Az igazi Bethlen Gábor egy izgalmas és színes személyiség volt, tele érdeklődéssel és ravaszsággal. Mesteri diplomata, aki bárkivel el tudott társalogni. Mikor tárgyalt, tudta azt mondani, amit a másik hallani akart, de mikor nagyon nyeregben vagy előnyben érezte magát, szeretett meglepő, zavarbaejtő, csattanó szellemességeket elsütni. (Legalábbis K. Nagy László leírásaiból főleg ez jön ki.) Szóval elég sajátos és jó humora lehetett. Ezért a szerepére mindenképpen olyasvalakit szeretnék, aki sokoldalú színész, akinek fürkésző tekintetéből a kíváncsiságot, a ravaszságot és a szellemességet egyaránt ki lehet olvasni. Az sem baj, ha valaki olyan jön a szerepre, akit korábban elsősorban komikusként ismertünk.

Volt egy olyan ötletem is, hogy Báthory Gábort és Bethlen Gábort játssza két olyan színész, akik korábban a színpadon már játszották együtt Istvánt és Koppányt az István a királyban (és természetesen most a másik legyen a megfontolt erő, és a másik győzzön a végén, mint abban a felállásban),

például Feke Pál és Vadkerti Imre, de aztán ezt az ötletet szerencsére elvetettem. Azt hiszem, a két főszereplő személyisége tényleg fontosabb lenne, mint egy ilyen, meglehetősen öncélú poén.

 

És, mint már mondtam, mindenképpen szerettem volna katonai hagyományőrzőket is a filmbe, közülük pedig, akinek csak lehet, adnék nevesített szöveges szerepet is, és nem csak statisztaszerepet. Sokan vannak közöttük, akik egészen jó színészek (vagy legalábbis hitelesek), és az általuk kitalált korhű jelenetekben egészen szórakoztatóan tudnak csillogni, illetve jól tudnak előadni rendhagyó töriórákon, ha kell. Persze, ha már ott vannak, akkor harcoljanak is, sőt, főleg harcoljanak, hiszen mégis ehhez értenek a legjobban.

Biztos, hogy kiemelt szerepet kapott volna/kapna

Hidán Csaba, a végvári (és a honfoglaláskori) szálfegyverek legnagyobb szakértője, akinek az előadásait is mindig élvezetes volt hallgatni, és a vívásoktatásai is a legnagyobb élményszámba mentek. (Emellett valamikor a Bethlen Gábor Hagyományőrségnek is tagja volt.) Neki valószínűleg valamilyen székely főembert kellene játszania.

És itt van Csepin Péter is, aki elsősorban távlovagló teljesítményeivel lett híres, de amúgy szintén jól elő tudja magát adni. Ő például egészen érdekes lenne Nagy András hajdúkapitány szerepére.

És az Egri Vitézlő Oskolából is szívesen adtam volna szerepet pl.

Berecz Mátyásnak vagy

a kifejezetten jó dumájú Kós Péternek.

Emellett a katonai statiszta-szerepek nagy részét biztosan a Bethlen Gábor Hagyományőrség legényei kapták volna, mert mégiscsak ők az Erdélyi Fejedelemség vitézei szerepük szerint. De hasonló felszerelésük okán, miért ne jöhettek volna

az Egri Vitézlő Oskola tagjai is.

És akkor már pár régi havert nyilván meghívnék egyéb helyekről is,

csak úgy a móka kedvéért.

Volt olyan ötletem is, hogy meghívok pár lengyel szereplőt is a filmbe, akár lengyel követek cameo-szerepében, akár komoly szerepben is, mert ez, hogy a Visegrádi Országok filmrendezői meghívják a filmjeikbe szerepelni a szomszéd-haverok egyes színészeit is, olyan hagyomány, amit érdemes lenne feleleveníteni. A legkézenfekvőbb ebben az esetben

Michał Żebrowski szerepeltetése lett volna. Egy időben ő, ez a szívdöglesztően jóképű és mélyen búgó hangú színész szinte kötelező szereplő volt minden lengyel történelmi filmben, főleg, amiben lovagolni és vívni kellett.

Ő volt Jan Skrzetuski a Tűzzel-vassalban, ő volt Tadeusz Soplica a Pan Tadeuszban és ő volt Ziemowit vitéz a Régi regében, sőt Geraltot is ő játszotta a Vaják legelső filmes változatában (ami egyébként nagyon rossz lett, de nem miatta).

De a legnagyobb feltűnést azzal keltette, mikor eljátszotta a lengyel főgonoszt az 1612 című orosz filmben.

Mintha a nemes lelkű Jan Skrzetuskinak egy lehetséges másik oldalát mutatta volna meg. Gonosznak gonosz volt, de elegáns, stílusos és férfias itt is, ezért szívesen csinálta. (Amellett remekül beszélt oroszul is.) Hát akkor meg miért ne jönne szívesen egy barátibb országba, egy még árnyaltabb szerepre, mondjuk Imreffi Jánoséra vagy Kamuthy Farkaséra? – gondoltam.

Hogy milyen szerepet adtam volna magamnak? Nyilván nem hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget a szereplésre és arra, hogy beöltözzek XVII. századi vitézi viseletbe. Nyilván telhetetlen vagyok, ezért valami olyan szerepet szeretnék, amiben a beöltözésen kívül lenne szöveges szerepem, lehetőleg cselekvő, és nem csak narratív szerep, akár még idegen nyelven (nyilván lengyelül) is, és emellett legyen benne vívó és táncos jelenet is. De azért előbb-utóbb be kellett volna látnom, hogy bármennyire is magam felé hajlik a kezem, nem lehet mindent egyszerre.

Mindenesetre valami kardforgató székely deák szerepét képzeltem el magamnak, szóval akár lehettem volna én is Nagy Szabó Ferenc. De akár valaki más, fiktív szereplő is.

Film, sorozat, franchise?

Bethlen Gábor és Báthory Gábor történetét elbeszélő szatírát nem filmsorozat, hanem önálló mozifilm formájában képzeltem el. De úgy, hogy ha sikeres lesz, akkor lehetne további ilyeneket készíteni, és tényleg főleg az Erdélyi Fejedelemség történetéről, például az előzményekben egyet Báthory Istvánról és Bekes Gáspárról (hogyan lettek erdélyi ellenfelekből jó barátok a lengyel szolgálatban), egyet a keménynek látszani próbáló, de nem túl határozott Báthory Zsigmondról és a mellőle kihátráló Bocskai Istvánról, egyet Bethlen Gábor idősebb koráról, fejedelemségének utolsó szakaszából.

Főleg ez utóbbi lett volna érdekes. Ebben megint Nagy László egyik írását használtam volna fel, a Kard és szerelem című gyűjteményes kötetéből. Ebben a kötetben Nagy László XVII. századi bulvárhistóriákat gyűjtött össze, és az egyik írás

az öreg Bethlen Gábor és a fiatal Katharina von Brandenburg hercegnő különös házasságáról szólt. Ehhez pedig felhasználta egy bizonyos Diego Estrada nevű spanyol kalandor emlékiratait, akit Bethlen Gábor azért hívott meg a maga udvarába, hogy ott táncokat és a spanyol etikett szabályait tanítsa az udvari embereknek. Katharina hercegnő a jelek szerint próbált flörtölni Diegóval, de nem teljesen egyértelmű, hogy ennek mi lett a vége. Mindenesetre egy fiktív szatírában don Diegóból úgy lehetne egy érdekes és sokoldalú hőst csinálni

(ha már don Diego, utalhatnánk az alakjával Diego de la Vegára, azaz Zorróra is), hogy az egészből egy klasszikus vívós, lovaglós, falmászós kalandfilm (az ún. "swashbuckler" műfaj) paródiáját kerekítjük ki, egyben görbe tükröt tartunk magunk, magyarok elé is, megmutatva, hogy mit találhatnak bennünk furcsának például a spanyolok vagy a németek.

Mindezt persze nem bántóan, csak ironikusan, megértéssel, egyben a spanyolok és a németek elé is görbe tükröt tartva.

 

És mi lesz ezzel a tervvel?

Hogy megvalósulhat-e valaha ez a filmterv, vagy belátható időn belül az én bármelyik filmtervem, ki tudja? Sajnos régen sem mozogtam olyan körökben, hogy az ötleteimre bárki hallgatott volna (főleg akinek befolyása is volt készülő színházi és filmes projektekre), de most meg aztán főleg olyan időket élünk, amikor mindez egyre távolabb kerül. Még örülhetek, hogy csak azok közé tartozom, akiket nem direkt, csak indirekt próbálnak a hazámból elüldözni. Mindenesetre gondoltam, megosztom ezt az ötletemet, hátha egyszer másokat is inspirálni fog.

Ne szűnjünk meg remélni a sötét idők utáni jobb holnapot.

És ha már itt tartunk, lehet, hogy még több ilyent is ideteszek, hátha egyszer valamelyik majd szárba szökken.

Egy megúszós fantasy-utánzatról (nem csak) történész-szemmel

 Hogy valakit ennyire ne érdekeljen a történelmi korszak, amiről filmet forgat, – hát ez azért eléggé ritka és meghökkentő.

A sorozat egyébként is rossz, a dramaturgia, a forgatókönyv, a színészi játék mind-mind elég színvonaltalan, de a látványvilágot nézve ütközik ki a készítők igazi trehánysága. Néha az jut eszembe, hogy sok kortárs magyar film esetén (különösen a régi korokban játszódók esetében) már csak az az elvárásom, hogy legalább letekert/elnémított hanggal legyen nézhető, esztétikus és korhű. A Tündérkert sorozat ezt a lécet nem ugorja meg.

És tudom, mi erre az ellenérv: hogy legalább nem olyan végtelenül agresszíven elszúrtan rossz és elképesztően ostoba, mint az Aranybulla sorozat (köszönhetően egyébként annak, hogy a forgatókönyvnek volt egy tűrhető irodalmi alapja, és nem teljesen a saját fejéből húzta elő egy végtelenül rosszindulatú és szolgalelkű propagandista). Aminek akár igazat is tudnék adni. (Pont ezért reménykedtem még benne, hogy ebből még lehet valami.) De nem tudok szemet hunyni afelett a végtelen igénytelenség felett, amit ennek a sorozatnak az egyes képkockáin és a folyamatában is látok. Nem mondom, hogy az Aranybullát akár letekert hanggal nagy élmény lenne nézni, de legalább a tárgyi hitelességet meg kellett adni neki: a kort, amiben játszódott, a XIII. századot többé-kevésbé jól idézte meg.

De ez? Hát mi folyik itt, kérem? Az alkotók mintha nem is lennének igazán tisztában vele, hogy melyik történelmi korban játszódik a sorozat...

Vagy csak ráálltak a szokásos "Jóvanazúgy" és "Ezeknekezisjólesz" és "Úgysemírhatrosszatrólunksenkimuhaha"-vonalra.

Az egész egyébként két okból nagyon irritáló számomra. Az egyik, hogy gyerekkoromtól kezdve nagyon-nagyon sokszor elhangzott számtalan helyen a kérdés: „Miért nem születnek ma is a régebbiekhez hasonlóan látványos és nagyszabású történelmi filmek Magyarországon?”

És a válasz mindig ugyanaz volt: „Nincs rá pénz.”

Hogy mire kell egy történelmi film esetén nagyon sok pénz, az mindig sejthető volt: a jelmezekre, a kellékekre, a díszletekre, általában egy hiteles és korhű hangulat megteremtésére.

Erre most hirtelen lesz rekordösszegű állami támogatás egy új történelmi sorozatra. (És most eltekintve még attól is, hogy egyébként hány fontos dolognál, bajba került honfitársaink megsegítésénél tagadják meg felelős vezetők a támogatást, a régi kategorikus, további magyarázatot szerintük nem igénylő jelszóval: „Nincs rá pénz.” Tekintsünk el ettől, és tegyük fel, hogy érdemes a kultúrára áldozni.)

És erre mi történik? Mit látunk?

Leforgatnak egy állítólag „történelmi” sorozatot a lehető legminimálisabb díszletekkel, olyan jelmezekkel és kellékekkel, amikről látszik, hogy teljesen más filmekhez készültek, csak a spórolás jegyében lopta el/kérte kölcsön őket a Tündérkert stábja. Vagy fogalmuk sincs, hogy melyik korban játszódik a filmjük (és nem hajlandóak utánanézni), vagy mindent meg akarnak úszni a lehető legolcsóbban és a lehető legkisebb erőfeszítéssel. Akkor meg mire ment el az a rengeteg sok pénz? A terek bevilágítására?

(Oké, hogy valami jót is mondjak, a világítás tényleg jól néz ki, a fény-árnyék-hatások egész sokszor figyelemreméltóak. De azért ez ennél jóval olcsóbb filmekről is elmondható, szóval nem hiszem, hogy tényleg a lámpák kerültek ennyibe.)

Szóval mire költöttek? Vannak sejtéseim…

 

A másik, a fentiekkel összefüggő dolog, ami miatt morcos vagyok.

A sorozatot szablyavívóként, a végvári és kuruc kori történetek régi rajongójaként érzem elsősorban sértésnek, és kérem ki magamnak. És ezzel nyilván nem vagyok egyedül. A XVI-XVII. század, a három részre szakadt ország kora az a kor, ami talán a legtöbb embert érdekelhet ma Magyarországon (jó, talán az őstörténet mellett, de az időben közelebb lévő korszakról több forrásunk van). Erről született a legtöbb magyar kalandregény és kalandfilm. Ezt a korszakot idézi fel a legtöbb magyar katonai hagyományőrző csoport. Rengeteg szöveges és képi forrásunk van ebből az időből. A korszakról szóló ismeretterjesztő irodalom is elképesztően gazdag. Hosszú generációk óta rengeteg magyar ember érezte a szívügyének ennek az elképesztően izgalmas, változatos, tragikus és színes, érdekes és kalandos, nyomorúságos és gazdag korszaknak, ennek a bő két évszázadnak a tanulmányozását.

És a Tündérkert alkotói?

Úgy tűnik Móricz Zsigmond regényét olvasták. De ezen kívül (ez a sorozat majdnem minden percéből kiderül), semmiféle történeti kutatómunkát nem végeztek, és erre másokat sem kértek fel. Történészekkel, régészekkel, muzeológusokkal, és főleg hagyományőrzőkkel nem konzultáltak (vagy a lehető legminimálisabban, és akkor sem hallgattak rájuk). Korábbi magyar filmeket a témáról, a korszakról meg nem néztek. (Sőt, a dramaturgiát elnézve, úgy általában nem láttak még filmeket, sem sorozatokat, mert nem nagyon van fogalmuk arról, mitől lesz működő és hiteles egy-egy jelenet.)

(Az egyetlen, aminek az alkotók hajlandóak voltak pluszban utánanézni: a szereplők címerei.)

 

(Néhány tipp: filmek, amelyek érdemesek lettek volna a tanulmányozásra a sorozat látványvilágának tervezéséhez: Egri csillagok; A koppányi aga testamentuma; Törökfejes kopja; Gábor diák; A beszélő köntös; Erdély aranykora; A rab ember fiai; A beszélő köntös (igen, ebből két változat is készült); A fekete város (oké, ez határeset, már egy későbbi korszak, de a szász polgárokhoz ez is egy jó alapanyag), stb., stb., stb. Már én érzem magam kellemetlenül, hogy ezekre nekem kell felhívni a figyelmet. De sajnos tényleg úgy tűnik, mintha a Tündérkert sorozat alkotói ezeknek a létezéséről sem tudnának.)

És annyi, de annyi kiváló magyar katonai hagyományőrző csoport van, amelyeknek a tagjai tudnak vívni, lovagolni, ismerik a korszak használati tárgyait, hadművészetét, viseletét és beszédmódját, és mellesleg egész életükben vártak egy lehetőségre, hogy egyszer egy ilyen nagy költségvetésű, szépen fényképezett magyar történelmi játékfilmben szerepeljenek. Vagy, ha nem is engedik őket szerepelni, annyira szívügyük a történelmi ismeretterjesztés, hogy talán még a viseleteiket is szívesen kölcsönadnák a jelmeztervezőnek tanulmányozásra vagy akár a teljes forgatásra is, és akkor is szívesen megkoreografálnának egy-egy vívójelenetet, ha abban ők maguk nem is lesznek benne.

Csak két példa.

Ott van az egyik legszínvonalasabb ilyen csapat, az Egri Vitézlő Oskola.

Vagy a Bethlen Gábor Hajdúi / Bethlen Gábor Hagyományőrség.

(Most komolyan: Bethlen Gábor a sorozat egyik fő karaktere. És senkinek nem jutott eszébe, akár a nevére az Interneten rákeresve, hogy létezik valahol egy róla elnevezett hagyományőrző csapat is?)

És mint mondtam, a XVI-XVII. századból már azért elég gazdag képi forrásanyag is van. De még ha ezeket gyűjteni túl macerás is lenne, a jelmeztervezőnek egyetlen egy könyvet elég lett volna kinyitnia.

Ezt itt:

Somogyi Győző elég ismert rajzoló és hadtörténész, ebben a kötetben pedig volt szíves egy csomó korabeli képet átrajzolni eszméletlenül szép, színpompás és részletgazdag képekre, amelyekkel nem csak a hadi felszerelésről, hanem a korszak civil viseleteiről is egy elég jó átfogó képet ad. (Jó, az igaz, hogy csak a férfiviseletekről.)

A könyv 1996-ban jelent meg először, és azóta több új kiadást is megért. Szinte a Tündérkert összes férfi szereplőjének jelmezterve benne van, előre, készen, mielőtt bármiféle filmterv elkészült volna.

De a Tündérkert alkotói ezt az egy kötetet sem nyitották ki, nem is érdekelte őket, hogy van ilyen.

 

Összehasonlításul:

„Erdélyi fejedelmi katonák” (??) random helyekről összeszedett cuccokban, X. századi viking sisakokban (a XVII. században ilyeneket már senki nem használt), kb. XV. századi fura kék zubbonyban, félretaposott nyugat-európai csizmákban, honfoglaláskori szablyákkal.

 

Az erdélyi fejedelmi testőrség, az ún. „kék darabontok” egyenruhája Somogyi Győző rajzán, valós történelmi források alapján.

(Ezek is ők, csak zászlóval és téli cuccban)

 

„Hajdúk” (???), korábbi filmforgatásokról összehordott random cuccokban, bő kozák nadrágban, fura fűzős középkori lábbelikben, mindig szigorúan hajadonfőtt.

 

Hajdúk korabeli ábrázolásokon. (Hát, nem igazán sikerült ehhez hasonlót összeszedni.)

Hajdúk Somogyi Győző rajzain, a valós történelmi források alapján.

Hajdú hagyományőrzők. (Tehát itt is lett volna kire építeni, ha az alkotókat ez bármilyen szinten érdekelte volna.)

 

„Szeben őrsége” (???) korábbi filmforgatásokról összelopkodott random cuccokban (pl. szintén honfoglaláskori szablyákkal).

Szeben (Hermannstadt) szász őrsége Somogyi Győző rajzain, a valós történelmi források alapján.

 

„Szász katonák” (???) korábbi filmforgatásokról összelopkodott random cuccokban.

 

Szász katonák Somogyi Győző rajzain, a valós történelmi források alapján. (Minden szász városnak saját egyenruhája volt.)

 

Oké, a magyar nemesi viseletek néha még viszonylag tűrhetőek, de itt is az az érzésem összességében, hogy igyekeztek mindent megspórolni, amit lehetett, és hogy ezek is inkább korábbi forgatásokról megmaradt random kellékek.

+ Nem tudom, miért van mindenkinek (a főszereplőket kivéve) honfoglaláskori szablyája. De ez mondjuk tényleg apróság, önmagában ezen biztos, hogy nem akadnék fenn, ennél sokkal bosszantóbb dolgok is vannak. Szóval ez a része még elmegy.

 

Magyar viseletek a XVII. századból korabeli ábrázolásokon.

Magyar nemesi viseletek Somogyi Győző könyvéből.

 

Ezek is inkább egy amerikai fantasy-filmből előugrott harcosok, a törökökre csak nagyon-nagyon távolról emlékeztetnek. (Esetleg az évszázadokkal korábbi szeldzsuk-törökökre, de semmiképpen sem XVII. századi oszmán-török harcosokra.)

 

Török katonák XVI. századi török ábrázoláson

 

Török katonák (janicsárok és szpáhik) a török Dicső évszázad (Muhteşem Yüzyıl, magyarul Szulejmán címen futott) sorozatból.

 

Báthory Gábor vértezete. Amúgy jól néz ki, csak nem egy történelmi filmben lenne a helye, hanem egy fantasyban. Az a fura sárkányfej végképp tájidegen.

(Lehet, hogy amúgy itt a kulcs: az alkotók mindenáron „a magyar Trónok harcát” akarták leforgatni, és közben elfelejtették, hogy amúgy történelmi filmet forgatnak. Vagy azt hiszik, hogy a Tündérkert regény eleve egy fantasy és Báthory Gábort csak Móricz Zsigmond találta ki.)

Amúgy nem vagyok az az elvetemült fajta hagyományőrző, aki minden apró részlettől kiakad, ha csak egy gomb is korhűtlen valamelyik statisztán. (Ha emlékeztek rá, semmi bajom nem volt például azzal, hogy a Klapka-légió egyenruhája nem teljesen az eredeti hasonmása volt, mert ez nem zavarta a film cselekményét, drámaiságát.) De itt az általános igénytelenség és trehányság egyik szembetűnő jele az, amit például a jelmezekkel műveltek, és ez, mint már mondtam, nem igazán van arányban a filmre költött hatalmas összegekkel…

(Akit ez érdekel, legalább azt is láthatja, hogy nem politikai szimpátia alapján bírálom a filmet, és főleg nem azért, mert magyar. Éppen a magyar jelleget, és a magyar hagyományokat és a magyar történelmet hiányolom belőle, és kérem számon rajta.)

 

A sorozat sok más egyéb tekintetben is eléggé ergya… A rendezés, a dramaturgia (vagyis az irodalmi alapanyag forgatókönyvre írása) és a színészi játék is siralmas.

Az 5. epizódnál gondolkodtam el, mi minden történt ebben a részben, ha össze akarnám foglalni. És elmesélve a történetét tök izgalmasan hangzott. Volt benne tárgyalótermi dráma, intrikálás, feszültségteli vita, seregek vonulása, táncjelenet, csatajelenet és párbajjelenet.

És mind elképesztően unalmasan felvéve és idegesítően életszerűtlenül eljátszva.

A tárgyalótermi drámánál (Bethlen Gábor megpróbál közbelépni Báthory Erzsébet érdekében) nem éreztem, hogy akár az én, akár a szereplők érdeklődését felkeltette volna, hogy mi lesz a megvádoltak sorsa. A táncjelenetnél csak az emberek törzsét mutatták; nem láttam hogyan táncoltak, és nem éreztem, hogy itt most nagy buli lenne. És a párbaj… te jó ég!

A magyar filmtörténet legbénább vívójelenete. Két teljesen oda nem illő jelmezbe öltözött színész (akiknek a színészi képességei sem voltak túl meggyőzőek az előző jelenetekben) teljesen oda nem illő kardokkal szerencsétlenkedik végtelenül nehézkes mozdulatokkal, mintha nem tudnák eldönteni, hogy éppen vívásban, kalapácsvetésben vagy súlylökésben, esetleg rönkhajításban csapnak-e össze. A kardok szinte össze sem érnek, mert egyikük se védekezik, mindketten csak elhajolgatni próbálnak, de amúgy minek is védekeznének, mikor látszik, hogy a másik minden alkalommal látványosan melléüt, nem is akarja eltalálni az ellenfelét. (Persze a végén az egyik leszúrja a másikat a rendező utasítása szerint.) Kínos nézni.

És még egy csomó ilyen.

Ki az a tökkelütött kontár hóhér, aki lefejezésnél egy kőtömböt használ farönk helyett? Garantálom, hogy azt a bárdot, ami a kezében van, nemigen fogja tudni használni utána, de a keze is meg fogja sínyleni a csapást…

A XVII. században már rég nem használt középkori egyenes kardok. Akinek pedig nem jutott, annak bozótvágó kést adtak, mert „a néző úgysem veszi észre”…

A nagy csatajelenet: mindenki kardot ránt és gyalogosan frontálisan egymásnak rohannak, mintha az ókorban lennének. A XVII. században a hadviselés azért már nem ebből állt; fegyvernemek voltak, és taktika volt, és már hatalmas szerepe volt a tűzfegyvereknek. (A sorozatban, ha jól emlékszem egyetlen egyszer sütnek el egy puskát, és egyszer egy pisztolyt.) Ha nem tudunk rendesen leforgatni egy korhű csatajelenetet, akkor nem muszáj. Át is lehet ugrani, és csak a vonuló sereget, majd pedig a csatateret mutatni, vagy ilyesmi. Azt hiszem, a Róma sorozatban is ez volt, és bevált.

 Ehhez képest szinte kellemes meglepetés volt

Szilassy János (Boros Bence), az egyetlen hajdú, akinek van lőfegyvere, és viseletében, kinézetében is többé-kevésbé emlékeztet egy igazi XVII. századi hajdúra.

(A hajdúkat egyébként pont azért bérelte fel szívesen mindenki, mert értettek a kor legjobb tűzfegyvereihez és az azokon alapuló vonalharcászathoz.)

 Na jó, nem folytatom. Beszéljünk inkább a színészekről?

 

A színészi játékról nem is akartam írni, mert teljesen sótlan, unott, életszerűtlen. (Pedig itt nem olyan irritálóan gügye baromságok vannak a szereplők szájába adva, mint az Aranybullában.) Általában az volt a benyomásom, hogy a színészek nem eljátsszák a szerepüket, csak elmondják a szövegüket.

A kivételnek én Rajkai Zoltánt láttam (Géczy András szerepében), de a többiek, mintha őt is sokszor lehúznák.

A másik pedig Kálloy-Molnár Péter (Bánffy Dénes szerepében). Csak sajnos ő meg a ló másik oldalára esik át, és túljátssza a szerepét. Mivel egyébként őt már számos más szerepben láttuk jókat alakítani, hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez a ripacskodás, kifejezetten a rendező hibája, és kevésbé a színészé.

Aki még rajtuk kívül megpróbál ténylegesen/tisztességesen színészkedni, az általában hamar eltűnik a történetből, vagy egy idő után lecsapják a fejét.

Bokor Barna (Bethlen Gábor szerepében) kevéssé méltó említésre. Unott hangját általában a szemöldöke felvonásával próbálja ellensúlyozni, de ez kevéssé működik. (Vékony alkatával kevéssé is hasonlít a testes Bethlen Gáborra, de ez tényleg a legkisebb probléma.)

Katona Péter a másik főszerepben (Báthory Gáborként) szintén nem az igazi, bár néha az volt az érzésem, hogy próbálkozik, próbálkozik, csak beletörik a bicskája. Hogy tényleg egy ennyire kisfiús színész kellett-e Báthory Gábor szerepére? Én biztos nem őt tettem volna ide, de amúgy itt értem a rendezői koncepciót. Báthory Gábor éretlenségét és felelőtlenségét szerették volna hangsúlyozni. Báthory Gábor tényleg nagyon fiatal volt, amikor ölébe hullott az uralkodói cím, és minden, ami ezzel járt. És sokszor tényleg éretlenül viselkedett. De a leírások szerint amúgy elég daliás, erős alkatú, jó kiállású férfi volt, és jóval idősebbnek nézett ki a koránál. (És a főemberek feleségei sem csak azért álltak sorban az ágyánál, mert ő volt a fejedelem...) Mindegy, szerintem itt sem kifejezetten a szereplő kinézetével van gond. Amúgy, ha ez volt a koncepció, hogy egy vékony alkatú, fiatal kinézetű, lányos arcú fiú játssza el Báthory Gábort, akkor szerintem akár én is megkaphattam volna a szerepet. Legalább megtanítottam volna vívni a többi színészt. :-D

(De hogy valójában ki lett volna az én jelöltem a szerepre, arra még visszatérek majd.)

Az „eszköztelen” színészi játék amúgy akár helyénvaló is lehet bizonyos esetekben.

Szamosi Zsófia Báthory Erzsébetként pókerarccal játssza végig a cselekményt, de nála figura lényegéhez tartozik az önuralom, ezt mindig el is mondja magáról.

De például Pál D. Attila esetében ez a pókerarc már kifejezetten mellémegy, főleg mert itt nem egy tudatos karakterépítés jele, hanem éppen annak hiányáé. Vicces módon a sorozat honlapján Nagy András hajdúkapitányról azt írják:

„Ő az, akinek már meg se kell moccannia, ha valakit rendre akar utasítani – elég egyetlen nézés.”

Nos Pál D. Attila kinézete, hatalmas termete, szunnyadó ereje valóban tekintélytparancsoló, de ha az alárendeltje lennék, eléggé tanácstalan lennék, ha pusztán a nézéséből kellene kitalálnom, mit akar a parancsnok úr.

Ha elmondom, hogy amúgy nekem is volt egy filmötletem Báthory Gábor és Bethlen Gábor történetének elmesélésére, akkor mindenre, amit eddig mondtam, nyilván azt fogják mondani: persze, irigykedik a kis senkiházi, hogy nem ő csinálhatta meg…

Mindegy, megosztom veletek akkor én is a koncepciómat. De mivel ez már eléggé hosszúra nyúlik, majd csak holnap, a következő bejegyzésben.

 

Addig is, amit eddig elmondtam, az alábbiakban foglalnám össze:

Lehet, hogy el kellene gondolkozni azon, hogy tényleg van-e értelme azon erőlködni, hogy valahogyan megcsináljuk „a magyar Trónok harcát” mindenáron. Lehet, hogy ezt el kellene engedni, és tényleg inkább egy jó magyar történelmi filmet kellene készíteni. Ehhez annyi minden állna a rendelkezésünkre: izgalmas, változatos, gazdag történelem, elképesztően jó irodalmi alapanyagok, korábbi filmes minták, gondos történészek, elkötelezett hagyományőrzők, akik a szívüket beleadnák egy ilyen projektbe. Csak ezeket a hatalmas lehetőségeket tényleg használni kellene. És nem ártana, ha a projekt tényleg érdekelné a készítőket.