Top 10 képregény a 75 éves Fazekas Attilától

 

Az előző bejegyzés után következzen most egy ajánló is a mester szerintem legjobb képregényeiből. A lista természetesen szubjektív, de nyugodtan megírhatjátok kommentben, hogy mik a ti kedvenceitek, vagy szerintetek melyek a legjobbak.

 

Elöljáróban még annyit:

A lista most toplista lesz, szóval hátulról fogok haladni a legjobb felé.

Mivel a Botond- és a Perseus-történeteket az előző bejegyzésben már bemutattam (igaz csak általánosságban), azokat most kihagyjuk a versenyből. Ettől még természetesen bekerülnek azok, amelyek annak idején a Botond Magazinban jelentek meg.

Aki olvassa a blogot, az szerintem már észrevette, hogy néhány indokolt kivétellel sosem igazán szerettem az időutazós történeteket, és („néhány indokolt kivétellel”) többnyire az összeesküvéselméleteket sem kedvelem. Éppen ezért nem fog bekerülni a listába sem A Mohács-kommandó, sem A Gemini-jelentés. (És A Mohács-kommandó nem csak azért nem, mert időutazás van benne, hanem azért sem, mert szerintem a magyar történelemről is egy alapvetően téves, így aztán szerintem káros üzenetet (is) közvetít. Erről majd esetleg később írok, ha lesz rá igény.) Nem vitatva mindezzel együtt, hogy ez a két mű is igazán kreatív és ötletes a maga műfajában.

Tehát következzen

 

Fazekas Attila 10 (szerintem) legfigyelemreméltóbb képregénye

10. Nincs menekvés

Az eredeti filmforgatókönyv szerzője: Czifra László

A képregény forgatókönyvének írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1998

Már szó volt róla, hogy Fazekas Attila sok filmet rajzolt át képregényre, és a regényadaptációit is sokszor a filmváltozatok alapján készítette el. Itt azonban egy elutasított filmtervet rajzolt meg, de úgy, hogy egy csomó szerepet ki is osztott híres színészekre.

A történet egyébként egy akciókrimi. Az elején Galambos Branko, a félig magyar, félig szerb srác a koszovói háború idején a sorozás elől Magyarországra szökik. És bár ezt a nyugodt élet reményében tette, az itteni rokonainak köszönhetően hamarosan mindenféle rejtélyes ügyek kellős közepén találja magát, és kénytelen megismerkedni az alvilág több szereplőjével is. Branko élete így új hazájában sem lesz a legnagyobb biztonságban…

Ígéretesnek hangzik? Sajnos ezen az alapon túl a történet eléggé zavaros és tele van lyukakkal, logikai bukfencekkel és erőltetett, teljesen logikátlan fordulatokkal. Nem tudjuk mindig, hogy ki kicsoda, mi miért történik, és azt sem, hogy hiányérzetünket az okozza, hogy kimaradt néhány képkocka, illetve a rajzoló nem tudta jól átadni az eredeti forgatókönyvet, vagy tényleg már az eredeti is ilyen random összevisszaság volt.

És mégis, ezzel együtt is van egyfajta naiv bája az egésznek, különösen így ennyi év távlatából visszatekintve.

Az a sejtésem, hogy ha ez a film elkészül, akkor egy hatalmas nagy trash lett volna belőle, és bosszankodnánk, hogy mennyi milliót költöttek el rá kétes eredménnyel. De a képregény egy jóval olcsóbb vizuális műfaj, amin az ilyen dolgok még jobban működhetnek.

Az emlegetett színészek közül nekem most Balázs Péter, Straub Dezső, Koós János, Bajor Imre és Oszter Sándor ábrázata ugrik be, akik biztosan bele voltak rajzolva. Na és Hofi Gézáé, aki viszont biztos vagyok benne, hogy a valóságban nem játszotta volna el azt a szerepet, amit az alkotó(k) itt ráosztott(ak) (?). Ő ugyanis itt egy teljesen őrült és vérszomjas nyugdíjas, egy volt munkásőr, aki abba hülyült bele, hogy nem bírta elviselni a tudatot, hogy vége van a Kádár-rendszernek. (Fazekas valószínűleg nem kedvelte Hofit.)

A képregényben egyébként „a rendszerváltás nyertesei”, az újgazdag vállalkozók is megkapták a magukét, de valahogy szigorúan külön voltak választva a „parvenük” (akiknek csak az ízlésük rossz) és a maffiózók (akik bűnöznek, és akiknek a történetben valami miatt többnyire szláv neveik voltak).

A komoly (értsd: halálos kimenetelű) akciójelenetek mellett van a képregényben viccesnek szánt groteszk bunyó is (mert Fazekas Attila a bunyók rajzolásának is nagy mestere), főleg Balaton-parti szórakozóhelyeken, amiről sokunknak az Ötvös Csöpi-filmek ugorhatnak be.

Összességében:

Nem mondanám ezt a képregényt kiemelkedőnek, de azért van benne néhány jópofa ötlet.

Egy mókásabb részlet:

9. A hajóroncs titka

A forgatókönyv írója: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1989

Fazekas Attila és a leggyakoribb forgatókönyvírója, Cs(epregi?) Horváth Tibor, úgy tűnik, kedvelték Az Angyal (eredeti címén: The Saint) című angol krimisorozatot. Ez egy Simon Templar (ST; innen a művésznév) nevű magándetektív kalandjairól szólt, akit Roger Moore alakított. Puzsér Róbert azt mondaná: Simon Templar a szegény ember James Bondja volt. De tényleg: a sorozat leginkább arra szolgált, hogy Roger Moore viszonylag kis költségvetésből bebizonyítsa, mennyire alkalmas lenne James Bond szerepére, amire annyira ácsingózott már régóta. (Végül aztán neki adták a szerepet, csak ne gyártson több Angyal-epizódot.) Mint már szó esett róla Fazekas Attila egyszer még Az Angyal egyik teljes epizódját is lenyúlta saját történetként, azzal a változtatással, hogy Roger Moore helyére saját bejáratott képregényhősét, Farkas Győzőt tette.

A hajóroncs titka esetében viszont pont ennek a fordítottja történt: Cs. Horváth Tibor és Fazekas Attila maguk találtak ki egy új Angyal-epizódot, amely soha nem szerepelt a filmsorozatban, de volt benne minden, ami az Angyal-sorozatban is szokott lenni: titokzatos eltűnt kincs (egy elsüllyedt hajón), elegáns és stílusos főgonosz, egy bombanő, akiről nem tudni, ellenfél vagy szövetséges, de persze nem tud ellenállni Simon angyali vonzerejének. Meg egy rivális detektív, aki szakmai és szerelmi féltékenységből is fúj Simon Templarra, de ezzel persze mindig megszívja, annyiszor, hogy az egyrészt már unalmassá válik, másrészt nehéz nem szimpatizálni ezzel a szegény sorsüldözött flótással, és nem kívánni annak az undok szépfiúnak, hogy essen a fejére a világ összes téglája…

Szóval semmi extra, középszerű történet, de az legalább szépen megrajzolva. Különösen megintcsak a bunyó-jelenetek, amik az egészet kellőképpen viccessé teszik.

Feltűnő, hogy az alkotók mégiscsak kerülik akár az „Angyal”/ „Szent” szó, akár a főszereplő nevének kimondását, de azért minden mással egyértelművé teszik, hogy kiről van itt szó.

Pl. Az Angyalban egy ponton mindig elhangzik a mondat: „Ön a híres Simon Templar…”

Itt meg:

(Ugye azért érződik, hogy ez a minden-részben-kötelező-szállóige is egy erős James Bond-hatás?)

Mint említettem már az előbb, a képregény vizuális műfaj, és a rajzba belefektetett kreatív munka adja meg az egyik értékét. Ez a kis gyakorlat is ezért került bele a mostani válogatásba: ami filmen erőltetettnek, bugyutának, izzadtságszagúnak is hathat, az így megrajzolva kifejezetten jópofa lehet. És a mozgások, arcok, fények-árnyékok itt tényleg nagyon szépen vannak megrajzolva.

 

8. Újvári kaland

„Vak Bottyán a müezzint a bégekre b***ta”

(Bëlga: Királyok a házban)

A forgatókönyv írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1972

Ez volt Fazekas Attila első képregénye, ami még nem is a Fülesben, hanem a Pajtás című úttörőújságban jelent meg. A történet pontosan arról szól, amiről a Bëlga fent idézett sora. 1685. július 11-én Bottyán János végvári vitéz (akit akkor még senki sem hívott „Vaknak”, mivel még mindkét szeme megvolt) belopózott Érsekújvárra, követte a török müezzint a városban álló minaretbe, és mikor a müezzin imát hirdetett, Bottyán lehajította a toronyból. Majd, és ez a leghihetetlenebb, a vitéz kijutott a városból az ostromra készülő barátaihoz. Egyesek szerint kétséges, hogy az esemény megtörtént-e. Hogyan tudott Bottyán úgy lejutni a toronyból, amiből csak egy út vezet lefelé, úgy, hogy ne kaszabolja le a kijáratnál nyilván gyülekező feldühödött török vitézek hada? De ha ez tényleg megtörtént, akkor nyilván pont ez volt a mutatvány lényege.

Megpróbálok most nem belemenni annak fejtegetésébe, hogy morálisan hogyan ítélhető meg mikor valaki egy szakrális tevékenységet végző fegyvertelen egyházi személyre támad. És megpróbálok a dologra, mint katonai teljesítményre és annak képi megjelenítésére koncentrálni.

Szóval: mint katonai teljesítmény tényleg tiszteletreméltó, amit Bottyán János művelt: kijutni egy ellenséges erődből egyedül, rejtőzködve, úgy, hogy mindenki ránk vadászik.

A képregény maga nem szól többről, mint erről a hőstettről, szóval a történet faék egyszerűségű: Bottyán János oson, kúszik, mászik, és kaszabol. Magában pedig időnként beszólogat az ellenfeleinek, csak úgy a maga szórakoztatására.

Szóval már ebben a korai Fazekas-képregényben is elsődlegesen az emberi mozgás dinamikus, akciófilmszerű ábrázolása volt a lényeg.

Amúgy pedig, amint mondtam: „kijutni egy ellenséges erődből egyedül, rejtőzködve, úgy, hogy mindenki ránk vadászik” -ez egészen úgy hangzik, mint

Nekem legalábbis elsőre ez jutott eszembe róla. Nem annyira a turbánok, mint inkább a szablyák miatt. De tényleg, amit fent mondtam, az bármilyen platformer játék története lehetne. Nyilván nem müezzinek gyilkolásáról kellene szólnia egy ilyen platformer-játéknak, de a végvári tematikát (vagy akár a honfoglalást) be lehetne hozni alapnak. Nem is értem,

hogy eddig hogyan nem lett egy menő Botond-játékunk,

és hogy lehet hogy a magyar végvári vitézekben előbb látták meg a jó alapanyagot a lengyeljátékfejlesztők.

Nade: folytatva az eredeti témát…

 

7. Karvalyos zászló

Az eredeti regény szerzője: Földes Péter

A forgatókönyv írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1996

Fazekas Attila „ősmagyar-képregényeiről” szólva nem kerülhetjük meg

László Gyula régészprofesszor és festő hatását. Az, ahogyan ma a honfoglaló magyarokat elképzeljük, egyértelműen László Gyula víziójának köszönhető, elsősorban az ő

Csodaszarvas-képsorozatának és az 50 rajz a honfoglalókról című műveinek.

Nyilván mint régész ő tudta a legtöbbet az ősmagyarok felszereléséről. Hogy a ruházatuk is pont ilyen volt-e, nem tudhatjuk biztosan, de azóta mindenki ezalapján rajzolja meg a honfoglaló magyarokat.

Fazekas Attila is ezalapján rajzolta a maga képregényeit.

A Karvalyos zászló Földes Péter regénye alapján készült. (Földes Péter sokoldalú író volt: írt sci-fit is, de a fő témája a honfoglalás kora mellett a magyar kommunista mozgalom története volt. A mai Fazekas Attila már aligha nyúlna az ő bármelyik művéhez, ha a képregényéhez alapot keresne.) Hogy ez volt-e a legjobb irodalmi alapanyag a honfoglalás korának ábrázolásához, nem tudom. Nekem a képregényt látva úgy tűnt: az eredeti regény nem lehetett túl izgalmas, de így képregényesítve, ilyen szép impozáns képekkel igazán jól néz ki. (Nekem a kedvenc honfoglalásról szóló regényem továbbra is Benedek Elek: Honszerző Árpád című regénye, szerintem az is megérne egy akár képregényes, akár filmes feldolgozást. Az egyébként Botondot is a honfoglalás korába helyezte, bár a történészek (és Fazekas Attila is) egyetértenek abban, hogy Botond egy későbbi generáció tagja, aki már az új hazában születhetett.)

A Karvalyos zászlóban is voltak érdekes ötletek, elméletek. Megpróbálta például megmagyarázni, hogy a hét honfoglaló vezért hogyhogy nem ugyanúgy hívják Anonymus Gesta Hungarorumában (Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm, vagy más olvasatban Tétény) és Kálti Márk Képes Krónikájában (Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Lehel Vérbulcsú, Örs). Itt az a magyarázat, hogy a nevek egy része nem is személynév, hanem vezéri cím lehetett. (Pl. előd az elővéd-vezéré, örs az utóvéd-vezéré.) (Mások ezt úgy magyarázzák, hogy pl. Szabolcs és Örs nem törzsfők, csak nemzetségfők voltak (ahogyan ez egyébként Anonymus szövegéből is következhet), vagy hogy már egy fiatalabb generáció tagjai: a hét vezér fiai.

De mint ebből is látszik: a Karvalyos zászló nem egy történelmi kalandregény, inkább egy ismeretterjesztő mű a honfoglalás koráról. (Azt hiszem ezért is tetszett nekem annak idején jobban a Honszerző Árpád: abban tényleg a kalndos történetek a szerelmi szálak és az emberi drámák az érdekesek, nem a törzsek-seregek vonulása, stb.)

Történelemkönyvnek viszont kiváló és kellően látványos a Karvalyos zászló. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk azt is elfogadni, hogy mindaz, ami benne van, csak ilyen-olyan források alapján összeállított elmélet és nem szilárd történelmi tények halmaza.

Érdekes emellett, hogy a honfoglalás történetét Fazekas Attila a Botond Magazin első számában viccesen, karikatúraszerűen, poénra véve is megrajzolta.

6. Attila, a hunok csillaga

A forgatókönyv írója: Kiss Ferenc

Első megjelenés: 1993 (?)

Ezt a hun királyról elérhető krónikairodalom és szakirodalom alapján Fazekas Attila és másik állandó forgatókönyvírója, Kiss Ferenc állították össze, természetesen sokmindent kipótolva a maguk képzeletével is. Ez azért sokkal regényszerűbb, kevésbé egy „száraz” ismeretterjesztő mű, mint a Karvalyos zászló. Főleg, mert Attila király alakját is többfelől mutatja.

Attilát látjuk ifjú hősszerelmes harcosként, majd érett, nagy hadvezérként, de zsarnokként is, akit néha elragad a saját tökéletességébe vetett hite. Törekszik rá, hogy igazságos legyen, de ez nem mindig sikerül neki. Szóval, azért nincs teljesen idealizálva a hun uralkodó, ami azért megnyugtató.

Érdekes elem, hogy az alkotók ekkor még a miszticizmust is teljesen elutasították. Az Isten kardjának égből való alászállására egy teljesen racionális, tulajdonképpen kiábrándító magyarázatot kapunk, amiből a későbbi mítosz éppen Attila ravaszságának, illetve tudatos imázsépítésének következménye. Ebben sem vagyok biztos, hogy a mai Fazekas Attila ilyesmit még belerajzolna a képregényébe. (Gondolom, itt sem az ő ötlete volt.)

A hunokat itt is László Gyula elképzelései szerint rajzolta meg a rajzoló, a rómaiakat viszont nem túl korhűen, hanem egy általános tévhit alapján: a Kr. u. 400-as években itt a rómaiak (a katonák és a polgárok egyaránt) pontosan ugyanolyan ruhákat és vértezeteket viselnek, mint 400 évvel korábban. A catalaunumi harcmezőn álló légió pontosan ugyanúgy néz ki, mint ahogy Iulius Caesar évszázadokkal korábban Galliába bevonuló légiója volt. Erről azért ma már tudjuk, hogy nem így volt: a világ már az ókorban is változott, fejlődött. De akkor, az 1990-es években még nyilván nem volt ehhez olyan könnyen elérhető olyan gazdag forrásanyag, mint ma.

Azt hiszem, itt fedeztem fel először, hogy ahogyan a filmekben, úgy a képregényben is létezhetnek olyan szemfüles olvasóknak elrejtett elemek, mint amiket a filmeknél easter egg-nek neveznek. (Nem tudom, lehet-e ezeket szó szerinti magyar fordításban húsvéti tojásoknak hívni.) Ilyen például ez a részlet, ami a Hunok csillagában szerepelt először.

Majd később Fazekas Attila szinte minden történelmi képregényébe belerajzolta, amiben ókori vagy középkori csatajelenet volt. És csak később fedeztem fel ennek a forrását.

Peter Geiger: A pozsonyi csata című műve.

 

A hunok csillaga és a Karvalyos zászló egyébként egy kötetben is megjelent, valószínűleg 1996-ban, mikor az egész ország honfoglalás-lázban égett. Fazekas Attila ebből az alkalomból egybeszedte az összes „ősmagyar” képregényét, az Arany János: Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez készített illusztrációktól kezdve egészen a Botond-mondáig. De ezek közül csak A hunok csillaga és a Karvalyos zászló voltak nagyobb lélegzetű képregények, a többi csak az ismert mondák pároldalas feldolgozásai.

 

5. Kereszteslovagok

Az eredeti regény szerzője: Henryk Sienkiewicz

Az eredeti regény nyelve: lengyel (cím: Krzyżacy)

A forgatókönyv írója: Kiss Ferenc

Első megjelenés: 1991

Henryk Sienkiewicz klasszikus történelmi regénye a Lengyel Királyság és a Német (Teuton) Lovagrend közötti háborúkról szól a XV. század legelején. A mű kegyetlen és véres, mint maga a középkor. A regény tetőpontja az 1410-es grünwaldi csata, amely a polákok és a litvánok fölényes győzelmével ért véget.

Fazekas Attila képregényváltozata jóval előbb jutott el hozzám, mint hogy az eredeti regényt olvastam, vagy a filmet láttam volna. De ez is azok között a művek között volt, amik felkeltették az érdeklődésemet a lengyel történelem iránt.

Lengyel ismerőseim egyetértettek abban, hogy a regény filmváltozata eléggé vontatott lett. Így aztán, bár a képregényt itt is a filmváltozat alapján rajzolta meg Fazekas Attila, így viszont akkor előnyére válik, hogy képregényen kifejezetten pörgősnek tűnik az egész. És ezt a hatást megintcsak a képek dinamizmusa adja.

 

4. Csillagok háborúja

Az eredeti film(ek) írója és rendezője: George Lucas

A film nyelve: angol (cím: Star Wars)

A képregény forgatókönyvírója: Fazekas Attila

Első megjelenés: ? (1980-as évek)

Ez megint a nosztalgiafaktor miatt kerül nálam előkelő helyre, mert tény: ezesetben is jóval előbb találkoztam a képregénnyel, mint hogy a filmet láttam volna. (Igazság szerint, mint azt már itt is említettem, az első Star Wars-film, amit láttam, a Baljós árnyak volt. Hogy képben voltam a korábbi, vagyis későbbi történettel kapcsolatban is, az Fazekas Attilának köszönhető.) Egyébként tényleg magas szintű feldolgozása a történetnek. Egyetlen hiányossága talán, hogy elsőre nem igazán volt egészen egyértelmű benne, hogy Obiwan Kenobi most meghalt, vagy csak teleportált, és így megúszta. Mármint ez a képből nem derült ki, csak a szereplők későbbi szavaiból.

Még azon gondolkodom, hogy itt különválasztható-e a Csillagok háborúja I. (akkor még nem hívták Új reménynek, ezt a címet tényleg csak az előzménytrilógia megkezdése után találta ki George Lucas „visszamenőleges hatállyal”) és A Birodalom visszavág. Én az előbbit jobbnak éreztem.

Ezegyszer nem vált előnyére a megvalósításnak az, hogy a második részt, A Birodalom visszavágot nem teljesen a film alapján rajzolta meg Fazekas Attila, hanem (sokszor úgy tűnik) emlékezetből. A képek persze így is jók, inkább a forgatókönyv siklik félre. Teljesen kimarad belőle pl. az, hogy Leia és Han összejöttek! Ez pedig azért eléggé megkerülhetetlen eleme a sztorinak.

Azt nagyon sajnáltam, hogy A Jedi visszatért már nem vehettem kézbe. Sokáig azt hittem, hogy ennek oka kizárólag a Botond Magazin megszűnése volt, és kitartóan nyomoztam utána, hátha a titokzatos harmadik részből is lappang egy példány valahol. (Mint ahogy az Első részt és Birodalom visszavágot külön is kiadták.) Csak később derült ki, hogy A Jedi visszatért valójában Fazekas Attila sem fejezte be.

Végül is ez nem volt olyan nagy baj, mert mikor bepótoltam az eredeti Trilógia részeit, alig bírtam magammal az izgalomtól. Nagyjából tudtam, mi lesz a vége, de teljesen be voltam sózva attól, hogy hamarosan kiderül számomra is, hogy hogyan néz ki Darth Vader a sisak alatt. (Hát igen, abban az időben még nem volt ilyen kiterjedt az Internet, nem lehetett csak úgy rákeresni a „Darth Vader arca” címszóra.)

Aztán évekkel később, már túl mindkét Trilógián (de még innen a csapnivaló harmadikon) egyszer mégiscsak megjelent a Fazekas Attila-féle A Jedi visszatér-képregény is.

Amit persze a rajongók a régi tisztelettel és lelkesedéssel fogadtak. Nekem is tetszett, habár már nyilván más szerepet töltött be az érdeklődésemben, mint korábban. A stílusa eléggé eltér az első két füzetéhez képest. Feltűnt, hogy a narratív szövegek is múlt időben íródtak, mikor addig mindig jelen időben voltak. Mintha ez is egy nosztalgiát, a régi szép idők lezáródását, de azért a rájuk való emlékezés kellemességét is kifejezte volna.

Azt a hiányt, hogy Leia és Han nem jöttek össze a második részben, az alkotók már nem igyekeztek utólag helyreütni, nem találtak ki semmiféle alternatív megoldásokat (bár akár az az elképzelés is működhet, hogy Leia az éppen csak kiolvasztott Hannak tesz őszinte vallomást), pontosan követték A Jedi visszatér eredeti, filmes cselekményét.

Ja, és persze egy fontos részlet: innen tanultuk meg a mondatot: „Negola devdzsi vuldegger!”

 

És akkor következzenek a dobogós helyezettek!

 

3. Mindennap merénylet

Az eredeti regény szerzője: Nemere István

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1978

Ez az akciókrimi is elsősorban dinamizmusával, a folyamatos akciók sorozatával hívta fel magára egyből az olvasók figyelmét.

A történetben egy meg nem határozott dél-amerikai ország új elnökének útját követhetjük nyomon a megválasztását követő pár napban, ahogyan próbál eljutni a beiktatási ceremóniára. A nagy kérdés, hogy eljut-e oda, mert mint kiderül, a reformokat ígérő, népbarát új elnöknek kapzsi üzletemberek, ravasz maffiózók, valamint az általuk felbérelt zsoldosok hadseregei próbálnak az életére törni. Szerencsére van néhány önkéntes testőr, néhány belevaló, katonaviselt munkásgyerek, akik vállalják, hogy titkos kerülőutakon, a merénylőket kicselezve eljuttatják az elnököt a beiktatás helyszínére, az elnöki palotába. Csakhogy ez nem olyan egyszerű feladat, mert a merénylők is ravaszak, ráadásul mindenhol ott vannak és a hírszerzésük is kiváló. (Talán még beépített embereik is vannak? Hoppá, spoiler!) Úgyhogy az elnöki utazás szinte már egy komplex polgárháborús hadműveletre kezd hasonlítani.

Ha a Nincs menekvés esetében az volt az elméletem, hogy lehet, hogy jobb is, hogy az a filmötlet csak papíron (mármint képregényben) valósult meg, akkor itt viszont sajnálhatjuk, hogy ebből a történetből nem készült film.

(Egy remek hollywoodi akciófilm lehetne belőle, csak pont a nagy amerikai stúdiók közül egy ilyen témát biztosan egyik sem finanszírozna.) Viszont örülhetünk, hogy legalább képregény készült a történetből, mert ez a képregény megint csak elképesztően sodró lendületű és akciódús, minden képkocka tele van mozgással és izgalommal.

Ha jól tudom az elnököt Fazekas Attila saját édesapjáról mintázta. (A testőrök közé viszont saját magát, és, mint most megtudtam, Balczó Andrást is odarajzolta.)

 

 

2. A három testőr

Az eredeti regény szerzője: id. Alexandre Dumas

A regény eredeti nyelve: francia (cím: Les Trois Mousquetaires)

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1992

Alexandre Dumas kalandregénye hálás alapanyag minden feldolgozáshoz. Fazekas Attilának állítólag már középiskolás korában volt egy saját Három testőr-képregénye. Ez persze nem az, ennek a forgatókönyvét szintén Cs. Horváth Tibor írta, méghozzá először Korcsmáros Pálnak, aki el is készítette a maga változatát. Később Fazekas Attila is ugyanazon forgatókönyv szerint haladt kockáról kockára, hasonló beállításokkal. Egyértelmű, hogy a Fazekas-változat a jobb, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy Fazekas Attila párbajtőrvívó is volt.

Vagyis tudja, hogy a spádéval való vívásnál a vívók milyen mozdulatokat tesznek és milyen pozíciókba kerülhetnek. A Korcsmáros-féle változaton ugyanez nem látszik.

Emellett szerintem az ilyen adaptált képregényeknél Fazekas Attila mindig akkor alkotott igazán emlékezetes dolgokat, amikor nem csak a filmváltozat kimerevített képkockáit rajzolta át, hanem valami saját ötletet is hozzátett, vagy beemelt jeleneteket az eredeti regényből is, amik a filmben nem voltak benne. Itt is ez történt. Bár az egyértelmű, hogy a képregény az 1961-es francia filmváltozathoz áll a legközelebb (amire az is utal, hogy ugyanúgy van két részre bontva, mint az: A királyné nyakéke és Milady bosszúja címmel), de azért nem egy az egyben annak a másolása. A szereplők sem teljesen ugyanazok. Athosban például felismerhetjük Oliver Reedet (aki az 1973-as angol filmváltozatban játszotta ezt a szerepet), Miladyben Brigitte Bardot-t, Planchet-ban (D’Artagnan szolgájában) pedig Pierre Richard-t. Ez utóbbi két színész, amennyire tudom, nem játszott semelyik Három testőr-filmben, de a karakterek nagyon rájuk illenek, szóval remek ötlet volt a „szerepeltetésük”.

Ami még érdekesség: a visszatérő téma miatt a magyar képregény legnagyobb alakjait is szokták „a négy testőrként” emlegetni: a három idősebb (régebbi) Sebők Imre, Zórád Ernő és Korcsmáros Pál, és hozzájuk csatlakozott legifjabbként és legtehetségesebb újoncként („D’Artagnanként”) Fazekas Attila, aki (mint a régi D’Artagnan is) mindegyik mesterét túl is szárnyalta.

 

1.     1. A fekete város

Az eredeti regény szerzője: Mikszáth Kálmán

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1980

Amíg a magyar képregényrajzolók csak regényadaptációkat gyártottak, addig a leggyakrabban feldolgozott magyar szerzőjük Jókai Mór volt. Mikszáth Kálmán már ritkábban bukkant elő, talán mert nehéz volt csak képekben visszaadni az ő ironikus stílusát. De azért az ő műveiből is készültek feldolgozások.

A fekete városnak ez a feldolgozása szintén egyértelműen Zsurzs Éva filmváltozata alapján készült, a szereplők felismerhetően a film szereplői (Görgey Pál egyértelműen Bessenyei Ferenc, Rozali felismerhetően Venczel Vera, Fabricius Anti pedig Nagy Gábor, Bibók Zsiga is Avar István és Caspar Quendel is eléggé a filmbeli alakra hasonlít, még ha nem is egyértelműen Pécsi Sándor).

De azért mégsem teljesen a film átültetése az egész, és ez nagyon jót tesz neki.

Ami miatt nekem ez a kedvencem, az az, hogy itt összeér Fazekas Attila két stílusa: a(z általam a) Perseus kapitányban megismert realisztikusabb stílus és a Botond-történetekből ismerős karikaturisztikus stílus.

A kettőből együtt pedig valami nagyon jópofa dolog születik, ami az eredeti mű humorát és tragikumát egyaránt jól át tudja adni.

Nektek mi a kedvenc képregényetek Fazekas Attilától, és miért?

Írjátok meg kommentben!

Attila kapitány, a hun csillagutas

75 éves Fazekas Attila, a magyar képregény megkerülhetetlen, úttörő figurája. Méltó rá, hogy tisztelegjünk előtte, de talán megbocsátható, ha nem hallgatjuk el a zavaró ellentmondásokat sem.

Fazekas Attila érdekes személyiség. 75 évesen is meglehetősen fitt, ma is rendszeresen focizik és vitorlázik. Korábban vívott és lovagolt is, sőt, mielőtt főállású rajzoló lett, kaszkadőrként is dolgozott. Nem csoda, hogy a képein annyira meghatározó a mozgás, a dinamizmus.

Sok híres magyar képregényrajzoló van, de azt hiszem, Fazekas Attila mindegyikük közül kiemelt fontosságú, mert ő volt az, aki a képregényt igazán önálló műfajjá tette Magyarországon: vagyis ő volt az, aki ebben a műfajban először saját maga által kitalált figurákkal és történetekkel jelentkezett, miközben addig a legtöbben inkább csak meglévő műveket adaptáltak.

De ennek a történetére talán érdemes egy kicsit hosszabban is kitérni.

 

Az előzmények

A magyar képregény legfontosabb előzményei (bár ha akarjátok, akár már ezeket is nevezhetjük korai „képregényeknek”) szerintem a XIX. századi élclapok (vicclapok) képei voltak.

A leghíresebbek ezek közül az Osztrák-Magyar Monarchia idején megjelenő Üstökös, Borsszem Jankó, Bolond Miska és Bolond Istók voltak.

Ezekben ugyanis az egyes jelenségeket gúnyoló és kommentáló karikatúrákon már megjelentek visszatérő szereplők is, akiknek külön történetük volt, akiknek az életét hétről hétre nyomon követhették az olvasók, vagyis nem csak egy rajzhoz találták ki őket.

Tipikus példái ennek az egyes lapok címadó figurái:

Bolond Miska

és Bolond Istók elvileg népmesékből kölcsönzött hősök (szerencsét próbáló vándor szegénylegények), de a maguk lapjában egy-egy politikai álláspont szócsövei is lettek. Bár a nevük „Bolond” volt, mindig arra szolgáltak, hogy a lap szerzői a segítségükkel mint a magyar nép egyszerű józan észjárásának folyományát, azaz mint követendőt mutassák be a maguk álláspontját, a politikai élethez fűzött kommentjeiket. „Bolondságuk” inkább a szókimondóságukra utalt, vagyis, hogy olyan furfangosak, mint a régi idők udvari bolondjai.

Hasonló figura még Kakas Márton, akit Jókai Mór talált ki. És a híres

Borsszem Jankó is, akit valószínűleg a lap egyik rajzolója,

id. Jankó János, némileg saját magáról mintázott.

Valamint Magyar Mihály,

aki több lapban is visszatérő szereplő. Nemcsak a „józan magyar észjárás” megtestesítője, hanem valamiféle egységesen polgárosult nemzeteszményé is: egyszerre hagyományőrző és érdeklődő, akiben felismerhetjük a parasztot, a nemest és a városlakót egyaránt. Ő a szupermagyar, amilyen minden olvasó lenni szeretne (nyilván).

Az ilyen idealizált, szimpatikus/pozitív hősök mellett az élclapok megalkottak olyan figurákat is, akik egy-egy társadalmi típus megtestesítői voltak. Így aki rendszeresen olvasta a lapot, az egy-egy figura megjelenésénél már egyből tudhatta, hogy az aktuális rajz melyik társadalmi réteget, foglalkozást veszi célba, figurázza ki, mond róla kritikát.

Ilyen képregényhős volt (a Borsszem Jankóban)

Mokány Berci, aki Magyar Mihály rossz paródiája, a saját magyarságát állandóan hangosan hirdető és mindenki mást lenéző ellenszenves alak. Vagy az Üstökösben Tallérossy Zebulon és MindenváróÁdám, a szűklátókörű nemesek, akiket szintén Jókai Mór talált ki, és az alakjukat A kőszívű ember fiaiban is felhasználta. De az én személyes kedvenc figurám mindenki közül

Mihaszna András, a pesti rendőr, akiben a szemfüles olvasó José Luis Torrente magyar előképét ismerheti fel.

Akit a téma részletesebben érdekel, ajánlom a figyelmébe

Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai c. könyvét, abban szinte minden ilyen figura benne van.

 

Ugorva egyet

Kötelezők röviden

A magyar képregény abban a formájában, amelyikbe Fazekas Attila is bekapcsolódott az államszocializmus korában jött létre, és közvetlenül a diafilm műfajából nőtt ki. Annak minden hátrányával együtt.

Vagyis a magyar képregények sokáig kizárólag regények adaptációi lehettek. Sok volt bennük a szöveg (mármint a szóbuborékokon kívüli narrációs szöveg), és a képek inkább a könyv illusztrációi voltak, tehát nem volt meg az az igény, hogy magából a rajzok dinamikájából álljon össze történet. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a képregény nem volt önálló műfaj. Egy képregény végignézése nem ért fel az eredeti regény elolvasásával, legfeljebb arra volt jó, hogy afféle „kötelező olvasmányok röviden” -műfaj legyen, ha az ember irodalomórára legalább részben képben akart lenni.

Két rajzoló volt, akik a többiek közül kiemelkedtek egyedi stílusukkal, és azzal, hogy a képeik sokkal mozgalmasabbak voltak másokénál: Zórád Ernő és Korcsmáros Pál.

Zórád Ernő képregényeiben nagyon fontos elem a dinamizmus, amit főleg abban látni, hogy a szereplők milyen látványos módokon tudnak elesni.

Emellett feltűnő a képek harsánysága is: aki pozitív szereplő, az nagyon szép, aki gonosz, az nagyon ronda.

Nála is, mint később Fazekas Attilánál, fontos volt a dicső magyar történelmi témák ábrázolása. Azt hiszem, a két kedvenc képregényem tőle ezek:

A hajdúk kapitánya egy kifejezetten izgalmas kalandtörténet egy Bocskai István szolgálatába álló családjáért bosszút kereső hajdúról, nagyon látványos vívójelenetekkel.

A Könyves király története nem túl érdekes, az viszont kifejezetten izgalmas, hogy a szerző hogyan képzeli el a XI. század, az Árpád-kor magyar viseleteit, tájait tárgyi kultúráját. Egy olyan korét, amiből kifejezetten kevés vizuális forrás maradt ránk.

És az eredmény imponáló, emiatt ezt a füzetet sokat forgattam.

 

Korcsmáros Pál sokmindent rajzolt, de a leghíresebbé valószínűleg a Rejtő Jenő regényeiből készült adaptációkkal vált. Valószínűleg sokan vannak, akik a Rejtő-regények szereplőit elsősorban az ő rajzai nyomán képzelik el.

Nem véletlen, hogy amikor egy amerikai stúdió rajzfilmet akart forgatni a Piszkos Fred, a kapitányból, akkor is Korcsmáros Pál alakjairól mintázták a figurákat.

A filmből végül nem lett semmi, de Korcsmáros Pál hatása így is máig érezhető sok más magyar rajzoló stílusán is.

 

Akciófilmek dinamikája

Fazekas Attila a fenti mestereknél jóval fiatalabb, de hozzájuk hasonlóan elsősorban a Füles rejtvényújság számára készített folytatásos képregényeiből ismerhették meg legtöbben. Az ő rajzainak dinamikussága még a nagy elődökhöz, Zórád Ernőhöz és Korcsmáros Pálhoz képest is feltűnő volt. Talán azért is, mert emellett mindkettőjüknél realistább stílust képviselt. Minden addigi magyar képregényrajzolónál részletgazdagabb volt, a szereplők meglepően pontos anatómiai ábrázolásával. És néha már olyan dolgokkal is kísérletezett amivel a korábbiak nem: például, mikor a képek átlógnak egymásba, ezáltal megintcsak hatásosabban keltik egy összefüggő történet illúzióját. Feltűnő ezen kívül, hogy Fazekas Attilánál sokkal nyíltabb lett az erotika, kevésbé volt szemérmes, mint korábbi kollégái, nem félt meztelen testeket rajzolni. És még a szexualitás is sokkal nyíltabban jelent meg bennük.

Amellett, hogy szintén vonzódott a dicső magyar múlthoz, sok volt nála az akciódús verekedős lövöldözős jelenet. És már nem csak regényeket, hanem filmeket is adaptált (illetve általában a regényadaptációkat is a filmváltozatok alapján rajzolta meg).

Egy időben pedig a Magyarországra is betörő amerikai akciófilmeket kezdte adaptálni. Az adaptációkat a Népszava kezdte megjelentetni folytatásokban a mozipremierekkel egy időben, így reklámot keltve egy-egy filmnek. Persze egy-egy számban csak három vagy négy képkocka szerepelt, hogy ne spoilerezzék el a film legfontosabb részeit.

Fazekas Attila stílusán érezhető volt a korabeli francia képregények ismerete és hatása. Az Amerikai Egyesült Államok mellett, sőt azt megelőzve a világ legnagyobb képregénynagyhatalma egyértelműen Franciaország. Onnan mindig rengeteg innovatív ötlet indult el.

Magyarországon az 1980-as években már nagyon népszerű volt a Pif et Hercule című gyerekképregény, amelynek rajzolója a Francia Kommunista Párt tagja volt, így a műveit a Keleti Blokk országaiban is lehetett terjeszteni. (Nem kell megijedni, ettől még a Pif-képregényekben nincs semmiféle marxista ideológia, vagy mi.) Pif, a kutya szerencsésen kiszimatolta a piaci rést, és hamarosan magával hozta társait is. Megjelent Magyarországon a Kockás című újság,

amelyben a legkülönbözőbb témájú, hangvételű és tónusú francia képregényeket lehetett megtalálni. Valószínűleg ez adta az inspirációt Fazekas Attilának is ahhoz, hogy megfogalmazza: itt lehet az ideje, hogy már ne csak adaptációkat készítsen, hanem önálló figurákat is kigondoljon, és azoknak a kalandjait akár egy Kockáshoz hasonló vegyes műfajú képregénymagazinban jelentesse meg.

Ez a terv aztán 1988-ban vált valóra. Fazekas Attila megjelentette saját lapját, a Botond Magazint, benne az első önálló magyar képregényekkel, a Botonddal és a Perseus kapitánnyal.

(A Botond első szériájának első (1988) és utolsó (1993) száma)

(Bár lehet, hogy a figurák már korábbiak, csak ekkor szélesebb közönség is megismerhette őket.)

 

Botond

A Botond-sorozatot némileg talán az Asterixhez vagy a német Mozaikhoz lehetne leginkább hasonlítani. (A Mozaik már az 1970-es években is megjelent Magyarországon, így aztán különös, hogy mégsem inspirált egy magyar rajzolót sem, hogy valami hasonló vállalkozásba kezdjen.) Egy történelmi időkbe helyezett, de azért modern kikacsintásokkal teletűzdelt humoros képregénysorozat, elsősorban gyerekeknek.

Főszereplője Botond, a kis termetű, nagy erejű vitéz, akiről annyit biztosan tudhatunk, hogy valóban létező történelmi alak volt, de ezen túl, hogy milyen volt valójában, és a róla szóló történetekből mi az, aminek volt valós alapja, mit költöttek hozzá a krónikaírók, és mit a nép, azt már nagyon nehéz kibogozni. Így aztán Fazekas Attila a maga képzeletének megfelelően alkothatta meg.

Botond kalandjainak társa pedig a lova, Rigó, akinek folyamatosan be nem áll a szája, ironikus beszólásokkal kommentál mindent, ami körülötte történik. Sokat vitatkoznak és oltogatják egymást Botonddal, de azért a leghűbb barátok.

Aki akarja, az azért észreveheti, hogy Rigó (mind kinézetében, mind viselkedésében) erősen emlékeztet Lucky Luke lovára, Jolly Jumperre.

A gonosz szereplők változnak, az egyetlen visszatérő ellenfél talán Galád vezér.

Érdekes módon az ő alakjának is egy krónikai alak a forrása. Anonymus P.: Gesta Hungarorum című művében szerepel a magyarok ellenfeleként. Ha jól emlékszem, az sincs megemlítve, hogy milyen nép vezére. Arról máig vitatkoznak a történészek, hogy valóban létezhetett-e egy ilyen (talán bolgár) vezér a IX-X. században, vagy csak Anonymus találta ki őt is, hogy a hős magyar ősöknek legyen kit legyőzniük. Fazekas Attilának úgy látszik megtetszett a magyarban beszélő névként jól működő név, és bevette a történetébe. Csak itt Galád nem dél, hanem nyugat felől támadja a magyarokat: a Lajta mentén van a vára, és külsőre német (bajor?, keleti frank?) lovagot csinált belőle a szerző.

Az egyik számban Fazekas Attila még egy Botond kiszabadítja Piroskát Galád fogságából című társasjátékkal is meglepte a lelkes olvasókat. Ezzel mi is sokat játszottunk a családdal.

A Botond-képregényeket nagyon szerettem gyerekként, de valamit sejtettem abból is, hogy ezek egy felnőttnek valószínűleg egész mást mondhatnak. Ez így is volt. A Botond-történetek ugyanis nem csak mesék voltak, hanem egyben szatírák is. Mindig hozzászóltak valami aktuális problémához, jelenséghez a maguk ironikus módján. Bár valószínű, hogy ez az 1989-es rendszerváltás eredménye volt. A korai számokban még inkább a népmesei ihletettség volt erős Botond történeteiben. Abban a viszonylag korábbi képregényben, mikor Botond Fösvény gazda idegeire megy, még semmi aktuális utalás nincs, az inkább az Erős János-népmese feldolgozása.

De a következő számtól aztán megindult a végtelen kikacsintgatások áradata.

Botond alakja így egy kicsit Bolond Miska, Bolond Istók vagy Magyar Mihály alakjának a folytatójává vált: ő volt a „józan magyar ész”, a „tiszta magyar jellem”, aki felveszi a harcot valami minket fenyegető veszéllyel: a kapzsisággal, az ármánykodással, a csalással. Vagy akár Inflációval (a sárkánnyal), Adóssággal (az óriással) és Bürokráciával (a bikafejű szörnnyel, aki krétai rokonához hasonlóan egy végtelenül bonyolult útvesztőben élt).

Gyakran találkozott más, nyugat felől érkezett képregényfigurákkal is, néha meg is kellett küzdenie velük.

(Botond Conannal, a barbárral harcol)

De voltak ebben olyan „poénok” is, amiket akkor, gyerekként nem vettem észre, de ha ma olvasnám, nagyon problémásak lennének.

Itt van például ez a gonosz varázsló. A neve: Goldmani. Kővé változtatja az útjába kerülő vitézeket és szuperhősöket (még Supermant, Batmant és a Marvel-hősöket is), csak Botondot nem, mert Botond ugye megvesztegethetetlen, rá nem hat az arany és a pénzcsengés, ilyenfajta varázslatok leperegnek róla. Ezért a varázsló egy Muszkamaci (!) nevű medvét uszít rá…

Ühüm… Hááááát, izé…

Utólag nehéz eltagadni, hogy ez egy antiszemita beszólás. És nem ez volt az egyetlen ilyen Fazekas Attila karrierjében…

Mindannyiunk kedvenc rajzolója sajnos fogékonynak mutatkozott bizonyos összeesküvéselméletekre, és ez a helyzet az évek múltával nem jó irányba változott…

Hasonlóan necces lehet az az epizód is, amikor Botond Hankiss Elemérre, a Magyar Televízió korabeli elnökére és Tom Lantosra, a magyar-amerikai liberális demokrata szenátorra lövöldözött. Mivel akkoriban még egyikükről sem tudtam, hogy kicsodák, ezért nem esett le, hogy Fazekas Attila itt átvitte a történetét konkrét személyeskedésbe és pártpolitikai gyűlölködésbe, úgy, hogy az olyan nagyon nem is volt vicces.

Vannak tehát problémák, ami alapján nem tudom biztosan, hogy minden egykori Botond-képregényünket odaadnám-e majd a majdani gyerekeim kezébe is. Valószínűleg igen, de el is beszélgetnék velük ilyen dolgokról. Mert a világ változott azóta. Én még egy olyan korban nőttem fel, amikor lehetett az ilyen antiszemita beszólásokat nem észrevenni. Mert amúgy nem ez a fajta gyűlölködés áradt felénk mindenhonnan máshonnan. De ki tudja, milyen lesz a helyzet a jövőben a majdani gyermekeim gyerekkora idején?

 

És mégis, ezzel együtt sem lehet eltagadni, hogy a Botond egy fontos és szimpatikus kezdeményezés volt. Egy kifejezetten és hangsúlyozottan magyar népi hős, aki modern szemmel is menőnek és átélhetőnek tűnt.

 

Perseus kapitány

A Perseus-sorozat egy klasszikus cyberpunk-sci-fi volt, űrutazó főhőssel, lézerpisztolyokkal, űrhajókkal, robotokkal és titokzatos, ismeretlen bolygókkal.

Főhősének teljes neve Perseus Setni, habár nem volt világos, hogy melyik a keresztneve és melyik a vezetékneve. (Nyilván úgy lenne logikusabb, ha a Perseus a keresztnév.) Perseus alakját Fazekas Attila saját magáról mintázta. (Nekem ez is furcsa volt, nem éreztem teljesen okénak, hogy valaki saját magából akar szuperhőst csinálni. Ez olyan nárcisztikus dolognak tűnt. Lásd Karl May és Old Shatterhand példáját, ahol ez a fajta nárcizmus akaratlanul is önmaga paródiájába fordítja a történeteket. De mindegy, ezen azért hamar túlléptem.) A figura egyik mintája talán

Future kapitány is lehetett, akit regényhősként még az 1940-es évek Amerikájában találtak ki, de legtöbbeknek az 1970-es években készült japán anime-változat ugrik be róla. De nem tudom, hogy tényleg így volt-e.

(Perseus űrhajója)

Perseus valamiféle űrrendőr volt, aki Kampl elnök úrtól, a Galaktikus Nagytanács elnökétől kapott megbízásokat a rendcsinálásra a legkülönbözőbb bolygókon. Sosem volt teljesen tisztázva, hogy Perseus történetei a mi világunk távoli jövőjében játszódnak, vagy, mint a Csillagok háborúja, egy másik messzi-messzi galaxisban. Mindenesetre többször voltak fura utalások, amikor Perseus egy számára ismeretlen bolygóra keveredett (nem hazatérőként, hanem teljesen idegen, messziről jött űrutasként), hogy ez akár egy jövőbeli disztópikus Föld is lehet, ahonnan eltűnt az emberiség, vagy átalakult valami teljesen mássá.

Mint látható, a rajzolás itt teljesen más, sokkal realisztikusabb volt, mint a Botond-történeteknél, már ami az embereket illeti. Ebből talán már némileg sejthető, hogy a történet sokkal komolyabbnak, felnőttesebbnek volt szánva. (Ez igazából furcsa is volt a Botond Magazinnál, hogy egymás mellett voltak olyan képregények, mint a gyerekeknek szóló Botond és pl. a Halálosztó.)

Nekem is volt cyberpunk-korszakom, így aztán a Perseus kapitány látványvilága nagyon hamar berántott. A történetek viszont már kevésbé tetszettek. Méghozzá azért, mert túlságosan technokrata volt a felfogásuk. Azt sugallták, hogy megfelelő gépekkel az ember bármit meg tud oldani. Én pedig ezt már gyerekként és kamaszként sem éreztem igaznak.

Rögtön az első megjelent történetben, A titkok bolygójában Perseus kapitánynak egy olyan bolygón kell nyomoznia, ahol nagyjából a földi középkor játszódott le újra. Hősünk ellenfelei és segítői nagyrészt páncélos lovagok és várurak voltak, kardokkal és lándzsákkal felfegyverezve, ehhez képest meg Perseus nem csak lézerpisztolyokkal rendelkezett, hanem még olyan szerkentyűkkel is, amikkel a rá kilőtt nyilakat is el tudta téríteni, vagy nagyon durván manipulálni tudta az emberek agyát. Ez nem fair play -gondoltam. (Meg ha senkinek esélye sincs a főhős ellen, akkor nem is nagyon lehet érte izgulni.)

Emellett visszatérő motívum a történetekben az is, hogy egyik vagy másik szereplőn agymosást hajtanak végre, gépi úton, de úgy, hogy az illetőnek a személyisége is megváltozik, és a más emberekkel való viszonya is, és akit addig kedvelt, azt meg akarja ölni. De ha az embereket ennyire könnyű átbütykölni, mint a gépeket, akkor tulajdonképpen miben különböznek a robotoktól? És mi értéke van egy-egy emberi egyéniségnek?

Azóta persze tudom, hogy agymosás nagyon is lehetséges, csak nem gépekkel. Hanem megfelelő propagandával és kényszerekkel. Ezt bármilyen történetben érdekes lehet ábrázolni, akár egy sci-fiben is. Csak nem kell ezt megspórolni azzal, hogy ezt a gonosz tudósok gépekkel végeztetik el.

Az viszont vicces a Perseus-történetekben, hogy időről időre megjelennek bennük az ókori görög Perszeusz-mítosz elemei is, csak éppen „cyberpunkosítva” (ha van ilyen szó). Pegazusból egy robotló lesz. A tükörpajzsból elektronvisszaverő pajzs (ugye milyen tudományosan hangzik?). A szörnyek, akikkel Perszeusz az eredeti történetben is megküzd (Medusa, gorgók, Kétó-Cetus, stb.) itt mind-mind szörnyűséges robotok.

Napi politizálás viszont a Perseus-történetekben nem volt. Amit annak gondoltak, az egy félreértés eredménye volt.

A Szomszédok sorozat szereplői konkrétan ezen az egy képkockán akadtak ki:

Provokatívnak provokatív, de valójában szó sem volt náci propagandáról. Úgy látszik, a Szomszédok alkotói és szereplői nem olvasták végig a történetet, és nem akarták megérteni, hogy ez egy történet végi fricska, kellemetlen csattanó.

A történet itt az, hogy Rila és Val egy idegen bolygó lakói, résztvesznek egy téridőgép elkészítésében. Perseus feladata megsemmisíteni a téridőgépet, és kihozni a két fiatalt a bolygójukról, amelyen egy kemény diktatúra uralkodik.

Perseus teljesíti a feladatot, azonban mielőtt szétlőné a veszedelmes masinát, hagyja Rilát és Valt beszállni az időgépbe, hogy valami olyan helyre távozhassanak, ahol nyugodt életet élhetnek együtt. Csakhogy a nagy sietségben a két szerelmesnek nem marad ideje rendesen beállítani az időt és a helyet, ahová a gép majd dobja őket, így kénytelenek rábízni magukat a vakvéletlenre. Ezek után következik a végső csattanó.

Ha nagyon politikai üzenetet akarnánk belelátni, akkor beleláthatnánk azt, hogy a szerző arra figyelmeztetett 1989-ben: oké, hogy szabadulni akarunk egy nyomasztó diktatúrából, de figyeljünk nagyon oda, hogy innen hová próbálunk eljutni, mert a nagy optimizmusunkban a véletlenre bízva magunkat könnyen ráfaraghatunk. (Bár az mondjuk tényleg fura, hogy miért tartotta olyan fontosnak a szerző, hogy egy idegen bolygó nemesszívű összeesküvői, akik a szabadságért és a demokráciáért küzdenek, éppen a szvasztikát válasszák a szervezetük szimbólumának...)

Fazekas Attila némely későbbi politikai tárgyú karikatúráját elnézve, figyelmeztetése nem volt alaptalan, nem lett volna rossz, ha ő maga is néha emlékezetébe idézi a saját üzenetét…

Erről ennyit.

Ami Perseust illeti:

VIGYÁZAT SPOILER KÖVETKEZIK!

A Botond Magazin első szériájának utolsó számában (amely 1993 őszén-telén jelent meg) Perseus kapitány visszautazott az időben tíz évet, ahol szerencsétlenségére lelőtte őt tíz évvel ezelőtti saját maga.

A történet azonban egy felhívással fejeződött be, amely az olvasókat a történet folytatására biztatta, kilátásba helyezve, hogy a legjobban sikerült forgatókönyvet a rajzoló meg is fogja valósítani.

De hát hogy lehet egy ilyen történetet folytatni? Mármint: hogyan lehet egy ilyen csapdahelyzetből kikeveredni?

Hát sehogy…

Hacsak…

Itt már csak egy Deus ex Machina segíthet. És bár tíz év késéssel, de megjött a Zeus ex Machina. A győztes forgatókönyvet végül az ismert fantasy-író, Bán Mór nyújtotta be. De ez már nem a Botond Magazinban jelent meg, hanem Fazekas Attila másik állandó folyóiratában, a Fülesben. Ebben tényeg egy isten, konkrétan Zeusz emelte ki Perseus kapitányt az időhurokból, és egy új megbízással visszadobta az ókori Földre, hogy segítsen Atlantisz népének. Ily módon az ókori Perszeusz-legenda és a cyberpunk Perseus-kapitány sci-fi is összeérhetett. Az ezt követő részekben Perseus így már nem a megszokott cyberpunk környezetében kalandozott, hanem egy történelem előtti fantasy-környezetben. Hogy ez mennyire volt jó, és mennyire illeszkedett a Fazekas Attila által addig megalkotott Perseus-történetek világához, döntse el mindenki maga. (Szerintem nem illeszkedett, de el kell ismerni, hogy a maga módján kreatív volt.)

SPOILER VÉGE

Azóta Bán Mór és Fazekas Attila között egy termékeny munkakapcsolat jött létre. Fazekas Attila folyamatosan gyártja a képregényeket Bán Mór végeérhetetlen Hunyadi-regényfolyamából, és más történeteken is dolgoznak együtt. Gyanítom, Fazekas Attila keze benne lesz a Hunyadi-regényekből készülő filmsorozatban is valamilyen formában, akár kreatív tervezőként, akár szereplőként.

Farkas Győző

Fazekas Attila harmadik visszatérő hőse Farkas Győző újságíró, aki általában valamilyen bűnügy utáni nyomozásba keveredik, és ilyenkor mindig kiderül, hogy laza stílusa mögött egy profi verekedő, egy veszélyes harcművész is megbújik. Történetei afféle tucatkrimik voltak. (Az egyik pl. a pofátlan lenyúlása a Roger Moore-féle Angyal-sorozat egyik epizódjának.) De a Botond Magazinban ő ritkábban bukkant fel, inkább a Fülesben szerepeltek a történetei. Vele most részletesen nem foglalkozunk.

Befejezés és újraindulás

A Botond Magazin 1993-ban szűnt meg. Hogy mi volt ennek az oka, arra már történt egy keserű utalás az egyik korábbi számban. 

Ezt követően hiába vártunk az újabb számokra…

…egészen 2004-ig, mikor az egész váratlanul újraindult. Azóta évente megjelenik egy-egy újabb szám. De ezekben, ameddig én követtem, csak a régebbi képregények ismétlése volt. Új Botond- vagy Perseus-történet nem érkezett. Hacsak az utóbbi években nem, de akkor én már sajnos nem nagyon követtem a széria útját. Az biztos, hogy a Botond Magazin ma is hiánypótló, olyan szempontból, hogy máshol kevés helyen találni olyan képregényeket, amelyek kifejezetten a magyar történelem nagy pillanatairól szólnak.

A kérdés az, hogy Fazekas Attila mennyire fog tudni ellenállni a mai történelemhamisító kor csábításának, el fogja-e tudni kerülni, hogy az egészet egy Rákay-iskola-féle soviniszta giccs, vagy egy operett-giccs irányába vigye el. (Mondhatnánk úgy is: hogy Mokány Bercivé váljon...)

Majd meglátjuk, mi lesz ebből.

 

Így vagy úgy: Fazekas Attila mindenképpen egy fontos alakja a magyar kultúrtörténetnek. Így szerintem érdemes a tevékenységét ismerni és figyelni.

Kívánunk neki jó egészséget és még további alkotásban gazdag éveket!