Benyomások a Néptáncantológiáról

Évek után végre megint eljutottam a Néptáncantológiára, köszönhetően minden cimborámnak és a NISz Táncegyüttesének. Örülök, hogy ott lehettem. Megírok arról is néhány benyomást.


A műsorvezető Antal Tibor volt Gyimesfelsőlokról. Ő már ismert csángó zenész, és általában ő a Csángóbál házigazdája is. Természetessége és humora mindig szimpatikus. Most is az volt. Mindenre volt egy pálinkás poénja vagy egy anekdotája.

A műsorra kerülő koreográfiák
(Most is azok kerültek be, akik mindig szoktak, de többnyire azért megérdemelten):

Angyalföldi Vadrózsa TE: Álarc avagy Bihari rettenetes
Fundák Kristófnak két koreográfiája is bekerült a műsorba, és mindkettőből látszik, hogy Kristóf nemcsak egy fergeteges (és fáradhatatlan) táncos, hanem egy nagy koreográfus egyéniség is.

Még az ún. „autentikus” (tehát nem táncszínházi) koreográfiáiban is mindig van egy plusz ötlet az eredeti táncanyag megmutatásán túl is. Nem is kell, hogy ennek mindig története legyen. (Persze csinál olyan koreográfiákat is, amelyek „szétszedhetőek”: egy autentikus részre, de a helyszín, alkalom szerint kibővíthetőek egy táncszínházi darabbá is. Ez rendkívül praktikus, de nagy tudatosságot kíván a koreográfustól.) Ebben a bihari román koreográfiában a plusz ötlet a sejtelmesen villogó szellemálarcok voltak, amelyeket eleinte a táncosok mozgattak, de mikor aztán nélkülük kezdtek táncolni, akkor is ott lebegtek a táncosok feje felett. Hogy volt-e ennek bármi megfogalmazható jelentése? Nem tudom. Nem is fontos. Talán csak a farsangi hagyományokra utalt, talán hangsúlyozni akarta a tánc misztikumát. A Vadrózsa tagjai a tőlük megszokott profizmussal és energiával táncoltak. Nagyon ütős nyitás volt ez így a Néptáncantológia elejére. Kristófot szeretjük, Kristóf a király!

(Most sajnálom igazán, hogy nem láttam az együttes egész műsorát, a Külcsín-Belbecs címűt egyben.)

Cirkalom TE (Topolya): Bonchidai táncok
Kádár Ignác és Nagypál Anett koreográfiája. Ez viszont nem volt több egy sima átlagos „autentikus” koreográfiánál. Viszont a bonchidai zene és tánc annyira gyönyörű, hogy akármeddig el lehet nézni, hallgatni, ezért mindenki szereti.

Alba Regia TE (Székesfehérvár): Padkaporos bál
Majoros Róbert koreográfiája. Dél-alföldi táncanyag. Fundák Kristóf koreográfiái mellett nekem ez tetszett a legjobban. A szokásos dolgok miatt: mert látom, hogy az Alba Regia egy jó csapat. Szép volt, ahogy együtt mozogtak, az improvizációs részeknél is egyben volt a csapat, az egész tényleg egy jó buli benyomását keltette. A vége is nagyon tetszett: a táncosok a színpad közepére vonulnak, leülnek, és elénekelnek egy jóéjt-éneket, mielőtt elsötétül a szín. Szép szívhez szóló, és szervesen volt lezárva is. Szerettem.

Corvinus TE (Budapest): Tánc Mezőbándról
Deffend Irén és Popovics Márk székely koreográfiája. Jó volt az ötlet, hogy nagy tömegszám helyett kamaraszám legyen. Jó a táncanyag, technikásak a táncosok. Valami mégis hiányzott az egészből, de nem biztos, hogy meg fogom tudni magyarázni, hogy mi. Talán valami olyasmi, amit nagyon éreztem az Alba Regiánál: a táncosok közötti harmónia, barátság, jó kapcsolat. Talán nem is lett volna ez annyira feltűnő, ha nem az Alba Regia után következik a Corvinus. Talán tévedek is, és csak az Alba Regiához képest volt ez kevésbé lelkes.

Nyírség TE: Nádasmenti hangulatok
Demarcsek György kalotaszegi koreográfiája. Ez olyan átlagos autentikus koreográfia volt. Tök jó és szép, különösebb plusz ötlet nélkül, de amúgy tök oké volt.

Tiszavirág TE (Szeged): Fekete Turca
Juhász Gábor, Farkas Tamás és Gál Nóra koreográfiája. Azt hiszem ez volt az egyetlen koreográfia, amit már korábban is láttam (egész pontosan a Táncháztalálkozón). Akkor nagyon tetszett. Érdekesen váltogat a vicces és a misztikus között. De hogy a kettő hogyan kapcsolódik, az nem egészen világos. Arra gondoltam, hogy talán jobban értenénk a történetet (ha van történet) ha értenénk a román dalszövegeket. De ahogy Hajna megjegyezte: egy jó koreográfusnak magával a koreográfiával is el kellene tudni mesélni a történetet. Igazából nem annyira derült ki, ki ez a Turca (sárkány? kecske?) és mit akar szimbolizálni. Ennek ellenére ez is tök jó volt, még mindig azt mondom, méltán került be a Táncháztalálkozó gálájba és ide is.

Jászság Népi Együttes: Hajdúsági táncok
Fundák Kristóf másik koreográfiája. A másik kedvencem az Alba Regia mellett. Tulajdonképpen ez is csak egy „sima” „autentikus” koreográfia, de ebben is benne van az a plusz ötlet, mint az első számban. Itt a pásztorok érdekes botforgatásával. Kis elem, de nagyon szép. A koreográfia többi része, mikor a lányok is bejönnek az is életvidám, szívhezszóló, szép. Kristófot szeretjük, Kristóf király.

Válaszút TE (Budapest): Táncok Klézséről
Diószegi László moldvai koreográfiája. A moldvai táncok többnyire körtáncok, így sokszor az a kérdés velük kapcsolatban, mennyire lehet őket úgy színpadra vinni, hogy az ne csak a táncosoknak legyen nagy élmény, hanem a nézőtéren ülő közönségnek is. (Nemrég láttam erre egy tök szép, élvezetes példát erre a MENTE-Együttestől.) A Válaszút is remekül megoldotta ezt a nehéz feladatot. Szépek voltak a térformák, fergeteges a tánc, és itt is nagyon összetartónak tűnik a csapat, nagyon élvezték a táncot.

Forrás TE (Százhalombatta): A két szeméért
Fábián Zsófia és Asztalos Kiss Zsuzsanna koreográfiája. Kellett a műsorba egy lánytánc is. De végre nem egy szokásos, sokszor látott karikázó-éneklő koreográfiát kaptunk, hanem megint valami olyasmit, amiben volt plusz ötlet, gondolat. Nőiségről, fiatalságról, fantáziáról és valóságról is. A színpadkép nyomokban néha emlékeztetett a Bihari Együttes Bújócska című számára. De tényleg csak képkockákban. Lehet, hogy a hasonlóság csak véletlen, de ha a Bihari száma valamennyire tényleg inspirálta az alkotókat, akkor az is elmondható, hogy az alkotók ügyesen és ötletesen gondolták tovább azt amit annak idején a Bihari alkotott.

Balassi TE (Békéscsaba): Ádámok és Évák
Ifj. Mlinár Pál koreográfiája. Az egész idei Néptáncantológia egyik legizgalmasabb élménye. Egyébként egy hosszabb táncszínházi darab része, amelynek teljes változatát itt lehet megnézni. (Érdemes. Nagyon király, és nagyon drámai.) Az Antológián csak a darab vége, a lakodalmi jelenet volt látható. Kifejezetten a történet miatt érdekes, amit el akar mesélni, és ahogyan el akarja mesélni. Kezdődött az egész egy esküvői jelenettel, ami olyan komor és nyomasztó volt, hogy az ember ereiben megfagyott a vér. („Sose volt még ennyire durva” –juthatott eszünkbe.) Egyből lejött, hogy nagyon nem stimmel valami, egy nem kívánt házasságról van szó. Aztán folytatódott az egész a lakodalommal, ahol a vőlegény a tánc közben folyamatosan a régi nőjét véli látni. Zseniálisan volt megoldva a valóság és az illúzió váltakozása. (Tulajdonképpen a két lány váltakozása.) Felvetődhet kérdésként: ha a főszereplők drámájáról szól elsősorban a darab, és ezt nagyon hangsúlyozni is akarjuk, érdemes-e egyszerre ennyi embernek a színpadon lennie. Nem vész-e el köztük a három főszereplő? Én úgy láttam, nem. Pedig én elég távol ültem a színpadtól, de így is nagyon kiviláglott az ott folyó dráma: hogy a bulizók tömegéhez képest mennyire mechanikusak, kényszeredettek, majd inkább keserűen vadak a vőlegény mozdulatai. Az ilyen tűpontos ellenpontozáshoz nagyon-nagyon ügyes rendező, és nagyon-nagyon tehetséges főszereplők kellenek. És ez itt mind megvolt, minden összejött. Ezért mondom, hogy az Ádámok és Évák az elmúlt év egyik legizgalmasabb színpadi kísérlete lehetett. Örülök, hogy ezt láthattam.
(Amúgy lehet, hogy ezt a számot meg a Kolinda együttes Szerelem című lemeze ihlette. Az a zenében ábrázolja ugyanazt, amit a Balassi Táncegyüttes a táncban: a boldogtalan lakodalmat és a régi szerető utáni sóvárgást. Igaz ott, a női fél az, aki sóvárog. + Ott a végén mégiscsak van valami feloldás. Itt nincs. A vége kegyetlenül katarzisnélküli.) Külön ki kell emelni a díszlet zsenialitását is. A díszlet tulajdonképpen egy szétnyitható és összecsukható fa. (Ádám és Éva. Tudás Fája. Bűnbeesés. Tiltott Gyümölcs. Alma, ami kerek egész. Az egymástól elválasztott szerelmesek mint félbevágott alma. (Konkrétan elhangzó metafora a darabban.) Félbevágott fa: Ádám és Éva elveszett Édenkertje…)

Gödöllő TE: Nagy idő kereke
Moussa Ahmed és Tóth Judit koreográfiája. Ezt viszont nem annyira értettem. Amennyire erőteljesen átéreztem az elmesélt történet drámáját a Balassi Táncegyüttes előadásából, és amennyire tűntek művészinek Fundák Kristóf koreográfiái, annyira tűnt ez a koreográfia öncélú művészkedésnek. (Bármennyire is tetszett pl. az az ötlet, hogy egy részben behozzák Antonio Vivaldi zenéjét is. (És emiatt őt, Antonio Vivaldit is feltüntették a színlapon a koreográfia alkotói között.)) Bár ez is egy nagyobb műsor része. Lehet, hogy ha annak az egészét látnám, teljesen összeállna minden. Azért egyébként el kell ismernem, hogy ez is jól meg volt csinálva…

Bartina TE: Játék
Fitos Dezső és Kocsis Enikő koreográfiája. Azért Fitoséknak is jellegzetes, felismerhető stílusa van, mint valaki megjegyezte. A táncosok éppen olyan gyorsan és megállíthatatlanul kapkodták a lábukat, mint a Vadrózsa tagjai, de az elején ennek a számnak is egy csomó plusz művészi ötlet volt. Én azért vártam volna, hogy ezek az avantgárd elemek majd végigmennek a koreográfia egészén; úgy értem, időről időre visszatérnek majd hozzájuk. De aztán nem. De így is fergeteges volt az egész szám. Úgy tűnt nekem, a közönségtől a Bartina kapta a legnagyobb tapsot.

Nógrád TE (Salgótarján): Bácskertesi farsang
Husvéth Csaba és Szabó I. Ágnes koreográfiája. Ez egy finálészámnak való felszabadult, önfeledt hülyéskedés volt. Lehetett volna még hosszabb is, de inkább rövidebbre fogták magát a saját számot, és arra hagytak időt, hogy a végére bevonhassák a többi visszatérő táncegyüttest is. (Akik közül nem egy szintén farsangi maskarába öltözött eddigre, eredeti számától függetlenül.) Volt itt minden: fiúnak öltözött lány, lánynak öltözött fiú, bakter és medve. A Nógrád Táncegyüttes csinálta a legnagyobb show-t a műsor során, nem (csak) a színpadra lépéssel, hanem azzal, hogy a színpadon kívül főleg ők szórakoztatták az Antológiára érkezőket, ők vártak mindenkit pálinkával, csörögefánkkal (herőcével vagy forgácsfánkkal) és medvével. Ezért muszáj nagyon hálásnak lenni nekik.

Felléptek még a békéscsabai szólótáncverseny díjazottjai is. Őket most nem sorolom mind fel (bocsánat!), csak néhányat emelnék ki közülük.
Az egyik

Gazsi M. László, akit mostantól az egyik (nem az egyetlen) táncos példaképemnek tekintek, mert ilyen lazasággal táncolni ilyen gyorsan, az tényleg őrületesen király és tiszteletreméltó.
A másik hasonló pedig

Németh Antal, aki a csávási táncokkal alakított fergetegeset. Persze az „alapanyag” is eleve látványos, de ahhoz, hogy az ember győzzön, tényleg jól is kell táncolni. Antalban még természetessége is tetszett. Magától értetődően kapkodta csávásiasan a lábait.

Kovács Z. Dénes és Nagy Zs. Vivien régi ismerőseim. Nekik ezúton is gratulálok. Ők talán technikailag nem annyira bonyolult táncanyagot hoztak (maglódi táncokat), de azt olyan eleganciával és összeszokottsággal, hogy az lehengerlő volt, és muszáj volt megsüvegelni.

Hasonló volt másik két régi ismerősöm, Józsa Tamás és Farkas Réka is. Az ő ceabai román táncukban az elegancia és a kirobbanó dinamizmus váltakozott. Gratulálok nekik is!
(Réka most nem tudott ott lenni, Marosy Gerda helyettesítette.)

Idézőjel (Simon Sinek)

"People don’t buy what you do, they buy why you do it. And what you do simply serves as the proof of what you believe."
„Az emberek nem azt veszik meg, amit csinálsz, hanem azt, amiért csinálod. Amit csinálsz csak a bizonyítéka annak, amiben hiszel.”
(Simon Sinek)

https://www.ted.com/talks/simon_sinek_how_great_leaders_inspire_action?language=hu#t-899957

Köszönet Eszternek, hogy felhívta a figyelmemet erre a beszédre!

Még egyszer egy vitatott szervezetről

(Megjegyzés: amit itt leírtam, arról már írtam egyszer itt, de ezt a gondolatot nem fejtettem ki hosszan. Most viszont szükségét éreztem ennek is.)

Megint elgondolkodtam azon, hogy miért éreznek sokan nosztalgiát a magyar csendőrök iránt, miért érzik úgy, hogy meg kell őket védeniük. (Néhányan ezen a bejegyzésen is ezért akadtak ki.) Az érv amivel a leggyakrabban találkozunk szinte mindig szó szerint ugyanaz. Ilyesmi:
„Őket legalább még tisztelték. Nekik volt tekintélyük. Mert féltek tőlük, mert nem korlátozta őket mindenféle jogi akadály…” stb.

Mivel az előző írásban erre nem válaszoltam, válaszolok most.
Egy provokatív viszontválasszal kezdeném: volt egy másik, hasonló fegyveres testület, amitől hasonlóan félt a lakosság, mint a csendőröktől, tehát úgymond „volt tekintélyük”. Többek között azért, mert ők is szinte törvény felett álltak, bármit megtehettek a gyanúsnak ítélt személlyel következmények nélkül. Ezt a fegyveres testületet úgy hívták: Államvédelmi Hatóság.

Az ÁVH iránt mégsem érez senki nosztalgiát, nem kívánja senki újra létrehozni. Miért?
Mert az ÁVH egy politikai rendőrség volt. Egészen nyilvánvalóan egyetlen párt érdekeit szolgálta már a többpártrendszerben is (akkor még Politikai Rendészeti Osztálynak, majd 1946 végétől 1948-ig Államvédelmi Osztálynak – ÁVO-nak hívták), majd az egypártrendszer alatt az egyetlen megmaradt párt feltétel nélküli uralmát, diktatúráját.

És a Csendőrség? Nos, alapos történelmi ismeretek alapján kijelenthető, hogy a Csendőrség is tulajdonképpen politikai rendőrség volt. A falvakban működött. Ott azonban nem kizárólag a bűnüldözés volt a feladata. Hanem az is, hogy megakadályozzon minden politikai szervezkedést, amely a fennálló rendszert kritizálni meri. Nem csak a kommunistákét, akik a fennálló rendszert megdönteni akarták. Hanem a szociáldemokratákét, a kisgazdákét és sok más egyéb helyi pártét, szervezetét is, akik a rendszert csak kritizálták, reformálni akarták. És egészen nyilvánvaló feladatuk volt a választások befolyásolása is, úgy, hogy azon mindig az aktuális kormánypárt győzzön. Mindjárt hozok is erre példát.

Mi volt az ok? Az Osztrák-Magyar Monarchia korában és a Horthy-rendszer alatt is Magyarország lakosságának nagy része földművelő volt. A föld legnagyobb része azonban nem a földet konkrétan művelő parasztok kezén volt, hanem az arisztokraták, bankok, bankárok és egyéb tőkések tulajdonában. Egy-egy arisztokrata, „úr”, tőkés kezében hatalmas vagyon összpontosult, nagyok voltak az egyenlőtlenségek, főleg úgy, hogy a tulajdonosok elég sokszor a dolgozóik bérén próbáltak leginkább spórolni (mint ma), így az ország lakosságának egy nagy része konkrétan nyomorgott. (Ezt is kutatások igazolják.) Az Osztrák-Magyar Monarchia elitje és a Horthy-rendszer elitje is a legjobban attól félt, hogy a parasztoknak ebből elegük lesz és fellázadnak.

Ezért mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy ezt szervezetten tegyék. Ehhez kellett a csendőri megfélemlítés is, ami brutalitásban sokszor nem maradt el a későbbi ÁVH-étól.

Az 1890-es években és a XX. század első éveiben csendőrök verték félholtra Szántó Kovács János szociáldemokrata parasztszervezkedésének résztvevőit, majd az első magyar parasztpártok (a Várkonyi István-féle Független Szocialista Párt, a Mezőfi Vilmos-féle Újjászervezett Szociáldemokrata Párt és az Áchim L. András-féle Független Szocialista Parasztszövetség) tagjait. Volt, ahol puskatussal ütöttek, volt, ahol lőttek.
       
A szervezkedni vagy sztrájkolni próbáló földművelők sokkal kiszolgáltatottabbak voltak a terrornak, mint a gyári munkások.

A két világháború közötti időszakban a magyar földművelők már csak módjával mertek szervezkedni. Ezért olyan véres jelenetekre, mint korábban, ritkábban került sor. De a csendőrök éberen őrködtek. Hogy a nyílt választási rendszerben hogyan befolyásolták a falvakban a választási eredményeit, arról is elég sok adat van. Itt most egy visszaemlékezést idézek. Olyan embertől, akit nem minősíthettek kommunista történelemhamisítónak, mert maga is szemben állt a kommunistákkal, miattuk kényszerült elhagyni az országot. Az alább idézett emlékiratait (Küzdelem a vasfüggöny mögött) már az emigrációban írta. Nagy Ferencről van szó, aki a FKGP színeiben 1946-1947 között volt miniszterelnök. Az 1945 előtti időkről sok adminisztratív csalást és erőszakot leír, amit a hatóságok a választások idején elkövettek a sokszor egészen mérsékelt Kisgazdapárt ellen. Most csak azokat a részeket emelem ki, amik a csendőrök intézkedéseiről szólnak Tard községben.

„1933-ban megüresedett a mezőkeresztesi választókerület. (…) A hatóság lop, csal, erőszakoskodik és hamisít a kormány jelöltje számára. Este kihirdetik az eredményt, amely szerint egyik jelölt sem kapott abszolút többséget, így nyolc nap múlva a kormánypárt [Nemzeti Egység Pártja] és a Kisgazdapárt jelöltje között meg kell ismételni a választást. (…)
Az első választás napja után minden faluban csendőrök keresik fel a Kisgazdapárt vezetőit, és bekísérik a községházára a vezető embereket. Az egyiket fenyegetik, a másikat ütik, a harmadikat rúgják, hogy a következő választásra megpuhítsák a Kisgazdapártot.
Spisák István fiával és egy barátjával házának udvarán áll, és felháborodva tárgyalják az előző napi választási gyalázatosságokat. A kapu előtt egy (…) csendőr Molnár Andrást, a Kisgazdapárt egyik nagyszerű vezetőjét kíséri a községháza felé. Molnár odakiált Spisáknak:
-No, Pista, gyere te is, úgyis jönnek érted is a csendőrök!
A csendőr puskatussal hátbavágja Molnár Andrást, mire a hatalmas erejű Molnár (…) rávetette magát a csendőrre, s (…) elvette tőle a puskáját. (…) A csendőr futni kezdett, de ugyanakkor feltűnt már másik négy csendőr. Molnár berohan Spisák udvarára, a csendőrök sortüzet adnak, Molnár elvágódik. (…) [Később] kiderült, hogy nem találták el a csendőrök, hanem, amikor észrevette, hogy lőni akarnak rá, elvágódott, majd végigkúszott az udvaron és az egyik háznak a padlásán elbújt. (…)
A négy csendőr közrefogja Spisákot, fiát és barátját. Taszigálják őket a községháza felé. Spisák méltatlankodik.
-Miért kísérgetnek minket, hiszen én csak az udvaromban álltam, és nem tettem semmi rosszat…!
Az egyik csendőr hatalmas ütéssel némítja el Spisákot.
Én a mezőkeresztesi pártközpontban ültem a telefon mellett. (…) Jöttek a csendőrök, s nekem a pártiroda melletti éléskamra lisztesládájába kellett bújnom, hogy meg ne találjanak, mert különben kiutasítanak a kerületből. (…)
Spisák Istvánékat a tardi községházán szó nélkül elkezdték ütni-verni. Két-két csendőr felváltva ütötte őket. (…) Amikor valamelyikük le akart roskadni az ütések súlya alatt, a csendőr alájuk tartotta a szuronyt.
-No, ebbe feküdj bele! (…)
Másnap elvitték őket a mezőkövesdi járásbíróságra, ahol a bíró kihallgatta őket, és miután megállapította, hogy semmi bűnük nincsen, elrendelte a szabadon bocsátásukat. Hazamenni nem mertek. Bejöttek hozzám a mezőkeresztesi pártirodába. Sem állni, sem ülni, sem feküdni nem tudtak, annyira össze volt törve a testük. (…)
Bevitettem őket a miskolci kórházba. Megállapították, hogy az öreg Spisáknak a bordái törtek el. Fiának a gyomra dagadt meg. Galambosnak pedig az egyik lapockacsontja hasadt végig. De bizonyítványt nem adtak, mert az orvos félt a hatóságoktól. A következő szombaton este mind a hárman kiszöktek a kórházból, hazamentek Tardra, és leszavaztak Tildy Zoltánra.”
(Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött)

A Csendőrség tehát politikai rendőrség is volt, és feladata volt hogy a formális többpártrendszer közepette mindig biztosítsa egyetlen párt uralmának fennmaradását. (Amit a Horthy-korszakban Egységes Pártnak, Nemzeti Egység Pártjának majd Magyar Élet Pártjának hívtak.) És visszakapcsolódva az előző bejegyzés témájához: a feloszlatására is ezért került sor elsősorban, mert egy autokrata rendszer politikai rendőrsége volt. A fentiek fényében az is nyilvánvalóvá válik, hogy amit feloszlatásról szóló 1.690/1945-ös rendeletben írtak, miszerint a Csendőrség „a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el”, nem üres szólam, nem az új rendszer reklámja volt csupán, hanem eléggé megalapozott vélemény. Függetlenül attól, hogy voltak csendőrök (kevesen), akik a holocaust idején enteni igyekeztek az üldözötteket, maga ez a fegyveres testület nem maradhatott fenn.

Akik ma azzal kampányolnak, hogy újra létre akarják hozni a csendőrséget valamilyen formában, azok sosem árulják el, hogy egyszerűen csak egy falusi rendvédelmi szervre vagy egy új politikai rendőrségre gondolnak. De ismerve őket, vonzódásukat a Horthy-rendszer minden egyes részletéhez, és azokat a fasiszta paramilitáris alakulatokat, amelyeknek a létrehozását eddig támogatták, elég valószínűnek tűnik, hogy amit csinálni akarnak, az egy új párthadsereg lenne, amely idővel (reményeik szerint) olyan mindenható pártállami terrorszervezetté is kinőheti magát, mint az ÁVH volt.

Hát ez a legnagyobb probléma ma a csendőrökkel…

Szavak csapdájában (előszó egy bejegyzéshez)

Írtam nemrég egy ismeretterjesztőnek szánt cikket (nem ide, máshová) a magyar rendvédelem történetéről, aminek kapcsán megint meg kellett tapasztalnom, hogy mennyi indulat és tisztázatlanság van a magyar Csendőrség, mint történelmi intézmény körül. Ezért most újra írok a témáról. Nem ismeretterjesztést, hanem egy saját történelmi ismeretekre és az azokból levont következtetésekre alapozott szubjektív véleményt. Talán azért némi tisztázó jellege mégis lesz. A bejegyzést kettébontom, mert hosszú lesz.
(Itt írtam a témáról korábban. Itt a Csendőrséget mint történelmi rendvédelmi szervet a Nemzetőrséggel mint történelmi rendvédelmi szervvel vetettem össze, és ebből vontam le következtetéseket az 1848-as és az 1867-es magyar törvényhozás és igazságszolgáltatás különbségeire vonatkozóan.)

A balhé legutóbb akörül tört ki, hogy az emlegetett (nem ezen a blogon megjelent) ismeretterjesztő cikkemben szerepelt egy ilyen mondat: „1945-ben a Csendőrséget feloszlatták, mert a korábbi években része volt a zsidó népesség üldözésében, deportálásában.” Ezt a mondatot a szerkesztő kihúzatta velem, úgy, hogy az illető lap már majdnem a nyomdában volt. Ez nagy felháborodást keltett a kollégák körében. Már maga ez a dolog sem egyszerű, mert ebben a jelenségben sok érv és motiváció keveredik, amiket figyelembe kell venni.
1. A mondat, amit leírtam több dolgot állít: a) Hogy a magyar Csendőrség részt vett a holocaustban. b) Hogy 1945-ben emiatt oszlatták fel. Az első állítás igaz, a második erősen vitatható, és ezt nekem is el kell ismernem.
2. Nem volt tisztázva, hogy a szerkesztő melyik állítás miatt húzatta ki velem a mondatot. Ez kelthetett indulatokat. (Az egész helyére végül is az alábbi mondat került: „1945-ben a Csendőrséget feloszlatták, mint a régi rendszer politikáját kiszolgáló szervezetet.”)
3. Ha a második állítás miatt húzatták ki velem, akkor ez egy szakmailag indokolható döntés. (De akkor mondjuk megkérhettek volna, hogy a mondatot javítsam az alábbiak miatt. De az utasítás formája erősen a cenzúra jellegét öltötte. Ráadásul olyan valakitől jött aki korábban többször hivatkozott a szólásszabadságra, viszont a cikkemet lustaságból jódarabig nem olvasta át.)
4. Ha az első állítást akarták egy ismeretterjesztő cikkben elhallgatni, akkor viszont ez egy politikai döntés. És akkor ez tényleg cenzúra.

Nézzük meg a Csendőrség feloszlatására vonatkozó legkézenfekvőbb forrást, a Csendőrség feloszlatására vonatkozó rendeletet! Ez az 1.690/1945. számú miniszterelnöki rendelet. (A miniszterelnök ekkor a „Horthy-hadsereg” volt tábornoka, a kormány nem egy „szovjet-kollaboráns kommunista” (?) kormány, hanem egy koalíciós kormány, többféle addigi ellenzéki erő részvételével):

„1. § (1) A m. kir. Csendőrség a múlt népellenes kormányait feltétlen engedelmességgel kiszolgálta, a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el, ezért a magyar nép egységes ítéletének végrehajtásaképpen az Ideiglenes Nemzeti Kormány megállapítja a magyar Csendőrségnek, mint testületnek a felelősségét és intézményét megszünteti, szervezetét feloszlatja.”

Való igaz tehát, hogy a rendeletben szó szerint nincs szó a deportálásokról és a holocaustról (ezt a szót akkor még mondjuk nem is használták hivatalosan). Kérdés persze hogyan értelmezzük „a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el” –félmondatot. Én hajlamos vagyok úgy értelmezni, hogy ebbe beleértették a deportálásokat is, bár azoknak pontos méreteit akkor még nem tudták felmérni. Ennek ellenére, ha a fenti szöveg alapján valaki kifogásolta ezt a félmondatot: „feloszlatták, mert a korábbi években része volt a zsidó népesség üldözésében, deportálásában”, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az aggályai jogosak. Egyébként viszont a Csendőrség részvétele a deportálásokban tény. Igaz, hogy voltak csendőrök, akik a parancsvégrehajtás mellett tanúbizonyságot tettek némi empátiáról. Igaz, hogy voltak (jóval kevesebben), akik megpróbáltak embereket meg is menteni a biztos haláltól. Ilyen volt pl. Kudar Lajos csendőr ezredes, aki humánus tetteiért, mentőakcióiért az életével fizetett.

(Ez a bejegyzés talán nem is olyan fontos,  csak ha valaki majd egyszer megkérdez arról, hogy mégis mi volt ez a balhé az én egykori cikkem körül, készen álljak egy korrketnek mondható válasszal. De a lényeg a következő bejegyzésben lesz, aminek ez csak előszavául szolgált, de enélkül is olvasható.)

Variációk egy témára (Et altera pars II.)

Talán még emlékeztek erre a Bálint-napi bejegyzésre. Nagy kár, hogy akkor még nem ismertem ezt az alábbi ékes példát. De most ezt is ideteszem egy újabb Bálint-nap alkalmából. Avagy: most megint a lányokon a sor, hogy listázzák a fiúkat. (Érdemes zenével is meghallgatni.) Köszönet két kolleginámnak/kolezsankámnak, hogy ezzel megismertettek!
(Megjegyzés: A félreértések elkerülése végett: a dalnak semmi köze nincs Szeder Ferenc szociáldemokrata politikus hátsó feléhez. A Szeder a zenekar neve, amit az énekesnőjükről kaptak. Tényleg!)

Szeder-Szabó Krisztina - Lukácsházi Luca:

Feri feneke

Csabi, Gabi, Szabi, Laci

Tibi és Alexandro

Vili, Viki, Misi, Miki,

Marci a menő csávó

Jani, Dani, Beni, Sanyi

Lóci és Rafael

Lali, Pali, Oli, Bali

David Bowie, Sámuel

Feri fenekét megfognám

Misi mosolya mindig hat rám

Vili válla elég széles

Miki mellkasa pont jól szőrös

Tomi teste, te jóég, de jó!

Szabi szexin mondja, hogy helló

Barna szeme elvarázsol

Marci pedig túl jól smárol

Ó fiúk, nekünk is van szemünk

Még ha ezzel nem is dicsekszünk

Belül sok húrt megpendítetek

De jaj, kinek szüljünk gyerekeket?

A Krisztián macsózó béna

A Zsolti túl érzékeny néha

A Zoli minden lánnyal hetyeg

A Peti pedig sajnos meleg

De az Alex annyira vicces

És a Dani cuki mikor spicces

Ágóval jó beszélgetni

Bálinttal meg felébredni

Ó fiúk, nekünk is van szemünk

Még ha ezzel nem is dicsekszünk

Belül sok húrt megpendítetek

De jaj, kinek szüljünk gyerekeket?

https://www.youtube.com/watch?v=LQgDJCaIamI

Korábbi bejegyzések:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/02/variaciok-egy-temara.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/02/variaciok-egy-temara-et-altera-pars.html