Miért ég...?

Brazíliában nagy terülten ég az Esőerdő. Valószínű, hogy mindennap ritka fajok tűnnek el a bolygóról véglegesen, növények, állatok tömegei halnak tűzhalált, és ősi életmódjukat még őrző őslakos (indián) kultúrák is veszélybe kerültek. Az egész Világ meg van rökönyödve. Itthon is a kétségbeesett megdöbbenés a legjellemzőbb reakció.
És mégis: vannak sokan, akik még ebben az egyértelműnek tűnő helyzetben is képesek a lelkiismeretüket elhallgattatni. Az állampárti média pedig megint a cinizmust pumpálja az állampolgárok fejébe. Ezúttal nem olyan harsányan, csak finoman adagolva.

Rögtön felkaptam a fejem, mikor egy hazai portál képes volt leírni ezeket az elképesztő mondatokat: „Brazília szuverén állam, azt csinál a területén, amit akar. Brazília esőerdőt akar irtani, mert úgy gondolja (…), hogy ezzel élénkíteni tudja a gazdaságát, és javítani tudja a brazil emberek életszínvonalát.”
Mi az, hogy „Brazília akar irtani”???? Komolyan gondolják, hogy egy 200 milliós ország minden lakosa egyetért azzal, ami most történik??? A brazil állampolgárságú őslakosok is helyeslik a lakóhelyük porig égetését???
Aztán egyszercsak azt kezdik finoman adagolni nekünk, hogy Bolsonaro, ez az elborult őrült, aki a diktatúra iránt nosztalgiázik, Pinochetet és az amerikai népirtás felelőseit tekinti példaképeinek, tulajdonképpen egy rendes, „egyenes”, „szókimondó” ember. (Aahogy az lenni szokott: aki hülyeségeket beszél, uszít, rágalmaz és fenyegetőzik, az nyilván egyszerűen csak „szókimondó ember” a szemükben, ha a parlament patkójának jobb oldalán ül.)

Nyilván a háttérben kemény üzleti érdekek állnak, mármint az állampárti vezetők üzleti magánérdekei, amikor arra utasítják az őket kiszolgáló médiumokat, hogy ilyeneket írjanak, illetve, hogy ne kommentálják, amikor Bolsonaro egyik embere így nyilatkozik a főnökéről, és ne próbáljanak kényelmetlen keresztkérdéseket feltenni ennek a brazil vezetőnek.
A világkép, amit sugallni akarnak szintén ismerős, ugyanaz az analógia, mint amikor minket magyar tiltakozókat akartak leszerelni magyar ügyekben: minden konfliktus a világon csak „nemzetállamok” és „nemzetközi szervezetek” között lehetséges, minden nemzetállam a Vezetőjével (legyen az ember vagy párt) azonos, a nemzeten vagy államon belüli konfliktusok pedig nem számítanak, illetve azok is csak a „nemzetközi szervezetek” aknamunkájának eredményei lehetnek. Tehát ha egy kajapó indián sokadmagával tiltakozik az esőerdők pusztítása ellen, azt szerintük nem azért teszi, mert az élőhelyét, lakóhelyét, megélhetését pusztítják éppen el, nem azért, mert sérelmezi, hogy megverik és lelövik a barátait, rokonait, nem azért, mert nem ért egyet azzal, hogy szabad vadászból rabszolgává akarják zülleszteni, hanem azért, mert őt valami „nemzetközi szervezet” lefizette, hogy tegyen keresztbe az élőhelyére behatoló nagyvállalatoknak.

(Világos az analógia: a cél az, hogy ugyanezt gondold majd, ha egy magyar ember tiltakozik az iskolái, kórházai, egyetemei, Tudományos Akadémiája szétverése ellen, a maga és haverjai agyondolgoztatása ellen; hidd azt, hogy ezt a magyar embert is mindenféle „nemzetközi szervezetek” fizetik le, mert egyébként magától frankón beletörődne mindenbe.)

"Brasil is the first"?
Brazília azonban egy 200 millió lakosú szövetségi köztársaság, amelyben nagy hagyományai vannak a központi hatalom elleni lázadásoknak. Még az ország egyes tagállamai is gyakran kerültek és kerülnek konfliktusba egymással (mondjuk ezeket „belső horizontális konfliktusnak”), és a hatalmas társadalmi különbségek elég nagy társadalmi („vertikális”) konfliktusokhoz is vezettek és vezetnek is.

Száma nincs a lázadásoknak, forradalmi és polgárháborús helyzeteknek a brazil történelemben. Azt hinni, hogy Brazília egy „egyakaratú” ország, ami most egy emberként támogat egy ilyen ellentmondásos lépést, amiről még mi, egy távoli ország állampolgárai is ilyen heves vitákat tudunk folytatni: ehhez nem naivnak, hanem hülyének vagy nagyon cinikusnak kell lenni.

De nézzük meg: mi áll az állítás mögött, hogy a környezetrombolás „élénkíti az ország gazdaságát és javítja az emberek életszínvonalát”! Nyilván az a feltételezés, hogy az esőerdőtől megszerzett földterületeken majd hagyományos kisparaszti, családi gazdaságok jönnek létre, amelyek sok család szerény, de tisztességes megélhetését biztosítják majd. Hát ez pont nincs így. A földterületek nagy része ültetvényes gazdálkodáshoz, pálmaolaj-termeléshez és nagyüzemi marhatartáshoz kell. Egyik sem olyan dolog, amit családi kisgazdaságokban, ökologikus kisüzemekben lehetne termelni. Sőt, éppen ellenkezőleg: mindegyik inkább nagyüzemi termelést kíván, ahol persze nem a hatalmas birtok milliomos tulajdonosa fogja kisajtolni a földből a terményt, hanem bérmunkásokat fog éhbérért agyondolgoztatni, a nagy hagyományokkal rendelkező brazil rabszolgatartó ültetvényesek méltó utódaként. De még ha lehetne is ezeken a helyeken kisgazdaságokat létrehozni, valószínűleg lenne az egésznek jobb megoldása, mint az esőerdők nagy területen való felégetése. Ez a jobb megoldás pedig valószínűleg a meglévő, azaz már megművelt földek jobb elosztása lehetne. Könnyen okoskodok innen, biztonságos távolságról –gondolhatnátok. A helyzet azonban az, hogy mindezt nem én találom ki.

Föld és szabadság
Létezik egy mozgalom Brazíliában, amely évek óta egy földreformért (de szélesebb értelmezésben: egy igazságosabb, egyenlőbb társadalomért is) küzd:

a Movimento dos Trabalhadores Rurais Sem Terra (Földnélküli Mezőgazdasági Dolgozók Mozgalma) (Nevezik olykor röviden „Földnélküli Mozgalomnak” (Movimento Sem Terra – MST), tagjait pedig „földnélkülieknek” is.)
Brazíliában ugyanis nem volt olyan nagy méretű földreform, mint más országokban, így hatalmas különbségek vannak az egyes birtokok nagysága között. Rendkívül nagy földterületek vannak rendkívül kevés ember kezében, és amint már mondtam ezek a földbirtokosok nem azok a keményen dolgozó parasztok, kisgazdák, akik a maguk verejtékével szerzik meg a mindennapi kenyerüket, hanem szerencsétlen földmunkásokat dolgoztatnak a földjeiken. Ha ezeknek a nagyobb birtokoknak a helyén kisebbeket lehetne létrehozni („a föld azé, aki megműveli” régi elvének megfelelően), az nem csak azért lehetne előnyös, mert több ember lehetne kistulajdonos és dolgozhatna a saját földjén a saját megélhetéséért (és nem a főnökei profitjáért), hanem azért is, mert kisbirtokokon jóval könnyebb ökologikusabb gazdálkodást folytatni, amely a dolgozókon kívül a földet is jobban kíméli, nem zsákmányolja ki olyan hamar, és nagyobb összhangban tud működni a természeti környezettel is.
Földreformot mindig úgy lehet létrehozni, ha az adott ország parlamentje elfogad egy törvényt arról, hogy mekkora lehet az országban a maximális földterület egy birtokos kezében. Az ezen felüli birtokrészeket pedig szétosztják az eddig földnélküli vagy a megélhetéshez túl kis földdel rendelkező földművesek között. (Ez történt 1945-ben Magyarországon is, és nem az, amit ma sok helyen sugallnak, hogy a földbirtokosoktól MINDEN földet elszedtek, és koldusbotra juttatták őket. Az a földreform kifejezetten egyenlősítő célú volt. A kollektivizálás már egy későbbi történet, és más lapra tartozik.)
Ezért, egy igazságos földreformért küzd a MTRST a maga eszközeivel.

Azonban nem csak hatalmas és látványos demonstrációkat tartanak: fontosnak tartják, hogy azokon is segítsenek, akiknek már van földük, ezért a MTRST tevékenységének még fontosabb részét képezi az oktatás: a fölművelés modern és ökologikus módszereinek oktatása. De az analfabétákat írni, olvasni és számolni is megtanítják. Szóval olyasmi a MTRST eszménye, mint egykor Magyarországon a Nemzeti Parasztpártnak, az agrárszocialistáknak és a Független Kisgazdapártnak is volt: művelt, nyitott, önállóan dolgozó, de összefogásra, szövetkezésre (azaz szövetkezetek létrehozására) is képes kisparasztok.

Addig is, amíg a földreform megvalósul, a MTRST igyekszik kihasználni egy kiskaput is: Brazíliában törvény rendelkezik róla, hogy aki nem műveli, parlagon hagyja a földjét, attól az adott földterületet el is lehet kobozni. (Ilyen törvény egyébként Latin-Amerika több másik országában is van, és nem is mai találmány: már a spanyol és portugál gyarmati időkben is létezett. Szóval: nagy hagyományai vannak ennek is.) Sok földtulajdonos csinálta ugyanis azt, hogy a maga már meglévő földjeihez csak azért szerzett újabb területeket, hogy azok ne más versenytársak kezében legyenek. Azaz, hogy spekulálhasson velük, adott helyzetben majd drágán adhassa őket tovább. Nyilván nem azok csinálták ezt, akiknek alig egy zsebkendőnyi földjük volt, hanem éppen azok, akiknek amúgy is volt egy nagy birtokuk mellette. Az ilyen birtokok elkobzására vonatkozó törvényt az állam nem mindig tartatja be a nagy földbirtokosokkal.

A MTRST azonban számos ilyen esetben megjelent egy-egy parlagon hagyott földterületen és elfoglalta azt. Ezeket a birtokba vett földeket aztán vagy szétosztották a MTRST szegény tagjai között, de gyakoribb az, hogy ezeket együtt közösségi, szövetkezeti művelésbe veszik. A közösségek ezeken a helyeken általában iskolákat is létrehoznak, és ez sok ember sorsán javít. Az ilyen földfoglalások miatt indított pereket a MTRST általában megnyeri, azaz a bíróságok el szokták ismerni, hogy a régi törvény miatt jogosan foglalták el a földeket. Egyébként ezek a földfoglaló akciók sem ritkák Latin-Amerika más országaiban sem. (A legtöbb helyen ezeket az őslakos (indián) lakosság indítja, sokszor olyan földek visszaszerzésére, amikhez valamikor korábban már az állam is elismerte az indiánok jogát, csak az állami adminisztráció nem sietett ennek érvényt szerezni. Ezeknek a földfoglaló akcióknak az általános menetéről a nagy angol történész, Eric Hobsbawm írt egy érdekes tanulmányt, amely a Hétköznapi hősök című kötetében olvasható. Ő ott elsősorban perui példákat mutat be. Brazíliában ezek a földfoglalások nem kizárólag az indiánok akciói, hanem náluk szélesebb kisemmizett rétegé.)

A MTRST nem párt. Sosem kívánt a parlamentbe jutni. Ettől függetlenül természetesen készek voltak támogatni azokat, akiktől a szegény emberek védelmét remélhették. Például a korábbi munkáspárti (azaz szocdem) elnököt Luiz Inácio da Silvát, azaz „Lulát”.

Lula a legutóbbi elnökválasztáson is jó eséllyel indult volna, csakhogy ellenfeleinek sikerült egy (valószínűleg hamis) korrupciós váddal előzetes letartóztatásba juttatniuk. Így lett elnök az egykor a katonatisztként a katonai diktatúrát védelmező, most pedig azután nosztalgiázó Bolsonaro, akit korábban mindenki egy agresszív, de komolyan nem vehető figurának tartott. (Ha Trump jut eszetekbe róla, az bizonyára nem véletlen.)
Bolsonaro amellett, hogy egy agresszív köcsög, és amellett, hogy egykori katonatisztként katonás rendet ígért megválasztása esetére, összességében a nagyvállalatok, nagytőkések és nagybirtokosok embere. (És az USA-ból jövő külföldi tőke embere is. Erre azért mindenképpen érdemes lenne felhívni azok figyelmét, akik úgy gondolják, hogy ez a tahó a „nemzetállami önállóságért” küzd. Aki Dél-Amerikában „jobboldalinak” mondja magát, az általában nem a nemzeti függetlenség harcosa, hanem az USA kiszolgálója.)

A MTRST-t régóta egyik fő ellenségének tekintette. Amióta elnök lett, a MTRST-nak egyre több aktivistája lesz halálos lövések áldozata.

Egyrészt több helyen a rendőrség próbálta kidobni a MTRST-tagokat azokról a földekről, amelyeknek a birtokbavételét már bíróság is jóváhagyta. Úgy tűnik, Bolsonaro, vagy kormányzatából valaki biztosította a rendőröket: nem fogják őket felelősségrevonni, ha egyből éleslőszerrel lőnek is a földfoglalókra. Viszont eszerint a cikk szerint már nem is csak rendőröket küldenek a szerencsétlen kisparasztokra, hanem konkrétan fegyveres bűnözőket, akiket nem köt semmi törvényi előírás, és a felbérlőiket is nehéz kinyomozni. De hogy megnövekedett az erőszak (olykor a fegyveres erőszak) a MTRST tagjai ellen hogy nem félnek őket lelövöldözni, az mindenképpen egyenes következménye lehet Bolsonaro elnökségének...

Ezek után már nem nehéz levonni egy másik következtetést: az esőerdők felégetése szintén a MTRST elleni harc eszköze is. Egyrészt az erdőktől való területelvonást lehet feltüntetni a földfoglalás illetve az igazságosabb földelosztás alternatívájának. Ezzel el lehet téríteni bizonyos kisbirtokos híveket a MTRST-tól. Vagy egy másik esetben, ha nagyon eldurvul a helyzet, rá is lehet fogni a MTRST-ra, hogy ők biztatták gyújtogatásra a földműveseket. Hiszen a hírekben általában az szerepel, hogy a gyújtogatók „földfoglalók”. Ez a „földfoglaló” szó pedig sok ember számára kifejezetten a MTRST-val asszociálódik. És sajnos valószínűleg lesznek, akikkel majd el lehet hitetni, hogy aki képes egy spekuláció céljából parlagon hagyott földet szegény nyomorgó parasztok számára elfoglalni, az arra is képes, hogy felgyújtson egy erdőt, pusztán a földéhség miatt. Hiába látjuk, hogy a Via Campesina, a nemzetközi földműves-szervezet, amelynek a MTRST is tagszervezete, elítéli a gyújtogatást, és az Amazonas védelmére szólít fel. A gyújtogatás többek között Bolsonaro kettős játéka a MTRST ellen.

És hol van most az indián-romantika?
A másik csoport azonban, amelyet Bolsonaro ellenségének jelentett ki már kampánya alatt, az őslakos indiánok. (Mert Bolsonaro nemcsak katona-tahó, hanem egy rasszista tahó is.) Az Amazonas pusztítása az őslakosok élőhelyeit és hagyományos életmódjukat is veszélyezteti.

Sok törzs és civil szervezeteik folytatnak már régóta egyenlőtlen küzdelmet a maguk, családjaik és élőhelyeik védelméért a hatóságokkal, függetlenül attól, milyen kormány és milyen elnök van éppen hatalmon Brazíliában.

Ezzel kapcsolatban most nem is az lepett meg, hogy ezekre is újra lőnek, hanem az, ahogyan némely ismerősöm ezt itt, Magyarországon lereagálja.
Vannak ugyanis egy páran, akik rendszeresen nyilvánosan aggódnak azon, hogy „a globalizáció veszélyezteti az ősi kultúrákat”, de persze ki nem ejtenék a szájukon azt a szót, hogy „kapitalizmus”. Vannak közöttük olyanok is, akik az indián kultúrák tisztaságára, természetközeliségére, fenntarthatóságára, ökologikusságára hivatkoznak, ami rendben is van. Az is teljesen rendben van, hogy felháborodottan emlegetik az „indián népirtást”, ami valamikor az Amerikai Egyesült Államokban lezajlott. Ez tényleg az emberiségnek olyan szégyenfoltja, amiről beszélni kell. De érdekes módon vannak olyanok, akik csak két esetben hajlandóak az indián népirtásról is beszélni. Vagy ha az a céljuk, hogy eltereljék a szót a holocaustról (mintha kizárná egymást az, hogy mindkét népirtásról beszéljünk, és nem éppen arra kellene, hogy figyelmeztessen minket az egész, hogy érdemes szolidaritással állni az üldözött népcsoportokkal, bárhol legyenek is). Vagy olyan esetekben, ha diplomáciai konfliktus támad az USA kormányzata és a magyar kormány között, és akkor is olyan összefüggésben, hogy „az USA ne oktasson ki minket demokráciából”. Megint, mintha nem az üldözöttek melletti szolidaritásról, hanem csak az adott beszélgetés félreviteléről szólna számukra a téma. Vannak viszont olyanok, akiket az indiánok témája, a hagyomány iránti vonzódásuk okán tényleg érdekel.

Most viszont, még ez utóbbi népes csoportban is vannak olyanok, akik, amikor Brazíliában halomra lövik az esőerdőt védelmező indiánokat, megmukkani sem mernek, vagy csak hápognak. És mi kellett ehhez a hatáshoz? Egyszerűen annyi, hogy néhány újságíró néhány lapban, amiket ezek az ismerőseim olvasnak, kicserélje a „globalizáció” szót a „nemzetállami politika” kifejezésre.
Mert azt megtanulták, hogy a „globalizáció” (jelentsen ez bármit is) rossz, amiben meg a „nemzet” szó szerepel (jelentsen bármit is), az jó. Holott senki sem fog a „globalizáció” nevében embereket megfosztani az otthonuktól, mert a globalizáció nem egy ideológia, hanem egy jelenség. (De még így is több jelentése lehetséges a szónak. Nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan melyik jelenségre használjuk ezt. Lehet kulturális, gazdasági, kölekedési, kommunikációs vagy politikai értelme is, és még így is sokminden eltérő dolgot jelenthet.) Annál inkább fog egy erőszakos nagyhatalmi politika a „nemzetállam” érdekére hivatkozni, amikor a területén élő törzsek autonómiáját megnyirbálja, vagy letöri, otthonaikat felégeti, tagjait lelöveti. A „nemzetállami politikának” ugyanis lehet egy ilyen jelentése is: egy felülről jövő, erőszakosan egységesítő politika, amely felszámolja a törzsi kereteket. A törzsi kereteket, amelyek a hagyományos, ősi kultúra elsődleges őrzői. Ezt sokan elfelejtik, vagy nem tudják, akik azt hiszik, hogy „nemzet” és „hagyomány”, jelentsen ez a kettő bármit is, minden esetben a legszorosabban összefügg. Hát, nem feltétlenül. Az élet sokszor egy kicsit bonyolultabb azoknál a rövid, egyszavas kifejezéseknél, amikkel felcímkézzük a dolgokat.

(Mások, jószándékú emberek szemében már az is furcsa, illetve kissé visszatetsző lehet, hogy én itt csak az emberekre, kultúrákra, hivatkozom, miközben az esőerdő égésével egész ökoszisztémák bomlanak meg, és talán egész állat- és növényfajok halnak ki elképesztően rövid idő alatt, a „nemzetállami politika” és a nemzetközi nagyvállalatok nagyobb dicsőségére. De ennek a szörnyűségével nyilván én is tisztában vagyok. Csak vannak emberek, akik annyira a szavak bűvöletében élnek, hogy amikor az esőerdőről beszélünk nekik, érdemes hozzájuk elsőre ezzel, „az ősi kultúrák védelmének” szlogenjével közeledni, és afelől kibontani az egészet, különben nem fognak megérteni.)
(Mundano festménye)
De hogy mit tehetünk mi ebben a helyzetben? (Azon túl, hogy beszélünk a kérdésről a tisztánlátás elősegítése érdekében…) Nem tudom, és ez a tehetetlenség-érzés a legrosszabb. Mi, akiknek capoeiristaként fontos a brazil kapcsolat, még mi is le vagyunk dermedve.

Az viszont talán elvárható, hogy ne „Brazília érdekével” magyarázzák ezt az egész borzasztó pusztítást, mert ez a cinizmus és rosszindulat vissza fog hullni arra, aki kimondta. Legalább szavak szintjén álljunk most tényleg a brazil emberek és Brazília mellett!