FSzP (Független Szocialista Párt)
Az első magyar agrárszocialista párt 1897-ben alakult meg. Ez volt egyben az első olyan párt Magyarországon, amelyik kifejezetten paraszti érdekek védelmére alakult. Az alapító Várkonyi István volt.
Várkonyi István valamikor maga is szegény kubikos földmunkás volt, de idővel Budapestre költözött, ahol élelmes vállalkozóként fokról fokra küzdötte fel magát a társadalmi ranglétrán. Idővel jómódú vállalkozóvá vált, elsősorban fuvarozással foglalkozott. De nem feledkezett meg azokról a társairól, akiknek nem volt olyan szerencsés az élete, mint az övé. Belépett a MSzDP-ba, és igyekezett azért dolgozni, hogy a párt felkarolja a földművesek érdekvédelmét is. Ebben segítségére volt barátja,
Csizmadia Sándor is, aki a MSzDP lapjának a Népszavának egy igen fontos munkatársa volt, és az akkori magyar szocdem indulók nagy részének szerzője. (Az Internacionáléhoz és a Marseillaise-hez is írt magyar szöveget.) Ő is egyszerű kubikosból lett híres újságíró.
Várkonyi azonban mégis úgy látta, hogy a MSzDP nem áll ki eléggé az ipari munkásokhoz képest sokkal kiszolgáltatottabb parasztok és azok szervezeteinek védelme érdekében. És ebben azért volt valami. A MSzDP vezetői minden okos megszólalásuk és időnkénti hősiességük ellenére sokszor igyekeztek a megalkuvásokig menően óvatosnak lenni a kormányzattal szemben, mikor látták, hogy az az ipari munkások sztrájkjait még elnézi, de a nagybirtokosokat feltétlenül kiszolgálja, és kíméletlen módon veri szét a parasztság szervezkedéseit. Ezen kívül a MSzDP egyik nagy hibája volt, hogy nagyon sokszor igyekezett feltétlenül és dogmatikusan alkalmazkodni a „nagy testvérhez”, a nemzetközi szociáldemokrácia vezető erejének kikiáltott SDPD-hoz (Sozialdemokratische Partei Deutschlands-hoz). A magyar kisebbségi komplexus és nyugat-fétis nem új jelenség.
1897-ben a MSzDP végül kizárta tagjai sorából az örökké kritikus Várkonyit. Csizmadiáról pedig kiderült, hogy elég karrierista ahhoz, hogy inkább alkalmazkodjon a mindenkori pártvezetőséghez, ahelyett, hogy kiállt volna régi haverja mellett.
Várkonyi István ekkor döntött úgy, hogy egy új pártot alapít. Az alapító kongresszust a szülővárosába, Ceglédre hívta össze. Az eseményen sok alföldi helyi földmunkás egylet küldöttje megjelent. A pártnak a Független Szocialista Párt (FSzP) nevet adták, jelezve, hogy a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomnak egy más irányzatát akarják képviselni, mint a túl merevnek tartott MSzDP.
A párt első programjában még nem szerepelt a földosztás követelése, és a vezetők (akik az Osztrák-Magyar Monarchia más részeiről jövő anarchistákkal is keresték néha a kapcsolatot) néha ellentmondtak egymásnak atekintetben, hogy a vagyonok igazságosabb elosztása az elsődleges céljuk vagy valamiféle köztulajdonba vétel is. De nagy általánosságban elmondható, hogy a FSzP ugyanazokért a munkavállalói jogokért küzdött a földműveseknek, mint a MSzDP az ipari munkásoknak. Ezen kívül mindkét párt küzdött az általános választójogért is (ebben az időben ugyanis végig vagyoni helyzethez volt kötve a választójog).
A FSzP hamar népszerű lett az Alföldön, a meglévő földmunkás-egyletek és a MSzDP-ban csalódott földművesek tömegével csatlakoztak hozzá. A hatóságok hozzáállása azonban nem változott. A párt akcióit (leginkább az általuk szervezett aratósztrájkokat) továbbra is csendőri erővel verték szét. Várkonyi Istvánt is számos alkalommal tartóztatták le, és ítélték hosszabb-rövidebb fogházbüntetésre.
Amíg tartott az első lendület, a parasztok dühe a kizsákmányolás ellen, a FSzP is egyre növelni tudta a tagjai számát, de az Alföldön túl sosem sikerült terjeszkednie. Aztán pedig a folyamatos sikertelenség és a kemény hatósági fellépés, a sok sebesülés, rokkantság, halál, börtönbüntetés lassanként felőrölték a pártot.
A sok kudarc Várkonyit személyesen is megviselte. Befordult, mogorva emberré vált. A XX. század egyik legnagyobb szlovák politikusa, Milan Hodža (aki mindig, ellenzékben és hatalmon egyaránt jóindulattal viseltetett a magyarok iránt, a dualizmus kori kormányzat azonban ezt nem igazán méltányolta) politikai rabként a XX. század első évtizedében egy cellában raboskodott Vácon a sokadik börtönbüntetését töltő Várkonyival.
Milan Hodža így emlékezett cellatársára:
(Milan Hodža: Szövetség Közép-Európában)
Hodža (aki egyébként egész életében a közép-kelet-európai parasztok nemzetközi összefogásán munkálkodott) feljegyezte azt is, mivel búcsúzott tőle Várkonyi szabadulásuk előtt:
Mint az előbb láttuk, Szántó Kovács János is mondott olyasmit, hogy munkája eredményét ő személy szerint már nem fogja látni. És Várkonyi István is ezt mondta, - és mégis mennyire másképpen! Más következtetést vont le személyes sikertelenségéből, és az nem volt túl biztató…
Várkonyi István 1918-ban halt meg Szolnokon, eléggé elfeledve. A háború alatt már betegeskedett, az őszirózsás forradalmat nem érte meg. Akkorra egykori pártjának egyébként is már csak helyi maradványai léteztek, amelyek nem játszhattak országos szerepet.
ÚSzDP (Újjászervezett Szociáldemokrata Párt)
A második magyar agrárpárt 1900-ban alakult meg. A MSzDP-ban ugyanis megint felbukkant egy izgága kritikus, aki szemére vetette a pártvezetésnek, hogy nem foglalkoznak eleget a földművesek problémáival, mire a pártvezetés ezt az embert is kizárta a MSzDP-ból.
Ez az ember azonban teljesen más háttérrel és elképzelésekkel rendelkezett, mint Várkonyi István. Mezőfi Vilmosnak hívták.
Mezőfi Vilmos izgalmas személyisége a magyar történelemnek. Órássegédként indult, szocdem újságíró lett belőle. Öntudatosan vallotta magyar nemzetiségűnek, zsidó vallásúnak és szociáldemokrata meggyőződésűnek magát, nála ez a három soha nem került ellentmondásba egymással, és mindig igyekezett, hogy ez másoknál is így legyen. Művelt ember volt, aki mások művelődését is segíteni igyekezett. Újságíróként gyakran foglalkozott tudományos ismeretterjesztéssel, akár ipari munkásoknak, akár parasztoknak címezve. (Stílusa ma talán már szájbarágósnak, tudálékosnak tűnhet, de az érvelése többnyire logikus.) Nem készült parasztpolitikusnak, valahogy mégis az lett belőle, ami szokatlan karrier egy városi zsidó polgár esetében. Kritikus volt Várkonyi Istvánnal szemben is. Bár logikus lett volna, hogy a MSzDP-ból való kizárása után a FSzP-hoz csatlakozzon, de nem ezt tette, és ennek valószínűleg két oka volt. Az egyik, hogy ő is úgy láthatta, mint Hodža, hogy Várkonyi a maga forradalmi lendületével fejjel rohan a falnak, indulatból csinál politikát, ahelyett, hogy megfontoltan szervezne. A másik valószínű ok az lehet, hogy Mezőfi eredetileg nem akart egy tisztán paraszti pártot alapítani, hanem egy olyan erőt, amelyben minden szocdem megtalálhatja a helyét, aki elégedetlen a MSzDP dogmatikusnak kikiáltott vezetőségével. Az általa alapított pártnak az Újjászervezett Szociáldemokrata Párt (ÚSzDP) nevet adta. Az események úgy alakultak, hogy Mezőfihez aztán mégis csupa földműves csatlakozott, részben a MSzDP helyi szervezetei, részben a FSzP-ban csalódott emberek léptek át hozzá.
Igazán sikeressé az ÚSzDP sem tudott válni, bár ennek a pártnak legalább sikerült túllépnie az Alföld tengersík vidékén, és Zemplénben meg Heves megyében is szervezeteket építenie. A programja nagyon hasonló volt a FSzP-éhez, de Mezőfi fennen hirdette, hogy módszeresebbnek és óvatosabbnak kell lenni, nem szabad a tagok életét és testi épségét kockára tenni. Ez azonban néha túlzott óvatosságba ment át: még a sztrájkot sem akarták engedni az ÚSzDP helyi szervezeteinek, sokszor indokolt esetben sem, attól félve, hogy bunyó és lövöldözés lenne a vége. Emellett Mezőfi nem volt egy gyakorlatias politikus. Továbbra is sorozatban gyártotta a jól megírt politikai brosúrákat, gyakran igénybevette írók, művészek, művelt emberek segítségét, létrehozott egy színvonalas lapot Szabad Szó néven, de a szervezetépítésen túl nemigen tudott az ÚSzDP keretében látványos akciókat felmutatni. (Ez a jelenség sem ismeretlen a magyar ellenzékiség történetében…) Mégis elvárta, hogy a párt ügyei az ő kezében fussanak össze. És egy másik dolog: az ÚSzDP mindig erősen hangsúlyozta hazafiságát is, és szemére vetette a MSzDP-nak azt is, hogy a nemzeti és nemzetiségi ügyekkel sem foglalkozik kellőképpen, hanem mindig csak nemzetközi beágyazottságát, más, külföldi szociáldemokrata pártokkal való szövetségét emlegeti. Hogy ezt szóvá tette, az megint szimpatikussá teszi számomra az ÚSzDP-t, de úgy tűnik, néha itt is átestek a ló másik oldalára. Az 1905-ös nagy közjogi válság idején pl. az ÚSzDP pusztán hazafiasságát hangsúlyozandó Kossuth Ferencék, a „kuruckodó nagyurak”, az öncélú függetlenségiek mellé állt, ahelyett, hogy mint eredeti programjában szerepelt, az általános választójogért akciózott volna.
Az 1910-es évekre az ÚSzDP fokozatosan érdektelenségbe fulladt vagy elveszett a többi párttal való intrikálásban, pozícióharcokban, már csak pár helyen maradt szervezetük. A két világháború közötti időszakra pedig teljesen Szentesre szorultak vissza. (Igaz, ekkor nem volt szokatlan a kis, helyi, csak egy-egy városra kiterjedő politikai pártok jelensége.) 1938-ban Mezőfi a lapját, a Szabad Szót is eladta (Ugrai) Szabó Pálnak, a híres népi írónak, a Nemzeti Parasztpárt (NPP) egyik alapítójának. Így lett a Szabad Szó a NPP lapja, a NPP pedig így ezzel is némileg folytatta az ÚSzDP hagyományát, már azzal a szimpatikus hozzáállásával is, hogy igyekezett összeegyeztetni a függetlenségi-szabadságharcos hagyományokat a társadalmi kérdések megoldásáért kiáltó agrárszocialista hagyományokkal.
Maga Vili bácsi azonban nem csatlakozott a NPP-hoz. Hogy miért, arra megint két elméletem van. Talán csak belefáradt a politikába, de az is lehet, hogy a másik ok az volt, hogy nemsokára a Szabad Szó egyik szerkesztője Bajcsy-Zsilinszky Endre lett, márpedig ők kölcsönösen ki nem állhatták egymást Mezőfivel.
Mezőfi Vilmos túlélte a II. világháborút és a holocaustot, hogy hogyan, annak majd megpróbálok még utánajárni. 1947-ben halt meg, mikor élete fő műve, a Szabad Szó éppen egy országszerte népszerű, igen színvonalas lap volt, de felette, mint a magyar demokrácia egésze felett is már gyülekezni kezdtek a sztálinista diktatúra baljós árnyai.
Az ÚSzDP-ban kezdte politikai pályafutását egy másik igencsak híres és ellentmondásos magyar politikus is, egy bizonyos Áchim Liker András.
(Az ÚSzDP parlamenti képviselői. Áchim L. András középen, Mezőfi Vilmos jobbra)
Róla azonban majd legközelebb, a sorozat következő részében lesz szó.
Addig is ideteszem az ÚSzDP lapjában megjelent egyik írást, ami érdekesen tükrözi a Szabad Szó és Mezőfi Vilmos szellemiségét. (Amúgy szerintem szép. És egyáltalán nem ateista. Legfeljebb panteista, de szerintem teljesen felesleges ilyen szavakat keresni rá. A szerző kilété nem sikerült kiderítenem.)
A Szabad Szó II. szocialista szoltára
Értsd meg ember, hogy egy vagy a természettel.
A törvénye is a tiéd.
Ennek engedelmeskedsz, ha ébren vagy, ha alszol,
minden gondolatodban, minden cselekedetedben.
Őbenne élsz, s ő benned működik.
Lelkedben visszatükrözi a természet önmagát.
A természet nem érted dolgozik. A világ nem teérted,
nem a te jóvoltodért vagyon.
De azért élvezed szépségét, gazdagságát, felhasználod erőit,
a föld termékeit.
Erők mozgása, hullámzása, életek változása,
fejlődése, cseréje a világ.
A Föld csak paránya a mindenséget alkotó naprendszerek milliárdjainak.
S ahogy amindenség fogalommá sűrűsödik
a te lelkedben, úgy alkot az magában egy egész,
elválaszthatatlan, teljes, befejezett nagy világot.
Nem kell, hogy rettegj tőle,
mert akkor nem mersz közelebb férni hozzá.
Pedig minél közelebb vagy a Természethez,
annál közelebb kerülsz önmagadhoz.
Mert egy vagy te a Természettel.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése