2015. augusztus 15., szombat

Háború, romantika, propaganda

Idén a Lengyel Hadsereg Napját is filmkritikával köszöntjük. méghozzá kétszeresen is alkalomhoz illővel, mert ez a film nemcsak lengyel katonákról szól, hanem kapcsolódik ahhoz a győzelemhez is, amit a polákok ezen a napon ünnepelnek.
A polákok ugyanis ezen a napon (ami egyben persze náluk is Nagyboldogasszony napja is) az orosz bolsevikok feletti 1920-as fényes győzelmet ünneplik, amelynek következtében nem csupán meg tudták védeni hazájukat a vörösöktől, hanem messze ki is tudták terjeszteni keletre az 1918-ban feltámasztott ország határait. Az 1920-as lengyel-szovjet (mivel még nem létezett Szovjetunió, ezért más megfogalmazásban: „lengyel-bolsevik”) háború 90. évfordulója alkalmából készült A varsói csata című mozifilm is, amiről egy nagyon részletes (talán túlságosan is részletes) elemzést már olvashattatok a blogon. És ugyanerre az évfordulóra készült el egy tévésorozat is: az 1920 – Háború és szerelem. Ez utóbbinak most fogok nekiesni, és elkerülhetetlen, hogy össze ne hasonlítgassam Jerzy Hoffman szuperprodukciójával. Csakhogy ezzel szemben nem leszek olyan kíméletes, mint azzal voltam.
Amikor ez a közönség elé került, én éppen Warszawában éltem, kutattam Ráday Pál nyomát, meg szolgáltam a Hetman magyar egységében. Nagyon reklámozták akkor mindenfelé ezt a filmsorozatot, de a szállásomon nem volt tévé, meg különben is szívesebben sörözgettem esténként a cimborákkal. Arra meg, hogy az egész felkerüljön az Internetre, sokat kellett várni. Na nem baj, most itt van.
https://www.youtube.com/watch?v=F-bfLHtf7eI&list=PLmwPWsQ2E778UNa8jIvkSIHXqQ4v3N1_K

A három tesó-szimbolika

Háború és szerelem –mondja a cím, hirdetve, hogy a hazafias felbuzdulás mellett mind az urak, mind a hölgyek igényeit ki akarja elégíteni. (Akció, kaland, harc + romantikus szál…) Emiatt már eleve szkeptikusan álltam az egészhez, mert az ilyesmiből nehéz olyan eredeti dolgot kihozni, mint a Mr és Mrs Smith című tökéletes randifilm volt. Annál is inkább, mert az eleve komolytalannak volt szánva, itt viszont komolynak tűnt az alkotók szándéka. Ebből valami szirupos izé lesz –kezdünk félni. A sorozat azért összességében valamivel picit többet mutatott fel, mint vártam, de bőven adott csépelnivaló felületet is.
A történet elvileg három jó barát, Józek, Bronek és Władek története. Nem nehéz kitalálni, hogy a három katona barátsága Lengyelország (Polska) újraegyesítését szimbolizálja. Több szempontból is.

Ugyanis: mikor először találkoznak (1918-ban), akkor Bronisław Jabłoński (Jakub Wesołowski -balra) az orosz hadsereg tisztje, Józef Szymański (Tomasz Borkowski -középen) az Osztrák-Magyar Monarchiáé (igaz azon belül az önálló lengyel egységben, a Piłsudski-légióban szolgál), Władysław Jarociński (Wojciech Zieliński -jobbra) pedig a német hadseregé. Aztán mikor kiderül, hogy mindhárman polákok, összebarátkoznak. Hamarosan lesz közös hazájuk is. Hurrá, hurrá, éljen a haza!
Aztán megtudjuk azt is, hogy ők hárman másképpen is kifejezik a nemzeti egységet. Władek ugyanis paraszti család sarja, Bronek nemes, Józek pedig egy polgári értelmiségi (matematikus Lwówból). Hurrá, hurrá, éljen a nemzet! (Jó, igen, jogos, ha azt kérdezitek: hol marad az ipari munkásság? Sajnos azonban három férfinak kellett lennie, mert az olyan mitikus szám, meg az ország is három részre volt felosztva, így négy főszereplő már sok lenne.) Mi hozza egy szintre őket? A hadsereg! Hurrá, hurrá, éljen az új nemzeti hadsereg!
("Hej, aki lengyel, szuronyra!")
Ugyanis mind a hárman úgy döntenek, hogy az új hazában is a katonai hivatás mellett maradnak. (Józeket azért győzködni kell, ő mégiscsak egy matematikus inkább, de végül ő is beadja a derekát, és elmegy kódfejtő-hírszerző tisztnek.) Remek szimbolikus bevezető volt, várjuk, hogy ezek után milyen közös kalandjaik lesznek.
Azonban a három tesó történetszálai itt szétválnak, és a továbbiakban csak néha-néha találkoznak, hogy majd a végén álljanak újra össze. Ez szerintem kicsit fura, mert a néző a látványos bevezető után azt várná, hogy arról lesz szó, milyen további közös élmények kovácsolják még inkább eggyé a főhősöket.(Én legalábbis ezt vártam.) De az alkotók nem ezen a vonalon indulnak tovább. Mégcsak nem is az történik, hogy a három főszereplő időről időre összejönne az eddig történteket megbeszélni (pedig ez is egy remek dramaturgiai lehetőség lenne), hanem mivel a hadseregben más-más fegyvernemekhez és más-más egységekhez kerültek, mindegyikük élete megy tovább a maga útján, és mindegyikük mellé rendelődik egy-egy nő is. (Mondhatnám, a nagy „brománcból” három kis románc lesz.)

Katonaként könnyebb csajozni?
("A katonai hivatás mindig vonzó")
Aha, szóval itt kellene bejönnie a szerelmi szálnak, sőt szálaknak. –vesszük rögtön észre. De vajon érdekessé tudja-e ezeket tenni a film. Hááááát, izé. A három nő úgy néz ki, megint három teljesen más női szerepet lenne hivatva kifejezni, de ez jódarabig nem igazán derül ki, mert csak olyanformán szerepelnek, illetve olyanformán válnak a történet részévé, mint egyik vagy másik féfri főszereplő csaja. (Bocsánat: szerelme.) De legalább a férfi főszereplőknek megismerjük egy pár új jellemvonását ennek kapcsán.

A félszeg és aggódós Józek a munkahelye (a katonai hírszerzés) egyik titkárnőjének, Jadwigának (Monika Kwiatkowska-Dejczer) udvarolgat elég bátortalanul, de mivel Jadwigának is bejön a pasi, ezért végül is összejönnek. Józefet nem zavarja, hogy Jadwigának már van egy kisfia az előző férjétől, aki elesett a világháborúban. Azt azonban nem tudja, hogy a nő múltjában van egy sötét folt is, amit mindenki elől titkol. Vagy tán nem is múltbeli az a folt? És már meg is van alapozva a sorozat nagy rejtélye.

A kötelességtudó Władek egy nemes családdal kerül jó ismeretségbe, akik imádják a lovakat. A család fiatal lányával, Zofiával (Karolina Chapko) kerülgetik egymást. Władek nem olyan félénk, mint Józek, de mint egyszerű és egyenes ember kevéssé tudja követni, hogy a nemes lány most mit is akar tőle. (Amit persze Zosia valószínűleg maga sem tud eldönteni.) Mindemellett a kettejük kapcsolatának alakulása számomra inkább tűnt unalmasnak, mint érdekfeszítőnek. Lehet, hogy egy női néző erről mást mondana. Zosia csak később, a sorozat végén válik érdekesebbé, amikor sok átélt szörnyűség után a bosszú angyalává válik,

de ez meg inkább férfiszerep, mint női.

A szertelen és néha felelőtlenségre hajlamos Broneknek nincs nagyon gondja, hamar összejön egy gyönyörűszép énekesnővel Luluval (Katarzyna Maciąg), akit aztán el is jegyez majd. Miatta azonban még magához képest is léha, költekező életmódba kezd, ami majd megbosszulja magát. Mindemellett a három férfi főszereplőhöz tartozó nő közül a forgatókönyvírók Lulunak írták a legkevesebb szerepet. (Egy-két emlékezetes pillanata azért van.)

Pedig Katarzyna Maciągot azért még hosszan elnézegettem volna.
A továbbiakban a három szálon a szereplők más-más miatt keverednek bajba. Azért úgy tűnik a legpozitívabb és leghangsúlyosabb hős általában Władek.

Ő a jó katona, a lovagias katonatiszt mintaképe, aki ráadásul alulról küzdötte fel magát, és talán éppen ezért az alárendeltjeivel is jófejként viselkedik. De a három főszereplő közül ő a legtevékenyebb is: aktívan alakítja az eseményeket, míg a másik két haverja csak harci vészhelyzet hatására kezd nagyobb aktivitást mutatni.

Honvédő háború?
Nade, hogyan mutatja be ez a filmsorozat magát a háborút, és az ellenséget? Két szóval: borzasztóan egyoldalúan.
("Üsd a bolsevikot!")
A polákok úgy általában hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a lengyel-bolsevik háborút ők kezdték el. Oroszország polgárháborúba süppedt éppen, és ezt a polgárháborús zűrzavart használta ki a Lengyel Hadsereg, hogy megtámadja a szomszédos országot, hogy az új Lengyel Köztársaság határait minél messzebbre terjeszthesse ki keletre, függetlenül attól laknak-e arra még polákok vagy nem. A bolsevikok elleni harc sem ideológiai harc volt, csak annak folyománya, hogy az Orosz Birodalom nyugati területeit 1919-ben már elfoglalták a vörösök a fehérektől. Hogy a lengyel megszállók ugyanúgy kegyetlenkedtek a keleti szláv lakossággal, ahogy valószínűleg minden megszálló hadsereg minden idegen ország lakosságával, azt a sorozat teljesen figyelmen kívül hagyja, meg sem említi. (Olvassátok el Iszaak Babel Lovashadseregét! Abból is elég nyilvánvalóan kiderül, hogy a polákok sem voltak mindig azok a gáncstalan lovagok, amiknek mostanában beállítani szeretik magukat, illetve katonáikat.) Így az is elsikkad, hogy a vörösök támadása Polákország ellen, voltaképpen ellentámadás volt.
("Hogy ne a pán uraskodjon felettünk...")
Mindehhez még az jön hozzá, hogy az 1920 sorozat szemmel láthatóan összekeveri a polgárháborús (vagy ha úgy tetszik: forradalmi) vörös oldalt a későbbi, Sztálin- és Brezsnyev-féle Szovjetunióval. Ebben a sorozatban ugyanis a vörösök már kezdettől egy jól működő, birodalomépítő (imperialista) bagázs, akik régóta tervezik Lengyelország lerohanását, és már a háború előtt jóval kémekkel árasztják el az országot. (Pedig a legelején még Leninék is hozzájárultak Polákország önállósodásához.) Egy helyen aztán a narráció is azt állítja, hogy Lengyelország „preventív” (megelőző) támadást indított keleti szomszédja ellen. Ismerős ez a duma valahonnan? Hát persze! Minden agresszor azt állítja magáról, hogy ő csak preventív háborút kezdett, ha nem ő támad, őt támadják meg. (1939-ben Németország is ezzel rohanta le Polákországot.) Némi szépséghibája a dolognak ebben az esetben, hogy Lengyelország egy világháborúban összeomlott, polgárháborúban halódó országot támadott meg 1919-ben.
Na és hogy mutatja be a film magát az ellenfél katonáit, a bolsevikokat?

A lehető legpropagandisztikusabban. A film nem kíméletes a nézővel olyan szempontból, hogy bemutatja a háború sokféle szörnyűségét (nem egy „családbarát” nemzeti történelmi sorozat, mint mondjuk a Négy páncélos és a kutya vagy A Tenkes kapitánya), de ezeket a szörnyűségeket mindig az ellenség, a bolsevikok követik el. A mi katonáink, a nemes szívű polákok? Ugyan kérem, hová tetszenek gondolni?? Még a film legrohadékabb lengyel tisztjei is legfeljebb a saját beosztottjaikat szivatják, de sosem puffantják le a hadifoglyokat, vagy a „partizángyanús elemeket”, stb.

Szrebjelnyikovék
A kötelező empátia illetve polkorrektség (ami olyan fontosnak tűnt A varsói csatában), vagyis annak megmutatása, hogy azért nem minden orosz szemét bolsevik, csak egy kis részében jelenik meg a sorozatban. Ez pedig egy erős és érdekes szála lehetne a történetnek, ha az alkotók több figyelmet fordítanának rá, és nem akarnák mindenáron elnyomni sokkal látványosabb propagandisztikus elemekkel.
Ez a történetszál egy orosz apa és fia története.

Az apa, Lev Szribjelnyikov (Krzysztof Globisz), egy orosz vasutas, akiről megtudjuk, hogy még a cári időkben helyezték a Lengyel Kongresszusi Királyság területére. Lengyel nőt vett feleségül, aki azonban már régen nem él, de az öreg Lev vénségére itt ragadt a régi állomáshelyén, felesége nyughelye mellett azután is, hogy kikiáltották a független Lengyel Köztársaságot 1918-ban. Pozíciójából adódóan ő lesz az, aki mindig mindenben a békés megoldásokat keresi, aki ki akarja békíteni az oroszokat és a polákokat, egymaga akar hősiesen ellenállni a kétfelől jövő gyilkos indulatoknak. Jó ötlet, megindító, tragikus, katartikus történetszál. Lehetne, ha nagyobb hangsúly esne rá. Meg aztán, mit gondoltok melyik fél fogja először kémgyanús elemnek nézni a légynek se ártó Lev bácsit? Na, mit tippeltek?

Lev bácsi fia, Alekszandr Szribjelnyikov (Michał Żurawski), aki ezek szerint tehát félig orosz, félig lengyel, azonban más. Ő, bár a Kongresszusi Királyságban nőtt fel, egyetemre Szentpétervárra megy, és ott egyrészt úgy dönt, hogy mégis inkább orosz lesz, másrészt megfertőződik a bolsevik eszmékkel. Szása egy darabig az orosz polgárháborúban harcol mint a vörösök politikai tisztje, aztán mégis Polákországba megy, hogy magát fehér menekültnek kiadva egy vidéki nemes jószágkormányzójaként dolgozva kémkedhessen a bolsevikoknak. (Ez jó nagy zagyvaságnak tűnik, mert milyen nagy hadititkot tudhatna meg egy vidéki kasznár? Szása pont ezt használja ki, és egyből agitációs hálózatot épít ki, meg informátorokat szervez be.) Aztán idővel leleplezik, és menekülnie kell. Amikor a bolsevik hadsereg tisztjeként visszatér, ő lesz az egyetlen orosz katona, aki rendes próbál lenni a polákokkal, és fékezni próbálja katonái kegyetlenkedéseit, de akkor meg a feletteseivel gyűlik meg a baja.
Szóval, gondolom látható, milyen propagandával operál megint a film: egy orosz katona van, aki rendes, az is félig lengyel, és az is jól megszívja, mer’ ilyenek ezek a csúnya bolsevikok, ej… stb.
De nem is ez az igazi baj Szása történetszálában. Hanem, hogy nincs igazi mélysége. Pedig nagy lehetőség lehetne benne. De Szása nem lehet a szimpatikus ellenfél, mert egyrészt rögtön az elején az apjával látjuk vitatkozni, és akkor azt fejtegeti, hogy muszáj keménynek lenni és vérben tocsogni egy jó bolseviknak. Aztán később, amikor döntéshelyzetekbe kerül, általában sokkal többször nyomja el magában a lelkiismerete természetes tiltakozását, mint ahányszor közbelép. És mikor a felettesei megszivatják, akkor meg inkább beáll a sorba, és ismét kegyetlen katona lesz. Szóval az ő alakja sem azt szolgálja, hogy felmutassák, hogy az oroszok között rendes fickók is vannak ám. (Egyetlen előnye a figurának, hogy Michał Żurawski viszont egy jó színész, aki nagyon jól tudja érzékeltetni a szereplőben dúló komplex viharokat.)

(Mellesleg jegyzem meg, hogy van egy jó lengyel film, A svadron amely az „ellenség” egy orosz tiszt szemszögéből mutat be egy nagy lengyel történelmi eseményt: az 1863-as szabadságharcot. És bár kihozza, hogy a végén neki is el kell ismernie, hogy a polákoknak volt igazuk, az azért egy jóval árnyaltabb képet ad az egészről. Tudom, nem várhatom el, hogy ez a mostani sorozat teljesen Szása alakjára legyen kihegyezve, de azért lehetne Szása is hasonlóan komplex és empatikus módon ábrázolva, mint Fjodor Jeremin hadnagy a maga helyén.)

Na ne már!
Nade egy másik dolog. A „vörös” polákok. Jaj, ezt miért így kellett? Ez a film megmutatja, hogy bizony voltak a polákok között is, akik felszabadítóként várták a bolsevik hadsereget. De azt már nem mutatja meg, hogy miért.

Ezek a parasztok csak afféle sértődött, hálátlan, kicsinyes bosszúállók, akik uraskodni akarnak másokon, nem pedig porig alázott, lenézett, emberi méltóságuktól megfosztott jobbágyok, akiket a világháború lövészárkaiban külön is szétaláztak a feletteseik. Pedig valószínű, hogy a bolsevikokat támogatók ez utóbbiak közül kerültek ki. A hazug beállítást a film még azzal is tetézi, hogy azt sugallja: aki itten munkásjogokat (például 8 órai munkát meg sztrájkjogot meg ilyeneket) követel, abból okvetlenül hazaáruló lesz, ha úgy fordul a sor. Ez egy hazug beállítás, sőt azt mutatja a tapasztalat, hogy akinek van mit veszítenie, tehát aki gazdag és elnyomó az éppen azért ugyanannyira, ha nem sokkal jobban hajlandó eladni azokat, akik bíznak benne. (Erre éppen a lengyel történelem szolgáltatott jó példát 1792-ben.) Minderre csak egyetlen egyszer történik halvány reflektálás, amikor a paraszti származású Władek Jarociński fakad ki egy nemes barátjának: ne szivasd a parasztjaidat, öregem, mert nagyon meg fogod bánni.

Keresd a különbségeket!
Mit is akartam még mondani a filmmel kapcsolatban?
Ja igen, összehasonlítást ígértem A varsói csatával!

- A csatajelenetek nem olyan izgalmasak, mint A varsói csatában, de hát egy sorozattól nem is várhatjuk ugyanazt, mint egy mozifilmtől.

- Viszont: Mirosław Baka sokkal jobb Józef Piłsudski szerepében, mint Daniel Olbrychski. (Jobban is hasonlít külsőre is. De hát tudjuk, hogy Olbrychski Hoffman egyik kedvenc színésze…) Ez a Piłsudski egy jó fej vezető, de jobban el tudjuk hinni róla azt is, hogy belőle lesz majd az a megkeseredett öregúr, akit Ryszard Filipski játszik az Államcsínyben. (Itt írtam már róluk. Úgy látszik akkor néhány dologban tévedtem.)
- A varsói csatában vannak orosz színészek is. Itt nincsenek. De ennek okát már kifejtettem.

Szóval
Nem jut több most eszembe, úgyhogy befejezem. Az 1920 – Háború és szerelem egy nem rossz sorozat, de nem is túl jó. Családinak nem mondanám, de az biztos, hogy nagyközönség számára készült, bizonyos igények kielégítésére. Amiket legalább részben ki is elégít. A hibái, csúsztatásai és hamisításai lehet, hogy csak nekem tűnnek fel, mindenesetre ismerve a polákokat, nem hiszem, hogy ezeknek a hatása olyan romboló lenne náluk. Ha valaki a lengyel nyelvben akarja gyakorolni magát, a sorozat korlátainak ismeretében tehet egy próbát vele, de összességében A varsói csata egy sokkal jobb film ugyanerről a témáról, bár az sem egy hibátlan alkotás, sőt!

1 megjegyzés:

  1. Tipp: a sorozatot nézve kitaláltam egy új ivós játékot. Annyiszor kell inni, ahány részeg orosz katonát összeszámolunk egy adott epizódban. (Húzós lesz, előre szólok!)

    VálaszTörlés