Versek

Versek a mai nap alkalmából.

Győry Dezső:
Jaj annak a népnek

Nem ember az ember,
ki fél kegyelemmel
nem tudja, mi az aggodalom.
Az erdei pályán
féktelen a járgány,
s gyermekek ülnek a bősz vonaton.
Nem ember az ember,
ki fél kegyelemmel
nem tudja, mi az aggodalom

Nem ember az ember,
ki fél kegyelemmel
nem szereti a béke borát.
Józan, mint a bosszú
míg végzete hosszú
meredély falakon rohan át.
Nem ember az ember,
ki fél kegyelemmel
nem szereti a béke borát.

Jaj annak a népnek,
melyből a vezérek
elűzik azt, aki látnok.
S látja: a jelszó gomba,
S lelkekre hull a bomba,
s békés tanyákra a zsarátnok.
Jaj annak a népnek,
melyből a vezérek
elűzik azt, aki látnok.

Jaj annak a népnek,
melynél a vezérek
nem szeretik a szerelmet,
s töltse szívben az űrt
felidézik a zűrt
s a jóságtalan veszedelmet.
Jaj annak a népnek,
melynél a vezérek
nem szeretik a szerelmet.

(Ez a vers egyébként a két világháború között keletkezett, de figyelmeztetése ma is érvényes, ezért is raktam ide ki. (A költőről itt írtam: http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/06/konstruktiv-javaslat.html))

Zelk Árpád:
É mint értelmiségi

Áradjon a fény
És álljon el a lélegzet

Patkányokkal osztozom ezen a zárkán
Dögszagú ez a hely

Most hagyd őket, hadd vétkezzenek
Ha gondolod, a bűnözőket, be kell zárni…
Ha az írás, az olvasás és a beszéd bűn,
Akkor bűnös vagyok, igen elismerem
Bilincset rám, zárjatok be

Szentségtelenítsd meg a gondolatot
Hadd bélyegezzenek meg egy É betűvel,
Hogy értelmiségi vagyok

Elmúlik vagy elhalványul
Vagy nekem kell viselnem a súlyát?
Vagy elmossa a sötétséget?
Magunkon foglyuk hordani
Ezt az iszonyú bélyeget

Ebből a börtönből szabadulok
Megtaláljuk helyünket a Nap alatt

http://www.youtube.com/watch?v=LmZLSjuOAr8&feature=related

(Oké, én is tudom, hogy nem ez a legjobb verse Zelk Árpádnak, írt ő ennél sokkal szebbeket is. De mégis ez lett a leghíresebb. És valahogy ez kapcsolódik a leginkább 1956-hoz is.)

(Zelk Árpád (1923-1956): a Zala megyei Türjén született. 15 éves volt, amikor szüleivel Budapestre költöztek. Saját bevallása szerint Illyés Gyula volt rá a legnagyobb hatással. 17 éves volt, amikor az illegális kommunista író, Virág Árpád felfigyelt a tehetségére. 1943-ban részt vett a szárszói találkozón. Ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Egyetemen magyar-történelem-angol szakon. Közben megjelentek első versei is. 1944-ben egyetemista társaival ellenálló csoportot alakítottak. Később a Börzsönybe húzódva folytatta a harcot a németek ellen. 1945-ben beállt az új magyar hadseregbe, tagja volt annak az egységnek, amelyet a Szovjetunióval kötött megállapodás értelmében a magyar Ideiglenes Kormány a Németország elleni harcra kellett volna küldeni. (Végül nem kerültek a frontra.) Aztán leszerelt, és folytatta félbehagyott egyetemi tanulmányait. Tagja lett a Dózsa György Népi Kollégiumnak. 1949-ben összeesküvés vádjával letartóztatták és 5 év börtönre ítélték. 1953-ban amnesztiával szabadult. Egy darabig segédmunkásként dolgozott. 1955-től újra publikálhatott, ekkor lett igazán ismert és népszerű költő. Résztvett a Petőfi-kör vitáinak szervezésében. 1956 októberében fegyveres felkelő csapatot szervezett. November 8-án halálos lövés érte, éppen mikor fehér zászlóval átment a szovjetekhez, hogy a megadás feltételeiről tárgyaljon. Máig sem tudni, hogy a lövést kik adták le rá, egyes pletykák szerint egy féltékeny harcostársa, aki árulónak gondolta.
Versei és néhány esszéje a ’80-as években szamizdat lapokban jelentek meg.)
(További adatok a költőről a megjegyzésekben.)

És még egy (Igazából ez is a forradalom előtt jóval (20 évvel) keletkezett, de szép, és éppúgy lehetett mondanivalója, mint ahogy van ma is):

Illyés Gyula:
Haza, a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

(1936)