Idézőjel a megosztottságról (Lajos)

Már megint jön a választás, úgyhogy már megint jön a választási pszichózis. Annak képzete, hogy most valamiféle háború zajlik. És néha már nem is programok vitatkoznak programokkal, ahogyan az normális lenne, hanem csak olyanokra hivatkoznak az önjelölt „szónokok”, hogy ők képviselik a racionalitást a tombolással szemben, vagy éppen ellenkezőleg, hogy éppen ők képviselik az érzelmeket a hűvös technokratizmussal szemben. Ezek az érvelések helyettesítik azt, hogy a tárgyról, a problémákról beszéljünk, amikről döntenünk kellene.
Nem csak nekem, és nem csak most van elegem ebből. Van, akinek már hetvenvalahány évvel ezelőtt is éppennyire elege volt ugyanebből...

„A mai magyar szellemi élet nem anyja annak, aki a megértés izgalmával közeledik feléje. Úgy érezzük magunkat, mintha szüleink tusakodnának felettünk, s olyanok lettünk, mint az elválasztott szülők egyetlen gyermeke, aki nem érezheti a családi kör melegét. (...) A gyermek folyton csak azon gondolkodik, hogy csak úgy lehetne rend, biztonság és nyugalom az életében, ha a szülei kibékülnének. (...)
A magyar szellemi életben és a közgondolkodásban hazatérésünk idejére már katasztrofális méreteket öltött a szintézisre való képesség hiánya. Közgondolkodásunk és szellemi létformánk már olyan, mintha éppen ez a képesség hiányozna belőle törvényszerűen, holott ez a legértékesebb kötőanyaga, szinte piros vérsejtje. (…)
S vonjuk el ezt a képességet teljesen a köztudatból, szellemünk és kultúránk kötőanyagát vontuk el, s elemeire bomlik minden. (…) Teljességgel elveszítjük tájékozódó képességünket jelenünkben és jövőnk előtt. S hogy mily nagy veszély rejlik ebben, vegyük figyelembe, hogy nincs oly primitív foka a társadalmi létnek, melyben szintetikus gondolkodás nélkül tartósan élni tudna az ember. A szintetikus gondolkodás az emberrel egyidős. (…)
Az ösztön az értelem számára dolgozik. Ma azonban azért szakították szét e két egymásrautalt képesség munkáját, hogy valamilyen értelmen és ösztönön kívüli cél érdekében szabaddá tegyenek bizonyos cselekvéseket. (…)
Az ösztön azonban kegyetlenül visszavág, ha valami nem értelmes, és az értelem is kegyetlenül visszalöki azt, ami vakon és szabadon ösztönös. (…)
Vannak tézisek, melyek azt hirdetik magukról, hogy ők külön-külön leszármazottai történelmünk összes téziseinek, s vannak antitézisek is, melyek ugyanezt hirdetik magukról. (…) Annyit jelent ez, hogy a jelen magyar élet a történelmet is úgy bontja fel, mintha már történelmünkben is meglettek volna a mai ellentétek. (…)
Ma már olyan az életünk, hogy minden területen ellentétek uralkodnak. Agyunk már csak antitézisekre vált. Itt-ott ugyan fellépnek már olyan szellemek is, akik a szintézis érvényét hirdetik egy-egy területen, de rettenetesen magányosak ezek a szellemek. (…) Minden oldalról reájuk támadnak az ellentétesek, s ha nem bírják erre vagy arra az oldalra vonni őket, akkor közösen verik agyon.”
(Jócsik Lajos: Hazatérés, tájékozódás)