Nagy Imre, I. rendű vádlott. (1896-1958) Miniszterelnök és agrárközgazdász. (Korábban volt földművelésügyi miniszter, belügyminiszter és az Országgyűlés elnöke is.) A Magyar Kommunista Párt mezőgazdasági szakembere volt. Fontos része volt az 1945-ös földosztásban, ugyanakkor a kollektivizálást ellenezte. Sokak egybehangzó véleménye szerint a MKP Moszkvából hazatért politikusai közül ő volt a legrendesebb fazon, lehetett vele tárgyalni, nem volt olyan elborult dogmatikus, mint a többiek, a hatalomtól sem szállt el annyira. Képes volt a papírokon leírt számok mellett az emberekre is odafigyelni. Szerepe 1956-ban: tárgyalt és megegyezett a felkelőcsoportokkal, létrehozott egy nagyjából mindenki számára elfogadható kormányt. Ezzel gyakorlatilag megakadályozott egy hosszabban elhúzódó polgárháborút. (A szovjet támadásról pedig nem ő tehetett.) Nem a szabadságharcos, hanem a megértő, békítő kompromisszumkész politikus típusa volt, amilyenre egy országnak egy békés fejlődéshez lehet szüksége. Amiért haragudtak rá: alternatívát kínált egy parancsuralmi rendszerrel szemben. A koncepció vele kapcsolatban: már 1955től, azaz a miniszterelnökségből való leváltásától összeesküvést szőtt a hatalom megragadására. Ezzel szemben a valóság: már 1955-től barátaival reformjavaslatokat dolgozott ki Magyarország és a magyar nép sorsának további békés rendezésére. Az általa javasoltak a nép követeléseiként jelentek meg az 1956-os forradalom alatt. Ítélete: halál. A per eredménye: felakasztották.
Donáth Ferenc („Dzsingi”), II. rendű vádlott. (1913-1986) Agrárközgazdász. Korábban szervezte a II. világháború utáni ellenállási mozgalmat, ekként ő is minden magyar politikai irányzattal kapcsolatot tartott és tudott tárgyalni. (Itt kapta a „Dzsinigsz” álnevet, mongolos arca miatt.) Nagy Imrének 1945-ben a földosztás megvalósításában segített. Ő is azok közé tartozott, akik minden politikai irányzattal meg tudták találni a hangot, nem volt dogmatikus kommunista. Mint hazai, nem dogmatikus kommunistát 1951-1954 között börtönbe zárta a paranoid sztálinista rezsim. Szabadulása után Nagy Imre reformkörének csak külső, óvatos tagja, ritkán találkozott Imre bácsival és a többiekkel. Szerepe 1956-ban: segített Nagy Imrének eltávolítani a MDP vezetéséből a dogmatikus véresszájú sztálinistákat, majd hozzájárult a MDP feloszlatásához és a MSzMP megalakításához (amely eredeti funkciója szerint nem az Állampárt lett volna, hanem egy párt a sok közül). Nem tartozott tehát a forradalom legaktívabb vezetői közé. Hogy ő lett a másodrendű vádlott, azt csak annak köszönhette, hogy ő állt Nagy Imre után legmagasabban a Párt belső hierarchiájában. Ítélete: 12 év börtön. A per eredménye: az előzetest nem számítva 2 évet ült börtönben, 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult. Későbbi tevékenysége: megírta az 1945-ös földosztás történetét. Sok későbbi írásában foglalkozik azzal, hogyan lehetne a demokráciát közvetlenebbé tenni, a helyi közösségek beleszólását biztosítani a politikába. Ilyenformán annak az irányzatnak is egyik teoretikusa, amit mi is követünk.
Gimes Miklós, III. rendű vádlott. (1917-1958) Újságíró. Tudósított pl. a görög polgárháborúról, majd később is főként külföldi tudósítóként dolgozott különböző helyeken. Korábban egy időben fanatikus kommunista, maga is írt lejárató cikkeket másokról. 1956-os tevékenysége múltbeli hibáinak jóvátételéről is szólt. (Fokozatosan ábrándult ki a rendszerből, nem hirtelen, és nem az utolsó pillanatban.) A forradalom előtt Nagy Imre körének tagja, méghozzá az egyik legradikálisabb, gyors változtatásokat követelő. 1956-os tevékenysége: Új lapot alapított Magyar Szabadság néven, Kende Péterrel. A fegyveres ellenállás leverése után D. Fekete Sándorékkal adott ki új, titokban nyomtatott lapot, Október Huszonharmadika címmel. Ebben a Kádár-ellenkormánnyal szembeni fegyvertelen ellenállásra, sztrájkok szervezésére, a munkásjogok biztosítására biztatott mindenkit. Az ellene összeállított vádak alapját főleg ezek a cselekedetei képezték. Azaz a forradalom alatt nem tartozott Nagy Imre közvetlen munkatársai közé; csak azért kellett őt is a vádlottak közé keverni, hogy bizonyítsák a per összeesküvéselmélet-koncepcióját, hogy a Magyar Szabadságot meg az Október Huszonharmadikát is Nagy Imre rendelte meg. Ami nem volt igaz. (Az 1956 utáni pereknél egyébként ez gyakori módszer volt, hogy egyes embereket nem azoknak a perében ítéltek el, akikkel ténylegesen együtt dolgoztak, hanem másokkal keverték egybe, akiket az illető régebbről ismert, de a forradalom napjaiban lehet, hogy nem is találkoztak. Ezzel próbálták bizonyítani, hogy minden mindennel összefügg, és az egész egy nagy összeesküvés volt.) Ítélete: halál. A per eredménye: felakasztották. (Azokat, akikkel ténylegesen együtt dolgozott például az Október Huszonharmadikánál egy másik perben ítélték el, és ők jóval enyhébb ítéleteket kaptak. Legalábbis egyiküket sem ölték meg.)
Tildy Zoltán, IV. rendű vádlott. (1889-1961) Református lelkész. A Független Kisgazdapárt (FKGP) tagja. Korábban volt miniszterelnök és köztársasági elnök is, bár ekkor mindig túl engedékenynek bizonyult a kommunistákkal szemben. Az elnökségről való leváltása után egy koncepciós perben már elvesztette a vejét, Csornoky Bun Viktort, aki egy ügyeskedő üzletember volt, tisztázatlan bizniszekkel, de valószínűleg nem olyan súlyos bűnökkel, hogy akasztást érdemelt volna. Őt magát is 1948-1956-ig házi őrizetben tartották. 1956-os tevékenysége: újjászervezte a FKGP-t és annak képviseletében lett Nagy Imre kormányának a tagja. A per egyetlen vádlottja, aki sohasem volt tagja sem a MKP-nak, sem a MDP-nak. Éppen azért kellett őt is a vádlottak közé tenni, hogy azt bizonyítsák, hogy Nagy Imre összeesküvésében korábbi, nem kommunista vezetők is benne voltak. Ítélete: 6 év börtön. A per eredménye: 1 évet ült börtönben, 1959-ben egyéni kegyelemmel szabadult.
Maléter Pál, V. rendű vádlott. (1917-1958) Hivatásos katonatiszt, honvédelmi miniszter. Még a Horthy-rendszer alatt kiképzett páncélos katonatiszt volt, harcolt a II. világháborúban, szovjet fogságba esett. A fogságban önként jelentkezett a németek elleni harcra. Partizáncsapatot vezetett. 1945-ben a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány testőrségének parancsnoka. Később páncélostiszt. 1956-os tevékenysége: a Kilián Laktanya parancsnokaként a felkelők oldalára állt, közvetített a hivatásos katonák és a fegyvert fogott civilek között, ezzel ő is hozzájárult a rend helyreállításához. Emiatt lett népszerű, így történhetett, hogy Nagy Imre ezredesből rögtön tábornokká léptette elő, és kinevezte honvédelmi miniszterré. Tárgyalni próbált a szovjet csapatokkal is kivonulásuk feltételeiről. De csapdába csalták és elfogták. A Nagy-perbe azért kellett őt is belekeverni, hogy bizonyíthassák, hogy az összeesküvésnek volt egy katonai szárnya is, tehát a Nagy-csoport fegyveres fenyegetést is jelentett a korábbi hatalomra. Ha a forradalom és szabadságharc idejét nézzük, Maléter Pálnál sokkal aktívabb volt katonailag Király Béla tábornok, aki ténylegesen felvette a harcot a szovjetekkel. Ha Király Bélát elkapják, valószínűleg őt végzik ki a Nagy-perben, és akkor Maléter Pál akár megúszhatta volna egy börtönnel is. De ezt nem tudhatjuk biztosan. Maléter Pál ítélete: halál. A per eredménye: felakasztották.
Kopácsi Sándor („Kopi”), VI. rendű vádlott. (1922-2001) Rendőrtiszt. Fiatal korában vasmunkás Miskolcon, a „Miskolci Mokányok” ellenálló csoportjának tagja, a II. világháború végén fegyverrel harcolt a német megszállók ellen. Mint volt ellenállót vették be a rendőrségbe. 1952 óta Budapest rendőrfőkapitánya. 1956-os tevékenysége: rendőrfőnökként közvetített Nagy Imre és a fegyveres felkelők között. A fegyverszünet után egyik szervezője és helyettes parancsnoka lett a Nemzetőrségnek, a civilekből, munkásokból, egyetemistákból és a fegyveres felkelőcsoportok tagjaiból szervezett ideiglenes rendfenntartó szervnek, mely megakadályozta a fosztogatásokat, de elkapta az ÁVH-tagokat is, és általában: őrködött a kormány és a felkelők közötti megállapodások betartása felett. (A Nemzetőrség főparancsnoka Király Béla volt.) Kopácsi Sándor novemberben szovjet fogságba esett. A perben ő is a fegyveres összeesküvő szerepét játszotta. Állítólag azért élte túl az egészet, mert elárulta, hol őrzik a felvételt, amin Kádár János 1949-ben kihallgatta és idegileg kicsinálta Rajk Lászlót a Rajk-per előtt. Ítélete: életfogytiglani börtön. A per eredménye: 5 évig ült börtönben, 1963-ban az általános amnesztiával szabadult. Későbbi tevékenysége: visszament vasesztergályosnak, később kivándorolt Kanadába. 1989-ben ő is sokat tett vádlott-társai rehabilitálásáért, Nagy Imre temetésén is beszédet mondott. Nem keverendő össze Kopátsy Sándorral („Kipivel”), a közgazdásszal, aki szintén 1922-ben született, és 1956-ban szintén a Nagy-kormány mellett tevékenykedett.
Jánosi Ferenc, VII. rendű vádlott. (1916-1968) Református lelkész, múzeumigazgató. Nagy Imre veje. A II. világháborúban tábori lelkész volt, szovjet fogságba esett. Maléter Pálhoz hasonlóan jelentkezett a németek elleni harcra, de nem került harci bevetésre, ehelyett újságot szerkesztett, a magyar hadifoglyoknak. Valószínűleg ekkor ismerte meg Nagy Imre lányát, Erzsébetet, akivel később összeházasodtak. 1954-ben az apósa által alapított Hazafias Népfront főtitkára. A Hazafias Népfrontot Nagy Imre azért alapította, hogy a Párton kívülieknek is lehetőségük legyen társadalmi, kulturális, akár politikai funkciót is kapni. Így a koncepció szerint Jánosi Ferenc is az apósa által szervezett összeesküvés részesévé vált. Ítélete: 8 év börtön. A per eredménye: 2 évet ült börtönben, 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult. Későbbi tevékenysége: a Pest megyei Levéltárban dolgozott, 1968-ban szívrohamban halt meg, állítólag annak hatására, hogy megtudta, hogy Magyarország lerohanta CsehSzlovákiát.
Vásárhelyi Miklós, VIII. rendű vádlott. (1917-2001) Újságíró. Művelt, sok nyelven beszélő tudósító. A II. világháború alatt fegyverrel is harcolt a német megszállók ellen a Gidófalvy-zászlóaljban. Itt is olvashattatok róla. 1956-os tevékenysége: a Nagy-kormány sajtófőnöke. Ítélete: 5 év börtön. A per eredménye: 2 évet ült börtönben, 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult. Későbbi tevékenysége: anyagbeszerző, majd újra újságíró, irodalomtörténész, külpolitikai elemző. Ő is nagyon sokat tett az 1956-os hősök hivatalos rehabilitálásáért. A Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja volt, Nagy Imre újratemetésén is beszédet mondott.
Szilágyi József („Bozambó”), eredetileg IX. rendű vádlott. (1917-1958) Jogász, rendőrtiszt. Ugyanahhoz a népi-nemzeti kommunista körhöz tartozott, mint Donáth Ferenc és Vásárhelyi Miklós. De mindenkinél nagyobb volt az igazságérzete, mindenkinél bátrabb, szókimondóbb volt. 1940-1944 között börtönben ült. Az utolsó pillanatban szabadult ahhoz, hogy ne essen a GeStaPo kezébe, és részt vehessen az ellenállási mozgalomban. 1945 után rendőrtiszt. 1949-ben kirúgták, mivel ki merte mondani, hogy a Rajk-per egy kamuper. Csoda, hogy megúszta börtön nélkül. 1956-ban ellenzékisége miatt kizárták a MDP-ból. Tevékenysége 1956-ban: Az október 23-ai tüntetés támogatói között volt, és egy helyen beszédet is mondott. Később Nagy Imre egyik titkára, bár eleinte belügyminiszternek akarták kinevezni, de ő nem vállalta. A per alatt semmilyen módszerrel nem lehetett megtörni vagy megijeszteni: nyíltan beszélt a szovjetek szerepéről, és szóvá tette, hogy Losonczy Géza hiányzik a csapatból. Nem volt hajlandó tartani magát ahhoz sem, hogy ne beszéljen a Kádár-ellenkormány későbbi tagjainak szerepéről a forradalomban, és árulásukról. Renitenskedése miatt, mivel veszélyeztette a per koncepciójának érvényesülését, az ügyét végül elkülönítették, és a többieknél korábban, 1958 áprilisában ítélték halálra, és akasztották fel.
Losonczy Géza (1917-1957): újságíró, politikus, a Nagy-csoport tagja, Dzsingi és Bozambó régi barátja. Donáth Ferenccel együtt tartóztatták le 1951-ben, és 1954-ig ő is börtönben ült, ahol labilis idegrendszere felmondta a szolgálatot. Mentális egészsége csak 1956 tavaszán állt teljesen helyre. Ekkor azonban a reformmozgalmak egyik fő szervezője volt, ő volt az egyik vezetője a változásokat követelő Petőfi Kör vitáinak. (Valószínűleg pont ezért kellett volna a perbe ő is, hogy bizonyítsák, hogy a Petőfi Kör szervezésére is Nagy Imre adott utasítást, ami megint nem volt igaz.) A forradalom alatt a Nagy-kormány államminisztere. Imre bácsival tartott a jugoszláv követségre, és Snagovba is, de mikor visszahozták Magyarországra, a börtönben újra kiújultak idegi problémái. 1957 decemberében, még a per megkezdése előtt meghalt. Rabtársai szerint megmérgezték. Így végül is őt is a Nagy-per áldozatai között tartják számon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése