Szent Háromság

A keresztény Szentháromság-tant sosem értettem.

„Van ez az Isten, aki az Egy Igaz Isten, de három alakban nyilvánul meg, mint Atya, Fiú és Szentlélek. A Fiú, az Jézus Krisztus, mert ő az Atyának a fia, de az anyját a Szentlélek szállta meg, így tehát ő az Isten fia, de közben azonos is az Istennel, vagyis ő egyben mind a három megnyilvánulás is, miközben ő a Fiú. Az Atya küldte őt a Földre, hogy legyen itt is egy Isten a háromból, aki ember is, így tehát Jézus ember is, de ő az Isten is, mind a Három, és a Három közül ő a Fiú…”
???
Ez nekem túl zavarosan hangzott, különösen annak fényében, hogy ezekért (Isten-e Jézus vagy ember, Három-e az Egy Isten vagy egy, stb.) valamikor képesek voltak emberek egymást megölni.

El is gondolkodtam rajta, vajon azok, akik azokat a régi mészárlásokat végezték, értették-e, hogy min vitatkoznak, ha még szemmel láthatóan a teológusok se nagyon értik. Ha azt mondtam, hogy nem értem, akkor a végső válasz mindig ez volt: „Ezt nem érteni kell, ebben hinni kell.” De egyrészt: hogy higgyek olyasmiben, aminek a logikáját sem értem? Másfelől pedig, ha ez nem egy racionális dolog (mert el kell ismerni, hogy a szubjektív vallásos élmény tényleg irracionális, megmagyarázhatatlan), akkor miért vitatkoztak ezen teológusok évszázadokon keresztül, saját magukkal is elhitetve, hogy tudományos, azaz racionális vitát folytatnak?

Aztán megtudtam, hogy van másfajta Szentháromság is, sokkal ősibb és logikusabb, mint ez az összegubancolt keresztény Szentháromság. Az az ősibb Szent Háromság valami ilyesmi:

Atya-Anya-Szentlélek

Azaz: a Férfi-lényeg/ Férfi-energia, a Női-lényeg/ Női-energia és a kettő közötti titokzatos Harmadik, ami lehet a kettő közötti összekötő, összekapcsoló erő, azaz a Szerelem vagy akár lehet az, ami a kettő összekapcsolódásából keletkezik, a Gyermek (ami születésekor végül is még semleges nemű, csak idővel fejlődik ki Férfi-lényege vagy Női-lényege).
Na, ez így már mindjárt logikusabban hangzott, ebben rend volt, és egy csomó más, ősi gondolattal összevágott. Legelőbb is ez a hármasság-gondolat lelhető fel az indoeurópai nyelvek nyelvtani nemi hármasságában is. (Der, Die, Das, vagy He, She, It vagy On, Ona, Ono, stb.) De a gondoltatot egyébként is sok egymástól független mitológiában megtalálhatjuk, tehát valami nagyon ősi, nagyon emberi dolognak kell lennie.

A görög mitológiában az első három istenség, akik az ősi összevisszaságból, a Khaoszból megszületnek, alakot öltenek, az Gaia (a Földanya), Uranosz (az Égatya) és Erósz (a Szerelem). Minden más belőlük születik meg, a többi istenek az ő gyermekeik, unokáik és egyéb leszármazottaik. (Némi logikai hiba a dologban, hogy Erósznak is hímnemű neve van, a későbbiekben maga is férfiistenségként viselkedik, egy változatban még szerelmes is lesz egy halandó nőbe, Pszükhébe. De egyrészt ki tudja, hogy nem volt-e Erósznak is valami régebbi, ősibb neve, másrészt a Pszükhé megintcsak lelket jelent,

tehát Erósz és Pszükhé megint a kettébontása igazából annak az egységnek, ami az összekötő, a Szerelem, a Vonzás Férfi és Nő között. Vagyis a két jelleg szüntelen feszültségét, váltogatott különválásukat és egyesülésüket testesítik meg.)

Az egyiptomi (kemeti) mitológiában némileg eltérő ettől a modell. Ott valami miatt egy Éganya (Nut) és Földatya (Geb) van. Ez egy kicsit furcsa lehet, hiszen a növények mégiscsak a Földből születnek meg, és a Föld termékenysége mindenhol a női termékenységgel volt analóg. De mindenesetre a Hármasság itt is megvan: Geb és Nut között ott van a harmadik istenség, Su, aki a levegő istene. Su összeköti és el is választja Gebet és Nutot, ő a kettejük közötti Lélek. Amelyből minden élőlény is meríti az energiáját, hiszen minden élő lélek-zik. És ha már itt tartunk: a belégzés-kilégzés kettőssége is analóg a Lég-Lélek kettős funkciójával: az összekötő-elválasztó funkciójával.
Vagyis: Su maga az egészséges feszültség, a közeledés-távolodás Geb és Nut, Férfi és Nő között.

Hogy ilyen fajta Szentháromság-gondolat a kereszténységben is lehetséges lenne, éppen annak felvetése volt Dan Brown: Da Vinci-kód című regénye.

Zseniális, hogy Dan Brown az egészet egy krimibe csomagolta, de nekem ettől még határozottan úgy tűnt, hogy a Da Vinci-kód igazi üzenete ez: érdemes a kereszténységben a harcias Férfi-jellegen kívül az elfogadó Női-jelleget is hangsúlyozni, éspedig nem alárendelt szerepben, hanem mint a két nagy Erő egyensúlyát, egymást kiegészítő jellegét.

A Férfi és a Nő elvileg ellentétes jellegek, duális ellentétek, amelyek vonzzák egymást. (Diversas diversa iuvant.) De hogy lehetséges ez? Erről éppen most olvastam egy érdekes eszmefuttatást egy filozófustól, Jánosi Józseftől, de azt hiszem ő is csak régi tudást idézett. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy kétféle ellentét létezik: a kizáró ellentét (antinómia) és az egymást kölcsönösen feltételező ellentét (bipolaritás). A bipolaritásnál a két pólus egymást kiegészíti, egymást kölcsönösen vonzza, és ezáltal egy egységet teremt. Egységet, amely azonban éppen a vonzás miatt több, mint a kettő Pólus összege: Hármas Egység, amelyet a két Pólus és a kettő közötti vonzás/ Lélek alkot.

„Az antinómia és a bipolaritás között éppen az a lényegbevágó különbség, hogy míg az első taszít és kizár, a másik vonz és egyesít. Az igazi ellentétek csupán erőszakkal egyesíthetők, és engesztelhetetlen harcban állnak egymással, a bipolaritás viszont megköveteli az egyesítést, és az egyesítésben megnyugszik és kiegészül.”

És most kapaszkodjatok meg, mert az ókori mitológiáról fokozatosan az újkori történelem területére fogunk áttévedni, jelezve, hogy minden mindennel összefügg, és a modern kor változásai sem a semmiből, hanem nagyon is természetes emberi igényekből, ősi lényegekből fakadnak. Jánosi József előadása ugyanis, amiben a fentiek is elhangzottak, nem másról, hanem a demokráciáról szólt. A címe ez volt: A demokrácia etikai feltételei. (Ennek most csak egyik főgondolatát emelem ki, de lehet, hogy fogom még idézni.) Az itteni Szent Hármasság pedig, amit az előadó felidézett, nem volt más, mint a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség.

Ebben az esetben a Szabadság és az Egyenlőség alkot bipoláris ellentétpárt. Ugyanis, ha csak az egyiket érvényesítjük, diszharmónia jön létre. Nem vagyunk ugyanis egyformák, tehát nem lehet mindenki teljesen egyenlő. De teljesen szabad sem lehet mindenki, mert a szabadságnak vannak (kell, hogy legyenek) bizonyos keretei, hogy másoknak ne ártsunk. Szabadság és Egyenlőség tehát bipoláris ellentétek, amelyeknél veszélyes bármelyik pólus felé túlzottan elmozdulni. Mi teremti meg a Harmóniát, az Egyensúlyt? A kettő közötti összekötő, a Testvériség. Amely így nem más, mint a humanizmus, jóakarat, emberek közötti bizalom, empátia, tolerancia, szeretet. (Jó, azon persze lehet vitatkozni, hogy ezt milyen közösségen belül lehet még egyforma mértékben, reálisan érvényesíteni? Egy kisközösségen belül, ahol mindenki ismer mindenkit? Egy nemzeten belül? Az emberiségen belül? Erről vitázhatunk, de a vita kiindulópontját (minden további jogi és szociológiai és pszichológiai vitáét) megalapozhatjuk ezzel az újabb misztikus Szentháromsággal: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség.)
Hogy tovább idézzem Jánosi József szövegét:

„Nem a szabadság és az egyenlőség szüli a testvériséget, hanem a testvériség követeli meg az első kettőt; és nem a jogrend az, amely a közösséget egybetartja és biztosítja, hanem a testvériség, amely a közjó, az összes testvér közös javának érdekében összefog, együvé társul és együtt munkálkodik. Amelyik társadalomban ez a testvéri érzés meggyöngült, ott a hatalom, a rendőr próbálkozhatik ideig-óráig az egység és a közös összefogás biztosítására, de (…) a rendőrállam terrorállam. Kultúrállam, kultúrtársadalom csakis a társak, testvérek közössége lehet.”
(Jánosi József: A demokrácia etikai feltételei. In: Demokrácia 1945 (vitasorozat))

Lényeg a lényeg tehát: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség Szent Háromságában ugyanaz a harmóniára törekvő ősi gondolat található meg, mint Gaia, Uranosz és Erósz vagy mint Nut, Geb és Su hármasságában.

Mindezzel azt a tévhitet akartam megcáfolni, hogy a demokráciát és a köztársaságot nem lehet spirituálisan megalapozni. Hogyne lehetne?! Sőt, ezzel lehet csak igazán. Nem valami hideg racionalitáson alapul az egész, hanem éppen egy lehetőséget nyújt arra, hogy valamiféle harmóniát teremtsünk racionalitás és irracionalitás, gondolkodás és érzés között.