Nyílt levél (még egyszer (utoljára?) a vörös dobozról)

Kedves régi jó ismerősöm!
Ha legutóbbi bejegyzésemet is direkt félreértetted, az a te bajod. De még egy utolsó kísérletet teszek, hogy felvázoljam neked a történelemszemléletemet. Egyszerűen azért teszem, mert még mindig hiszek a vita termékenyítő erejében és abban a szellemi frissességben, ami rád egykor jellemző volt.

Azt mondom néha dühömben, hogy túlságosan leegyszerűsíted a dolgokat, a helyzeteket, a nézőpontokat. De most inkább azt mondanám, hogy nem egyszerűsíted le eléggé. Én leegyszerűsítem magamnak a végletekig. Ha kéred, neked is.
Szóval. Úgy látom, hogy kb. 150 éve mindig ott csúszik el a történelmünk, hogy jön valami hatalom, amelyik arra akar rávenni minket, hogy valami jelszónak vagy ha megtévesztőbben fogalmaz, akkor valami eszmének, eszménynek álljunk a szolgálatába. Olyan, jelszavak, címkék eszmék ezek, mint a „nemzet”, „haza”, „birodalmi gondolat”, „királyság” „faj”, „szocializmus”, „kommunizmus”, „kereszténység”, „liberalizmus”, „konzervativizmus”, „jobboldal”, „baloldal”,„a Párt”, „a Vezér”, „a körülmények”, de igen, akár ilyenek is, mint „köztársaság” és „demokrácia”.
Amit az ilyen hatalmaskodó címkegyártók mindig megpróbálnak elfeledtetni velünk, hogy mindezek az eszmék és eszmények, vallások és rendszerek, szóval ezek az absztrakciók voltaképpen nem mások, mint eszközök (és nem célok), mégpedig arra, hogy az embert, embert elégedettebbé tegyük. Egy ponton túl persze senkiről nem tudhatjuk, hogy mivel tehetjük elégedettebbé, vagy akár boldogabbá, mert az elégedettségért és boldogságért mindenkinek magának is tennie kell.
Melyik embernek kell segítenünk? Annak aki éppen utunkba kerül. Hogyan? Ahogyan tudunk éppen. Hogy szenvedése kisebb legyen, hogy elégedettsége nagyobb legyen. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ha egyik ember kínozza, megalázza a másikat, hatalmával visszaélve, akkor a kínzást kell először megszüntetnünk, lehetőleg úgy, hogy csökkentjük/megszüntetjük a kínzó hatalmát a szenvedő/ elnyomott felett. Mindazok felé, akik ezeket, az emberek elégedettebbé tevését és a kínzás megszüntetését megpróbálják, úgy, hogy ügyelnek arra, hogy a helyzet ne forduljon át a másik irányba sem, azaz a másik ember se kezdje el kínozni az egyiket, szóval mindezek felé, akik ezt megpróbálják, és megpróbálták valaha, én tiszteletet érzek. És nem érdekel, hogy melyik eszme, eszmény címkéjét lehet erre a cselekedetükre ráragasztani. Nem, nem érdekel, ha kommunistának nevezték magukat, az se.

Mindazok felé, akik saját hatalmuk növelése érdekében hirdettek ilyen eszméket, eszményeket, címkéket, mint „demokrácia”, „köztársaság”, „kereszténység”, stb., de ezeknek hirdetését megint mások megalázására használták, és nem nézték az ember szenvedését, mélységes undort, és megvetést érzek, és hazugnak nevezem őket, és egyetértek azzal, hogy ellenük is ugyanúgy fel kell lépni. Ellenük, azaz pillanatnyi hatalmaskodó cselekedeteik ellen, de nem az eszmék és eszmények ellen, amit hirdetnek. Azok ellen minek is harcolni?
De még sokkal nagyobb undort és megvetést és dühöt érzek azok iránt, akik eleve a gyűlöletet, a másik ember megalázásának és elpusztításának szükségességét hirdetik. Akik a másik embert már születéséért hibáztatják. Ellenük fel kell lépni, és nem csak cselekedeteik, hanem szavaik ellen is, mert azok is veszélyesek, mert „aki szót vet, gondolatot arat”.
És hasonlóan veszélyesnek tartom a bűnbakkeresőket, akik egy-egy személyre, valakire akarják hárítani minden szenvedés okát („Görgey/Károlyi/Kun/Horthy/Mindszenty/Rajk/Nagy/Kádár/Gyurcsány/Orbán”). Mert ők el fognak jutni oda, hogy megintcsak csoportokat hibáztassanak. („akik nem utálják Gyurcsányt/Rajkot/… stb.) Nem leszek hajlandó gyűlölködni, különösen normaszerűen nem. Nem is ment nekem soha, meg amúgy sem gondolom, hogy ilyen primitív kritériumok határoznák meg a nemzeti identitást, hogy ki kit utál. Tagadásra nem lehet identitást építeni.

Kapcsolódó:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/11/a-sotet-oldal-es-birodalom-kozotti.html