Szennyezés??

Egy könyvajánló következik most, de hogyan írjam meg úgy, hogy nem lövöm le a könyv slusszpoénját? Na mindegy, aki nem akarja tudni, ne olvassa el az utolsó két bekezdést. Kezembe került egy rendkívül érdekes könyv, a címe: Szexuális környezetszennyezés. Írója: Dr. Révész György. Vékony, kicsi, fehér könyv, szerény kiadás; egyáltalán fel sem tűnne az embernek, ha nem lenne ez a provokáló címe. A kötet valójában válogatás a szerző írásaiból: két színmű, egy csomó színikritika, vagy inkább színházi ajánló és a címadó esszé. Ami ezeket a szerző személyén kívül összetartja: valamennyi emberi kapcsolatokról szól és a mai kor bizonyos pszichés betegségeiről. Vagyis arról, hogy a mai nagy szexuális szabadság, illetve szabadosság mellett miért nincsenek igazi emberi kapcsolataink. A két színmű (Fogadás; Helycsere) hősei mai menedzserek, akik egymás közt kevernek összevissza, miközben mindenféle személyiségi problémával küzdenek. Egyik némileg George Bernard Shaw Pygmalionjának mai parafrázisa akarna lenni, annyival megcsavarva még, hogy itt a nő az aki átalakít, és a szegénységből jövő férfi az, akit átalakítanak. Egyik darab sem a drámairodalom csúcsa, de, és előadni is elég nehézkes lehet őket, a komplikált rendezői utasítások miatt, de nem lehetetlen. Igaz, kicsit szájbarágósnak tűnhetnek. Érdekességük inkább az, hogy mindegyik szereplőről ad a szerző egy részletes életrajzot is, amik szinte érdekesebbek, mint maga a színmű. Egy-egy kis szociológiai esettanulmány lehetne mindegyik. Különben lehet, hogy azok is. Nem kizárt, hogy akiket itt leír és szerepeltet a szerző, valóban létező emberek, annyira részletes információk vannak róluk. „Mutato nomine de te fabula narratur” –idézi Quintus Horatius Flaccust a szerző. („Más névvel ugyan, de rólad szól a mese”). A színházi ajánlók is nagyrészt arról szólnak, hogyan ábrázolja egy-egy éppen aktuálisan valahol játszott darab a férfi-női viszonyt. És hogyan reflektál a mára. Ezek egy bizonyos Jegyző és Közigazgatás című lapban jelentek meg. Szerintem ezek sokkal érdekesebbek, mint a fenti saját színművek. Révész György pedig jól ír. Érdekfeszítően. De a legérdekesebb az utolsó írás, a kötet címadó esszéje. Szóval mi az a szexuális környezetszennyezés. Nem biztos, hogy ez megnyugtatóan meg van magyarázva, de a szerző szerint ez valami veszélyes. „A Földet nem a vegyi vagy a biológiai, hanem a szexuális környezetszennyezés fogja elpusztítani.” –írja. De ha azt hiszed, hogy itt most megint valami moralizáló duma jön a régi jó erkölcsökről, valamint a szabadosságról és paráznaságról, tévedsz. Nagyon is meglevő problémákat fog meg, nagyon is jó helyen, megint csak az emberi kapcsolatoknál. „Miért teszünk meg ma mindent, hogy elkerüljük az emberi kapcsolatokat? Miért járunk felnőttként is egyedül vagy a mamával, testvérrel (…) vacsorázni, szórakozni? Miért járunk garantáltan veszélytelen >>barátainkkal<< szórakozni, bulizni? Olyanokkal, akik közül azokat kedveljük igazán, akik még akkor sem akarnak még félkomolyan sem a párunkká lenni, ha a másik nemhez tartoznak. Miért megyünk bele sokkal inkább egy futó kalandba, mint egy komoly érzelmi kapcsolatba?” (Akinek nem inge, ne vegye magára.) „Veszíteni nem szabad, leégni ciki.” –mondja, és hozzáteszi, ebből származtatható az egoizmus is. De. Ott vannak a játszmák is. A nők részéről az elesettség, a gyámoltalanság és az irányító, uralkodó, mindent elérő nő szerepe közötti folyamatos, néha tudatos és taktikus váltások. A fiúk „rá kell jöjjenek, hogy osztálytársnőik, akik ugyan folyamatosan szó szerint kéznél vannak, nem számukra nyílnak.” Ha erről megkérdezzük néhány lány véleményét, ők valószínűleg olyasmit fognak mondani, hogy de hát a fiúk bénák, nem képesek normálisan közeledni, kezdeményezni, stb., pedig az ő dolguk lenne. És persze sajnos igazuk van. Vagy nincs? És persze megint jöhet a vita, hogy mi volt előbb. Tyúk vagy tojás vagy mi? Ebben az esetben: a visszautasítás vagy az elbátortalanodás? „Ennek következtében, mire a fiúk először tudnának egy kis igazi örömet szolgáltatni, a >>normálisabbja<< már közeledni sem mer nőhöz, annyiszor részesült finomabb vagy durvább visszautasításban.” Azért néha eszembe jut: nem azért írja ezeket a szerző, mert maga is férfi? Ha nő lenne, egészen más dolgokat írna le, amik rosszul esnek, estek neki. Persze magamban igazat adok Révész Györgynek, de az is eszembe jut, hogy nem kellene mindent a nőkre fogni. Hiszen mi férfiak is gyakran játszunk szerepeket. Vagy esetlen kamaszfiú korunkban ez még nincs így? „Ekkor alakul ki a férfiak két csoportja. A >>hűtlenek<<, akik gondolkodás nélkül minden nővel játszva kikezdenek, nem félve a visszautasítás rémétől, és futó szexuális kapcsolatokkal kompenzálják –amíg képesek rá –a jelentős számú elutasítást. Persze jelentős szakmai gyakorlatuk következtében jóval kevesebbszer részesülnek elutasításban, mint a másik csoport, a >>jó apukák<<. Ők azok, akik hímnemű létükre hibátlanul átveszik a lányoktól az anyjuk által már amúgy is beléjük erőszakolt >>én gyenge vagyok, engem gyámolítani kell<< szerepet, és előbb-utóbb valóban megsajnálja őket valaki.” Akkor mi a megoldás, de most komolyan? Mi?? „Remélni kell, hogy legalább egyszer úgy ébredünk, hogy az a valaki, jaj, de szörnyen hiányzik. És akkor lesz, ami lesz, ezt el is kell mondani neki. Akkor is, ha ettől gyengébbnek fog tartani. Akkor is, ha oda az a hűde nagy szabadság, akkor is ha kinevet. De talán nem nevet ki.” Nem fog kinevetni egyébként, legfeljebb udvariasabban utasít el, és küld el az életéből. De talán már ez is eredmény. Rendezni egy sokáig rendezetlen szituációt.