Bal-jobb

Tisztázni kellene például még az elején valószínűleg olyan dolgokat, mint baloldal illetve jobboldal, mert nem mindenki számára egyértelműek ezek sem. Úgy értem ezekkel politikai értelemben sűrűen vagdalkoznak, de leginkább szitokszóként illetve melldöngetésként. Én azért feltételezem, hogy az, aki okos embernek szeretné tartani magát, az szeretné tudni is mit beszél, főleg ha elméleti vitákba bocsátkozik, akár szóban, akár írásban. Vagyis feltételezem, hogy szeretné az elvont fogalmakat logikusan és következetesen használni. (Következetesen, mert minden szónak sokféle értelmezése lehetséges, így aztán az értelmezéseknek megvan a maguk logikája. Egyáltalán nem állítom, hogy az én fogalomértelmezésem helyes, de az igénytelenség és következetlenség, amivel egyesek érvelnek, az néha bosszant.)
Hogyan állunk akkor ezzel, a baloldal-jobboldal olyan sokat emlegetett kérdésével? Számomra a „baloldali” illetve „jobboldali” mint fogalmak gondolkodásmódot jelentenek és nem pártállást. Bibó István azt írta Levél Borbándi Gyulához című levélnek álcázott esszéjében: „Jobboldal minden erősen tradicionális, bizonyos fokú arisztokratizmusra hajló irányzat, baloldal minden radikális, a társadalmat racionálisan megváltoztatni kívánó irányzat.” A magam részéről nekem ez az értelmezés szimpatikus, bár már Bibó is hozzáteszi, hogy ezt a két fogalmat már az ő idejében is erősen lejáratták. De én, ha használom ezeket a szavakat, akkor általában erre gondolok: a jobboldali gondolkodás inkább elitista, a baloldali inkább „nem-elitista”, azaz egy-egy tárgykörnek szélesebb nyilvánosságot akar adni egy szűk szakértői körnél.
Ez a fajta megkülönböztetés szerintem alapvetően különbözik a „konzervatív” illetve „liberális” fogalmaktól, és ezt azért hozom fel, mert a kétezres évek Magyarországán ezekről is nagy divat volt írni, hibásan ellentétpárnak állítva be ezt a kettőt, és egyértelműen megfeleltetve a liberálist a baloldalinak, a konzervatívot jobboldalinak. Pedig azok más kategóriát képeznek, a köztük lévő különbségeket egészen más mentén lehet meghúzni. Ezekről is lesz még szó, kicsit később.
+Hozzáteszem még azt is, hogy a nemzet fogalmának értelmezéséhez sem úgy van köze enne, ahogyan ezt sokan gondolják. Abban szerintem nincs különbség baloldali és jobboldali gondolkodású emberek között, hogy a nemzet fogalmáról beszélni kell, azt értelmezni és értékelni kell, aki ezt el akarja vetni, az nem épeszű ember, de aki azt veti szemére valamelyik oldalnak, hogy „nemzetietlen”, szerintem azt is csúnyán megvezették. Hogy konkrétabb legyek: teljesen értelmetlen olyanról beszélni, hogy „nemzeti oldal”. Történészprofesszorom, Krausz Tamás ezt azzal intézte el, hogy de hát „mindenki nacionalista”. Ezt a mondatot azért túlzásnak érzem, de én is azt gondolom, hogy a nemzetnek minden „oldal” jót akar, alapértelmezetten ezért foglalkozik politikával. Hadd idézzem ezúttal Tóta W. Árpádot: „A nemzet nem egy darab kalapácsos ember. Millió és millió dolgot gondol és érez egyszerre, millióféleképpen dönt. Már hogy is lenne oldal a nemzet? A túloldalon is a nemzet van.” (http://w.blog.hu/2007/06/11/foglalod_a_kurvanyadat)
Ha a nemzetértelmezést nézzük: ha a jobboldal elitista, akkor a jobboldali nemzetértelmezés számomra azt jelenti, hogy egy elit kultúráját akarják nemzeti kultúrává tenni, például a nemességét vagy a polgárságét. Ilyennek mondhatjuk például a Horthy-rendszer nemzetértelmezését is. (A Horthy-rendszerét és nem a Horthy-korszakét.) Ez a rendszer a Monarchia idejéből visszamaradt dzsentri és a polgárság összeolvadásából kialakuló „úri középosztály” kultúráját akarta a nemzettudat alapjává tenni. A Horthy-rendszer baloldali ellenzéke ezt vitatta, szélesebb alapokra akarták helyezni a nemzettudatot és a nemzetképet a baloldali gondolkodásnak megfelelően: a szociáldemokraták a(z ipari) munkásság fontosságát hangsúlyozták a nemzet alkotói között, az agrárpártok a parasztságét. Azt hiszem ez alapján a példa alapján , és ezen a kulturális téren mutatkozik meg leginkább a nemzet értelmezésének eltérése.
Kialakult azonban a „baloldali” illetve „jobboldali” szónak egy olyan értelmezése is az utóbbi évtizedben Magyarországon, ami nagyon elterjedt, de szerintem téves, és engem személy szerint irritál, mert pszichológiai játszmákba akarja belerángatni az embert. Persze simán lehet, hogy más országokban is létezik. Itt az ilyen melldöngetésekre gondolok: „Én jobboldali gondolkodású magyar ember vagyok.” Vagy: „Én baloldali vagyok.” Illetve az olyan irányított kérdésre, mint az: „És te melyik oldalon állsz? Bal vagy jobb?” (Ez utóbbi kérdés úgy hangzik, mintha lövészárkokban kellene elhelyezkedni vagy egy sakktáblán.)
A probléma ezekkel a mondatokkal az, hogy a „jobboldali/baloldali gondolkodású” kifejezéseket többnyire ilyenkor azok használják, akik nemigen hajlandóak általában gondolkodni, csak párthatározatokra, illetve választott vezérek és önjelölt próféták kiáltványaira bólogatni. A „melyik-oldalon-állsz?”-kérdés pedig, ha teljes őszinteséggel tennék fel biztosan így hangzana: „A magát baloldalinak mondó vagy a magát jobboldalinak mondó párt seggét vagy hajlandó kinyalni?”
Én még ugyanis a magyar pártokra sem mondanám, hogy jobb- vagy baloldaliak. Nincsenek nekik elveik, ugyanis. Az oldalak csak afféle jelszavak, hívószavak, hátha arra többen jönnek.
Bibó értelmezését követve csak a politikai „szélsőjobb” meghatározásánál kerülünk bajba. Amit ma szélsőjobboldalnak neveznek, annak része az autokratizmus, de nem az elitizmus illetve arisztokratikusság. És konzervatívnak sem mondható. Súlyosan és hátrányosan megkülönböztet, de egyáltalán nem elitista alapon. Ettől függetlenül, mivel jobb elnevezés nincs rá, lehet, hogy én is a szélsőjobbot fogom használni, arra ugyanis nem vetemednék, hogy rögtön „lefasisztázzak” mindenkit, aki arrafelé húz. Ugyanígy a kommunista sem baloldali, de a kommunistára legalább van külön szó, nem kell szélsőbaloldalinak nevezni.
Mégis, manapság elsősorban a baloldalt szokás azzal zrikálni, hogy kérjen elnézést a „kommunizmusért”, és egyébként is húzza meg magát „elődei bűnei”, a „negyvenéves diktatúra” miatt. Ez marhaság. Ilyen alapon a jobboldal is elnézést kérhetne sok mindenért (például a Horthy-rendszerért, ami egyáltalán nem volt sokkal jobb a Kádár-rendszernél.) De legjobb lenne, ha senkinek nem kellene semmiért elnézést kérnie, hanem hagynák egymást élni. Nem szabadna egyik oldalt sem a szélsőséges megnyilvánulásai alapján megítélni. Persze hogy van magyar jobboldali hagyomány (lásd Romsics Ignác könyvét), de van magyar baloldali hagyomány is. Ez utóbbi pedig, ha már mindenképpen pártokat akartok hallani, akkor a szociáldemokrácia és az agrárpártok hagyománya. Ezekben pedig igazán van mire büszkének lenni: Garami Ernő, Szabó Ervin, Mónus Illés, Fejtő Ferenc, Kéthly Anna –illusztris nevek a szocdemek névsorából, és hát, ők azért hozzátették a magukét a magyar művelődéshez, azt hiszem. Az agrárpártiaknak meg olyan gondolkodóik voltak, mint Bibó István, Kovács Imre, Veres Péter, Illyés Gyula, Tamási Áron.
Azt kérdezitek, hogy akkor szerintem ki az igaz jobboldali? Az aki éppen elitizmusának köszönhetően tudja értékes gondolatokkal, ötletekkel gazdagítani a közéletet és saját tevékenységét. Bármennyire is szeretnék majd egyesek a fejemre olvasni, én jobboldaliságon nem a szociális érzék hiányát értem, noha magamat inkább balra sorolnám legtöbb gondolatom alapján. De akkor ki a jó jobboldali, akinek a szavára hallgatni érdemes, és akivel a baloldali hazafiaknak érdemes tárgyalni? Hát például Teleki Pál, Kállay Miklós, Klebelsberg Kunó. Vagy akár még Bethlen Istvánt is említhetném, mert a maga következetességében ő is egy korrekt ember volt, többnyire. (Na jó, amellett ravasz is.)
Magyarországon persze az utóbbi húsz évben mindent leuraltak a politikai pártok, rátenyereltek a civil társadalomra, és az emberek gondolkodását is a kezükben akarják tartani. Persze, hogy ilyen körülmények között a politikai gondolkodás kategorizálása is sokak fejében pártkategóriák szerint történik. De talán pont ez fog most megváltozni a mostani egyéb nagy változások során. Lehet, hogy később is megmarad a duális szembenállás, de másképpen: a bal-jobb ellentétpár helyét, most, hogy a kormánypárt valami jól álcázott egypártrendszer-szerűséget akar kialakítani, a kormányoldali-ellenzéki ellentétpár fogja elfoglalni. Ez azért jó, mert az ellenzéken belül kivirágozhat a sokszínűség: előjöhetnek a baloldali és jobboldali gondolatok egyaránt, és nem kell értük elnézést kérni. Az ellenzékiség éppen a szavak megtisztulását fogja eredményezni, illetve azt, hogy baloldali és jobboldali gondolkodók nem fogják egymást kérdésfelvetések alapján elítélni, illetve utálni. (A puha diktatúráknak vannak ilyen pozitív hatásai.)
De most komolyan, normális az, ha valaki baloldali pártot akar alapítani, és külön kell szólnia az embereknek, hogy, „De ez olyan patrióta/hazafias/nemzeti jellegű baloldali párt lesz ám”? Ennek magától értetődőnek kellene lennie.
De ezekről még majd később.