Bolesław Limanowski (1835-1935) (Egyik álnevén: „Pokań”)
A lengyel szocialista mozgalom és a PPS nagy bölcs öregje. Ő is régi nemesi sarj, amellett a régi jó XIX. századi (Garibaldi-típusú) forradalmár megtestesítője. Életének 100 hosszú évét igen tevékenyen töltötte. Az ő személye jelképezte a folytonosságot az 1863-as nagy lengyel nemzeti szabadságharc és a XX. századi lengyel szocialisták között. Az 1863-as szabadságharcosok között a radikális, (jobbágyfelszabadító-földosztó) irányzathoz, az ún. „vörösökhöz” tartozott. (A másik irányzat, a mérsékeltebbek, a „fehérek” voltak, mint látható, ők a lengyel zászló másik színéről nevezték el magukat.) Igaz, Bolek az események nagy részéből kimaradt, mert hamar cári fogságba esett, és évekre szibériai száműzetésbe került. Távolléte alatt legalább jónéhány orosz forradalmárral és egyéb progresszív politikai szervezkedővel összebarátkozott. Eleinte bízott abban, hogy ők képesek lesznek érdekeiket lengyel sorstársaikkal összeegyeztetni. Szabadulása után Pokań bátyó is bejárta Nyugat-Európát is. A szocialista eszmék híve lett, de mindig hirdette, hogy a lengyel munkásság helyzetének javításában első lépés egy önálló lengyel állam létrehozása. Ebben akkor mind Karl Marx, mind Mihail Bakunyin egyetértett, Bolek bá’ eszméit honfitársai részéről mégis sokszor értetlenkedés fogadta. Az 1892-es nagy párizsi gyűlésen (ahová díszvendégként hívták meg, és kitörő lelkesedéssel, élő legendaként fogadták) azonban már ellenfelei is elismerték gondolatait, és bevonták a program kidolgozásába. Pokań bácsi élete és munkássága így alapjaiban határozta meg a PPS karakterét. Történészként is ügyes volt: megírta a lengyel demokratikus mozgalmak történetét a XVIII. századtól kezdve.
Edward Abramowski (1868-1918)
Ő talán kicsit kilóg a sorból, mert bár a PPS alapítói között volt azon az 1892-es gyűlésen, élete nagy részében nem a párt aktivistájaként, hanem független teoretikusként tevékenykedett. De életműve nagyon izgalmas: társadalomtudós nagy természettudományi műveltséggel (bátran nevezhetjük polihisztornak). Elsősorban szociológus, de a pszichológia egyik első lengyel művelője is. Ami egész életében érdekelte az az volt, hogy ember és ember hogyan tud együttműködni, közösséget alkotni. Tulajdonképpen minden munkájában ilyesmikről értekezett. Eszméit a gyakorlatban szövetkezetek szervezőjeként próbálta ki. Egyébként ő is nemesi származású, és társaihoz képest elég gazdag családból jött. Bár a többi lengyel teoretikushoz hasonlóan sokáig hányatott világcsavargó életet élt, neki azért (tekintettel otthoni birtokai jövedelmeire) azért sosem kellett a nyomortól rettegnie. Mindemellett rendkívül nagyszívű önzetlen ember volt. De nem elsősorban alamizsnával akart segíteni embertársain, hanem öntevékeny közösségek szervezésével. Élete utolsó éveiben az első lengyel Pszichológia Tanszéket vezethette a Varsói Egyetemen, de az önálló Lengyel Köztársaság kikiáltását már pont nem érhette meg. Az összes lengyel szocialista teoretikus közül az ő gondolatai állnak a legközelebb hozzám. Egyik általam fordított írása (és életrajza) itt is olvasható.
Feliks Perl (1871-1927)
Egyesek úgy hívták: a PPS esze és lelkiismerete. Ő például nem nemes, hanem egy teljesen asszimilálódott zsidó család már lengyel anyanyelvű és lengyel kultúrába belenövő leszármazottja. Ő is a PPS alapító tagjai (a párizsi gyűlés résztvevői) között volt, és ő is a szocializmus és a hazafiság szószólója volt egyszerre. (Ennek egyik példája szintén saját fordításomban itt olvasható.) A párt egyik legjobb újságírója, szerkesztője volt, sokak szerint kár, hogy az elméleti munkára nem tudott még több időt szánni. Azért ő is foglalkozott történelmi kérdésekkel is: könyvet írt az őskeresztény közösségekről, akiknek eszméiben megtalálta a szocializmus előképét. És írt verseket is. Csak egy-kettőt olvastam közülük, de azok egész jók. Bár mozgalmi indulók, de jól vannak megírva és túllépnek az ilyen típusú szövegek sematikusságán. Feliks egyébként személy szerint jó barátjának, Józef Piłsudskinak (ahogy ő szólította: Ziuknak) is próbált a lelkiismerete lenni, és figyelmeztetni őt, amikor úgy látta, hogy a jó öreg Ziuk eltávolodott eredeti eszméitől és túlságosan hatalmaskodóvá és militaristává vált. Ennek a figyelmeztetésnek az I. világháború előtt még lehetett némi foganatja, de aztán később Perl sem tudta visszatartani Piłsudskit attól, hogy katonai puccsot hajtson végre és diktátori hatalomra törjön. Addigra Feliks és Ziuk amúgy is eléggé eltávolodtak egymástól.
Kazimierz Kelles-Krauz (1872-1905)
A marxista társadalomtudomány egyik úttörőjének tartják, aki már rövid életében is nemzetközi hírnévre tett szert (igaz, álnéven: Michał Luśniaként). Teljesen a marxista gazdaság- és társadalomtudomány módszerei szerint vezette le, hogy miért lenne érdemes a polákoknak visszakapniuk önálló államukat, és elszakadniuk Oroszországtól (még akkor is, ha az a Cári Birodalomból egy Föderatív Köztársaság lesz). Egy amerikai történész, Timothy Snyder egy remek életrajzi monográfiát dobott össze Kazikról. Szerinte egyébként a XX. század első éveiben már egyre inkább kétfelé húzó PPS-ban Kazik lehetett volna a legalkalmasabb személy arra, hogy a két irányzatot, a PPS-FR-t és a PPS-Lewicát összebékítse egymással, vagy legalábbis segítsen valami kompromisszumot találni. De mire a szakítás bekövetkezett, szegény Kazikot elvitte a lengyel teoretikusok leggyakoribb betegsége, a tüdővész. (Ez 1905 júniusában történt, pont az oroszországi forradalom legsűrűbb időszakában.)
Stanisław Brzozowski (1878-1911) (álneve: „Czepiel”)
Őt egy saját rendszert megalkotó, eredeti filozófusnak szokás tartani. Szocialista alapról indult, de sok helyről merített. Elsősorban egyébként esztétaként és irodalomtörténészként lett ismert. Azon szocialisták egyike, akiknél a politikai meggyőződés remekül együtt tudott élni a misztikus vallásos katolikus meggyőződéssel (lengyel esetben azért ez nem volt olyan ritka). Sajnos eddig még csak kevés esszéjét volt alkalmam olvasni. De azért elég sokat mondhat, hogy nem kisebb személy, mint a nagy Nobel-díjas költő Czesław Miłosz írt róla részletes életrajzot.
Ludwik Krzywicki (1859-1941)
Mint látjátok, eddig születési sorrendben haladtam. Ludwik bá'-t azért nem az elejére tettem, mert az eddigi emberek életműve elsősorban a századforduló időszakához és a XX. század első évtizedeihez kötődik, Ludwik művei azonban messzebbre nyúlnak. Rengeteg témával foglalkozott, statisztikával, demográfiával és pedagógiával is (sajnos még tőle sem sokat olvastam). Matematikus végzettsége is volt, de elsősorban szociológusként tartják számon. Egyébként A tőke egyik első lengyel fordítója. A nagy pártszakadás (1906) után a békés eszközök elsődlegességét hirdető PPS-Lewicához csatlakozott, de jónéhány barátjával ellentétben később nem ment el kommunista irányba, hanem az I. világháború végén visszatért az újraegyesülő PPS-hoz. A PPS-Lewicán belül ő volt az ismeretterjesztő munkásoktatás és a „repülő egyetemek” fő szervezője, ezzel a lengyel földalatti oktatás hagyományának alapjait is megvetette, amelyek majd olyan fontossá válnak a II. világháború alatt. Öreg korában aztán végre hivatalosan elismert pedagógus is lehetett, és általánosan tisztelt egyetemi tanárként élte meg élete alkonyát. Már a német megszállás alatt halt meg, de természetes halállal.
Kazimierz Czapiński (1882-1941)
Ő azért is érdekes, mert a PPS legnagyobb riválisától, a Lengyel Királyság és Litvánia Szociáldemokráciája (Socjaldemokracja Królestwa Polskiego i Litwy – SDKPiL) nevű párttól nyergelt át a PPS-hoz. (A SDKPiL volt a Lengyelországi Kommunista Párt közvetlen elődje, sokat elmond, hogy vezetője Rosa Luxemburg volt, a tagok között pedig ott találjuk Feliks Dzierżyńskit az orosz bolsevikok politikai rendőrségének későbbi megszervezőjét is.) Czapińskit mondjuk éppen arra a feladatra nézte ki Rosa, hogy próbáljon békét teremteni a PPS és a SDKPiL között. Mikor pedig Czapek látta, hogy ez nem megy, váltott, és azokhoz csatlakozott, akikhez akkor már közelebb érezte magát: a PPS-hoz. És mondhatjuk, hogy az idő őt igazolta: a SDKPiL legtöbb egykori vezetőjével ellentétben őt nem löve(the)tte főbe Sztálin. (Igaz, hogy a békés öregkor így sem adatott meg neki: a náci megszállók csinálták ki Auschwitzban.) Mint a PPS teoretikusa, főleg „szabadgondolkodóként”, a „tudományos”, ateista világnézet képviselőjeként vált ismertté. Amellett igyekezett nem dogmatikussá válni. (Én személy szerint idegenkedem azoktól, akik száműzik az életükből a misztikumot, de van egy gyanúm, hogy az ő további írásait érdemes lesz elolvasni.) Emellett ő volt az, aki a bejegyzés eddigi szereplőiről egy egész tömör, de valószínűleg találó összefoglalót írt, így ehhez a bejegyzéshez is tulajdonképpen ő adta az ötletet. (Azért nem kell megijedni, amit leírtam, a saját gondolatom, nem az ő ötleteit vettem át.)
Mieczysław Niedziałkowski (1893-1940) („Mek”)
Vagy becenevén csak így röviden: Mek. Ő már a PPS fiatalabb nemzedékéhez tartozik. Többgenerációs értelmiségi család sarja Wilno-ból. A polgári jómódból került a munkáspárthoz az I. világháború éveiben, jogi tanulmányait félbehagyva, kifejezetten hazafias indíttatásból. (Mivel úgy gondolta az Osztrák-Magyar Monarchia mellett küzdő PPS lehet a legjobb erő az orosz iga lerázására.) De valahogyan gyorsan a kétvilágháború közötti időszak legnagyobb szocialista (marxista) teoretikusává nőtte ki magát. Az új Lengyel Köztársaságban a legfiatalabb parlamenti képviselők egyike lett. Nem az a szuggesztív népvezér, hanem a higgadtan, logikusan, világosan érvelő egyetemi professzor-típusú szónok volt. De energiája rengeteg lehetett. Egy időben egyszerre volt a PPS parlamenti frakcióvezetője, lapszerkesztője, vezető publicistája és hosszú, elmélyült elméleti munkák szerzője. Mint politikus a korrekt játékszabályok híve volt. Mindig igyekezett elhatárolni magát és pártját a kommunistáktól, ugyanakkor (sokakkal ellentétben) nála ez sosem ment az egyszerű vagdalkozás szintjére: meg akarta érteni a kommunisták szempontjait is. Meg úgy általában: mindenki szempontjaira kíváncsi volt. Így írásai mindig gondos és sokszínű, élvezetes és gondolatébresztő elemzések. A II. világháború első heteiben Mek a főváros, Warszawa civil védelmét szervezte a németek ellen, nagy gonddal, és bámulatos hidegvérrel. Mikor kiderült, hogy a főváros tovább nem tartható, azonnal szervezni kezdte a titkos ellenállási mozgalmat régi kapcsolatait mozgósítva. Sajnos hamar elkapta a GeStaPo, és 1940 közepén a Palmiry-erdőben lőtték agyon, más ismert lengyel politikusokkal együtt.
(Edward Abramowski mellett tőle olvastam eddig a legtöbbet, de Edek néha hosszadalmas mondataihoz képest Meket követni és fordítani is sokkal könnyebb.)
Adam Ciołkosz (1901-1978)
Ő is a fiatalabbak közé tartozik. Két dolog miatt is nagy figyelmet érdemel. Az egyik: ő szervezte meg a PPS szocialista cserkész-mozgalmát. (Amelyben olyan fiatalok nevelődtek, mint a nagy költő, Krzysztof Baczyński. Egyébként az államszocializmus alatt ezt a vörös-cserkész mozgalmat újjászervezték (nem akarván szovjet mintájú úttörő-mozgalmat szervezni), abból meg a rendszernek olyan kritikusai kerültek ki, mint Jacek Kuroń, Adam Michnik és barátaik.) A másik pedig, hogy a II. világháború után ő vált az emigráns (a kommunisták által haza nem engedett) lengyel szocialisták legfőbb összetartójává, hagyatékuk összegyűjtőjévé, a PPS történetének krónikásává. Mint ilyen a nemzetközi szocdem-mozgalomban is nagy tekintélynek örvendett.
Ami a PPS terroristáit illeti: az ő történetük is izgalmas, de róluk majd máskor írok egy bejegyzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése