125 éves a PPS

125 éve, 1892 novemberében vetették meg lengyel társadalmi aktivisták a Lengyel Szocialista Párt (Polska Partia Socjalistyczna – PPS) alapjait. Erről a szervezetről már többször szó esett a blogon, mivel valami olyasmit képviseltek erősen, amit mi is szeretnénk ma sokan azt a fajta „szocialista népiséget”, amiről talán Kovrig Béla is beszélt. (Magyarországon ugyanis a sokfajta egy irányba menő részletet az 1956-os forradalom lendülete kovácsolta ebbe az egységbe. A polákoknál ez jóval korábban sikerült, a teljesen más körülmények hatására.) Másképpen: a PPS volt az, ami ötvözni tudta a klasszikus nemzeti gondolatot a társadalmi igazságosságra, az egyenlő esélyekre, lehetőségekre és emberi együttműködésre törő szociáldemokrata gondolattal. Ehhez csak annyi kellett, hogy szem előtt tartsák: minek a jegyében is indult annak idején, a XIX. században a modern nemzeti gondolat (a társadalmi igazságosság jegyében) és hogy adott esetben milyen keretek között tud érvényesülni egy szociáldemokrata gondolat (saját nemzet keretén belül, de ott is csak úgy, ha jóindulatúan viseltetünk más népek nemzettudata iránt is).

1892 novemberében Párizsban gyűltek össze több lengyel szociáldemokrata szervezet küldöttei, hogy a sokéves viták után egy új együttműködés lehetőségeiről tárgyaljanak. Hogy miért éppen Párizsban? Mivel lengyel állam akkor éppen nem létezett. (1795-ben ugyanis az akkori Lengyel-Litván Köztársaság teljes területét felosztotta egymás között az Orosz Birodalom, a Habsburg Monarchia és a Porosz (később: Német) Birodalom. A polákok a XIX. század folyamán számos szabadságharcot megvívtak, de államukat nem sikerült visszaállítaniuk.) Ezek a küldöttek szinte mind az Orosz Birodalom területén fekvő Lengyel Kongresszusi Királyságból jöttek, ahonnan a cári önkény illetve a cári börtönök fenyegető réme űzte el őket. Végül abban állapodtak meg, hogy a száműzetésben megalapítják a Lengyel Szocialisták Külföldi Szövetségét (Związek Zagranicznych Socjalistów Polskich – ZZSP). Tulajdonképpen nem mondták ki egy új párt alapítását, csak óvatosan megfogalmaztak egy közös programot (programvázlatot) egy majdani Lengyel Szocialista Párt részére. Aztán, hogy ez a PPS a gyakorlatban is konkrétan megalakuljon, az már az otthon maradottak feladata lett. De amikor ez, a PPS otthoni szervezeteinek kiépítése is elkezdődött, a PPS-tagok mind a párizsi konferenciát nevezték meg a pártalapítás időpontjaként.
Magának a gyűlésnek a résztvevői talán azért nem merték még a konkrét pártalapítást kimondani, mert legtöbben szellemi dolgozók, elszegényedett nemesi családok sarjai voltak. Úgy gondolták, hogy a konkrét pártot majd megalapítja az ipari munkásság, ha jónak találja az ő programjavaslatukat. De számításuk bevált.

A párt programja célul tűzte ki egy új lengyel állam megalapítását is, amely (ha többnemzetiségűre sikerül) garantálja majd a kisebbségek autonómiáját is. Egyébként ilyen klasszikus szocdem követelések voltak benne, mint: Általános, egyenlő, titkos választójog. 8 órás munkaidő. Férfiak és nők egyenlő fizetése azonos munkáért. Munkavédelmi előírások minden üzem részére. Baleseti és nyugdíjbiztosítás. Minimálbér. Dolgozói érdekvédelem.
Meg ilyen klasszikus polgári követelések is, mint: Törvény előtti egyenlőség. Állami hivatalnokok büntetőjogi felelőssége. Általános, kötelező, ingyenes oktatás. Polgári szabadságjogok védelme. Progresszív adózás stb.
Nemzeti és nemzetközi céljaikról ezt írták:
A PPS „éppen mert országos szükségletek, és nem osztályérdekek kifejezője, hűen áll a nemzetközi forradalmi gondolat lobogója alatt, és az emberek általános felszabadítására törekszik. (…) Ma a PPS képes megszervezni a munkásság önálló seregét, mely céljaival és korlátaival is tisztában van, mely elérheti mindazt, amit a romantikus demokratizmus egymagában nem érhetett el.”
A szocialista eszmét tulajdonképpen a nemzeti eszme folytatásának, továbbgondolásának tartották. Hiszen ahogyan a nemzeti eszmén alapult a törvény előtti egyenlőség, úgy teremtheti meg a szocialista eszme arra hivatott, hogy az emberek közötti hatalmas anyagi különbségeket csökkentse, ezáltal hozva létre egy még igazságosabb rendszert.

Az, hogy a PPS végig magáénak érezte a nemzettudatot, és küzdött egy önálló nemzeti államért egyben megóvta a szervezetet attól, hogy nagyon dogmatikussá váljon: a PPS gondolkodói nyitottak voltak más eszmékre, és más meggyőződésű emberekkel való párbeszédre. Így például a PPS sosem alkalmazott olyan harcos ateista jellegű retorikát, mint más munkáspárt. Nyitott volt az egyház irányában is.

A PPS-nak nagyon fontos szerep jutott az 1905-ös „orosz” forradalomban. (Ami nem csak orosz volt, hanem az Orosz Birodalom minden elnyomott népének forradalma.) Itt is szerencsésen ötvözni tudta a társadalmi és a nemzeti követeléseket, és ezzel hatalmas (munkás)tömegeket tudott az utcára vinni. Warszawa mellett az új nagy iparvárosban, Łódźban volt a PPS legnagyobb bázisa, itt is voltak a legnagyobb tüntetések. Amelyek ellen az orosz katonaság meglehetősen erőszakosan lépett fel, de a łódźi munkások kemény legények voltak, nem szaladtak szét olyan könnyen. Ekkora ugyanis kialakult a gyakorlat, hogy a tüntetések élén a legkeményebb legények haladtak, akik a kabátjukba sokszor közös pénzből beszerzett kis pisztolyokat is elrejtettek. Ha a katonaság belelőtt a tömegbe, ők visszalőttek. Többször is szabályos barikádharc alakult ki Łódźban a lengyel (és a mellettük álló jiddis-zsidó) munkások és az orosz katonák között.

Az 1905-ös orosz forradalom félsikerrel ért véget: a cár hivatalosan alkotmányos és parlamentáris monarchiává alakította az Orosz Birodalmat, és engedélyezte a lengyel nyelv használatát az oktatás bizonyos területein. Ez azonban a lengyel munkások helyzetén, munkakörülményein nem sokat javított. Főleg, hogy a munkástüntetések vezetői sem mindig kaptak amnesztiát: sokakat közülük elfogott a cári katonaság és halálra ítéltek a cári bíróságok.
Ebben a helyzetben a PPS kettészakadt. Ugyanis kialakult egy irányzat, akik szerint ilyen körülmények között is folytatni kell az erőszakmentes tiltakozást, a sztrájkokat, és a munkások helyzetén elsősorban a szakszervezetek erősítésével és önművelő oktatással kell javítani. Továbbá együtt kell működni az orosz munkások mozgalmaival is. Ennek az irányzatnak a képviselői lettek a PPS-Lewica (PPS-Baloldal).

A másik irányzat a PPS Forradalmi Frakciója (PPS-Frakcja Rewolucyjna) vezetői szerint a cári hatóságok erőszakára erőszakkal kell válaszolni, folytatni a fegyvergyűjtéts, és kiépíteni egy földalatti hadsereget, és ha kell, terrorakciókkal kivívni a célokat. (A terror akkoriban persze még nem azt jelentette, hogy mindenkire lőttek aki mozgott, hanem azt, hogy a cári hatóságok vezetőit: a legkegyetlenebb rendőrfőnököket, katonai parancsnokokat, a legundokabb hivatalnokokat és a besúgókat igyekeztek kilőni.) Ennek az irányzatnak a fő szószólója volt, a már sokat emlegetett Józef Piłsudski.
A PPS-FR és a PPS-Lewica 1906-ban szakadt hivatalosan is ketté. A mai lengyel közvélemény hajlamos inkább a PPS-FR-nak igazat adni, mivel az általuk megalapozott harci akciócsoportok az I. világháború alatt (az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán harcolva) később valóban egy jövendő lengyel hadsereg alapjai lettek. Így fontos részük volt abban, hogy 1918-ban újra létrejöhetett egy önálló Lengyel Köztársaság. A PPS-Lewica tagjai között viszont sokan voltak olyanok, akik nem csatlakoztak az I. világháború után újraegyesülő Szocialista Párthoz, hanem kommunisták lettek, az orosz bolsevikok hívei, a világforradalomban reménykedve minden jó szándékuk ellenére egy idegen ország szálláscsinálói saját hazájukban.

A PPS-nak és munkástömegeinek tehát az új lengyel állam kiépítésében is nagyon fontos szerep jutott. Mikor az idegen katonaság kitakarodott Warszawából, a PPS hívei a fehér-piros lengyel zászló mellé a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlóját is kitűzték sok középületre. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem állt szándékukban sem az orosz bolsevikokat hazájukba beengedni, sem proletárdiktatúrát („prolidikit”) kikiáltani. Csak jelezni akarták a szociális reformok iránti elkötelezettségüket. Ugyanakkor a PPS vezetői is jelezték: az új állam formájáról a közösség egésze dönt, tárgyalások és szavazások útján, így nem fognak a többség akarata ellenére államszocialista rendszert kiépíteni.

Mindezek után a PPS az új Lengyel Köztársaságban egy szokásos konszolidált szociáldemokrata parlamenti párttá szelídült. Az egykori foltoskabátos, hosszúszakállú bombagyártó és lövöldöző aktivistákból borotvált, nyakkendős képviselők, miniszterek, államtitkárok, katonatisztek és polgármesterek lettek. És mégis mindemellett: a PPS nem lett egy olyan ál-szocdem, valójában elvtelen kapitalista párt, mint a mai MSzP vagy a német SDPD vagy még inkább a brit Labour Party. A PPS sokkal többet megőrzött munkás-karakteréből, a szakszervezetekkel való kapcsolatából és társadalmi követelésiből. És nemzeti, patrióta eszmeiségük mellett ez a másik, ami nagyon szimpatikussá teszi őket. (Nem véletlen, hogy mellettük a kommunisták a két világháború közötti Második Lengyel Köztársaságban labdába sem rúghattak.)

A PPS érdekes történetéről és érdekes személyiségeiről még biztosan szó lesz ezen a blogon.