Egy szántóvető kormányfő

142 éve, 1874. január 24-én született Wincenty Witos, a lengyel parasztmozgalom emblematikus vezére. Zseniális autodidakta, a művelt, világ dolgai és az irodalom iránt érdeklődő, politizáló parasztgazda típusa volt. Sok szempontból emlékeztethet Veres Péterre, többek között azért mert Lengyelországban ő volt az a parasztpolitikus, aki miniszter korában is csak csizmában és nyakkendő nélkül jelent meg a parlamentben, és a politizálás mellett nem hagyott fel gazdasága művelésével sem. Azonban ellentétben Magyarország „Péter bácsijával” (aki mindig inkább írónak tekintette magát), Lengyelország „Wincek bácsija” sokkal inkább volt profi politikus: értett a titkos tárgyalásokhoz és a ravasz kompromisszumokhoz, a taktikázáshoz és a háttérbe húzódáshoz is. (Amellett ő sem volt híján az írói talentumnak: visszaemlékezéseinek elején szinte szociografikus igényű körképet rajzolt szülőföldjéről.)

Szülőfaluja a dél-lengyelországi Wierzchosławice, nem esik messze Józef Bem apó szülővárosától, Tarnówtól. Módos gazda fiaként az Osztrák-Magyar Monarchiában nőtt fel, ahol az államuktól megfosztott lengyelek jóval szabadabban szervezkedhettek és politizálhattak, mint a Német Császárságban vagy az Orosz Birodalomban. A fiatal Wincenty a közügyekkel való foglalkozást a Przyjaciel Ludu (’Nép Barátja’) című újság lelkes olvasójaként, majd helyi tudósítójaként kezdte. Mivel kitűnt eszével és tárgyalókészségével megválasztották faluja bírójának. Később a közigazgatásnak és az államigazgatásnak minden szintjét végigjárta: volt körzeti (járási) elöljáró majd a Galíciai Parlamentben képviselte régióját, végül a galíciai Lengyel Népi Párt (Polskie Stronnictwo Ludowe – PSL) tagjaként bejutott az Osztrák Államtanácsba is. Udvarias, de mindig határozott véleményt megfogalmazó emberként ismerték.

(A PSL küldöttei az osztrák Staatsratban. Wincenty Witos jobbról a harmadik)

1918-ban Lengyelország 123 év után visszanyerte a függetlenségét. Witosnak ekkor része volt az új lengyel közigazgatás kialakításában, és lehetőséget kapott egy már jóval nagyobb befolyással rendelkező, országos parasztpárt vezetésére is. Élete egyik nagy feladatát 1920-ban kapta meg. Az ún. lengyel-bolsevik háború idején ő lett Lengyelország miniszterelnöke, rá várt a feladat, hogy megszervezze a védelmet az ország területére lépő (valójában ellentámadó) Vörös Hadsereggel szemben. Sok szempontból neki köszönhető, hogy a parasztok tömegei védelmére keltek az új lengyel államnak, és beálltak annak hadseregébe, így végül is sikerült a vörösöket visszaszorítani.

Witos ezután még kétszer viselte a kormányfői címet, de ekkor már egyik alkalommal sem volt túl sikeres. 1923-ban nem tudott úrrá lenni a válságon, 1926-ban pedig hivatali ideje mindössze négy napig tartott.

(A harmadik Witos-kormány 1926 májusában)
Az történt ugyanis, hogy Józef Piłsudski marsall, a lengyel-szovjet háború első számú hőse, „a haza megmentője” fegyveres puccsot hajtott végre a harmadik Witos-kormány ellen. Két napi lövöldözés után Witos a további vérontás elkerülése érdekében lemondott. Piłsudski nem foszotta meg őt a képviselői mandátumától, annyi történt, hogy Witos és pártja ellenzékbe került. Ellenzékben azonban sokkal sikeresebb volt, mint kormányon. Bár korábban elsősorban a kereszténydemokratákat tekintette fő szövetségesének, 1926 után már inkább a szociáldemokratákban talált harcostársakra. Együtt léptek fel a Piłsudski-rendszer egymást követő antidemokratikus intézkedései ellen, igyekeztek ösztönözni a társadalmi ellenállást a katonatiszti klikkek diktatórikus kísérleteivel szemben. Az eredmény: a lengyel falvak népe addig soha nem látott egységbe tömörült, demokratikus társadalmi mozgalmat kezdett önmaga megszervezésére és a gazdasági válság súlyos következményeinek elhárítására. Witos ebben a folyamatban legendás, emblematikus ellenzéki vezérré lett, akinek szavára sokan hallgattak.

1931 és 1933 között aztán a hatalom egy hosszú koncepciós perben kísérletet tett a parasztvezér elhallgattatására.

(A per népipárti vádlottjai (b-j): Kazimierz Bagiński, Wincenty Witos,Józef Putek és Władysław Kiernik)
Végül másfél év börtönre, és 3 év közügyektől való eltiltásra ítélték Witost, aki azonban nem vonult be büntetését letölteni, hanem emigrált Csehszlovákiába (vele tartott Kazimierz Bagiński is). A régi jó gazda Rozsnyó környékén vásárolt egy kis földet, és azon gazdálkodott. Közben azonban, amennyire a távolból lehetett, továbbra is ő irányította az ellenzék egyik fő erejének számító Lengyel Népi Pártot. Alakja ekkor még nagyobbra nőtt a lengyel parasztok szemében. Az 1937. augusztusi véres események, mikor a rendőrség vérbefojtotta a lengyel parasztság országos sztrájkját, csak növelték a Népi Párt összetartását.

A kormányzat végül a német fenyegetés árnyékában 1939-ben elengedte Witos büntetését, így a népszerű parasztvezér hazatérhetett. 1939 őszén ő is a német megszállók fogságába esett. Sorsa szerencsésebben alakult, mint pártja más vezetőié (például helyetteséé, Maciej Ratajé, akit a németek lelőttek, vagy a párt ideológusáé, Stanisław Miłkowskié, aki koncentrációs táborban halt meg). Witost a németek fogságban tartották, de nem bántották. Egy lengyel bábkormány élére akarták állítani, amire ő azonban soha nem volt hajlandó.
1945-ben szabadult ki, már súlyos betegen. Még megérte pártja újjászervezését (amely a II. világháború utáni évek legnagyobb pártja lett Lengyelországban), és pártelnökké választását, de 1945 októberében meghalt. Az új Lengyel Népi Pártnak súlyos harcokat kellett megvívnia a kommunista Lengyel Munkáspárttal, és bár egy tiszta választáson biztosan győzelmet aratott volna, 1947-re teljesen kiszorították a hatalomból. (A későbbiekben azonban nem szüntették meg, a többpártrendszer látszatának fenntartása érdekében továbbra is megmaradt.)

Wincenty Witos érdekes életet élt. Alakjára ma is hálával emlékeznek Lengyelországban. Ha nem is a legalacsonyabb sorból emelkedett fel, de életútja azt példázza, milyen nagy lehetőségek állhattak egy egyszerű parasztember előtt a XX. században, ha adottságaival és képességeivel jól tudott élni, amellett azt sem felejtette el, honnan jött, és kész volt tenni a hozzá hasonló emberekért.

(Jerzy Sagan Wincenty Witos szerepében Az elnök halála című filmben 1977-ben. Ugyanő játszotta a parasztvezért a film két évvel későbbi folytatásában, Az államcsínyben is. Ez utóbbi Piłsudski puccsáról, és Witos peréről is részletesen szól.)