-Sok mindent. (...) Megbántam általánosításaimat, amikor bármi eszme nevében jobban szerettem önmagam elképzelését az egy-egy embernél, akivel épp dolgom volt. (...)
-És a pazarlásaidat? Amikor belőled éltek, a te eszedből, ötleteidből, bátorságodból? A pazarlásaidat?
-Soha.”
(Sipos Gyula: A senki földjén)
Kedves Régi Jó Ismerősöm!
Tegnap ismét bebizonyosodott, hogy nem vagyok egy jó vitatkozó. Persze (nyilván Te ezt kevéssé érzékeled, de igaz), szakmai vitában gyorsan reagáló és lehengerlő tudok lenni, de megint úgy tűnik: ha nagyon más szakmai gondolkodású emberrel kell szóban vitatkoznom, akkor a figyelmem túl nagy részét köti le az, hogy a másik érveire, álláspontjára figyeljek, hogy megkeressem benne a logikát és a számomra elfogadható dolgokat. Talán ilyenkor túl sokszor is mondom, hogy „igazad van”, ami azt a látszatot is keltheti, hogy nincsenek ellenérveim. Ez másképpen úgy is mondható, hogy úgy tűnik, nem érzem elég felkészültnek magamat mással szemben. Mindegy végül is nem jövök jól ki abból, ha most itt a viselkedésemet magyarázom további érvelés helyett.
A vitánk innen indult, és én azt hittem, ezen már túlléptünk, hiszen azóta annyi minden történt, velünk, bennünk is, meg az országban és a világban is. De ezek szerint sok szempontból még mindig ugyanazokat a köröket futjuk.
Te tegnap megemlítetted, hogy nem szereted a dobozolást, azaz azt, ha valaki túl sematikusan ítéli meg az embereket. Erre én előjöttem azzal, hogy hiszen Te is folyton a „komcsi” feliratú dobozba próbálsz engem belegyömöszölni,
akármit is mondok vagy teszek, ami ennek ellentmond. (Ha meg nem a „komcsi”-dobozba, akkor valamelyik párt dobozába próbáltál engem betenni. Pedig sokszor kifejtettem már Neked is, hogy mi a bajom a pártokkal.) Mivel ebből nekem nagyon elegem volt, de nem nagyon láttam más megoldást, tegnap felkínáltam neked egy másik dobozt, amiben azt hittem kényelmesebben elférnék. Ez lett a „szocdem”-doboz. Sajnos ez sem megfelelő, nekem azért, mert ez a doboz is csak doboz, Neked pedig azért, mert ezt a dobozt megint bele akarod gyömöszölni egy másik, nagyobb dobozba, a „balos”-dobozba, amit így vagy úgy, de undorítónak találsz.
Megpróbáltam neked definiálni a klasszikus szociáldemokrata elveket, és azt, hogy miért érzem úgy, hogy az én gondolkodásom közel áll ezekhez. Erre azt mondtad: ez mind utópia, az emberek tapasztalatod szerint nem így viselkednek, sem így gondolkodni, sem így dolgozni nem hajlandók. Lehet, hogy így van. De utópiákra többnyire nem azért van szükségünk, hogy gyorsan megvalósítsuk őket. Utópiákra azért van szükségünk, hogy legyenek elveink, amelyek szemünk előtt lebegnek, mikor megpróbálunk javítani kicsit valamit ezen a szegény, szomorú világon. Neked ott van a kereszténység, amint azt néha hangoztatod. Az vajon nem utópia? Úgy látod vajon, hogy az embereknek nagy tömege hajlandó lenne úgy gondolkozni és cselekedni vagy akár azzal a morállal dolgozni, amelyet a Te humánus keresztény elveidnek megfelelne? Hiszen még a keresztény egyházak vezetői sem hajlandóak betartani azokat az elveket, amiket maguk hirdetnek. És így volt ez hosszú ideig a történelemben. (De mindig voltak olyanok is, akik ezeket az elveket számonkérték rajtuk.) És a mostani vezetőknél is gyakran látható, hogy a zsebüket és a hasukat tömik, és nem segítenek senkin, aki bajbajut, noha hirdetik, hogy keresztény embernek ez a kötelessége. Sőt: a fedél nélkül maradt embereket még a padokra sem engedik lefeküdni, de még az aluljárókból is kihajíttatják őket az esőbe (igen, ezt láttam), bezáratják vasárnapra a boltokat, pedig tudják, hogy emiatt rengetegen fogják elveszteni a munkájukat, stb. Téged ez az egész mégsem tántorít el a te becsületes humánus keresztény elveidtől (amelyeket én is becsülök) és a tisztességes munkától. Miért? Valószínűleg azért, mert bízol abban, hogy ha ezeket az elveket szem előtt tartod, akkor jobb emberként fogsz élni, másrészt életeddel, példamutatásoddal, és azzal az önfeláldozással, ahogyan másokon segítesz talán másokban is felébreszted a vágyat arra, hogy egyrészt segítsenek egymáson, másrészt a hitet, hogy lehet becsületes, tisztességes munkával is élni. Ha bennem nem látod meg, hogy én is erre törekszem a magam elveivel, akkor szomorú vagyok. Tudom, jószándékú hülyének tartasz, de szerintem én feltételezem, hogy ez a fajta „hülyeség” benned is megvan. Mégha Téged más címkéjű dobozba tesznek is ez alapján bele.
Én valójában nem tartom magam mégcsak szociáldemokratának sem. Saját dolgomat nehezítem azzal (és a tiedet éppen ezért próbáltam tegnap könnyíteni), hogy nem tudok az elveim, eszméim keretének egy egyszavas nevet adni, úgy mint Te. Hogy milyen arányban vannak ma Magyarországon olyan magyar emberek, akik tényleg nem karnak dolgozni és azok, akik dolgoznának vagy tanulnának, de nem kapják meg a lehetőséget sem, azon vitatkozhatunk, ahogyan azon is, hogy mennyire megoldás a munkanélküliségre a közmunka. Lehet, hogy tényleg mást és mást tapasztalunk ebben a kérdésben. Én sajnos tényleg sok olyan emberrel találkozom, akiket kisemmiznek, kizsákmányolnak, azaz kegyetlenül nehéz/ sok munkáért nem fizetik meg őket rendesen, sőt az ő tisztességes megélhetésükön akarnak spórolni a maguk még nagyobb haszna érdekében. Egyszerűen azt látom, hogy egy csomó embert hülyének vagy egyszerű törlőrongynak néznek, aki bármikor eldobható. Nem azt látom, hogy mindig azok szegényednének el, akik lusták. Ha így lenne, akkor az azt jelentené, hogy az ország lakosságának lassan a fele lusta, semmirekellő ember. Ugye ezt Te sem hiszed?
Mindegy, vitatkozhatunk ezeken. Csak azt kérem, hogy amellett, hogy nem vitatod el a jószándékomat, próbáld néha megérteni a felháborodásomat is, ami akkor tör rám, ha egy hajléktalant nem hagynak lefeküdni az aluljáróban, hanem a szemem láttára kirakják az esőbe, értsd meg azt a dühöt, amit akkor érzek, amikor azt látom, hogy most Budapesten már nem három hanem öt-öt koldus áll minden utcában, azt a dühöt, amit akkor érzek, mikor magukban beszélő magányos embereket látok, akiket nem a mentális zavar, hanem a szegénység tett ilyenné. Azt a dühöt, amit akkor érzek, amikor iskolákat zárnak be, és egyetemi szakokat szüntetnek meg azzal, hogy nincs rájuk szükség, holott sokaknak tényleg a tanulás jelentené az egyetlen kitörési lehetőséget a szegénységből, mert kétkezi munkásként nem kapnának melót, közmunkásként meg felmosórongynak tekintik őket. Azt a dühöt, amit akkor érzek, mikor azt látom, hogy emberek folyamatos gyomorgörcsben élnek a főnökeik terrorja miatt. (Nem mindenki olyan tisztességes munkaadó, mint Te vagy.) Azt a dühöt, amit akkor éreztem, mikor láttam, hogy azokra, akik segíteni akarnak az embertársaikon egy kisebbfajta hadseregnyi készenléti rendőrt küldenek rá, mert nem hajlandóak biztosítani, hogy az egyik arrogáns politikus még az ő segítésre szánt pénzeikből is lopjon, és ezzel egy időben senki sem fékezi meg azt, aki agyonveri az asszonyt és a gyereket, sem arra, aki egész falvak kiirtásával fenyegetőzik. Azt a dühöt, amit az arrogáns és hülye politikusok szövegeit hallva érzek. Egyszóval: azt a dühöt, amit az emberi szenvedés iránti közöny hatására érzek.
Mindezek ellen egyébként én csak saját eszközeimmel tudok küzdeni. Ez pedig az, hogy megpróbálom tanulmányozni azt, hogy különböző történelmi korokban hogyan fogtak össze az emberek egymással egymásért, egymás segítéséért, az emberi szenvedés iránti közöny ellen, a kisemmizés (kizsákmányolás) ellen. És azok ellen is, akik konkrétan az életüket fenyegették, a hatalom támogatásával. Tudom, nem valódi, csak nagyon áttételes segítség, hogy mesélek ezekről másoknak, és biztatom őket, hogy szerveződjenek, és álljanak ki az érdekeikért. Tudom, hogy önmagában nem sokat jelent, ha megpróbálok rámutatni arra, hogy miért baj az, hogyha nincs civil társadalom. De mit csináljak, ha ezt sem?
Már elmondtam sokszor, nem hiszek abban, hogy csak két alternatíva létezne. Nem hiszek a jobboldalban, sem a baloldalban, és nem hiszek abban, hogy majd valamelyik párt valamelyik politikusa esetleg hajlandó lesz segíteni mindazokon, akiknek a sorsa iránti közöny ma engem felháborít. Főleg nem hiszek abban, hogy ez egy olyan politikus lesz, aki senkivel sem hajlandó vitatkozni, és szakembereket meghallgatni, aki maga iránt feltétlen tiszteletet vár el. És nem, nem vagyok hajlandó egy ilyen politikus, egy ilyen vezér talpát nyalni. És nem, ez nem jelenti azt, hogy akkor egy másik vezér talpát nyalom. Éppen ez az amiben én olyannyira hiszek, hogy nem csak talpnyalás és talpnyalás között lehet választani. (Ez a hit mennyivel utópikusabb, mint mondjuk a Szentháromság tana?)
Még nagyon sok mindent mondhatnék, de így is túl sokat szövegelek, ahelyett, hogy cselekednék. Nehezen viselem, hogy egy jószívű, de alapvetően haszontalan embernek tartsanak. Ennek ellenére nem várom el még Tőled sem, hogy engem hasznosnak tarts. De Te se várd el tőlem, hogy ne legyek dühös, ha igazságtalanságot látok magam körül. Hogy magadban becsomagolj engem egy általad megcímkézett dobozba – tulajdonképpen ezt sem tudom megakadályozni. Talán nem is kell. De azt kérlek vedd észre, hogy járkálnak emberek a dobozokon kívüli világban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése