Akik ellenálltak (IV/2. rész)

A Görgey-zászlóalj

(Folytatás)


Szóval ott tartottunk, hogy a Görgey-zászlóalj legnagyobb része Csohány Endre vezetésével elvonult a Börzsönybe, ahol sok kaland után átmentek a szovjet csapatokhoz, akik mellett felderítő munkát végeztek a németek ellen, később egy részük Miskolc vagy Hódmezővásárhely felé távozott, más részük pedig (Csohány Endrével együtt) egy szörnyű félreértés miatt szovjet fogságba jutott, ahonnan csak 1947-ben jutottak haza.

De ők még így is jobban jártak, mint Bondor Vilmos és Mikó Zoltán…

Bondor és Mikó igyekeztek kapcsolatban maradni a Börzsönybe ment egységükkel, küldtek nekik utánpótlást, illetve elküldték Csohány mellé tanácsadónak Marthon István alezredest valamint Thám György hadnagyot orosz tolmácsként. Amellett arról sem tettek le, hogy Budapesten is megvalósítsák a frontnyitást a szovjetek előtt. Ez jelentősen lerövidíthette volna az ostromot, így a civil lakosság szenvedéseit is, kevesebb áldozat lett volna, és meg lehet kockáztatni, hogy talán a szovjetek is kíméletesebben viselkedtek volna ebben az esetben.
A terv az volt, hogy a vár elfoglalásában segítik a szovjeteket. Mikó tárgyalni kezdett a Bécsi kaput őrző német egyenruhában harcoló budakeszi és hidegkúti svábokkal arról, hogy nyissanak utat a szovjeteknek. És a svábok erre hajlandónak is mutatkoztak, hiszen ezzel jó pontokat szerezhettek, és saját családjaik szenvedéseit is lerövidíthették volna. Az akció végül mégsem rajtuk bukott el.
Egy Sipeki nevű százados (egykori öttusázó) súgta be Mikóék tervét a nyilas tábori csendőrségnek, ráadásul nem sokkal azután, hogy a lebukott Kudar Lajos ezredes is, Mikó beépített embere a csendőrségnél. Így a nyilas hatóságok lecsaptak a Görgey-zászlóalj vezérkarára is.

Bondor Vilmost többekkel együtt elfogták, és az elkövetkezendő hetekben más ellenállókkal együtt a budai vár pincéjében tartották fogva válogatott kínzások között.

Hertelendy János tizedes feladatához híven megpróbálta megmenteni a zászlóalj fegyverraktárát. A csendőrökkel való tűzharcban esett el. Önfeláldozásával azonban legalább néhány ember menekülését tudta biztosítani. Ők pedig az értékes muníció egy részét is magukkal tudták vinni.

Mikó Zoltánnak sikerült eltűnnie. Hiába indítottak ellene hajtóvadászatot, átjutott a fronton a szovjetekhez.
Sipeki századosra lesújtott az égi büntetés: még Buda ostroma alatt felrobbant mellette egy benzineshordó, és összeégette az arcát és a kezeit. Mindezek ellenére életben maradt. Igaz, az hogy az arca egy időre felismerhetetlenné vált, hozzájárult, hogy a háború után sem találták meg, és elkerülte a felelősségrevonást. Az 1990-es években állítólag még életben volt.
Bondor főhadnagy a budai várból való kitörési kísérlet után szabadult ki. A kegyetlen csendőrtisztek ekkor a foglyaikat is magukkal akarták hurcolni, vagy agyonlövetni, de a foglyokat őrző közcsendőrök és közkatonák egy része úgy gondolta, inkább nem vesznek részt a kitörés öngyilkos vállalkozásában, ehelyett szolgálatra jelentkeztek Bondor főhadnagynál. (!) Aki így meg tudta valósítani, hogy rabtartói is szervezetten tették le a fegyvert a szovjetek előtt, és nagyrészt életben maradtak. Ilyen rendes volt ez a Bondor. (Nem nagyon érzett elégtételt amiatt sem, hogy kínzóinak nagy részét szétlőve, szétlyuggatva találták meg hamarosan a vár alatt. Egyébként a vén Prónay sem élte túl az ostromot.)

Sajnos rendességének nem lett meg a teljes jutalma. Egy darabig még szabadon közlekedhetett Budapesten, hamarosan azonban elfogta egy szovjet járőr. Mint kiderült, hamarosan Mikó is erre a sorsra jutott. Mindketten a Szovjetunióba kerültek hadifogságba. Bondor először úgy vélte, az történt, hogy a nevüket összefüggésbe hozták a szovjetek ellen más partizáncsoportokat is szervező Prónayéval, és nem hitték el, hogy ők ellenállók voltak.

De aztán kiderült, hogy egész másról van szó.

Mikó Zoltán ugyanis, mint mondtuk, átjutott a szovjetekhez, akik kezdetben meg is bíztak benne, számítottak a tanácsaira és segítségére. Mikót végül is nem a Vörös Hadsereg csukta le, hanem a szovjet titkosszolgálat, a NKVD (ami teljesen külön, önállóan működött a Vörös Hadseregtől).

A rettegett és kegyetlen és túlbuzgó NKVD, amely a szovjet hadifogolytáborokat is őrizte, és amely felelős volt a katyńi vérengzésért is. És ennek a vérengzésnek lett az utólagos áldozata Mikó Zoltán is.
Mint ismeretes a katyńi gyilkosságok (a szovjet hadifogságban lévő lengyel tartalékos tisztek lemészárlása) kiderülése nagy nemzetközi botrányt keltett. A szovjetek igyekeztek a németekre fogni a dolgot, és a további balhék elkerülése érdekében minden dokumentumot eltüntetni, amely a NKVD bűnösségét bizonyíthatta volna. Budapesten azonban ott volt

Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki amellett, hogy üldözötteket, „zsidókat” mentett, elbújtatott jónéhány lengyel diplomatát is, akiktől jónéhány bizonyító dokumentumot kapott a katyńi gyilkosságokról. Mikó az ellenállás alatt állandó kapcsolatban volt Wallenberggel, így ő volt az egyik, aki tudhatta, hogy a svéd diplomata hová rejtette ezeket a dokumentumokat, esetleg nála is lehettek ilyen dokumentumok. A NKVD tisztjei úgy érezhették, nem engedhetik meg, hogy egy ilyen ember szabadon mászkáljon. Ezért vitték Mikó Zoltánt a Szovjetunióba, és végül 1945 augusztusában Odesszában agyon is lőtték. A magyar kormány előtt, amely rengetegszer kérte Mikó kiadását (érdemeire hivatkozva), még jóideig eltitkolták, hogy a százados már nincs életben. Igyekeztek úgy feltüntetni a dolgot, hogy nem találják a hatalmas fogolytáborokban. Csak jóval később ismerték be, hogy meghalt, amikor már tehettek úgy, mintha időközben egy lágerben összeszedett betegség végzett volna vele. (Hasonló volt a taktikájuk Wallenberg esetében is.)
Bondor ezzel szemben nem állt közvetlen kapcsolatban Wallenberggel, de a NKVD tisztjei nem tudhatták, hogy Bondor mennyit tud az ügyről (jóformán semmit nem tudott, csak annyit, amennyit a fogságban Mikó Zoltán elmondott neki), ezért jobbnak látták továbbra is fogságban tartani, kitalált háborús bűnökkel. Csak tíz évvel később, 1955-ben küldték vissza Magyarországra. Még ekkor is beletelt egy időbe, amíg kivizsgálták az ügyét, addig a Jászberényben tartották fogva. Csak 1956 tavaszán vagy nyarán szabadult, amikor már a Rákosi-rezsim is végnapjait élte. Pár hónappal később kitört a forradalom, amihez Bondor Vilmos nagy reményeket fűzött, de annak leverése után ő is elhagyta az országot, nehogy újra elővegyék bűnbaknak. Amerikában élt, és Magyarországra csak 1990 után tért vissza. Igaz, akkor többszörösen kitüntették ellenálló tevékenységéért, kései, nem túl arányos kárpótlásként.


A Görgey-zászlóalj néhány nevezetes tagja

Benkő Zoltán
A háború idején közgazdász hallgató. A Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként vett részt az ellenállásban. Aztán ő lett a Görgey-zászlóalj stábjának sofőrje. Ily módon fontos hírvivő is a Budapesten maradt parancsnokság és a Börzsönybe húzódott csapat között. Ő szállította Vámosmikolára Marthon István alezredest, később Kovács Imrét és társait is. 1945 januárjában Benkő Zoli is szovjet fogságba esett. Később a szovjetek átadták a magyar Politikai Rendészeti Osztálynak (PRO), amely mint háborús bűnös-gyanús személyt őrizte, egészen 1945 áprilisáig. Csak ekkor engedték el. Később Zoli a Nemzeti Parasztpárt ifjúsági szervezetének, a NISz-nek (Népi Ifjúsági Szövetségnek) egyik vezetője lett. 1948-ban letartóztatták, és 1953-ig a recski internálótáborban tartották. Részt vett az 1956-os forradalomban, majd emigrált Nagy-Britanniába. Ő is csak 1990 után tért haza. Az emlékiratai érdekes olvasmányok, bár hozzá kell tenni, az elszenvedett sérelmek hatására egy kissé igazságtalan az ellenállási mozgalom kommunista csoportjaival szemben.


Banovich Tamás
A későbbi híres filmrendező. Ekkor még csak egyetemi hallgató. A Görgey-zászlóalj katonája volt ő is. Csohány Endréékkel a Börzsönybe ment ő is. Az egyik jó barátja, Bálint Feri egy kézigránát-dobási gyakorlatban súlyosan megsérült, ekkor ő volt az, aki a legközelebbi kórházba szállította. De a kórház messze volt, és emiatt Tamás már nem tudott visszajutni a csapatához. Már csak Budapest ostroma idején tudott átmenni a szovjetekhez. De még részt vett a németek elleni harc végső szakaszában, mint a magyar Budai Önkéntes Ezred felderítője. Később aztán híres filmrendező lett.


Mádi Szabó Gábor
Színész, illetve akkor még ő is csak színinövendék. A Görgey-zászlóalj katonája. Ő is Csohány Endréékkel tartott a Börzsönybe. Velük együtt került szovjet hadifogságba is, és ő is 1947-ben került haza. Az azért talán nem lehet egészen véletlen, hogy 1955-ben a Budapesti tavasz című filmben ő kapta a ravasz magyar ellenálló szerepét. Érdekes, hogy ez az általa megformált ellenálló a film során céljai érdekében egyszer nyilas álruhába is beöltözik. Pontosan ez volt az, amire maga Mádi Szabó Gábor 1944-ben nem volt hajlandó.