Ma délelőttre ismét egy jó kis kirándulás volt betervezve, Nadrzeczébe, egy rendkívül érdekes helyre, szintén nem messze Biłgorajtól. Ezt a helyet egy művész házaspár virágoztatta fel, és tette a vidék kulturális központjává, mikor létrehozták a Kresy 2000 Alapítványt. (Kresy- azt jelenti, végek. Vagyis határvidék. Általában a Keleti Végeket (Kresy Wschodnie) értik alatta, amely határvidék tágabb értelemben magában foglalja Litvániát és Ukrajnát is. Ukrajna és Litvánia, a Keleti Végek olyasmit jelentenek a polákoknak, mint nekünk, magyaroknak Erdély. Ugyanolyan romantikus nosztalgiával gondolnak ezekre a területekre és dicsérik az innen származó írókat, politikusokat, művészeket.)
Az itteni birtok tulajdonosai, akik Nadrzeczében eredetileg csak a szűkebb baráti körnek alapítottak egy művésztelepet, majd ezt összművészeti centrummá tették, Alicja Jachiewicz és Stefan Szmidt.
Pan Stefan elsősorban színész, de festő és alkalomadtán zenész is. Itt született, ezen a tájon, és ide tért vissza.
A felesége, Alicja Jachiewicz is profi színész. Egyebek közt magyar filmekben is játszott, főszereplője volt például Kósa Ferenc 1980-as művének, a Mérkőzésnek, Kozák András mellett. Pani Alicja litvániai lengyel családból származik, de neki is vannak ehhez a vidékhez kötődő gyökerei. Már gyerekkorában is sokat járt itt. A környéken működő falusi amatőr színjátszócsoportokat nagyrészt ő szervezte meg. Minket is ő kalauzolt most a birtokon egy darabig. Mint már szó volt róla, eredetileg egy pihenőhelyet akartak létrehozni festő barátaiknak, aztán úgy döntöttek, hogy felkarolják vidék hagyományainak őrzését. Így a birtokon rengeteg épületet emeltek, amelyeken igyekeztek bemutatni a környék építészetét. Összegyűjtötték a tárgyi népművészet emlékeit. Meghívtak magukhoz neves népi iparművészeket. És igyekeztek minél több olyan kulturális eseményt szervezni, amibe bevonhatják a környék lakóit, akiket ráébreszthetnek arra, milyen értékes a saját (néhol még élő) népművészetük. Érdemes megőrizni, vagy legalább feltámasztani. (Azt hiszem, olyan munkát végeztek errefelé, mint Kallós Zoltán a Mezőségen. Vagy Bánffy Farkas mostanában a Küküllő-mentén.)
Mint már szó volt róla, szerveztek egy csomó amatőr színtársulatot is, akikkel olyan darabokat adtak elő, amik köthetők a lengyel falusi élethez, a vidék hagyományaihoz.
Mint például Aleksander Fredro vígjátékát a Bosszút (Zemsta)
Vagy Stanisław Wyspiański drámáját, az Átkot (Klątwa)
Vagy jeleneteket Władysław Reymont híres regényéből, a Parasztokból (Chłopi)
Vagy jó barátjuknak, Wiesław Myśliwskinek egy misztikus színművét A fa (Drzewo) címmel.
Vagy például jeleneteket az 1863-as szabadságharcból. Amit a lengyelek Januári Felkelésnek neveznek, és amelynek ezen a vidéken különösen sok csatáját vívták, hiszen az itteni erdők jó búvóhelyül szolgáltak a szabadságharcos „partizánosztagoknak”, akik innen csaptak ki az oroszokra. Az egyik győztes ütközet innen nem is olyan messze, Zwierzyniec környékén zajlott, és emléke élénken megmaradt az itteni folklórban.
(Nevezik ezt az ütközetet panasówkai csatának is. Egy későbbi csatarekonstrukción résztvett egy csoport magyar huszár is. Merthogy az eredeti csatában is résztvettek magyarok, az 1848-1849-es szabadságharc egyik huszárveteránja, Nyáry Eduárd vezetésével. (A 'veterán' nem jelenti, hogy öreg lett volna.) Nyáry Ede ott, Panasówkánál kapott halálos lövést, és nem sokkal később, Zwierzyniecben halt meg. Halála előtt még áttért reformátusról katolikus hitre, mert mint mondta, abban a vallásban szeretne meghalni, amiben harcostársai. Állítólag még a sírja is megvan Zwierzyniecben. De ezt akkor mi még nem tudtuk, így fel sem tudtuk keresni a sírt, hogy tiszteletünket tehettük volna Nyáry Ede előtt.)
Ugyanígy felidézték a vidékhez kapcsolódó szokásokat, ünnepeket is. Mivel a vidék földje kevésbé termékeny, nagyon sokan inkább vándoriparossággal kezdtek foglalkozni. Leghíresebbé a Biłgoraj-környéki szitakészítők váltak. (Fa volt hozzá elég). Az itteni szitások messzi földre eljutottak, vitték mindenhova magukkal az áruikat. Ilyen módon aztán világlátott emberekké és öntudatos csoporttá váltak. Azonkívül a híreket is hordták egyik vidékről a másikra. És más dolgokat is; egyesek szerint fontos szerepük volt a magyar borok elterjesztésében is. Szóval egy fontos rétege voltak az itteni társadalomnak.
Nyilván sok szokás, hagyomány is kötődik hozzájuk errefelé. A vidék egyik nagy ünnepe volt a szitakészítők búcsúztatása, mikor több falu népe összegyűlt, hogy elköszönjenek a messzire induló vándoroktól. A másik természetesen a hazatérő szitakészítők köszöntése volt. Az előbbi búcsúbulit nevezték żalosnénak (bánatos, szomorú), az utóbbit radosnénak (örömteli, vidám). Ezeket idézték fel aztán és játsszák újra minden évben az itteniek, köszönhetően a Kresy 2000 kezdeményezésének is.
A birtok létrehozásában sokat segített Szmidtéknek egy híres festő barátjuk,
Jerzy Duda-Gracz. Neki különösen nagy szerepe volt, abban, hogy ennyi tárgyi emléket össze tudtak gyűjteni, és sikerült a környék népi iparművészeit is bevonni a dolgokba. Országos szinten egy másik nagy vállalkozásával is ismertté vált: egy 295 képből álló sorozatot festett, amelynek minden darabját Fryderyk Chopin zenéje inspirálta. Jerzy Duda-Gracz 2004-ben halt meg. Kedvenc pihenőhelye Nadrzeczében, amelynek formája egy XIX. századi kocsmát idéz, ma az ő emlékháza is.
Mivel pani Alicjának és pan Stefannak időközben dolga akadt, az idegenvezetést egy másik jó barátjuk és segítőjük, Jan Szulc vette át. Nagyon élénken magyarázta, mit érdemes megnézni. Mi meg csak ámultunk. (Az egész program, amiben részt vettünk, összességében csak arról győzött meg mindenkit, hogy a polákok nagyon jók vidékfejlesztésben, illetve kulturális szervezésben.)
Az Átok című Wyspiański-darab díszlete most is áll, ezt is megnéztük. Meg még sok érdekes dolgot láttunk ezen kívül is. Végül visszaértünk a birtok bejáratához, ahhoz az épülethez, amin ez a felirat állt:
FUNDACJA KRESY 2000
Dom Służebny Polskiej Sztuce Słowa, Muzyki i Obrazu
(VÉGEK 2000 ALAPÍTVÁNY
A Lengyel Szóbéli-, Zenei és Képi Művészet Szolgálati Háza)
Pan Jan, aki eddig is nagyon sok érdekességet mesélt (energikus és nagyon sokat beszélő ember), ezt hagyta a végére. Itt ugyanis mindig van valamilyen érdekes kiállítás (vagy éppen koncert). Most például tíz festőművész fogott össze, akik megfestették a Tízparancsolatot. Mindegyik parancsolatot más. (Úgy látszik, ez a Tízparancsolat visszatérő téma a lengyel művészetben. Az embernek egyből eszébe juthat Krzysztof Kieślowski hasonló témájú tízrészes filmsorozata.) Hát, tényleg nagyon érdekes és elgondolkoztató képek voltak. Sajnálom, hogy nem fényképeztem le őket. De nekem más is feltűnt a falon: egy csomó hangszer, köztük…
egy szuka. Pan Jan látta, hogy nagyon nézem, hát kérdés nélkül is mesélni kezdett. Így aztán megint egy csomó érdekes új dolgot tudtam meg róla. Például, hogy aki rekonstruálta ezt a hangszert még a ’80-as, ’90-es években, az Zbigniew Butryn volt, az a zenész Janów Lubelskiből, akivel tavaly én is találkoztam Szczebrzeszynben.
Vagy azt, hogy miért hívják ezt a hangszert szukának. Pedig kézenfekvő lett volna kitalálni: a vékony, „vonyító” (?) hangja miatt. Még sok egyéb dolgot is mesélt pan Jan, például elmondta az Átok történetét, hogy ez egy lányról és egy papról szól, akiknek gyerekük születik, stb. Mikor a lányt emlegette, mindig Szílára nézett, mikor a papot, akkor meg rám. Mintha ki akarná osztani a szerepeket. Vagy mintha feltételezné, hogy az a sok szörnyűség, ami a lányra és a papra vár, velünk is megeshet. Ez fel is tűnt nekem, rá is kérdeztem. Mire ő mentegetőzve hozzátette: Természetesen ez nem rólad szól, nem azért mondtam így, stb…
Pedig én szívesen eljátszanék egy szerepet egy Wyspiański-drámában (bár azt hiszem, ez még pont nincs lefordítva magyarra). Pap még úgysem voltam amatőr színészi karrierem során. És az sem lenne rossz, ha a másik főszerepet Szíla játszaná...
Hát ilyen volt Nadrzecze. Örülök, hogy ide is eljutottunk és láttuk ezt, az az érzésem, lenne is mit tanulnunk belőle…
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése