Szóval: a Winnetou-regények.
Micsoda szörnyűségesen megírt, erőltetett, izzadtságszagú, blődli történetek ezek, és hogy szerettük, szeretjük őket mégis! Nem is nagyon értem, hogy miért. Ha már elmúltál húsz éves, és még egy May-regényt sem olvastál, akkor nem hiszem, hogy revelációként hatna rád, ha most elkezdenéd olvasni. A karakterekben semmi életszerű nincs, a történetek fordulatai nagyon kiszámíthatóak, és időről időre ismétlődnek. (Az egyetlen valóban izgalmas és viszonylag nehezebben kiszámítható regény szerintem a Medveölő fia; az is csak a végén válik ilyenné, mikor a „jó” főszereplők fortyogó gejzírek között rohangálva próbálják megmenteni egyik jóbarátjukat az emberáldozattól egy monumentális csatában. Na, az tényleg üt.) Tíz és tizenhat éves kor között viszont megfog, és nem ereszt. Általában azt szokták mondani, Karl May és az ő hatalmas sikere egy hatalmas rejtély.
Én sem tudtam leállni a könyveiről, akkor sem, amikor már érzékeltem, mekkora marhaságok vannak bennük. De volt egy jó taktikám erre. Fejben továbbgondoltam, hogy úgy mondjam, dekonstruáltam a műveit. Erre az a körülmény adott alkalmat, hogy a történetek nagy részét az egyik szereplő, Old Shatterhand meséli el. Abból kiindulva, hogy egy regényt akkor tudunk élvezni, ha beleléljük magunkat, hogy amit elmesél, az tényleg megtörténhet feltettem a kérdést: Ebben az adott esetben mi történhetett valójában? Miért úgy meséli el ezt a történést Old Shatterhand, ahogyan meséli? Hol csúsztathat? Mit akar másképpen láttatni velem?
Anélkül, hogy tudtam volna, forráskritikát alkalmazva konstruáltam újra egy-egy történetet. (Megkockáztatom, hogy ennek később a történeti kutatói munka során is jó hasznát vettem.) És közben még mindig remekül szórakoztam.
Mert Karl May regényei tipikusan azok a sztorik, amikben vannak jó alapötletek, csak az egész valahol félrecsúszik, ezért néha utólag elmesélve jobban hangzanak, mint magadnak olvasva. Az ilyen regényekből érdemes filmeket csinálni: ha a rendező és a forgatókönyvíró elég merész, és meri továbbgondolni az alapanyagot, akkor remek dolgok jöhetnek ki belőle. A Karl May-regények filmváltozatai egyébként sokat javítanak az írások blődliségén, és ez jó. De szerintem a karakterekből még ennél is többet ki lehetne hozni. Csak manapság már senki nem akarna Karl May-regényből filmet csinálni, mert egyrészt kezd kimenni a divatból a Vadnyugat-kultusz, másrészt a régi filmek olyan kultikusak, hogy senki nem merne azokkal versenyre kelni. Ugyan ki merné lejátszani a vászonról a két háborús hőst, Pierre Brice-t és Lex Barkert?
Azért én adok néhány tippet a karakterek értelmezéséhez, akár egy leendő filmhez. Íme:
Winnetou: apacs harcos (Old Shatterhand szerint egyenesen főnök), az USA és Mexikó határán élő Shis-Inday (Hegyi Erdők Népe) vagy Mashgalénde (Hegymelléki Nép) törzsből, amelyet a fehér emberek csak Mescalero (Meszkaléró) törzsnek neveznek a mezcal (mexikói agavé) növény (illetve az ebből készült szesz) nevéről. Winnetou neve a Wikipédia szerint Égő Vizet jelent, tehát lehetne akár Whiskeynek vagy akár Mezcalnak is fordítani. De én úgy érzem, ez inkább a személyisége kettősségére, a benne rejlő nyugodtság és hevesség váltakozására utalhat.
Hogy milyen ember Winnetou? Egy nemes lelkű és hősies indián harcos ugye, de emellett… Én úgy látom, hogy amolyan izgága, nyughatatlan, olyan aki folyton keresgél valamit, és mindemellett nagyon elüt a környezetétől. Más mint a legtöbb valóságos indián hős, akit ismerünk (és akikről általában filmet készítettek). A hunkpapa (lakota) Tatanka Iyotake (Ülő Bika), az oglala Tašunke Witko (Bokros Ló), a szeminóle Osceola (vagy Osszijahola) vagy a Winnetouval rokon nyelvet beszélő csirikahua-apacs Goyalé (Ásító, harci nevén Geronimo) mind nagy harcosok voltak, de szabadságharcosok, akik a végsőkig ragaszkodtak törzsükhöz, népükhöz, annak szabadságához. Winnetou egyáltalán nem ragaszkodik a maga népéhez. Nem mintha nem szeretné a törzsét, de nem nekik áldozza az életét, nem kifejezetten értük harcol. Össze-vissza kalandozik fel és alá Amerikában, és haza csak néha tér az övéihez. Ezért sem hiszem, hogy főnök lenne. Winnetout valószínűleg egész életében valami feszítő, nyugtalan kíváncsiság hajtotta új tájak és emberek megismerésére, kalandok keresésére. Ez magyarázhatja azt is, miért olyan kíváncsi a fehérek életére és szokásaira (anélkül, hogy azokat át akarná venni), miért beszéli olyan jól a nyelvüket, és miért viseli olyan jól Old Shatterhand időnkénti túlzásba vitt keresztény moralizálásait. (Sőt talán még fogékonyság is van benne ez utóbbiakra.)
Ez a nyugtalan kíváncsiság valószínűleg kezdettől meglehetett az apacs fiúban, és csak ráerősíthetett messziről jött sápadtarcú tanítómestere, akit a Mashgalénde nép befogadott, és Kleki Petrának (Fehér Atyának?) nevezett el. (Eredeti nevét nem tudjuk meg.) Kleki Petra a leírás szerint olyan kis termetű, Yoda-szerű figura, aki fiatal korában forradalmár volt Európában (de nem tudni, hol). Mikor már nem volt mit tanítania tovább Winnetounak, feláldozta magát érte: egy fehér vadász puskája elé vetette magát, aki eredetileg Winnetout akarta volna lelőni.
Winnetou életébe a nagy kaland lehetősége Old Shatterhand személyében érkezik meg. Winnetou testvérévé fogadja a vele egykorú ifjú fehér vadászt, aki megmentette az életét. Shatterhand sokáig az apacsok között marad. Hosszú vándorlásuk Winnetouval egy újabb tragikus esemény kapcsán kezdődik el. Egy kétszínű aranyásó, Santer támadja meg a „meszkalérókat”, és az ő bandájával vívott harcban elesik Incsu Csunna (Jóságos Nap), Winnetou apja, és halálos lövést kap Winnetou húga, Nso Tsi (Szép Nap) is (aki viszonzatlanul szerelmes volt Old Shatterhandbe). Winnetou és Old Shatterhand ekkor hegyen-völgyön át a gyilkosok nyomába erednek, de miután a banda utolsó tagját is kinyírták (Santer pedig magára robbantotta a rejtekhelyéül szolgáló barlangot), akkor sem tudnak leállni. Innentől kezdve fel-alá vágtáznak Amerika-szerte, felszámolják a gonosz rablóbandákat, és igyekeznek megakadályozni az őslakosok és a fehérek közötti összeütközéseket. Néha tényleg zavarbaejtő, hogy Winnetou mi mindent megtesz számára ismeretlen fehér emberekért, még olyanokért is, akiket egyáltalán nem kellene sajnálnia. Old Shatterhand és Old Firehand kedvéért egyszer még arra is hajlandó, hogy megakadályozzon egy vonatrablást, pedig tudja, hogy a vasút, illetve úgy általában a sápadtarcúak infrastruktúrája balsorsot hoz az indián törzsekre. (Igaz, hogy ez esetben a vonatrablók vezére Winnetou régi ellensége, Parrano, a fehér törzsfőnök, akivel a meszkalérónak elszámolnivalója lenne. Talán ezért…)
Winnetou legfontosabb attribútuma egy fénylő szegekkel kivert puska (az Ezüstpuska), amelynek állítólag még hangja is jellegzetes; kalandjainak társa pedig (Old Shatterhand mellett) hűséges és okos fekete lova, Ilcsi (Szélvihar). Az apacs főnök alakítója a leghíresebb filmváltozatokban Pierre Brice francia színész volt.
Old Shatterhand
Azaz: a Lesújtó Kéz. Igazi neve valószínűleg Karl. Barátai Charlie-nak szólítják, de többször is hangoztatja, hogy ő igazából német. Eredeti szakmáját tekintve földmérő. Kemény öklű verekedő, kocsmában és a harcmezőn egyaránt, de a kést és a lőfegyvereket is jól kezeli. Talán a lasszóvetés az egyetlen, amihez kevésbé ért. A Winnetou-regények nagy részében ő az elbeszélő is. Karl May egyébként állítólag Xantus Jánosról, a nagy magyar utazóról mintázta. De ez talán túlzás. Csak annyit állíthatunk biztosan, hogy Xantus János feljegyzéseit is felhasználta a regényeihez. (Xantus is földmérő volt az Atlantic & Pacific vasútépítő társaságnál, egyesek szerint az ő leírásai adták az alapot Bancroft, a részeges főmérnök vagy Mr Henry, a fegyverkovács alakjához.) De maga Old Shatterhand inkább az írónak valamiféle idealizált alter egója. Végül is számtalanszor elmondja a regények során, nemcsak azt, hogy német, hanem azt is, hogy szász (mintha Drezdára is utalásokat tenne). És hát, na, mégiscsak Charlie-nak hívják.
Hogy milyen ember Old Shatterhand? Az ő nimbuszát sem akarnám lerombolni. De azért ne idealizáljuk. Olyan embernek képzelem el, aki tényleg hősies és olyan bizalomkeltő kisugárzása is van, mint Lex Barkernek volt, és ezzel sok embert meg tud nyerni és a maga oldalára tud állítani. De azért szerintem van Old Shatterhandben némi kisebbségi komplexus is. Valószínűleg ezért érzi szükségét, hogy kalandjait és hőstetteit a képtelenségig kiszínezve adja elő, és a maga szerepét mindig a kelleténél jobban is előtérbe tolja, a hibázni nem tudó vezető és a tévedhetetlen nyomolvasó képét sugallva elbeszélésének hallgatói felé. Mintha nem hinné el, hogy amit tesz, úgy is rendkívüli, ha nem akarja ilyennek beállítani magát.
Például megpróbálja elhitetni az olvasóval, hogy a Vadnyugatra már olyan elméleti tudással felvértezetten érkezik, hogy mind céllövésben, mind vadló-betörésben már az elején lekörözi tapasztalt mesterét, Sam Hawkinst. Egy leendő filmben ez akár jó poénforrás is lehetne: megnézhetnénk, hogy a néha tódító és amellett áhítatos keresztény moralizálásra hajlamos Old Shatterhand mellett hogyan mesélné el közös hihetetlen kalandjaikat, a humorral és öniróniával is bőven ellátott Sam Hawkins vagy a mindig lényegretörő Winnetou.
Minden látszólagos idegesítő szokása ellenére Winnetou feltétlenül ragaszkodik Old Shatterhandhez, akivel számtalanszor megmentik egymás életét. Igazi szoros, önzetlen barátság az övék. Bár elképzelhető, hogy ez a nagyon szoros kapcsolat valamivel talán fontosabb a családját elvesztett Winnetounak. Shatterhand kicsit fellengzősebbnek tűnik. Talán, európai eszével a szüntelen kóborlást, a gyökértelenséget sem fogja fel olyan tragikusan, mint egy indián. Ennek ellenére ő is ragaszkodik Winnetouhoz, ő is testvérének tekinti az apacsot. Nemcsak hízeleg neki Winnetou ragaszkodása, de talán meg is hatódik tőle. És bár magának kevésbé vallja talán be, de nagyon sokat tanul is az egészből.
Old Shatterhand két puskát is tart magánál: az egyik, a hagyományosabb „Medveölő”, a másik egy újfajta fegyver prototípusa, atyai jóbarátja, a puskaműves Mr Henry műhelyéből, Saint Louisból. Ez a fegyver a Henry-féle ismétlőkarabély, amellyel vagy húsz lövést lehet leadni újratöltés nélkül. (Ez akkor még nagy ritkaságnak számított.) Old Shatterhand kalandjainak társa még Hatatitla (Villám) nevű fekete lova, valószínűleg közeli rokona Ilcsinek. Korábban Charlie-nak volt egy Swallow (Fecske) nevű szintén fekete lova is, de nem derül ki, vele mi lett.
A filmváltozatokban Old Shatterhandet a már emlegetett impozáns megjelenésű amerikai színész, Lex Barker játszotta.
Old Firehand
Az Öreg Tűzkezű. Igazi neve nem derül ki a könyvből. Sőt még nemzetisége sem. Csak annyit tudunk róla, hogy ő sem Amerikában született; erdész volt az „Óhazában”, aztán munkáját vesztve Amerikába vándorolt ki, ahol prémvadászként kezdett tevékenykedni. Old Firehand afféle tekintélyt parancsoló, tiszteletreméltó figura: hatalmas termetű, erős, ugyanakkor valószínűleg jóval kevesebbet szövegel, mint Old Shatterhand, ezáltal valamiféle titokzatosság is körbeveszi. Nyugodt, megfontolt ember benyomását kelti, igazi vezér-alkat. Egy vízesésekkel körülvett nehezen megközelíthető barlangrendszer (a Sziklavár) „tulajdonosa”. Ezen a rejtekhelyen tárolja értékes prémjeit, és itt látja vendégül időről időre barátait is: Old Firehand Sziklavára a Vadnyugat számos nagy vadásza számára fontos találkozóhely. Többek között nála szoktak összefutni az „Öreg Kezek” (Firehand, Shatterhand, Surehand) is. Valamint mindegyikük ismerősei, barátai, harcostársai. Egy idő után azért Firehand ráfizet a fene nagy bizalomra: kiderül, hogy a Sziklavárba vezető titkos utakat több ember ismeri, mint kellene. Egy ismerős ismerőse végül elárulja a titkos utat a rejtélyes Parranónak, a Fehér Törzsfőnöknek, aki vegyes (de főleg indiánokból álló) bandájával betör a Sziklavárba és nagy mészárlást rendez Old Firehand cimborái között. Maga Firehand is súlyosan megsebesül és fogságba esik, és csak Sam Hawkins leleményességének köszönhetően sikerül kiszabadulnia. Nagy bánatára viszont (sebe miatt) a Parranóval való leszámolást már Winnetoura kell hagynia.
Old Firehand Old Shatterhanddel és Winnetouval ellentétben elég sikeres a nőknél. Igaz, többnyire balszerencsét hoz azokra, akikkel összejön. Első feleségét még az Óhazából hozza magával, de az asszony Amerikában hamar meghalt. Firehand második felesége indián nő, egy fiuk is születik, Harry. Harmadik feleségével már meglett emberként ismerkedik meg, és ez a nő jóval fiatalabb nála, ami még nem lenne baj, csakhogy… Csakhogy Old Firehand ekkor szerencsétlen módon lecsapja Winnetou kezéről az egyetlen lányt, akivel az apacs harcos meg tudna állapodni. Winnetou azonban lemondani is képes, mivel érzi, hogy Ritana nem őt szereti. (Bizony, még ilyen szerelmi drámák is vannak ebben a könyvben.) Sajnos Ritana is meghal, éppen a már emlegetett Parrano bandája öli meg. Winnetou és a már felnőtt Harry bosszulják meg a halálát.
Firehandnek állítólag még egy zabigyereke él valahol egy kis vegyes lakosságú mexikói-amerikai határvárosban. Az anyja egy északról jött angol anyanyelvű nő. Old Firehand a róla szóló filmben visszatér ehhez a titkos családjához, de nem tudja megszokni a letelepedett életmódot, és hamar visszamegy a prémvadásznak.
Érdekes, hogy Winnetou élete nagy szerelmi csalódása után is szívesen kalandozik és vadászgat együtt Old Firehanddel. Az is lehet, hogy később éppen az vezeti ebben, hogy Ritana elvesztése neki is ugyanúgy fáj, mint fehér barátjának. Winnetou ezenkívül nagyon jóban van Harryvel is, mintha saját soha meg nem született gyermekét látná benne (noha kora szerint Harry inkább az öccse lehetne).
Old Firehand lovának és fegyverének nevét nem tudjuk. Az egyetlen filmben, amelyben megjelenik (bár a karakter ennél több szereplést érdemelt volna tekintettel könyvbeli szerepére) Rod Cameron alakította.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése