Egy uszályról indultak II.

Ismerkedjünk meg a Nemzeti Parasztpárt néhány fontos tagjával, vezetőjével ideológusával. Valamennyien a magyar szellemi élet és eszmetörténet kiemelkedő személyiségei, akiknek kérdésfeltevéseire talán még ma is érdemes odafigyelni.

Veres Péter (*1897-†1970) Balmazújvárosi parasztember, „az ország Péter bácsija”. Példája, mintája az autodidakta filozófusnak. Paraszti munkát végzett, és közben olvasott, mindent , ami a kezébe került, és hamarosan éles szemű és éles eszű kritikussá képezte magát. Így lett a népi írók egyike, sőt talán ennek a csoportnak az egyik legérdekesebb egyénisége. A fiatalok rajongtak érte. Mindig is író és elméleti bölcsellő maradt, soha nem lett igazi politikus. A taktikázgatásokhoz és ravaszkodásokhoz túlságosan bizonytalan, de még inkább túlságosan becsületes volt. A NPP-ban ő lett az elnök, mivel ő joviális alakja tudott minden ellentétet a legjobban kibékíteni. Sajnos ő sem kapott időben észbe, és a „kommunistabarát” szárnyat kezdte támogatni, így akaratlanul is része volt a párt elsodródásában és feloszlásában. Ezek után visszavonult a politikától és megbecsült íróként élt tovább. Amiről még híres lett, hogy még honvédelmi miniszterként is parasztviseletben, kalapban vagy kucsmában és csizmában járt. Egy jelenség volt, minden szempontból.

Kovács Imre(*1913-†1980) Ha emlékeztek, róla már volt szó. Fiatalos, harcias, elszánt céltudatos és szívós ember volt. Felsőgöböljáráspusztáról, a mai Alcsút mellől jött. Pusztai gyerekből lett értelmiségi, közgazdász és szociológus. Ő volt a párt főtitkára, és az ellenállási mozgalomban is ő járt élen az egész NPP-ból. 1945 után ő lett az, aki leggyorsabban észrevette a kommunista „terjeszkedés” veszélyességét, ezért a FKGP-hoz kezdett közeledni. Annak híve volt, hogy a NPP alapítson egy Parasztinternacionálét („Zöld Internacionálét”) Európa más parasztpártjaival. A párt ifjúsági szervezetének, a Népi Ifjúsági Szövetségnek (NISz-nek) a tagjai rajongtak a forradalmár alkatú daliás vezérért, és kiálltak mellette. Ez mégsem bizonyult elégnek.1947-februárjában, mikor a szovjetek elfogták névrokonát, Kovács Bélát, a FKGP főtitkárát, Kovács Imre tiltakozásul kilépett a NPP-ból. Ez év őszén elhagyta Magyarországot, mielőtt őt is letartóztathatták volna, valamilyen kitalált ürüggyel. Később azt mondta, egész életében azt sajnálja legjobban, hogy 1956-ban nem tudott visszaérni Magyarországra, hogy csatlakozzon barátaihoz a párt újjászervezésében. (De erről nem ő tehetett.)




Erdei Ferenc (*1910-†1970) Ő is egy izgalmas alak. Paraszti származású ő is, egy makói hagymatermesztő fia. (Mint egyik barátja, Féja Géza megfogalmazta, a hagymatermesztő paraszt tapasztalata szerint más minőséget képvisel, egy sokkal mozgékonyabb, nyitottabb gondolkodást, mert a hagymatermesztéshez sokkal nagyobb szakértelem, eladásához pedig sokkal több ügyesség kell, mint bármilyen gabona esetében.) Erdei Ferenc nagy szociológussá képezte magát. Általános vélemény szerint a népi írók között ő volt az, aki valóban némi szakszerűséggel állt hozzá a szociográfiához, nem csak úgy irodalmilag, „érzésből” művelte, mint a többiek. A pártalapításkor ő lett a NPP alelnöke. Politikai céljainak kulcsszava a paraszti polgárosodás volt, mégsem a polgári radikális Kovács Imre mellé állt végső soron. Mint tudós szakszerű volt, mint ember töprengő, éppen ezért mint politikus, ő is határozatlan, némileg talán befolyásolható is. Kellett neki valaki, akinek lendületéhez, határozottságához és céltudatosságához igazodni tud. De ezt a háború után már nem barátjában, Kovács Imrében, hanem sokkal inkább a kommunisták legintellektuálisabb tagjában, Révai Józsefben találta meg. Így észre sem vette és a MKP politikájának kiszolgálójává vált, saját pártja ellenében is. Az Ideiglenes Kormányban ő volt a belügyminiszter, és ezalatt alig tett valamit azellen, hogy a rendőrség kommunista befolyás alá kerüljön és párthadsereggé váljon. Aztán szembekerült Kovácsékkal, és olyan lépéseket tett, amik (ezt néha a többiek sem látták) egyre inkább a MKP-nak szolgáltatták ki, hosszabb távon pedig a szakadék felé lökték a NPP-t. Erdei az ’50-es években is a felszínen maradt, és fontos funkciókat töltött be. Ezért 1956-ban nem is hívták vissza az újjászerveződő párt élére. Ő maga ezt megértette, nem sértődött meg rajta. A ’60-as években még volt némi szerepe a magyar mezőgazdaság modernizálásában. Sokak szerint ekkor már Kovács Imre elképzeléseiből is sokat átvett.

Illyés Gyula (*1902-†1983) Talán a leghíresebb tagja a NPP-nak, de nem arról híres, hogy ennek tagja volt. Ismert, hogy ő is dunántúli cselédgyerekként kezdte: Alsórácegrespusztáról, Tolna megyéből érkezett. Tizenéves fiúként beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, aztán állítólag attól való félelmében emigrált, hogy emiatt letartóztathatják. Négy évig élt Párizsban, ahol kinyílt számára a Világ. Kifinomultan művelt irodalmárként tért vissza, és hazatérve elkezdte újrfelfedezni, újraátgondolni gyökereit, és ennek kapcsán a magyar társadalom problémáit is. A népi írók közül talán ő volt a „legeurópaibb” ember, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. Ugyanakkor ő volt a legnépszerűbb közülük már életében is mint irodalmár. A pártnak tekintélyes tagja volt, különösebb jelképes funkció nélkül. Többé vagy kevésbé határozott véleménye volt, de olyan vezéri ambíciói, mint Kovács Imrének sohasem voltak. A háború utáni vitákban Kovács Imréhez húzott, de nem tartott vele Nyugatra. Itthon maradt, és az új rendszerekben is elismert író maradt, egyszerre konformista és ellenzéki. Azok között az emberek és csoportok között, akik később (esetleg máig is) a népi írók örököseinek címéért vetélkednek, Illyés Gyulát valószínűleg mindenki elismeri mesterének és szellemi elődjének.



Bibó István (*1911-†1979) Tőle annyit idéztem, és még fogok is ezen a blogon (meg máshol is), hogy nem is tudom, kell-e nagy bemutatás az eszméinek. Szerintem a legnagyobb magyar társadalomfilozófus, nagy történelmi folyamatok elemzője és nagy, fontos eszmék, szellemi áramlatok kibékítője is. Amúgy jogász végzettségű, de amolyan nagy általános műveltségű, minden iránt érdeklődő tudós, alkatában is olyan „tanáros” –mondják róla. Ő az eddigiektől eltérően nem volt paraszti származású, inkább afféle tipikus kisvárosi kisnemesi értelmiségi családból származott. Budapesten született, az egyetemet Szegeden végezte el, és itt barátkozott össze Erdei Ferenccel. Vele a legjobb barátságban maradtak, egy darabig még akkor is, amikor eszmeileg már nagyon eltávolodtak egymástól. (Sőt, amikor már emberileg is kevésbé tartották a kapcsolatot, Bibó akkor is mentegetni igyekezett Erdeit, valahányszor róla kérdezték.) Erdei vitte őt a népi mozgalomba, aminek Bibó a legnagyobb teoretikusa lett. (Jó lenne, ha nem hagynánk a műveit feledésbe merülni.) A NPP-ban eleinte nem játszott nagyobb szerepet. Inkább csendes szelíd ideológus volt, nem is akart vezér lenni. 1945 után eleinte a Belügyminisztériumban dolgozott, ekkor legfőbb feladatának a magyar közigazgatás szakszerű átalakítását tartotta. (És bár erre határozott tervet dolgozott ki korábban, ekkor inkább mások elképzeléseit hajtotta végre, kötelességtudó hivatalnokként.) Teoretikussá tulajdonképpen akkor vált, amikor kezdtek elmérgesedni a viták a FKGP és a MKP között. Bibó, figyelt, elemzett, és megoldási javaslatokat adott a békés kibontakozásra. Kár hogy kevesen hallgattak rá (azok közül legalábbis akiken tényleg múlhatott valami). A NPP-n belüli harcoknál elképzelései közel álltak Kovács Imrééhez, aki azonban gyanakodva figyelte „Erdei legjobb barátját”. Csak később, az emigrációban ismerte fel Bibó igazi jelentőségét.
Ami pedig Bibó István 1956-os szereplését illeti: ekkor ő képviselte a Parasztpártot Nagy Imre kormányában, és mint államminiszter (kb miniszterelnök-helyettes) minden más kormánytagnál nagyobb határozottságról és bátorságról tett tanúbizonyságot. nem menekült el a szovjetek elől, inkább az orruk előtt kiadott egy bátor, passzív ellenállásra felszólító kiáltványt (amiben ugyanakkor a fegyveres harctól igyekezett mindenkit visszatartani). Aztán egy nemzetközi kompromisszumos megoldási tervezetet is készített Magyarország számára. „Jutalma” többévi börtön lett. Szabadulása után könyvtáros volt, de tanítványai továbbra is a legnagyobb intellektusnak kijáró tisztelettel tekintettek rá. Ma pedig (nem győzöm hangsúlyozni) érdemes újraolvasni mindazt, amit mondott, akár a Parasztpártról is.

(Bibó István, Tomori Viola, Erdei Ferenc és id. Erdei Ferenc)



Szabó Pál (*1893-†1973) Ő pedig „az ország Pali bácsija”. Veres Péter mellett ő másik nagy parasztíró. Biharugráról jött. A paraszti életet bemutató regényeivel lett népszerű, később a népi írók egyik lapjának a Kelet Népének a szerkesztője. Mikor a Kelet Népe megszűnt, megvásárolta a Szabad Szó című lapot Mezőfi Vilmostól (akiről még lesz szó). Így a Szabad Szó lett a megalakuló NPP hivatalos lapja, Szabó Pál pedig ennek a szerkesztője. A háború után csak késve érkezett vissza a hadifogságból; közben a lap szerkesztését átadták Darvas Józsefnek. Pali bácsi ezt zokon vette, meg hamar bele is fáradt az egész hercehurcába a párton belül, így a továbbiakban politikai szerepet már nem igazán játszott.



Keresztury Dezső (*1904-†1996) Költő, irodalomtudós volt, a két háború között a berlini Magyar Intézet igazgatója (ennek ellenére a nácizmusnak még a szele sem érintette meg). Egyébként Zalaegerszegről jött. A NPP-ba csak 1945-ben lépett be, persze az írókkal már korábban is szimpatizált. De főleg tetszett neki a párt intellektuális ereje. 1945 őszén, a választások után az Ideiglenes Kormányt felváltó „rendes” Tildy Zoltán-féle kormánynak ő lett az egyetlen parasztpárti minisztere. Méghozzá az oktatásügyi és művelődési tárca élén. És nagyon jól csinálta amit csinált. Az a két év, amikor ő irányította ezt a tárcát, a magyar kultúrának egy ritka nagy felvirágzása volt. Ezzel párhuzamosan arra is maradt ideje, hogy ellássa az elitnevelő Eötvös Collegium igazgatói funkcióját is. (A Collegiumnak ő fogalmazta meg a jelszavát: „Szabadon szolgál a szellem.” És ő maga is eszerint cselekedett.)


Sarkadi Imre (*1921-†1961) a Szabad Szó egyik legérdekesebb újságírója (Debrecen városából), egy időben szerkesztője. Íróként pedig a magyar irodalom egyik elképesztő jelensége, egy zseni egy csodabogár, egy bohóc, de abból a komolyan veendő fajtából... Tudjátok mit? Róla majd külön bejegyzésben emlékezünk meg, hamarosan.

Sok érdekes emberről lehetne még szót ejteni, de egyelőre legyen elég ennyi. Biztos vagyok benne, hogy az itt felsorolt emberek jelentős részével, gondolataikkal és érdekes személyükkel fogunk még találkozni ezen a blogon.