Mindenesetre a ’30-as évek elején elismert agrárközgazdászként dolgozott, és törte a fejét hogyan lehetne a magyar parasztság életszínvonalán javítani. 1935-ben képviselő lett az akkori leválthatatlan kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja színeiben. (Ez az 1935-ös választás még magyar viszonylatban is különösen botrányos volt, rengeteg csalással, lefizetéssel, és a választók csendőri ütlegelésével, elsősorban az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula gátlástalanságának köszönhetően.) Nem sokkal ezután azonban Matolcsy megismerkedett és összebarátkozott egy hozzá hasonlóan nyughatatlan és szociálisan érzékeny fiatal közgazdásszal, bizonyos Kovács Imrével, akiről már volt szó ezen a blogon.
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/03/masodik-marcius.html
(És lesz is még, mert kerek évfordulója közeleg a születésének.)
Kovács Imrénél harciasabb ellenzéki kevés volt akkoriban Magyarországon, igazi forradalmár-alkat volt, remek szónok, ügyes politikus és nagyon elszánt társadalmi reformer. Falukutató íróként, szociográfusként robbant be akkoriban a köztudatba, és a népi írók asztaltársaságába, a Centrál kávéházba.
Matolcsy Mátyás és Kovács Imre felkerekedtek, és együtt járták be az országot, egy-egy hátizsákkal felszerelkezve, bicajjal, szekérstoppal, és gyalogosan. Betértek a legszegényebb falvakba, beszéltek a nyomorgó öregekkel, és gondolom feljegyzéseket is készítettek. Ha a csendőrökkel találkoztak (akik nem mindenhol vették jónéven, ha a városi utazó akkoriban szociális kérdésekről faggat véletlenül kiválasztott parasztembereket), csak felmutatták Matolcsy képviselői igazolványát, és már szabad is volt előttük minden út. Később ezek az úti élmények ihlették a mi Kovács Imrénket, hogy megírja a Néma forradalom című könyvét, amelybe megpróbálta belesűríteni a magyar parasztság minden nyomorúságát és keserűségét. (Három hónap börtönt kapott érte lázításért és „országgyalázásért”.) De az biztos, hogy Matolcsy Mátyásra is nagy hatással volt ez a vándorlás. Ettől kezdve még intenzívebben kezdett foglalkozni a magyarországi földosztás szükségességével, és végrehajtásának lehetséges módjaival. Imre barátja révén összeismerkedett a népi írókkal, eljárt szerda esténként a Centrálba, velük beszélgetni, írni kezdett lapjukba, a Válaszba.
1937-ben ő is segítette a Márciusi Front megszervezését (amelynek Imre egyik fő szervezője és vezérszónoka volt). Még ugyanebben az évben kilépett a NEP-ból, és átlépett a Független Kisgazdapártba. Mikor Imrét perbe fogták a Néma forradalomért, ott izgult barátjáért a tárgyaláson, és próbált, ahogy tudott, segíteni rajta.
Aztán más szelek kezdtek fújdogálni. A Márciusi Front feloszlott, nem lett belőle párt, a népi írók társasága különböző irányokba kezdett menni az 1938-as év folyamán. Matolcsy egy év után kilépett a FKGP-ból is. Először saját pártot alapított Nemzeti Szocialista Front néven, aztán csatlakozott egy Nemzeti Szocialista párt nevű kis szélsőjobboldali szervezethez.
De hogyan jutott ide? Ő, aki világosan látta, hogy a probléma a szegénységgel, nyomorral van, és nem a… Hát éppen ez az, hogy nem látta! Szépen lassan arra a meggyőződésre jutott, hogy a nyomort, a szegénységet, a magyarság pusztulását a zsidók okozzák. És bár földreformterveit és szociális érzékenységét nem vesztette el, mégis meggyőződéses antiszemita lett. Hamarosan már a nyilasok között kötött ki.
És Kovács Imre? Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a „magyarság pusztulásával” kapcsolatban ő is tett hasonlóan igazságtalan, általánosító kijelentéseket a svábokról, de ez azért nem homályosította el az agyát annyira, hogy mást ne lásson meg ezen kívül. (A dolognak egyébként csak 1945 után lett jelentősége, de erről majd a maga helyén lesz szó.) Imre a régi népi író barátaival 1939-ben megalapította a Nemzeti Parasztpártot, hogy legyen végre szervezett politikai erő, ami a szegényparasztokért is szót emel. (A FKGP-ról úgy látták, az inkább a gazdák, a módosabb parasztok pártja, és nem áll ki elég hatékonyan a földosztás mellett.)
A két régi barát tehát meglehetősen távolra került egymástól. A háború alatt Matolcsy összeveszett a nyilasokkal is, és visszatért a kormánypártba, amelyet akkor már Magyar Élet Pártjának (MÉP) hívtak. De továbbra is elszánt antiszemita maradt. (Ezzel persze egyáltalán nem volt egyedül a MÉP-ban sem, sőt!) Kovács Imrét eközben hol behívták katonának, hol leszerelték, de olyankor általában elvitte a rendőrség, és végigverték a csendőrnyomozók, a háborúellenes cikkei miatt, és „kommunista” kapcsolatairól faggatták. (Közben, míg éppen szabadlábon volt, egyszer állítólag még párbajra is kihívott egy katonatisztet, aki egy kávéházban hangosan szidalmazta a zsidókat. Végül nem lett párbaj, mert az illető tiszt félt a sajtóbotránytól, és inkább bocsánatot kért, ezzel az ügy a lovagias szabályok szerint elintéződött.)
1944 őszén aztán Matolcsy Mátyás a náci-kollaboráns kormány mellett vállalt szerepet, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárságán. Kovács Imre ugyanekkor illegalitásba vonult, és Bajcsy-Zsilinszky Endrével szervezte az ellenállást, a németek és a nyilasok elleni titkos harcot, majd mikor minden társát elkapták, vagy megölték, egy merész húzással átment a fronton a szovjetekhez. (Más kérdés, hogy onnan is meg kellett szöknie, de erről is lesz még szó.)
(A történethez hozzátartozik még az is, hogy a Válasz egykori szerkesztője, a remek költő, Sárközi György, Kovács és Matolcsy egykori közös barátja, mint „zsidó származású” ember ebben az időben munkaszolgálatosként dolgozott, míg 1945 elején útnak indították Németország felé, és valahol a határ közelében halt meg, mint Radnóti Miklós vagy Szerb Antal. Matolcsy az ő megmentéséért sem tett semmit, tudomásom szerint.)
1945-ben aztán Matolcsy is nyugatra menekült, de az amerikaiak kiadták Magyarországnak, és népbíróság elé kellett állnia. Mint a nyilas kormányzat fejesére, akasztófa várt volna rá, azonban ekkor… Ekkor közbeléptek egykori barátai, a népi írók. A tárgyalásokon kiálltak mellette, nemcsak mint régi barát, hanem mint régi harcostárs mellett is. A legélesebben éppen Kovács Imre, aki azt mondta, az, hogy most, 1945-ben végül is megvalósulhatott a földosztás Magyarországon, az nem kis részben Matolcsy Mátyás munkásságának is érdeme. És igaza is volt.
Így Matolcsy Mátyást végül is 10 év börtönre ítélte a népbíróság. (Elismerve, hogy végül is emberek legyilkolásához nem volt köze, de a gyilkosokkal mégis együttműködött, és „zsidó” vagyonok elkobzását irányította.) Ő azonban nyolc év fogság után, még a büntetés letöltése előtt, 1953-ban meghalt a börtönben (hivatalos jelentés szerint szívroham következtében).
Szomorú tehát, hogy ez a tehetséges és okos ember az antiszemitizmus miatt kallódott el. (Egyáltalán: hogy lehet antiszemitának lenni ilyen héber eredetű nevekkel, mint Mátyás, József, Illés?) Bár nem sorolják a népi írók közé (nem irodalmár volt), de azt is lehetne mondani, hogy ő volt a magyar népi mozgalom Anakin Skywalkere, aki végül is átállt a Sötét Oldalra. Hogy hogyan értékelte később vagy a végén a tetteit, megbánt-e valamit, vagy adta-e valami jelét ennek, nem tudni. Azt, hogy a zsidókat tette meg bűnbaknak, túl egyszerű lenne arra fogni, hogy mint nagybirtokos család sarja gazdasági vetélytársat látott bennük. Ha így lenne, nem barátkozott volna a Válasz újságíróival és íróival.
Azt mindenesetre régóta tervezem, hogy egyszer regényt vagy filmforgatókönyvet írok Kovács Imréről. Ha így lesz, mindenképpen utána kellene járni Matolcsy Mátyásnak és az ő barátságuknak is: hogyan alakult ki, és hogyan lett vége. Vége lett egyáltalán? Találkoztak vajon a népbírósági tárgyalás után, beszélőn vagy ilyen helyen, még mielőtt 1947-ben Kovács Imre végleg elhagyta volna Magyarországot? Ha igen, mit beszélgethettek? Volt mit mondaniuk egymásnak? Izgalmas kérdés, amely irodalmi megválaszolásra vár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése