Julius hava (amelyet a polákok a hársak havának (lipec-nek) neveznek, a székelyek pediglen Áldás havának)
A Tarnowski nemzetség nemes hűbéresei nemcsak vitéz küzdők, de igazán mívelt szellemű emberek is. Az írás-olvasás mesterségében is igen járatosak, és nemcsak a papjaik. Írni-olvasni mi is tudunk, és nem is csak a székelyeknek rovott betűjével, hanem a római betűkkel is, hiszen ez az krónika is azokkal íratik. De már ilyen szépen díszíteni a literákat, meg initialékat rajzolni eddig én sem igen tudtam. De most małopolán uraimék erre is megtanítának,
amit köszönök nékik, s reménylem, hogy jó hasznát veendem.
De nemcsak a szellemünket míveltük itten, hanem testünket is. A kemény szolgálatra Kłapy uram edzett minket,
ki Tarnównak nagy bajnoka kardforgatás tudományában. A kardforgatást tartják legfontosabbnak, leginkább másfélkezes egyenes és fényességes kardokkal.
A szablyákkal való gyakorlást ránk hagyják.
S ugyanígy a lövést is.
A polákok minket magyarokat jó lövőnek tartanak, ezért azt gondolják, ott már nincs mit mutatniuk.
De képeztük azért magunkat a kelevézek s balták vetésében is szorgalmasan.
S persze lőni lőttünk nemcsak a magunk visszacsapó íjaival, hanem az itteni nyugati íjakkal is. Ez aztán ahogy sejthető, székely uraiméknak ment legjobban.
De láttuk azt is, hogy ezek a nyugati íjak tényleg nem visznek oly messzire, mint a mi keleti íjaink.
(Bende lovag nagy készséggel állt szolgálatjára Rayla leányasszonynak; de hát mely legény is ne állna néki szolgálatra készen?)
S tanultuk szorgalmasan az udvari illemet is, mert Tarnowski uraiméknál ez is fontos leend. S még táncokat is tanulánk a nemes hölgyektől, nem oly szilajokat, mint amiket mi otthon roptunk, hanem afféle szép udvariakat, mint a Belgium földjén s Alsace-ban honos chapelloise-t s más efféléket.
Estvéledvén a sepsiszéki székely hölgyeimék s uraimék, kik mint fentebb mondottuk, Szentgyörgy városából jöttek, bábokkal komédiáztanak, mindenki gyönyörűségére.
S éppen Szent György történetét adták elő. De hogy mindenki értse, latinul mondák a textust hozzá. Mert nem mindenki tud még oly jól szlávul, mint én, ki már otthon is bandázék együtt szláv harcosokkal. Székely barátaink nemcsak szép meséiket hozták el nekünk, hanem legjobb ételeiket is maguk szokásai szerint készíték, s azzal vendégelnek minket, mi megint csak nagy gyönyörűségére válik minden nemes hölgynek és jó vitéznek.
S inni is sokat iszunk este a tüzeknek fényénél, nemcsak az itteni jó seritalt, hanem az itteni nagyon olcsó bort is icceszámra. Mely édes bor talán sok magyar embernek nem is tetszene, lévén nem oly erős és míves, mint a mieink. De minket ez nem zavart, nyakaltuk mi ezt a polákokkal együtt, mivel sem törődve. S éneklénk a tábortűz mellett szép dalokat, mint a „Piękne jest koło rycerskie, / Komu dał Bóg serce męskie” –kezdetűt. (Azaz: „Szép a lovagoknak köre, kinek az Isten hősi szívet adott”)
S így munkában, szolgálatban, készülésben és vígságban telt időnk, a lovagok s szép leányok víg seregével.
(Folytatjuk)
