Nekünk magyaroknak és lengyeleknek történelmünkben nagyon sok közös pont és nagyon sok párhuzamosság is található, amelyeket mindig hangsúlyozni szoktunk. Büszke, harcos, dacos, nemesi nemzetnek tartjuk magunkat. Egy hagyomány ez, amely Magyarországon, Lengyelországban is megvan, de egyáltalán nem mindegy, hogyan kezeljük a mai időkben ezt a hagyományt. Továbbfejlesztjük vagy visszafejlesztjük. Továbbfejlesztjük, vagyis a szabad nemesek közösségét kiterjesztjük minden állampolgárra, létrehozzuk a szabad, gondolkodó, kritikus, de egymással együttműködni tudó, egyenrangú állampolgárok közösségét. Vagy visszafejlesztjük, és visszatérünk a középkorhoz és ismét a kevés szabad uralkodó nemes és a nagy, tudatlanságba és szolgalétbe visszaszorított jobbágytömeg társadalma leszünk. Magyarországon és Lengyelországban is felbukkant az az erő, amelyik ez utóbbit, a középkorba való visszafejlesztést, a felvilágosodás ellenében a visszasötétítést, a felszabadítás ellenében a visszajobbágyosítást akarja véghezvinni. Nekünk azonban, demokratikusan gondolkodó állampolgároknak kötelességünk lenne gátat szabni ennek a folyamatnak és a továbbfejlesztés, a modern nemzet felé törekednünk.
Van ennek is hagyománya, amire támaszkodhatunk, és azt is látni kell, hogy ez a hagyomány egyáltalán nem áll ellentétben a szabadságharcos, függetlenségi hagyományokkal, úgy, ahogyan ezt a mai hatalom sugallni kívánja nekünk. 1848-ban az magyar kormányzat, amely aztán a szabadságharcot, a függetlenségi háborút is vállalta, kimondta a jobbágyok felszabadítását, a politikai jogok kiterjesztését, azzal, hogy ebben majd további lépéseket is fog tenni. Ugyanígy 1863-ban a cári önkény ellen lázadó lengyelek is kimondták a jobbágyfelszabadítást és meghirdették a földosztást is a parasztoknak, mert az idegen elnyomással szemben ők is egy egységes, egyenrangú állampolgárok együttműködésén alapuló nemzet erejével akartak küzdeni. Ott van aztán nálunk a népi kollégiumok demokratikus nevelési-művelődési hagyománya, 1956 munkástanácsainak és önszervező közösségeinek hagyománya, a lengyeleknél pedig a II. világháború alatti földalatti ellenállás példája és a társadalmi önvédelemnek és összefogásnak az a példamutató hagyománya, amit az 1970-es és 1980-as években a Munkásvédelmi Bizottság (Komitet Obrony Robotników – KOR) és a Solidarność hozott elő. A mostani Demokráciavédelmi Bizottság (Komitet Obrony Demokracji – KOD) bevallottan épít erre a hagyományra.
Azt is érdemes látni, hogy ezeknek a hagyományoknak a megteremtői milyen gyakran összekapcsolódnak nemzeteink történetében. 1848-1849-ben egy egész Lengyel Légió, és számos lengyel főtiszt harcolt a magyar függetlenségért, és a független nemzet modern vívmányaiért is. 1863-ban magyar harcosok is segítették a lengyelek egyenlőtlennek és reménytelennek tűnő küzdelmét a hatalmas cári birodalmi hadsereg ellen. A két nép 1956-ban is sokszor és változatos módokon nyilvánította ki egymás iránti szolidaritását.
Most is ezt a szolidaritást, a társadalmi, nemzeti és nemzetközi szolidaritást jöttünk el kinyilvánítani. Szolidaritást magyar és magyar között, szolidaritást lengyel és lengyel között, szolidaritást magyar és lengyel között. Szolidaritást ember és ember között.
Tudjuk, milyen erő a szabad sajtó, a nyilvánosság ellenőrzése a hatalommal szemben. Hadd emlékeztessek arra, hogy a XIX. században, Magyarországon is volt egy fiatal újságíró, aki hazája közvéleményét tájékoztatni próbálta az Országgyűlés munkájáról, de kitiltották az Országgyűlésből. A fiatal újságíró nem nyugodhatott, és a megyei közigazgatásról kezdett tudósításokat írni. Ekkor már a hatalom keményebben odacsapott: az újságíró 3 év börtönbüntetést kapott. Ezt az újságírót Kossuth Lajosnak hívták.
A társadalmi ellenállás a hatalmi önkénnyel szemben megteremtheti a maga Kossuth Lajosait és Lech Wałęsáit, Petőfi Sándorait és Jacek Kurońjait, akik tehetségükkel majd sokra jutnak. De ennél fontosabb, hogy a társadalmi elégedetlenség megteremtse az együtt-cselekvésnek azokat az erős és remélhetőleg sikeres, ha nem is elsöprő, de tárgyalóképes formáit, amelyeknek erejét annyira láthatjuk a mostani lengyel példán.
Mindig van persze, amivel kétséget próbál ébreszteni bennünk a hatalom. Az egyik, hogy mi idegen érdekeket szolgálunk ki, vagy hogy rég lejárt eszméket, rendszereket próbálunk visszaültetni saját nyakunkra. Jó ha tudjuk, hogy ezzel az olcsó retorikai trükkel minden elnyomó hatalom megpróbálkozik. Az „amerikai ügynökök” vádjával próbálták megtörni a Solidarnośćot is, és 1956 felkelőit is megvádolták azzal, hogy a Horthy-rendszert akarják visszahozni. Ők nem hallgattak erre, hanem mentek és tették, amit tenniük kellett, mert tisztában voltak vele, hogy az ő nemzedéküknek a maguk korának elnyomása ellen kell felvenni a harcot, nem valami korábbi rendszer félelmes kísértetével.
A harmadik pedig, amit talán szemünkre vetnek, hogy minek avatkozunk mi bele egy másik állam belügyeibe. De amikor a magát hazugul Jog és Igazságosság Pártjának nevező lengyel kormányerő bevallottan a magát hazugul még mindig Fiatal Demokraták Szövetségének nevező magyar kormánypárt elnyomó mintáit másolja, akkor nem nehéz belátni, hogy akik most a Sejm előtt tüntetnek, azok a mi ügyünk mellett is állást foglalnak. Így hát a jelszó most is a társadalmi, nemzeti és nemzetközi szolidaritás régi jelszava lesz: A TI SZABADSÁGOTOKÉRT S A MIENKÉRT! ZA WASZĄ I NASZĄ WOLNOŚĆ!
Kedves Barátaim!
Kérlek Titeket, emeljük fel a kezünket, mutassuk a győzelem jelét, ahogy annak idején a gdański hajógyár munkásai, a Solidarność alapítói is tették, és kiáltsuk hangosan ismét együtt, hogy
A SZOLIDARITÁS GYŐZNI FOG!
SOLIDARNOŚĆ ZWYCIĘŻY!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése