A jegyek már megvannak, hamarosan megyünk mi is megnézni az új Csillagok háborúja-filmet. Addig is, gondoltam, beszélgessünk egy kicsit az eddigi filmekről, illetve a Csillagok háborúja-jelenségről.
Az első/eredeti Trilógiáról találtam nemrég egy remek elemzést. Nagyon érdemes elolvasni, sokmindenről szó van benne.
http://www.dobayadam.hu/csillagok-haboruja-hatter-gyartas-forgatokonyv/
Nekem két dolog jut eszembe, amit most hirtelen hozzá tudnék tenni.
Az egyik: valóban érdekes vitatéma lehet az, hogy milyen sorrendben érdemes megnézni a Hexalógia filmjeit: a cselekmény szerinti időrendben vagy az elkészülés sorrendjében. Én korábban hajlottam az előbbi felé, de a fenti elemzés hatására beláttam, hogy sokkal érdekesebb nyomon követni a történetnek, mint kulturális mémnek az alakulását nyomon követni, mint csak magáét a lineáris cselekményét. Így az ember könnyebben beleképzelheti magát az alkotók helyébe, kritikusabban nézi az egészet, esetleg, mint Dobay Ádám, maga is elgondolkozik azon, hogy mit csinált volna másképpen az alkotók helyében. A sorrendiségről még annyit: szerintem, mégha tudjuk is (mert ma már ki ne tudná), hogy Darth Vader Luke apja, még akkor is sokkal drámaibb feszültségtelibb élmény előbb látni a filmvásznon azt a pillanatot, amikor Luke ezzel először szembesül, mint azt a folyamatot, ahogyan Anakin Skywalker ilyenné vált. Így sokkal jobban átérezzük Luke és az egész Skywalker-család drámáját.
A másik, ami eszembe jutott, az azzal kapcsolatos, amire fel volt fűzve Ádám egész cikke, hogy ki volt-e találva előre, hogy ez az egész egy hexalógia lesz (illetve most már heptalógia, amit nyilván majd ennealógiává fognak bővíteni) és nem csak egy trilógia, vagy esetleg csak egy film. Lehet, hogy az első rész önmagában is megáll, de szerintem már akkor, az első (IV.) filmnél az írók tudatosan alakították úgy a cselekményt, hogy ha sikeres lesz, akkor lehessen majd folytatni, de ha nem, akkor lezárt egésznek is lehessen tekinteni. (A Mátrix első filmje után is határozottan ilyen érzésem volt egyébként.)
Gondoljatok bele:
1. Darth Vader, a főfőfőgonosz meghalhatna a Halálcsillag felrobbanásakor, de nem hal meg. Ez már magában hordja a folytatás ígéretét. De ennél azt hiszem fontosabb dramaturgiai elem, hogy
2. Az első filmben nem ismerjük meg Darth Vader arcát meg egyáltalán semmit nem tudunk meg róla, azonkívül, hogy ő a főfőfőgonosz. De úgy van bemutatva az egész figura, mintha már az elején sugallnák nekünk, hogy erről a titokzatos alakról később majd többminden ki fog derülni. (Vagy ez csak a későbbiek visszavetítése részemről?)
3. Luke az első filmben megkapja az apja fénykardját, de egyszer sem használja. Pedig ő a főszereplő, és ugye mind tudjuk, hogy a színen bemutatott pisztolynak a darab végére el kell sülnie. Tehát a dramaturgia megkívánja, hogy legalább egyszer Luke is keveredjen fénykardpárbajba, vagy legalább lekaszaboljon vele egy rohamosztagost. Tehát: az első (IV.) rész végén tulajdonképpen nyitva marad ez a kérdés is: Jedi-lovaggá vált-e már Luke Skywalker? Értelmezhetjük úgy is, hogy igen (megtanulta használni az Erőt, a maga szakterületén, azaz pilótaként), de úgy is hogy még nem (nem használta még a Jedik ősi fegyverét). Ne felejtsük el, ekkor még nem feltétlenül volt kidolgozva a Jedi Rend pontos szervezeti és működési szabályzata, még a forgatókönyvírók sem biztos, hogy kitalálták, mi is kell ahhoz, hogy valakit kész Jedi-lovagnak lehessen tekinteni. Sem azt, hogy minden Jedi használt-e fénykardot, stb.
(No pasarán!)
Azt lehet, hogy néhányan furcsállottátok, esetleg zokon is vettétek, hogy az eredeti Trilógiában felvázolt konfliktust (a galaktikus polgárháborút) én a magam szája íze szerint értelmeztem és elemeztem politológiai (!?) szempontból is, és ráismertem a spanyol polgárháborúra vagy akár a mai… De erről ne többet! Inkább olvassátok el, ezt a sokat hivatkozott régebbi bejegyzést, majd mindent megértetek belőle.
Az egész alátámasztására pedig idézném a már emlegetett Dobay Ádámot:
„Amit le kell győzni, egy ideológia. Egy függőlegesen szerveződő, az individualitást megtagadó, gépszerűen működő Birodalommal és a Birodalmat egy személyben reprezentáló, rendszer által felfalt, emberségét elveszítő gépemberrel szemben.Szóval itt nem egyszerűen “jó” harcol a “gonosz” ellen, hanem a friss, dinamikus, inkluzív erők csapnak össze a betokosodott, rögzült, fojtó múlt rendszere ellen.”
Előzmény
Mielőtt rátérnék az Előzménytrilógiára, meg kell említenem egy „fun factet”, amit eredetileg nem akartam, és lehet, hogy szörnyülködni fogtok rajta (annak ismeretében, hogy mekkora rajongó vagyok), de lehet hogy releváns információ: én csak gimis koromban láttam az eredeti Trilógiát, és az első Csillagok háborúja-film, amit láttam a Baljós árnyak volt! (Talán ezért van, hogy elnézőbb vagyok az Előzménytrilógiával szemben, mint a legtöbben. Lásd alább!) Azért megnyugtatok mindenkit: mire a Klónok támadása kijött, bepótoltam az eredeti Trilógiát is. Egyébként annak a történetét már régről ismertem, csak nem filmről, hanem Fazekas Attila képregényéből.
(Ennek köszönhető pl. hogy Chewbacca nevét hajlamos vagyok Csubakkának, 3PO-ét pedig Thripio-nak írni.) Ennek következtében van viszont az is, hogy egyike vagyok azoknak, akik tudják, mit jelent: „Negola devdzsi vuldegger!”
Az Univerzum tágul
„Ha egy Tesó leforgat egy fergeteges űrdöngölős kult-trilógiát, ami meghatározza egy egész nemzedék gyerekkorát, tilos a későbbiekben e hagyatékon csorbát ejtenie azáltal, hogy kiprésel magából még egy előzmény így alakult-trilógiát is, amely miatt a Tesók kénytelenek lesznek a ’négyes-ötös-hatos epizód’-ként vagy az ’igazi trilógia’-ként hivatkozni arra, ami egyszer réges-régen egy tökéletes mozifilmsorozat volt, attól függetlenül, hogy ki mit gondol az ewokokról.”
(Barney Stinson – Matt Kuhn: A Tesó-kódex, II. kiegészítés. Gyurkovics Máté és Pusztai Péter fordítása)
Érthető, hogy az Előzménytrilógiát miért nem szeretik sokan: színvonalban elég nagy visszaesés az eredeti Trilógiához képest. Csak én már azzal is úgy vagyok, mint a Wham együttes Last Christmas című számával
Szóval nézzük meg, mit is köszönhetünk az Előzménytrilógiának? Azt hiszem a végtelenség érzését a Star Wars Galaxisán belül. Úgy értem: ez teremtette meg igazán azt az érzést, hogy a Star Wars-univerzum végtelen és igazából minden lehetséges irányba bővíthető is (mind időben, mind térben). Ez hozta meg az érdeklődést egy csomó más könyv és képregény iránt is, ami a Star Wars-univerzumban játszódott. Azoknak, akik jó fantáziával rendelkeznek, és szeretik a történeteket, amiket látnak hallanak továbbgondolni, esetleg tovább mesélni, tovább játszani (és én ilyen vagyok), szóval az ilyen magamfajta embereknek egyszerre lehetett bánat, hogy bizonyos dolgokkal már nem játszadozhatunk tovább, de ugyanez ugyanemiatt volt inspiráló is, a további továbbgondolásra, további gondolati játékokra és mesélésre is. Ez hozta létre a Wookieepediát, bizonyos értelemben az egész Star Wars-galaxist ez bővítette univerzummá. (Lehet egyébként, hogy ez túlzás).
Ennek kapcsán egyébként rögtön azt is megtapasztalhatjuk, hogy mennyiféle rajongója van a Star Wars-sorozatnak, a történethez való hozzáállás szempontjából.
-van, aki nagyon elvetemült, és mindent kőbe vésett szabálynak tekint, ami a Wookieepedián le van írva.
-van, aki szerint kizárólag a filmek jelentik a történetet, ami azokon túl van azzal nem érdemes törődni.
-van, aki csak az Eredeti Trilógiát ismeri el relevánsnak
-és van, aki szabadon kezeli az egészet, mint én.
Láttam a filmeket, és amikor magam is találtam ki Star Wars-univerzumban játszódó történeteket, akkor felhasználtam a Wookiepediát is, de ami a filmeken túl volt, azt sokszor szabadon variálgattam. (Pl. A filmekben sosem mondják ki, hogy a Jedi Rend tiltaná a házasságot, vagyis a tagjait cölibátusra ítélné. Mindössze arról van szó, hogy az ilyesmit nem nézik jó szemmel. Én ennek szellemében írtam a magam történeteit. Vagy: Arról is csak a filmen kívül van szó, hogy a galaktikus polgárháború idején a birodalmi rohamosztagosok között már nemcsak klónok szolgálnak, sőt az eredeti klónokból már kifejezetten kevesen maradtak erre az időre. Ehhez viszont például tartottam magam, mert tetszett. stb.)
No lám: tényleg hasonlóan működik az egész, mint egy tételes vallás: van Szent Könyve és vannak kisebb szent könyvei, van intézményrendszere, de van, aki csak intézményen kívül foglalkozik vele, mert inspirálónak találja. Stb.
Az Előzménytrilógia
Az Előzménytrilógia tehát tényleg nem akkora durranás, mint a korábbi filmek, az eredeti Trilógia.
A Baljós árnyak például tényleg csak a későbbiekkel kiegészítve értékelhető, önmagában nem nagyon. Tényleg minden szereplő csak a későbbi cselekedetei fényében válik érdekessé, egyébként csak a látványról szól az egész. A legfurább ilyen szempontból nem is a szerencsétlen Jar Jar Binks, hanem az, ahogyan az alkotók szegény Darth Maullal elbántak.
Kitaláltak egy szereplőt, akinek semmi szerepe nincs, csak az, hogy ijesztően nézzen ki, aztán egy monumentális párbajban elessen, de magával vigye az I. epizód egyik kevésbé fontos szereplőjét is. Szóval Darth Maulról semmi mást nem tudunk meg azon kívül, hogy ijesztő, és le kell győzni. Pedig a háttérbe húzódó Darth Sidious mellett mégiscsak ő lenne a film főgonosza. A nézők és az alkotók is érezték, hogy ez így nem járja. Michael Reaves írt egy előzményregényt neki, és ez így rendben is lett volna.
De a Klónok háborúja rajzfilmsorozat alkotói alaposan mellényúltak, amikor fel akarták támasztani a Baljós árnyakban derékban kettévágott harcost. Na ne már! Ne magyarázzátok itt nekem, hogy a zabrak faj képes így életben maradni! Nem ez a baj, hanem, hogy nem tudták beleilleszteni a Klónok háborúja történetébe sem. Marhaság, hogy magáért akar bosszút állni. Az eredeti koncepció, hogy az öccse akar bosszút állni Obiwanon a bátyjáért, az egy értelmes, releváns történetet eredményezett volna. Épp ezért én a magam Csillagok háborúja-történeteiben ehhez tartottam magam: Darth Maul meghalt a Naboo-n.* Vitéz ellenfél volt, nyugodjon békében. (És hagyjuk is békében nyugodni.)
(*Elkezdtem egyszer írni egy regényt, ami Obiwan Kenobi utazásáról szólt a szerveződő lázadás főhadiszállása felé. Közben, mintegy véletlenül, a bolygóról bolygóra utazó Obi egyre többet tud meg Darth Maul történetéről is és egyre nagyobb tiszteletet érez iránta. Nem mellesleg pedig arra is rájön, hogy Anakin Skywalker nem halt meg a tűzben párviadaluk után, hanem azonos Darth Vaderrel. A regény végül is nem készült el. De ha el is készült volna, úgysem tudtam volna kiadni, szerzői jogi problémák miatt.)
Nade, ezután a kitérő után: vissza az Előzménytrilógiához!
A klónok támadása: ez már egy fokkal jobb, mint a Baljós árnyak. Hiszen egy fejlődéstörténet egyik (első) állomása: Anakin Sötét Oldalra sodródásának elejét láthatjuk. Sajnos azonban a film ezt nem dolgozza ki eléggé.
A sithek bosszúja: ez a rész már szerintem méltó az eredeti Trilógiához is. Kellőképpen drámai, főleg a vége. Micsoda feszült pillanat, amikor két egykori legjobb barát viszonya átfordul ellenségeskedésbe, olyannyira, hogy megölni is képesek egymást! Ez már önmagában is elég drámai lenne, akkor is izzana a levegő, ha a két főszereplő csak verbálisan konfrontálódna, azaz csak üvöltöznének egymásra, de hogy ez még ráadásul az egész Csillagok háborúja-sorozat legjobban koreografált, legeposziasabb fénykardpárbaja formájában történik, az olyan ajándék egy magamfajta nézőnek, amitől szóhoz sem jutok.
(Az egyébként már szerintem felesleges lenne, hogy Yoda és Palpatine is ezzel egyidőben konkrétan összecsapjanak, de ezt a hatásvadászatot megbocsáthatjuk az alkotóknak.)
Az én fő-szereplőm
Itt, azaz Anakin és Obi összecsapásánál elérünk egy másik kérdéshez is. Ha van valami vagy valaki, ami vagy aki miatt még érdemes az Előzménytrilógiát megnézni, az
Obiwan Kenobi és Ewan McGregor. Így külön és együtt is. Egyrészt: mert Ewan McGregor egy óriási színész. Ha az egész Hexalógiát nézzük, akkor szerintem Harrison Ford után a legjobb. Óriási, ahogyan Ewan végtelen színészi alázattal alkalmazkodik Alec Guinnesshez, kiegészíti az ő alakítását, átveszi az idős színész gesztusait, de úgy, hogy abba a saját egyéniségét is beleviszi. Alec Guinness elegáns rutinnal hozta a szimpatikus öreg mester szerepét, de Ewan McGregornak tovább kellett ezt gondolnia.
Alec Guiness tekintete: a sokat látott bölcs öreg mesteré. Ewan McGregoré: a kalandvágyó, útkeresgélő, tudást szomjazó tanulóé. Mármint a Baljós árnyakban. Aztán ezt látjuk alakulni, fejlődni. Obiwanon látszik leginkább, hogy változik, fejlődik érik.
Nem a mondatain, hanem az apró gesztusain, a cselekedetein. És még ha az egész Előzménytrilógia kukába való volna is (nem az), szerintem Ewan McGregor és Alec Guinness együtt alkotnak egy egész Obiwan Kenobit.
És másrészt, ami ebből következik, vagy méginkább amiből ez következik: az Előzménytrilógia főszereplője sokkal inkább a fő-mellékszereplőként bemutatott Obiwan Kenobi, mint az előtérbe tolt Anakin Skywalker. Az ő álmait látjuk megvalósulni, majd összeomlani, hogy aztán a IV. epizódban újra megtalálhassa, amit keres, hogy továbbadhassa tudását és egy nemes gesztussal nyugodtan áldozhassa fel magát, és valóban eposzi hőshöz méltó halált haljon.
A baljós árnyakat ő látja, az új remény az ő reménye. És még A Birodalom visszavágban meg A Jedi visszatérben is vissza-visszajár, de nem nyugtalan, bolygó kísértetként, hanem Luke lelkiismeretének hangjaként. Mindezt úgy, hogy közben magáról Obiról, hátteréről, előtörténetéről alig tudunk meg valamit. És mégis: az ő története van benne a legteljesebben a Hexalógiában, az ő cselekedetei a legsokatmondóbbak, az ő fejlődése kerek egész.
Az Előzménytrilógiában persze ahhoz, hogy ezt kijelentsem nem csak az járult hozzá, hogy ő a szimpatikus szereplő, akinek lehet szurkolni, (sokkal inkább, mint a már megbomlása előtt is fennhéjázónak és kevésbé szimpatikusnak tűnő Anakin), hanem az is, amit az előbb mondtam: hogy Ewan McGregor alakítása a legjobb. Sajnos a többi főszereplő nem tudott méltó lenni hozzá. Hayden Christensen nem annyira jó, mint amilyennek látszani szeretne. (Lehet, hogy tényleg jobban jártunk volna az eredetileg Anakinnak beígért Leonardo DiCaprióval, csak ő akkor még „ügyeletes szépfiúként” volt elkönyvelve, nem is sejtettük, hogy ilyen jó drámai színész). Natalie Portman meg, aki megintcsak kiváló színésznő, áldozatául esett a forgatókönyvírók gyakori hibájának, hogy nem tudnak egy rendes női karaktert írni. Mármint, hogy a legtöbb hollywoodi típusú filmben a női főszereplő csak a férfi főszereplőhöz való viszonya miatt érdekes. Ez még nem így volt Leia hercegnőnél, ezért lehetett Carrie Fischernek jutalomjáték a szerep, és valóban ezért fulladt érdektelenségbe Padmé és Anakin kapcsolatának alakulása (ellentétben Leia és Han kapcsolatával).
Amit még szívesen láttam volna az Előzménytrilógiában: Palpatine szenátor politikai machinációi bőven kifejtve. (Mert például Ian McDiarmid is jó színésznek tűnik, csak szerintem neki is adhattak volna több és rétegeltebb eljátszanivalót.) Persze lehet, hogy ha ezt bővebben mutatják, akkor már nagyon szájbarágós lett volna, hiszen a képlet alapvetően tiszta: egy tehetséges és nagyrahivatott vezető tudatosan polgárháborús hangulatot kelt, mindenkit egymás ellen fordít, míg végül akkora lesz a káosz az egész Köztársaságban, hogy mindenki azt kívánja, hogy tökmindegy hogyan, de legyen REND, ezért mindenki behódol ennek a tehetséges, de hatalommániás vezérnek. Ismerős? Nekem igen...
(a következő két bekezdés cenzúrázva)
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése