„Félre ne értsd a dalom, testvér,
nem sirató, csak szomorú”
(Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról)
Búcsú egy régi csapattól
magatok vonszoló régi arcok
kezetek egymásba fonott
égre gyűrűző kiáltás
százfele bomlott
tűz körül táncoló
jövő remények
elmaradó kósza
hangos jele, hogy
itt vagyok, találj meg!
*
ígéret voltunk vájúdásban
mi voltunk az íz a kalácsban
a remegés a hosszú lázban
gyümölcs-hús szél héj-vitorlákban
egymás lábnyomait szerkesztve
elhisszük: a múltunk ereklye
könnyünk rég kutatott sok gyöngye
szétfolyt merev nagy gránit kőre
vagyunk, mi lehetünk nagy gyászban
megálltunk a szép áradásban
elváló sok delta-ágban
vizek szobrai parti sárban
szétváló köteleknek íve
elfoszlott köpenyek gerince
a kilyukadt zsák minden szeme
a szavakra széteső rege
sose voltunk mi vár vagy bástya
kincstár vagy folyónak futása
még egy nagy tapsban egybeszólva
sem voltunk más, mint cifra szolga
belefáradtunk tán a táncba?
a sok egymásra-találásba?
lábunk hevesen ropta, járta,
felkenődtünk a kor falára…
*
magatok vonszoló régi arcok
szívetek egymásba fonott
világban visszhangzó egyetlen taps
sokfele bolygott
jövő remények útja sokfele tér
utatok szerencsés alakulása
emlékeinknek megtalálása
életünk harca, boldogulása…
A történet korábbi szakaszai:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/04/befejezetlen.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/09/idezojel.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése