Sokarcú személyiség, akinek általában csak kevés arcát szokták ismerni. És vajon melyik volt a legjellemzőbb rá? (Azt mondják legalább három Józef Piłsudski van: a szocialista forradalmár, a legendás szabadságharcos hadvezér, és az országvezető Marsall.)
Haladjunk sorjában. Józef Piłsudski 1867-ben született, Zułówban, vagy litván nevén Zalavasban, elszegényedett lengyel nemesi családban. Tehát litvániai lengyel. A „litvániai lengyel” kb. olyan fogalom a polákoknál, mint az „erdélyi magyar” nálunk, azaz a határvidéki fasza gyereket jelenti, aki legtisztábban őrzi azokat az izéket, amiket olyan jellegzetes nemzeti karakterjegyeknek tartunk. Noha, mivel kevert népességű vidékről jött, valószínűleg benne is lehetett litván és fehérorosz vér is (a család névadója is egy litván falu, Pilsudas), de mint nemes, a család nyilván lengyelnek vallotta magát.
Az apa, id. Józef Piłsudski harcolt a polákok 1863-as szabadságharcában (a Januári Felkelésben), az anya, Maria Piłsudska pedig a Billewicz-nemzetségből származott, ahonnan Henryk Sienkiewicz híres regényének, az Özönvíznek a női főszereplője is.
1884-ben Józef a bátyjával, Bronisławval együtt kezdett tanulni Harkivban az egyetemen, az orvosi karon. De sosem derült ki, milyen orvos lett volna belőle. 1887-ben ugyanis Bronisławot és Józefet is letartóztatták felforgató szervezkedésért. Ekkoriban ugyanis a Narodnaja Volja (Népakarat) nevű orosz narodnyik akciócsoport egy titkos összeesküvést kezdett szövögetni, amelynek végső célja a zsarnok III. Alekszandr cár meggyilkolása lett volna. Az összeesküvés lelepleződött, és a cári titkosrendőrség (az Ohrana) rengeteg embert letartóztatott. Többek között Broniek Piłsudskit is, akinek valószínűleg tényleg voltak kapcsolatai a Narodnaja Voljával. Az öccse csak simán gyanús volt, mint rokon.
(Egyébként ennek az összeesküvő csoportnak a tagjaként kapták el, és akasztották fel Alekszandr Uljanovot is, akinek az öccséből, Vlagyimirból később Lenin lett.)
A száműzött és a szocdem
A két Piłsudski-testvért különböző helyekre száműzték.
Bronisławot a lehető legmesszebbre, Szahalin szigetére. Innen később Japánba ment át, ahol elismert néprajzkutatóvá képezte magát, évekig élt az ajnuk között, és egy csomó mindent összegyűjtött róluk. Állítólag ma is élnek leszármazottai Japánban.
(Szibéria előtt↑)
Józefet pedig Délkelet-Szibériába, azon belül is Irkutszkba, a Bajkál-parti városba szállították. Irkutszk nem lehetett egy érdekes hely, de azért voltak ott más lengyel száműzöttek is, akikkel Józef barátkozott, állítólag itt jött össze az első barátnőjével is.
(Szibéria után↑)
Józek 1892-ben szabadult. Visszatért Wilno-ba, és egyből újra szervezkedni kezdett még intenzívebben, mint előtte. (Bár a Narodnaja Voljához nem volt köze, de azért a lengyel egyetemi hallgatók titkos hazafias szervezeteiben már Harkivban is benne volt.) A PPS (Polska Partia Socjalistyczna – Lengyel Szocialista Párt) tagja lett.
(Egyébként többek között talán ezért is van, hogy manapság a polákok általában a nemzeti panteon fontos részének tekintik az ekkori szocialistákat, és kevésbé hajlamosak összekeverni őket az ún. „kommunistákkal”.)
(Józef Piłsudski az ülő sorban balról a harmadik)
A forradalmár
Józef mindenesetre adott pillanatban egyik nagyon hatékony tagja volt a PPS-nak. Olyannyira, hogy még a párt Londonba, a II. Internacionálé színe elé járuló küldöttségébe is beválasztották.
Józef a szociáldemokrata mozgalomban ismerte meg Maria Koplewskát is, akit 1899-ben vett feleségül.
A dologban az a plusz érdekesség, hogy Maria Józef előtt Roman Dmowskival járt,
aki aztán a „jobboldali” és konzervatív, magukat „nemzeti demokratáknak” nevező lengyel szervezkedők vezére lett. (A mai soviniszták és antiszemiták előszeretettel hivatkoznak rá.) Dmowski és Piłsudski útja a továbbiakban még sokszor keresztezte egymást. De nem valószínű, hogy elvi ellentéteiknek egy nőügy lett volna az alapja, mert akkor, amikor Maria választott közülük, még egyáltalán nem ismerték egymást. Meg aztán a későbbiekben többször jelezték, hogy emberileg nagyra becsülik egymást, ha nem is értenek egyet.
Józef Piłsudski 1892 és 1900 között több titkos szocdem lapba is írogatott, mint a Przedświt („Korahajnal”) vagy a Robotnik („Munkás”). Ez utóbbinak szerkesztője is volt. Mikor Mariával összeházasodtak, és Łódźban telepedtek le, Józef a lakásukon rendezte be a Robotnik titkos nyomdáját. Vesztére, mert a hatóságok hamar megtalálták (1900 februárjában) és Józefet letartóztatták. Warszawában tartották fogva, mikor Józef szimulálni kezdte az elmebajt. Az oroszok egy burját származású orvost hívtak hozzá, aki hosszan vizsgálgatta, majd arra jutott, hogy fogalma sincs, mi van ezzel az emberrel, és a biztonság kedvéért inkább vigyék Szentpétervárra, további kivizsgálásra. (Józef valószínűleg nem számított arra, hogy ilyen messze elküldik.)
1901 májusában Józefet néhány PPS-beli barátja megszöktette a pétervári kórházból, majd titokban feltették a legközelebbi Londonba menő hajóra. Józef, mint gyakorlott életművész Londonban is feltalálta magát, segítséget kapott a PPS ottani tagjaitól, és még új lapot is sikerült kiadnia.
A diplomata
1904-ben kitört az orosz-japán háború. A PPS-ban valaki ekkor előállt azzal az ötlettel, hogy ez jó alkalom lehet egy új szabadságharc kezdeményezésére, ezért, hogy ez megvalósuljon, lengyel légiókat kellene szervezni a japánok oldalán. A párt Józef Piłsudskit küldte, hogy a lengyel hadifoglyok csatasorba állításáról tárgyaljon a nippókkal.
A tárgyalások eléggé elhúzódtak, így végül is a háború befejeződött, mielőtt a légiók létrejöhettek volna. (A japánok a polákok nélkül is győztek.)
A „betyár”(?)
Az egyéves nipponi diplomáciai küldetés után Józef mégsem Londonba tért vissza, hanem Krakówba. (Ami akkoriban Galicja, tehát az Osztrák-Magyar Monarchia része volt.) Vele tartott Bronisław is, bár eléggé megszerette a japánokat. Józef valószínűleg abban reménykedett, hogy az 1905-ös orosz forradalom után (amely a Birodalom lengyel részein is végigsöpört), már könnyebb lesz fellázítani a honfitársait. Ennek szellemében megszervezte a PPS Harci Szervezetét, amelynek feladata volt orosz területeken fegyveres akciókat végrehajtani, amelyekkel lehetőleg pénzt és még több fegyvert lehet szerezni egy jövendő lengyel felkeléshez. (Ehhez egyébként az egy csomó fegyvert fű alatt mégiscsak a japánoktól kapott. Talán az sem véletlen, hogy a Harci Szervezet tagjainak nagy része japán fedőneveket kapott.) Azaz, ha úgy vesszük Józef ezúttal diplomatából rablóvezérré (vagy fogalmazzunk eufemisztikusan: betyárvezérré) alakult át.
Ami azt illeti elég sikeres volt ebben a tevékenységben.
A leghíresebb akcióját Bezdany (Bezdonys, Wilno/Vilnius környéke) vasútállomásának közelében hajtotta végre.
Személyesen irányította a vonatrablási akciót, amelynek során kb 200 ezer rubelt zsákmányoltak. Hogy még érdekesebb legyen a dolog, hozzá kell tenni, hogy az akcióban résztvevő elszánt emberek húsz évvel később már mind a lengyel állam valamilyen vezető pozíciójában ültek: miniszterek, államtitkárok és magasrangú katonatisztek lettek belőlük. (Lehet, hogy Bezdonysban ma még emléktáblájuk is van.)
Egyébként ez volt az az időszak, amikor a PPS tényleg kettészakadt. Piłsudskival tartott a pártnak az a része, amelyik elsődlegesnek Polákország újraegyesítését és felszabadítását tartotta a cári (és császári, azaz orosz, osztrák-magyar és német) uralom alól. Ők lettek a PPS Forradalmi Frakciója. A másik részt azok alkották, akik úgy gondolták, hogy együtt kell működniük az orosz szocialistákkal (mensevikekkel és bolsevikokkal), és az egész felszabadítást együtt, egy világforradalom keretében kell megvalósítani. Ők lettek a PPS „Baloldala”. (Közéjük tartozott például Feliks Dzierżyński,
aki a későbbiekben az orosz polgárháború idején a bolsevikok titkosrendőrségének, a CsK-nak a létrehozásában játszott dicstelen szerepet.)
Az azért elmondható, hogy adott helyzetben mégiscsak a Forradalmi Frakció volt a harciasabb, lévén, hogy sokkal konkrétabb elképzeléseik voltak a cselekvésről.
Józef ekkoriban már nem Mariával élt együtt, hanem egy bizonyos Aleksandra Szczerbińskával, akit a Harci Szervezet szervezésekor ismert meg. Később két lányuk is született: Wanda 1918-ban, és Jadwiga 1920-ban.
(A képen balról az első Wanda, a második Jadwiga, az ülő alak Aleksandra asszony)
De hivatalosan csak 1921-ben házasodtak össze, mikor Maria Koplewska-Piłsudska meghalt.A légiós vezér
Az I. világháború alatt mindhárom birodalom, amelynek a területén polákok éltek (az Osztrák-Magyar Monarchia, a Német Császárság és az Orosz Birodalom) azt ígérgette, hogy ha a polákok jól viselkednek, akkor a háború után újraegyesíti majd a lengyel területeket, természetesen a saját protektorátusa alatt. A lengyel vezetők ekkor gondolkodóba estek, hogy kinek lehet ezt legjobban elhinni, kit érdemes ebben a helyzetben támogatni. Piłsudski valami miatt úgy gondolta, hogy ez az Osztrák-Magyar Monarchia lesz. Talán azért, mert mindenki látta, hogy a három nagyhatalom közül relatíve az OMM a leggyengébb, tehát logikus a feltételezés, hogy ennek a protektorátusától lesz a legkönnyebb megszabadulni később. De persze az is belejátszhatott az egészbe, hogy az ezt megelőző időszakban mégiscsak Galicjában (vagyis azon a területen, ami az egykori Lengyel-Litván Köztársaságból a Habsburg Birodalomhoz került) volt a legkedvezőbb a polákok helyzete. Ezt maga Piłsudski a saját bőrén tapasztalhatta. Végül is az OMM hatóságai 1906 óta gyakorlatilag ölbe tett kézzel nézték, hogy egy Krakówban lakó polák mindenféle lőfegyverekkel és bombákkal járkál át az Orosz Birodalomba robbantgatni, és vonatokat kirabolni.
(Ugyanebben az időben az oroszok oldalán harcoló Lengyel Légiókat hozott létre a már jól ismert…
Roman Dmowski.)
(Úgy látszik ezek semmiben nem tudtak egyetérteni...)
Hogy mi minden történt az I. világháború során, inkább nem fejtegetem hosszan. Lényeg a lényeg: Piłsudski kezéből hamar kicsúsztak az események. Az OMM hadvezetéséből hamar kiábrándult. (Arról nem is beszélve, hogy egy darabig sebesülésből lábadozott, mivel a fegyvere tisztogatás közben elsült, és meglőtte magát.) Ő sem számított rá, hogy az események mennyire elképesztően kedvezően fognak alakulni a polákok számára. (Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a Lengyel Köztársaság volt az I. világháború legnagyobb győztese.)
1917-ben mikor az oroszok kivonultak Warszawából, Piłsudski újra megjelent a színen, és a lengyel Ideiglenes Államtanács hadügyi referense lett. Ekkor azonban megjelentek a hadszíntéren a németek. Mivel nekik sem volt érdekük, hogy a polákok hirtelen önállósodjanak, elfogták a veszélyes ellenfélnek tartott Józef Piłsudskit (aki nem akarta a Légiókat a német haderőnek alárendelni, sem felesküdni II. Wilhelm császárra), és becsukták Magdeburg erődjére. Ahogy mondani szokás ezzel Piłsudskinak használtak a legtöbbet. Ilyen módon mártírt csináltak belőle. Piłsudski, aki addig csak egy volt a sokféle lengyel politikai irányzat vezetői közül, hirtelen össznemzeti hőssé vált.
Így mikor Németország hadereje is összeomlott, és Piłsudskit, mivel már teljesen felesleges lett volna tovább fogságban tartani, elengedték (1918 novemberében), ünnepelt hősként tért vissza Warszawába.
A függetlenség hőse
1918 sikeres év volt Józef Piłsudski életében. November 11-én kikiáltották az önálló, újjászületett Lengyel Köztársaságot (Rzeczpospolita Polska). Ugyanebben az évben, 50 éves korában megszületett az első kislánya, Wanda. Igaz, ugyanebben az évben, a bátyja, Bronisław öngyilkos lett Párizsban. (A Szajnába ugrott.)
Az igazi nagy Piłsudski-legendát azonban az 1920-as ún. „lengyel-bolsevik háború” alapozta meg. Mivel az Újjászületett Köztársaság keleti határai még nem voltak rögzítve, és a keleti szomszédban, Oroszországban még tartott a polgárháború, a lengyel vezetés úgy döntött, a káoszt kihasználva megpróbál a régi Lengyel-Litván Köztársaságból minél több területet visszaszerezni. Így hát megindult a hadjárat Oroszország ellen. Ezen a háborún azonban a Köztársaság majdnem rajtavesztett. Mint kiderült ugyanis, a polgárháború vörös oldala ekkor már sokkal erősebb volt, mint gondolták. A bolsevikok visszanyomták a polákokat egészen a Warszawáig. A fiatal orosz tábornok, Mihail Tuhacsevszkij majdnem Warszawát is elfoglalta.
Az, hogy ebben a vert helyzetben a lengyel hadsereg fordítani tudott, és nemcsak, hogy megvédte Warszawát, de visszakergette az oroszokat, és végül egy számára kedvezőbb békekötésre tudta kényszeríteni a létrejövő Szovjetuniót, mindez nagyban köszönhető volt Józef Piłsudski zsenialitásának.
Minderről már volt szó.
Az autokratór Marsall
Piłsudski 1922-ben visszavonult a politikától. Ehhez egy nagyon szégyenletes eseménysor járult hozzá. A köztársasági elnök választásakor az endekek (Dmowskiék) nagyon ronda lejárató kampányt folytattak Piłsudki jelöltje, Gabriel Narutowicz (egyébként elismert egyetemi professzor, régi függetlenségi harcos) ellen, elmondva őt mindenféle zsidóbérencnek, idegenszívűnek, … szóval amit ilyenkor mondani szoktak. (Ismerős, mi?) Gabriel Narutowiczot végül is megválasztották elnöknek. Beiktatásakor az endekek szavazói hógolyókkal és sárral kezdték dobálni. Pár nappal később, mikor az elnök ellátogatott egy galériába, lelőtte egy őrült festő. (Az illető ráadásul kivégzése előtt még "árulónak" nevezte Piłsudskit, – mindezt csak két évvel azután, hogy Piłsudski megmentette Warszawát az idegen megszállástól.)
Piłsudski tehát eléggé kiábrándult a politikából, ezért visszavonult, és megérdemelt pihenését töltötte feleségével és két aranyos kislányával. De hamarosan visszatért. Egyfelől idegesítette amit látott, a káosz, a pártok marakodása és a folyamatos kormányválságok. Másfelől egykori légiós tisztjei (akik valóságos félistenként néztek rá, és akik gyakran meglátogatták) folyamatosan azt sugallták feléje, hogy csak ő tudna rendet tenni, mert neki van ehhez megfelelő tekintélye. A nyugdíjba vonult Marsall ezt végül elhitte, és 1926 májusában végrehajtott egy államcsínyt, ami majdnem balul sült el. Piłsudski ugyanis azt hitte, hogy a hadsereg feltétlenül mellette áll. Ez nem volt így, ennek következtében majdnem polgárháború tört ki, mert a Piłsudskihoz hű és a kormányhoz hű katonai egységek egymást kezdték lőni. Több száz ember halt meg, végül a kormány inkább lemondott, hogy ne fajuljanak el mégjobban az események.
Piłsudski azonban nem cserélte le radikálisan az államrendet, még csak le sem tartóztatta a kormány tagjait, hanem meghagyta a képviselői mandátumukat. Tehát a puccs eredménye csak egy kormányváltás volt, több száz halottal. Piłsudski ugyanis még katonai diktátorként is korrekt emberként akart viselkedni. A későbbiekben létrehozta a maga politikai erejét, amelynek a BBWRz nevet adta (Bezpartyjny Blok Współpracy z Rządem – a Kormánnyal való Együttműködés Pártonkívüli Blokkja). Elfogadtatott egy új alkotmányt, amely meggyengítette az országgyűlést, a Sejmet, ezzel létrehozott egy ún. „szanációs” rendszert. Azoktól, akik az emberi jogok megnyirbálása ellen tiltakoztak fokozatosan, mindenféle koncepciós perekkel szabadult meg. (Igaz, senkit sem végeztetett ki, mindenki csak páréves börtönbüntetést kapott. Mindez még jóval a Sztálin-féle kirakatperek előtt volt.) Sajnos mindezzel túllőtt a célon: el kellett távolítania mindazokat, akik tiltakozhattak ellene, így saját egykori harcostársait is, esetenként olyanokat is, akik a puccs idején esetleg még támogatták, de a következő években szembefordultak vele. Így hát a BBWRz vezetésében maradtak: azok a katonatisztek, akik fanatikus imádattal tekintettek Piłsudskira, a gátlástalan karrieristák és az inkompetens hülyék. Hiába próbált Piłsudski korrekt ember maradni, a rendszer, amit létrehozott olyan volt, hogy a salak került felszínre.
Mikor Józef Piłsudski marsall 1935-ben meghalt, elég ellentmondásos volt a megítélése hazájában és a Világban egyaránt.
Az örökség
Ezért aztán lehetetlen röviden válaszolni arra, hogy milyen ember volt Józef Piłsudski. Állhatatos, sokat tűrő ember volt? Vagy inkább színeváltozó? Korrekt vagy zabolátlan? Szerény vagy beképzelt? Zseni vagy egy szerencsés középszerű?
Összességében jó szervezőnek bizonyult, főleg fiatal korában, a PPS aktivistájaként. És szívós megtörhetetlen, ugyanakkor ravasz, és ügyes embernek. És volt benne egy jó adag elszánt önfeláldozó készség is. Később mégis egy szenilis öregúr képét mutatja, aki elszállt saját legendájától, bármennyire is igyekezett eleinte saját személyi kultuszának gátat szabni. Lehet, hogy elképesztő sikeressége vakította el? Vagy azt gondolta: rászolgált, hogy mindenben igaza legyen? Esetleg nemcsak a politikából, de a „népből” is kiábrándult, látva annak hálátlanságát 1922-ben?
Egyesek hadászati képességeit is kétségbe vonják. Végül is eredetileg nem volt hivatásos katona, csak afféle autodidakta hadvezér. Eugeniusz Kozłowski történész felhívta rá a figyelmet, hogy Piłsudski kvázi-partizánvezérből légiószervezőként egyből ezredessé vált, majd minden katonai lépcsőfokot átugrott, és elérte a lehető legmagasabbat, a marsalli rangot. Eközben nem volt arra ideje, hogy lépésről lépésre képezze magát tovább katonai szakemberré. 1920-ban kiélezett helyzetben jó döntéseket hozott (bár az akkori haditervet sokan inkább Piłsudski jobbkezének, Tadeusz Rozwadowskinak tulajdonítják). Vagyis tehetséges és fogékony emberként jól improvizált, de nem volt jó az aprólékos, módszeres munkában, amilyen munkát egy hadsereg modernizálása megkíván. (És sokan ennek, tehát megintcsak elsődlegesen Piłsudski személyének tulajdonítják, hogy 1939-ben a lengyel hadsereg hetek alatt összeomlott. Pedig ezt ugyanúgy nem lehet rákenni, mint ahogy nem lehet egyedül neki tulajdonítani az 1920-as háború megnyerését sem.) Ugyanakkor amennyire határozott tudott lenni 1920-ban, olyannyira zavarodottan viselkedett a visszaemlékezések szerint 1926-ban, mikor nem sikerült simán a puccs. (Ezt sokan megjegyzik, de ne felejtsük el, hogy nem ugyanaz, ha katonának saját egykori bajtársaira kell lőnie/lövetnie!)
És milyen lehetett a magánéletben? Én azt hiszem az energikussága lehetett az, ami sokakat nagyon megfoghatott. Az izgága energikusság azonban sokféle pozitív és negatív inspirációt is adhat az embernek.
Jan Dobraczyński azt írja róla:
„Az igényes kultúra képviselője, Juliusz Słowacki [nagy lengyel romantikus költő] rajongója, remek író, ugyanakkor obszcén jelzőkkel illette ellenfeleit. Gondos családapa, akit kedvesnek és jólelkűnek ismertek, ugyanakkor dühödt és bosszúálló is tudott lenni. A katonák imádták, a civilek között mégsem talált szimpátiára. A zsidókkal szemben jószándékú, mégis a szadizmusig kegyetlen tudott lenni Herman Liebermannal [régi harcostársával a PPS-ban, akit koncepciós perben ítéltek börtönbüntetésre]. Egész életében remek taktikus, de mint stratéga kiábrándító. Az erkölcsi ’szanáció’ hirdetője, ugyanakkor kivételesen hitvány emberekkel vette körül magát.”
A mai emlékezetben leginkább mint nemzeti hős szerepel, egyrészt az új állam megteremtője, másrészt, mint országmentő hadvezér, katonai zseni (a nagyon elborult nacionalisták egyenesen úgy beszélnek róla, mint aki talán „egész Európát” megmentette a „bolsevik rémtől”) stb.
Józef Piłsudski csupa ellentmondás és rejtély. Azt hiszem éppen ez az, ami izgalmassá teszi. Még jó sok könyvet fognak írni, még jó sok vitát fognak folytatni róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése