Hogy mi van?

Azt mondja a Narancsos Főnök (aki szeretné, ha Mindannyiunk Kedves Vezérének tartanánk), hogy az országban jelenleg ellenforradalmi kísérletek zajlanak. Higgyünk a fülünknek? Higgyünk a szemünknek?
Pedig tényleg ezt mondta. És mire értette? Arra, hogy egyesek szerint nem jó a mostani oktatási törvény, és meg akarják változtatni. Így még hihetetlenebb a dolog.
Tényleg egy forradalmi eredménynek tartja ezt a rohadt törvényt? Azt, hogy elvették egy csomó diáktól a továbbtanulás lehetőségét? Azt, hogy ezzel rengeteg diákot elüldöznek külföldre? (Mert elüldöznek: ne mondja nekem senki, hogy semmi összefüggés nincs a röghöz kötős törvény és az elképesztő mértékben megugrott kivándorlási kedv között! Ezt már elég sok kutatás igazolta.)
És a Főnök. Tényleg idáig jutott? Tényleg annak a rendszernek a retorikáját használja, amelynek a hülyeségei ellen tettvágytól égő fiatalemberként küzdött? Amelyet aztán még haló porában is meg akart rugdosni, amely fenntartóinak nem akar nyugtot sem hagyni? Amely szellemiségének emlékét állítólag el akarja törölni?
Hogy nagyzási mániája forradalomnak neveztette vele saját hatalomra kerülését, már az is elég gáz volt, de ez? Megint ott tartunk, mint az 1956-os forradalom régi értékelésénél?
Hogy az önelégült, fennhéjázó, mindenkit lenéző, és semmi változtatásra nem hajlandó, gazdagságukban és posványos gondolkodásukban lubickoló öregurakat nevezik forradalmároknak?
És a diákok, a fiatalok, a lendületes elégedetlen forrongó és rajongó idealisták, akik meg akarják változtatni a rendszert, amivel elégedetlenek, ők lesznek az ellenforradalmárok?

Hát hogy jutottunk ide?
Plusz ellenforradalmárok az egyetemi tanárok, a rektorok, mind elismert (többen nemzetközileg elismert) tudós emberek? Ellenforradalmár az Ombudsman? Ellenforradalmárok mind a tiltakozó pedagógusok? Ők lennének azok, akik egy rég elavult struktúrát akarnak változtatás nélkül visszaállítani? Ők vallanak maradi elveket, ők nem vesznek semmit észre a haladásból, a világ változásaiból?
Ellenforradalmárok mind a tiltakozó pedagógusok? Ellenforradalmárok a tömegek, csak az a maroknyi elit, ők a forradalmárok? Ők az „élcsapat”?

A legszomorúbb az, hogy ott van a Főnök sleppje is. Az elvtelenül bólogatók, a mindig mindent megmagyarázók az engedelmeskedő opportunisták, a talpnyalók. Igen, a Főnök önjelölt udvari publicistái. Akik erre is buzgón bólogatni fognak, és bizonygatják majd, hogy a Főnöknek igaza van. Véresen komolyan veszik majd ezeket a szavakat, vagy akár csak ezt az egy kulcsszót, amit a Főnök esetleg csak félkomolyan mondott, egy mellesleg odavetett félmondatban.
A következő héten lehet hogy a Magyar Demokratában már ilyen vagy ehhez hasonló szövegek lesznek olvashatóak:

„Az ellenforradalmi és a revizionista demagógia hatott az ifjúságra is. A fiatalok nagy tömegei csalódottnak érezték magukat. A felismert hibák kijavítása elhúzódott, s az életkori sajátosságainál fogva türelmetlenebb, emellett kevés élet- és politikai tapasztalattal rendelkező fiatalok (főként a diákság) nagy tömegei egyre inkább az ellenforradalmi erők és főként az ellenforradalom igazi célját leplező revizionisták befolyása alá kerültek.”
(Bencsik A Blaskovits János: A szocializmus alapjainak lerakása Magyarországon (1948-1962). In: Filyó Mihály – Kende János – Sipos Péter – Blaskovits János: Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend. Képes Történelem Sorozat, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1980. 124. o.)

Aztán, ha nagyon belelovallják magukat, lehet, hogy egyenesen idáig is eljutnak:

Nade kinek és hol mondta a Főnök ezt a beszédet? A Narancsos Párt ifjúsági szervezetének gyűlésén mondta. Tehát az ő szempontjából az ifjúság képviselőinek szánta e szavakat.
Ennyire bízik a Párt ifjúsági szervezetében? Hogy majd annak tagjai kizárólag az ő személye iránti hűségből buzgón támogatni fognak egy olyan szabályozást, amely őket magukat is nehéz helyzetbe sodorhatja?

Vagy az ilyen állampárti ifjúsági szervezetekkel már le van zsírozva minden? Biztos állások, pozíciók? Nekik tökmindegy lesz, hogyan korlátozzák a többieket? Mivel lesznek ők kifizetve? Keresztény és hazafias szólamokkal?

„Fiatalok azonban nemcsak az ellenforradalmi tüntetők és fegyveresek, hanem a Nemzet az Államvédelmi Hatóság, a Nemzeti Néphadsereg s a november 4-e után szervezett Iskolai Forradalmi Karhatalmi Ezredek soraiban is voltak. S voltak a küzdelemnek még olyan ifjú hősei is, mint az úttörők, akik dacolva félrevezetett társaikkal (és nem egy ellenforradalmi beállítottságú pedagógussal), büszkén viselték a vörös nyakkendőt.”
(Bencsik Blaskovits János: A szocializmus alapjainak lerakása Magyarországon (1948-1962). Idézett mű, 124. o.)

Na ne már! Tényleg voltak? Tényleg vannak, lesznek?
És ha igen, mit fog elvárni tőlük az állampárt, hogy megtegyenek a pártállam védelme érdekében? Az ifjúság ugorjon egymásnak? Megint? Vagy most még komolyabban, mint korábban?

A Főnököt én valamikor tiszteltem. Az a fiatal, meg nem alkuvó lázadó, aki volt, még szimpatikus is volt nekem. Persze azt már régen megtagadta. De még így is tiszteltem és csodáltam őt, mint nagy szervezőt, mint nagy szónokot. Mint nagy eszmei ellenfelet. Akiket ki nem állhattam, akiktől dühös voltam, azok a slepp a talpnyalók, az opportunista udvari publicisták voltak. (Mondjak neveket? Tudjátok ti. Azok akik gyűlölködő színvonaltalanságba taszították a Magyar Hírlapot, a Magyar Nemzetet és a Magyar Demokratát.) Most a Főnök, aki mindig gondosan kicentizve adagolta a gyúanyagot híveinek, aki tudta, hogy a szavaknak és a szimbólumoknak súlya van, aki ezért tudott élni és főleg visszaélni szavainak súlyával, most ezzel a mellesleg odavetett egy szóval lesüllyedt ezeknek a saját talpnyalóinak a szintjére. Csalódtam benne. (Persze naiv voltam.)
Sajnálom, de ezzel kiérdemelte az év legundokabb és legrosszindulatúbb cikkéért/ szónoklatáért járó Bayer Zsolt-díjat.
Nem kell már leleplezni. Leleplezte ő magát. Hitelének itt a vége.
Való igaz, nem kellene egyetlen egy szón háborogni. De olyan mondta ezt a szót, akitől nem ezt a színvonalat szoktuk meg. Kár érte.