De ha mégiscsak a klasszikus értelmét vesszük a kuruc szónak? Vehetjük azt is. Amit Hamvas Béla olyan szépen leírt Az öt géniusz északi géniuszról szóló fejezetében: a kuruc a bujdosó, a reménytelen küzdelmet folytató harcos, a partizán, valamiféle visszahúzódott indián törzs tagja, utolsó képviselője barátaival egy fontos ügynek. Ha ragaszkodtok ehhez, hát elfogadhatom ezt is. Ez egy jóval személyesebb, líraibb értelmezése a szónak. Ha akarjátok, tekinthettek tehát akár ennek is: „bejegyzésekben bujdosó” haramiának, aki valami elveszett középútért harcol, szellemi partizánháborút folytat a mai áradó hülyeség és kultikussá tett bunkóság, szellemi lustaság ellen. De inkább a megértésért, a közösségért, a magyarok, minden magyar magyarságáért, azok magyarságáért is, akiket néhányan bizonyos félreértések folytán a nemzeten kívülre akarnak dobni. Ebben a harcban én persze csak közvitéz lehetek, de annak szívesen beállnék.
Különös, hogy Hamvas Béla ezt a jelenséget, ezt a jó ügyekért való reménytelen küzdelmet valahogyan az északi géniuszhoz köti. Vajon magát is ideértette? (Ő maga is Eperjesről származott.)
Én a magam részéről kezdettől éreztem valamiféle vonzódást ehhez a géniusz-elmélethez. Ha nem is tetszik mindig, amit Hamvas leír, maga az ötlet nagyon megfogott. Hogy létezhetnek valamiféle területi géniuszok, és van köztük egy északi géniusz is; ez sok mindent megmagyarázhat. Furcsa. A családom apai ágon Magyarország északi részéről származik. Apám, a jó Tinódi Gerzson mindig is imádott Szlovákiába járkálni. Gyerekkorában az ottani rokonokat látogatta meg, aztán mikor családja lett, minket körbehordozva járta be ezt a szép országot, és azt mondta valami különös nyugalomra talál ott mindig. Én pedig… Ha utazás engem is mindig az északi irány vonzott. Irány Szlovákia! Aztán Polákország. Meg is tanultam polákul, el is merültem a kultúrájukban, valószínű megélni is ebből fogok. De egy idő után onnan is tovább hajtott valami. Litvániába akartam menni, a zöld erdők és arany borostyánok földjére, ahol Európa utolsó pogányai éltek. Vajon mit őriznek ma még egykori pogányságukból –kérdeztem. De rövid ideig voltam ott ahhoz, hogy válaszolni tudjak. Vissza kell még mennem. De végső célom, mint ország és mint nyelv is: Suomi. A szépen zengő dallamos beszéd, az erdők és tavak hazája. Vajon mikor fogok egészen odáig eljutni? Mikor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése