A tánctanítások után a Jurtában Stanisław Wyżykowski tartott előadást. Stanisław Wyżykowski öreg hangszerkészítő mester; húros hangszerekre szakosodott; elképesztő, milyen különlegességeket gyűjtött össze a Világ minden részéről. Például Görögországban/Hellászban, az Athosz-hegyfoknál lévő kolostorban megtanulta a szerzetesektől, egy régi-régi hangszer, a pszalterion készítését. Ez leginkább cimbalomra hasonlít.
Mutatott egy rendkívül trükkös hangszert is, ami alighanem a saját találmánya. Ránézésre egy vékony, kampós bot, amin húrok vannak. Azonban ki is lehet nyitni az oldalát, és elő lehet kapni belőle… egy vonót! Vagyis ez az eszköz egyszerre szolgál sétapálcaként, hegedűtokként és hegedűként.
Sőt, szükség esetén még egy erősítőt is rá lehet kapcsolni, amitől megint más hangja lesz. Nagyon tuti! Pan Stanisław rögtön el is játszotta rajta a Hej sokoły-t.
Mindezzel együtt, amiből pan Wyżykowski a legtöbbet készített, az a tekerőlant. A legkülönbözőbb alakú nyenyerék kerültek ki a keze alól; mondhatni fantáziájának semmi sem szab határt.
Vele jött egyébként ifjú tanítványa, Stanisław Nogaj is; ő folytatta aztán az előadást.
Stanisław Wyżykowski és Stanisław Nogaj már jó ideje együtt dolgoznak, együtt készítették a legtöbb itt bemutatott nyenyerét is, azokat is, amiken most a lelkes táborlakók zenélni tanulnak. De hoztak néhány félkész munkát is, demonstráció céljából. Nyugodtan elmondható, hogy a műveik nem csak remek hangszerek, hanem szép kézművesmunkák is. Jó rájuk nézni, amellett, hogy jól is szólnak. (Ki is lehetett próbálni őket.) Emellett természetesen mindketten aktívan zenélnek is.
Arra viszont nemigen sikerült rájönnöm, van-e különbség a magyar és a lengyel-ukrán tekerők között, és ha igen, akkor mi. De ezt majd megírják nálam képzettebbek, zenészek vagy hangszerkészítők (remélem).
Szóljunk az esti koncertről is, ami megint csak egy különlegesség volt. Mégpedig azért, mert a Zsinagógában most a koncert előtt hirdették ki az idén első alkalommal megrendezett Igricek Versenyének (I Konkurs na Pieśń Dziadowską) eredményeit. Ez is a Dom Tańca egyik új és király ötlete, amiből remélhetőleg hagyomány lesz majd. A dolog lényege: láttuk mekkora hagyománya van itt, a Rzeczpospolita Polskában a vándorénekesek, „bárdok”, „igricek” művészetének, a Dom Tańcában úgy gondolták erre alapozva hirdetnek meg egy versenyt, amelyre valamilyen aktuális eseményről írt elbeszélő költeménnyel, epikus vagy balladisztikus énekkel lehetett nevezni. Igazából nem volt feltétel az, hogy a szerző maga adja elő a művét, mert ez inkább a szövegek versenye volt. Vehetjük úgyis, hogy a díjazás része volt (a pénzjutalom és a dicsőség mellett), hogy a győztes műveket itt ezen a koncerten előadták vagy a Dom Tańca művészei vagy maguk az alkotók. Sajnos nem sikerült minden művész nevét és minden mű címét, megjegyeznem, meg nem is mindent értettem pontosan a szövegekből sem, így az adatok, amiket a mostani koncertről leírok egy kicsit hiányosak lesznek, amiért elnézést kérek. Később, ha még sikerül információkat szereznem, kiegészítem a leírást.
Az első előadóról, aki saját művét adta elő, annyit tudok, hogy Mireknek azaz Mirosławnak hívják.
Ő nagyon komolyan vette a versenyt, nem olyan lazán, mint a többiek, és egy hosszú, komoly, komor elbeszélő költeményt írt egy ismerős házaspár, Idzi és Magda szomorú sorsáról. (A személyek valósak, az esemény is, de a nevek fiktívek.) Nem rossz, de nekem nem annyira tetszett, mint az ezután következő számok.
Ezután még jött több mű, de egyiket sem a saját szerző adta elő, bár ha az illető jelen volt a teremben, akkor felhívták a színpadra, és leültették a zenész mellé, hadd lássa mindenki, ki írta ezt a költeményt. Volt, aki feszengett, volt, aki egész jól viselte. Zenélni Barbara Wilińska meg Jacek Hałas meg Agata Harz zenéltek, meg még mások is.
Aztán egyszercsak megérkezett az első üde színfolt ezen a gálán: név szerint Tomasz Szwed.
Tomasz Szwed egy rendkívül szórakoztató ember. Már befutott költőnek számít, több verseskötete is megjelent. (Kicsit hasonlít Cseh Tamásra is, nem?) Hallván a versenyről előkapta a gitárját és írt egy dalt, ami most előadott. Eddig sok kapcsolata nem volt a Dom Tańcával, de most megismerkedett ezzel a társasággal, és kifejezetten megtetszett neki az itteni hangulat. Mondom nagyon szimpatikus ember, már első ránézésre is. Mikor fellépett a színpadra, gyermekien huncut mosollyal tekintett körbe, majd elmondta, hogy hol hallott a versenyről, hogyan írta a dalt, meg ilyesmiket. Egyébként ő volt az első a mai estén, aki nem tekerővel, hanem gitárral kísérte a művét. De nem ezért volt király, amit csinált, hanem mert maga a mű volt nagyon szórakoztató, könnyeden játékos, az eddigiekhez képest még jobb, pedig az eddigiek se voltak rosszak. Maga a költemény leginkább a férj és a feleség vicces párbeszédeiből állt, hogy hogyan próbálnak túljárni egymás eszén, illetve kimagyarázni magukat egymás előtt. (A klasszikus felállás, mint a „Kedves feseségem!/ Mi bajod angyalom?...”-kezdetű magyar vígballada esetében.) A mű nagy sikert aratott, tényleg mindenkinek nagyon tetszett, és Tomasz Szwed fellépését nem csak a végén, hanem már közben is néha-néha nagy taps kísérte, az újra meg újra felhangzó nevetés mellett.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése