2016. május 21., szombat

Száműzöttek Serege XXI.

Német Légiók a magyar szabadságharcban

Két alakulatról lesz szó, amelyek egy időre összekapcsolódtak. Az 1848-1849-es magyar szabadságharcnak ugyanis két nagy német alakulata volt (nem számítva természetesen a Magyar Honvédségbe sorozott magyarországi németeket).

Az egyik a Wiener Akademische Legion (Bécsi Akadémiai Légió, a továbbiakban WAL). Ez az 1848. márciusi bécsi forradalom idején alakult. Az egyetemisták rendvédelmi, egyben harci szervezete volt, a fosztogatások megakadályozására, de egyben a forradalom eredményeinek védelmére is. Gyalogos lövészek voltak. A Német Egység hívei voltak, azaz bíztak abban, hogy a sok német államból hamarosan létrejön az egységes Deutsche Republik. Ezért a jelvényeik között ott volt a Köztársaság jelvénye, a fekete-piros-sárga (fekete-vörös-arany) zászló, és az ugyanolyan színű kokárda is. Bíztak benne, hogy a magyar és a német forradalmárok össze tudnak fogni.
1848 októberében, miután a magyar sereg vereséget szenvedett Schwechatnál, és nem tudott a forradalmi Wien segítségére sietni, Windisch-Grätz császári tábornok megostromolta a fővárost, és leverte az ellenállást. A WAL-nak pár századnyi századnyi egysége azonban ki tudott törni, és nagy nehézségek közepette átjutott a határon, Magyarországra. Ők aztán a Magyar Honvédség kötelékében harcoltak előbb Erdélyben, majd más hadszíntereken is.

A másik:

A Deutshce Legion
Ezt az egységet 1848 novemberében alakították részben magyarországi németekből, részben Magyarországra érkező német forradalmár-önkéntesekből. Fekete ruhát kaptak és halálfejes kalapot, halálmegvető bátorságuk jeleként. Gyalogos és vadász-egységként szolgáltak ők is. Parancsnokuk

Peter Giron volt, aki Poroszországból, Aachenből került a forradalmi Wienbe, ahol a fegyvergyártás egyik irányítója lett. 1848 októberében bátran harcolt a város védelmében. Neki is sikerült átjutnia Magyarországra. Őrnagyi rangban szervezte a Deutsche Legiont, amely kitüntette magát a nyugati határokon, majd ők is Erdélybe kerültek.

1849 júniusában, Görgei Artúr fegyelmi vétségek miatt hadbíróság elé állította Giront, aki júliusban önként lemondott a rangjáról. A Deutsche Legion önállóságát ekkor megszüntették, és 126. honvédzászlóalj néven közvetlenül a honvéd-parancsnokság alá rendelték. Bár kérték, hogy egyesítsék őket a Legion Polskival, ezt a kérésüket sem teljesítették. Viszont a 126. zászlóaljba besorolták a WAL tagjait is.
Szegény Peter Giron, bár kitúrták a Honvédségtől, nem úszta meg, hogy a szabadságharc után a császáriak ne állítsák hadbíróság elé. 1849 októberében Haynau őt is felakasztatta. Ezért utólag mindenki a magyar szabadság vértanújaként tiszteli.

Az Akademische Legion tagjainak egyébként nagyon fontos szerep jut Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regényében is,

és a belőle készült filmben meg még hangsúlyosabb az ő száluk.
A legszimpatikusabb és legemlékezetesebb figura a légionisták közül egy bizonyos

Hugo Mausmann, aki szeret versben beszélni, és humorával tartja a lelket a többiekben a legnehezebb helyzetben is. (A filmben Fonyó József alakította). A történet szerint Hugo vezeti a légionistákat Buda ostrománál. Ebből láthatjuk, hogy a WAL ott volt Buda ostrománál is, ki is tüntették magukat. Nem véletlen, hogy az emléktáblájuk is a Budai Vár oldalán látható manapság.

Ezt az emléktáblát minden Március 15-én az Eötvös Collegium tagjai szokták megkoszorúzni.

2016. május 15., vasárnap

Idézőjel (parafrázis)

Akkor most leírom ide is, amit Muhammad Alit parafrazeálva már sokszor elmondtam szóban (És ez az utolsó poszt, amit erről a témáról, a "szellemi dualizmusról" kiteszek. Innentől legfeljebb ezt fogom ismételgetni, ha szóba kerül):
„A politikai jobboldal-baloldal csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A jobboldal-baloldal nem tény. Hanem vélemény. A jobboldal-baloldal nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A jobboldal-baloldal lehetőség. A jobboldal-baloldal múló pillanat. A jobboldal-baloldal (már) nem létezik.”

A JOBBOLDAL-BALOLDAL NEM LÉTEZIK.

Lásd még:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2011/12/dualizmus.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2011/10/bal-jobb.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/03/a-vitarol-amibol-mar-eleg-volt.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2015/08/bucsu-benito-varazsigektol.html
(Aki az elejétől követi a blogot, valószínűleg már nagyon unja ezt a témát. Én is. De nem én hozom mindig fel, hanem ti.)

2016. május 10., kedd

Gorlicébe menő utazásomnak Diáriuma 2016


Ismét Gorlicében jártunk. Nem először azóta, hogy pár éve Darakkal, Kis Fecskével, Kerekszemmel és Embőcével ott jártunk. Csak nem mindent írok meg. Pedig volt még egy nagyon emlékezetes utunk Milongával, Zádorral és Inikával is. Lehet, hogy egyszer utólag majd azt is megírom.
Most is fellépni mentünk elsősorban. Az egyik útitárs (tulajdonképpen a vezető) megint Darak volt, szerencsére. De itt volt még három lány is: Boritka, Szépszemű és Németország képviseletében Müa. Legények négyen mentünk: Darakon és rajtam kívül még Bandi öcsém és Zsubri pajtás.
Most nem fogok olyan részletes és lírai leírást adni az utazásról, mint 3 éve. Csak leírom a benyomásokat, ami eszembe jut. Mehet akár most is képaláírás formájában.


A szállásunk a Lemkó Kultúra Házában volt, amelyet Bohdan Ihor Antonîcsról neveztek el. Merthogy Gorlice egyebek mellett a lemkó kultúra központja is itt Lengyelországban (Polákországban).

Ja, hogy kik azok a lemkók?-kérditek... Nos a ruszinok egyik törzse, akik főleg a Kárpátok lengyel oldal felé eső lejtőin élnek. Nagyon változó, hogy ki minek tartja őket és ők minek tartják magukat: néprajzi csoportnak, etnikumnak vagy egyenesen külön nemzetnek. És az is változó, hogy a lemkó mellett még hogyan határozzák meg az identitásukat: lengyelországi ukránok ezen belül lemkók? Vagy ukránok és ezen belül ruszinok és ezen belül lemkók? A nyelvük mindenesetre a ruszin („kárpáti ukrán”) egy sajátos tájszólása, és legtöbbjük helyzetéből adódóan lengyel állampolgár.

Bohdan Ihor Antonîcs (lengyelesen írva: Bohdan Ihor Antonycz) pedig az ő egyik nagy költőjük volt a két világháború között.
A házon belül egy kiállítás volt egy másik lemkó hírességről is: a naiv festészet nagy alakjáról, egy bizonyos Nikiforról. Furcsa egy dolog, hogy ő már elég ismert és népszerű figura volt a két világháború között is, a festményeiért egy idő után nagy műgyűjtők kezdtek kapkodni, mégse tudta senki a pasas igazi nevét. Mert a Nikifor csak álnév volt. De mindent ezen a néven írt alá. Csak pár éve derült ki az igazi neve:

Epifanyij Drovnyak. Ilyeneket festett például:

A kiállítás azonban nem az ő műveiből volt elsősorban, hanem előtte tisztelgő modern festők műveiből.

A két korábbi alkalommal Gorlicébe Darakkal és Milongával is nyáron mentünk. Így a fellépéseink nem is itt voltak, hanem Szymbarkban, a Karwacjan-család kastélyában. Most azonban májusban sikerült idecsöppennünk.

Májusban van az I. világháborús (1915-ös) gorlicei csata évfordulója. Azé a csaté, amelyben a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje áttörte a frontot, jócskán visszavetve az Orosz Birodalom haderejét. Ezzel kezdődött az oroszok kikergetése a lengyel területekről, ami hozzájárult később, hogy a polákok 1918-ban újjá tudták alapítani az államukat.
És itt Gorlicében mindig a csata évfordulója és az ehhez kapcsolódó csatarekonstrukció köré szervezik a Gorlicei Napokat. És ezen léptünk fel mi is.

Idén is volt katonai tiszteletadás és koszorúzás. De ez a korábbi években mindig Łużna mellett, az ottani katonai temetőben volt, most viszont a gorlicei főemlékműnél, jóval fényesebb külsőségek között.

Itt ugyanis nemcsak mi koszorúztunk a hetmani magyar testőrszázad egyenruhájában meg néhány csukaszürke OMM- (K. u. K.-) egyenruhába öltözött katona, hanem mindenki, aki a környéken számít. Politikusok, képviselők, iskolák, cserkész-szervezetek, stb. Még a külképviseletek küldöttei is, így a krakkói orosz, német és magyar konzul is. Ez utóbbi Körmendy Adrienne.

A katonai hagyományőrzők mellett meg mai katonák is voltak itt: egy szakasz határőr, díszben. (Megismerni őket arról, hogy a sapkájuk nem négyszögletű rogatywka, hanem kerek tányérsapka zöld szalaggal.)
Egy ökumenikus mise is volt itt, római katolikus, görög katolikus és pravoszláv ortodox papokkal. Nagyon szép volt. Mindegyikük a békéről szónokolt, arról, hogy milyen jó, hogy a számtalan nemzetiségű elesett leszármazottai most mind békében gyűltek itt össze és barátilag fognak kezet, és hogy ne engedjünk még egyszer egy ilyen értelmetlen öldöklést, mint amilyen a világháború volt. És ez azért szép. Nem szívesen mondom ezt, de otthon mostanában ritkán hallani ilyen beszédet, inkább arra biztatnak minket mindenfelé, hogy utáljuk a messziről jövőket, főleg ha szerencsétlen ágrólszakadtak.

Sikerült megnéznünk az itteni múzeumot is. (A korábbi években egyszer sem jutottunk be.) Jó kis régimódi múzeum ez. Kisebb részben a város történetéről szól, és nagyobb részben a világháborús csatáról. A várostörténeti résznél külön részletesen szó van az itteni kőolajkitermelésről, amit egy itteni gyógyszerész,

Ignacy Łukaszewicz kezdett el. (Az ő szobra átkerült a Főtér széléről közvetlenül a Városháza elé.)

De a világháborús kiállításon is szó van magáról a városról is: az egész kiállítás ugyanis Gorlice akkori polgármesteréről is szól:

Bronisław Świeykowskiról, aki egy elég érdekes egyéniség volt: pap és természetjáró, amatőr kutató biológus. De akkor 1915-ben nagyon sokat tett azért, hogy a város lakói lehetőleg sértetlenül vészeljék át az orosz megszállást. És erről lett elsősorban híres.

Katonák: a gorlicei csatában legalább 9 féle nemzet fiai vettek részt a három birodalom hadseregében. Lengyelek mindhárom seregben voltak. Akikkel itt megismerkedtünk, ők is mind polákok voltak, különböző egyenruhákban, lengyel legénységű ezredek jelvényeivel.

Az OMM-katonák a 20. Nowy Sączi Gyalogezred jelvényeit viselték.

Az orosz egyenruhások a 69. Lublini Cári Gyalogezredét.
Német egyenruhába öltözött katonát nem nagyon lehetett látni.

És volt itt néhány ğalğaj (ingus) lovas is, jellegzetes kaukázusi egyenruhában, fejükön papahával (azzal a fura széles kecskeszőr kucsmával). Övükben kindzsal (kaukázusi tőr), oldalukon saska (kaukázusi, keresztvas nélküli szablya). Egyikük elmesélte, hogy ők a Vad Hadosztály (Дикая Дивизия) katonái.

Ezt a hadosztályt a cár kaukázusiakból szervezte, úgy, hogy minden ezred más nép/ nemzet/ törzs katonáiból álljon. Így voltak közöttük adigok (cserkeszek), nohcsok (csecsenek), ğalğajok (ingusok), alánok (karacsajok), irisztoniak (oszétek), kabardok, azerik, apsznik (abházok), és mutatóba néhány hajk (örmény) és kártuli (grúz) is. Az, hogy itteni barátaink ğalğajok, a vállapjukra hímzett nagy И betűről látszik (I mint ingusok, Ингушетия-ból jövők).
Este mi is a katonák tábortüze mellé ültünk. Ők harmonikáztak és énekeltek, méghozzá nem csak lengyel dalokat, hanem oroszokat is, még olyanokat is, mint a Полюшко (Poljusko), és ez szép volt.
De igazán akkor lepődtünk meg, amikor egyikük rákezdett arra is, hogy: „Kimegyek a dobrerdói harctérre…” Sőt mi több, olyan versszakait is ismerték ennek a nótának, amiket én még sosem hallottam. Ezt aztán többször is végigénekeltük, de másodszorra már úgy, hogy „Kimegyek a gorlicei harctérre…”


Akikkel együtt léptünk fel: a gorlicei Pogórzanie Együttes. Mint nevük is mutatja, elsősorban az itteni vidék, Pogórze (’Hegymellék’) folklórjával foglalkoznak. De nem csak azzal, táncoltak itt most

Rzeszów-vidéki és

Lublin-vidéki táncokat is. A végén pedig

Kraków táncait mutatták be. De azt mondták tudnak gurál (góral) táncokat is. A hegedűsük, egy igen szép lány

éppen a fellépésük napján lett 18 éves. Ez alkalomból az egész közönség előtt felköszöntöttük: elénekeltük neki a Sto lat!-ot („Száz évet!”-et).

De még egy meglepetés várt ránk: a Pogórzanie nekünk is énekelt egyet! Méghozzá azt, hogy „Az a szép, akinek a szeme kék”. Érdekes, hogy mindenki ezt a dalt ismeri legjobban Magyarországról. (Meg persze azt, hogy „Tavaszi szél vizet áraszt”).

Ja egyébként a mi fellépésünk is jól sikerült. Mint akkor, most is dalokkal és táncokkal regéltünk a polákoknak a hazánkról...

2016. május 6., péntek

Vers (Fekete-piros táncház)

Legyen akkor itt egy vers a Táncház Napja alkalmából is. Na melyik? Mondjuk ez, amit biztos sokan ismertek, hiszen a Táncházmozgalomban olyannyira emblematikussá vált, és éppen arról szól, amivel az egész Mozgalom annak idején, a '70-es években elindult: a széki táncról.

Kányádi Sándor:
Fekete-piros

Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
- amikor kimenős a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.

Kolozsvári telefonház,
száz az ablak, egyen sincs rács,
ki-bejár a világ rajta,
de azt senki sem láthatja.

Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
A magnó surrog így,
amikor hangtalan másol.

Sír a csizma, sír
a szédítő tánctól:
tatár öröm, magyar bánat,
megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, hadd vigye!
Fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Mintha tutajon, billegőn,
járnák süllyedő háztetőn,
alámerülő szigeten,
úszó koporsófödelen.

Fejük fölött neon-ág,
csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.

Anyám, anyám, édesanyám,
gondot mért nem viselsz reám.

Föl-föllobban
egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülű hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya a huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
virágzik;
fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Körbe-körbe
majd pörögve
majd verődve
le a földre
föl az égre
szembenézve
sose félre:
egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot kár.

Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?

Szétlőtt várak piacáról,
csűrföldjéről, még a sátor
vagy a jurta
tüze mellől, röptette föl
a csípők, a csuklók, térdek
katapultja?

Vagy régebbről, húszezerből?
Még a nyelv előtti ködből
teremti újra - az ösztön?
Akár a szemek mandula-
metszését az anyaméh
szent laboratóriuma?

Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.

Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.

A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.

Idézőjel (a mesterségről)

„A cipész nem a cipőkkel foglalkozik. A cipész a bőrrel foglalkozik, és munkájának eredményei a cipők. Ugyanígy a történész a múlttal foglalkozik, és munkájának eredménye a történelem.”
(Németh György, történész-klasszika filológus professzor, Az Ókori Görögország-előadáson)

2016. május 4., szerda

May the 4th...

Május 4-e a nemzetközi Star Wars- (Csillagok háborúja-) nap. Ennek alkalmából szerkesztőségünk,

mint a Köztársaság helyreállításának (egyben persze megreformálásának is) odaadó híve tisztelegni kíván a Galaktikus Köztársasági Felkelő Szövetség eddigi munkája előtt is, és persze segíteni szeretné további munkáját is. Ezért közreadunk, néhány fontos propagandaplakátot.
Kérünk Titeket, kedves olvasók, hogy ezeket terjesszétek. Küldjétek tovább a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség iránt elkötelezett ismerőseiteknek. Ki is nyomtathatjátok és kiragaszthatjátok őket a utcára, de ezesetben felhívjuk figyelmeteket, hogy mindig ügyeljetek a konspirációs szabályok szigorú betartására. Biztonság mindenek előtt!

Harcunk nem könnyű, de behódolni sem érdemes a zsarnokságnak. Mert nem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat.

Emlékezzetek az Alderaan ártatlan lakóin keresztül minden emberre, akit a történelem folyamán ártatlanul öltek meg! Ne engedjetek egy újabb népirtást sem a Messzi-Messzi Galaxisban, sem máshol!

Ne engedjétek magatokat becsapni, titokban megfigyeltetni, besúgni, manipuláltatni, megfélemlíttetni! És annál kevésbé fog ez sikerülni nekik, a zsarnoki hatalomnak, minél többen, és minél inkább összetartunk, minél inkább odafigyelünk egymásra.

Emlékezzetek a dicsőséges yavini és endori csatákra, melyek már-már vesztett helyzetben hozták meg a győzelmet. Mert a Szövetség nem adta fel! Ne adjátok fel Ti sem!

Sem a Birodalom sem a Sötét Oldal nem irthatja ki a nép ellenállásának szellemét, ha egyszer már voltak, akik öntudatra ébredtek és példát adtak.

Csak együtt dönthetjük meg a zsarnoki uralmat, és hozhatunk létre egy jobb Köztársaságot! Jobbat mint a régi volt.

S ebben az Új Köztársaságban ránk vár a feladat, hogy helyreállítsuk a tudás, a hit és a szeretet tekintélyét, a jó cselekedet őszinteségét, a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség egységét. S hogy rehabilitáljuk, ami ezeket önzetlenül hirdette: a sokat szidalmazott, ártatlanul üldözött, egykor bűnbaknak kikiáltott Jedi Rendet.


Az Erő legyen Veletek!
Éljen a Köztársaság!