2014. április 1., kedd

Bárdok, tekerők, balladák földjén V.

2008. augusztus 5. kedd
Janusz Poznańba ment, lemezfelvételre a Trio-val. Ezért most a reggeli daltanítást a fiúknak egy ukrán énekmondó tartja: Taras Szumejko (lengyel helyesírás szerint) vagy Tarasz Sumejko (magyar helyesírás szerint). (Nem tudom, melyiket használjam, mert az ukrán neveket fonetikusan kéne átírni, de ő már egy ideje Lengyelországban él, hát nem tudom, ne lengyelesen írjam-e a nevét. De végül is mindegy.) Tarasz nagyon szimpatikus ember: szeretem azt az egyszerű természetességét, amivel minden emberhez hozzááll. Egyfajta óvatos barátságosság van benne.

most Warszawában él, a felesége lengyel, neve Asia; van egy kislányuk is. Taras ott, Warszawában is tanít ukrán énektechnikát lelkes érdeklődőknek. Jönnek is hozzá elég sokan. A polákokat érdekli az ukránok valamennyire egzotikusnak tűnő, mégis közeli kultúrája, vonzza őket dalaik különös hangzása. (Mint ahogy, úgy veszem észre, minket, magyar fiatalokat is nagyon vonzanak a szép román táncok. Az ellentét mégis megvan közöttünk, míg a lengyelek és ukránok között az egykori kíméletlen harcoknak már csak az emléke él, de egyébként jóban vannak egymással.) Tényleg szépek ezek az ukrán dalok, meg aztán Tarasztól jó is tanulni.

(Amúgy ezekben az ukrán népdalokban, úgy veszem észre, mindig szerepel egy kozák és egy ló, meg néha még ehhez a kozák kedvese vagy anyja.)

Ezután, ahogy mindennap, most is a kétféle tánctanítás jön, majd a kétféle hangszeroktatás. Aztán ebéd után egy előadás. Ezt Piotr Grochowski tartja a Bänkelsängerekről. (Ennek az előadásnak rövidebb változatát már megtartotta Lublinban a Jurtában, a Domonkos-kolostor udvarán.) Szóval a Bänkelsänger: Ez is egy fajtája a vándorénekesnek. Az ilyen énekmondó egy emelvényen vagy padon (Bank) állva énekel el valamilyen történetet, amelyet a zenén kívül ábrákkal is illusztrál, amaga mellett levő képeken mutogatja, hol tart éppen a történetben. Dalának szövegét pedig kis füzetekben, kinyomtatva is árulja. Mint az elnevezésből is látszik (abból, hogy nincsen rá megfelelő szó sem a lengyelben, sem a magyarban), ennek a műfajnak Németországban/Deutschlandban volt elsősorban hagyománya, a németek hozták Közép-Európába is. Sokáig más nyelven nem is igen lehetett ilyeneket hallani. Az ilyen vánorénekesek is (mint magyar, lengyel vagy ukrán kollégáik is) híradóként is szolgáltak a világban vagy a környéken történt eseményekről.
Persze azért nem mindig kellett mindent egy embernek csinálni, sőt általában azért többen osztották meg a feladatokat egymás között: egy valaki énekelt és/vagy zenélt, egy valaki mutogatott, egyvalaki pedig a nyomtatványokat árulta. Általában ez családi vállalkozásban működött: apa, anya, gyerekek.
Piotr ötlete alapján rekonstruálták is, hogy nézhetett ez ki. Jacek énekelt egy dalt tekerőkísérettel, arról, hogyan vált Toruńban 1572-ben egy napra vérré a Wisła vize, miközben az égből kövek és tüzes szikrák hullottak (meteoritok?). Ez az ének a XVI. századból maradt fenn, német nyelven, Jacek ennek lengyel fordítását énekelte. De a dallam állítólag eredeti volt.
Németországban a XX. sz. elején még elevenen élt ez a műfaj. Nevezetes alkotó volt ekkoriban Edgar Schäffer, illetve aztán a ’30-as években Karl Zettl. Az utolsó hagyományos Bänkelsänger vsz. Ernst Becker volt, aki még a II. vh. előtt kezdte vándorénekesi pályafutását, aztán folytatta a háború után is még jó ideig alkotottt még. Egyik híres, felvételen is fennmaradt előadása a Belmont kapitány gyermekei.
Persze ezekben az időkben sem kizárólag a híradásról szólt ez a műfaj. Sőt! Kifejezetten a szenzációhajhászásról, a minél rémisztőbb történetek előadásáról, minél szebben megénekelve. Az ilyenekre az emberek mindig vevők voltak, vevők is lesznek mindig igaz-e? De ebben már a maga korában is lehetett valami groteszk, valami ironikus. Manapság a Bänkelsang a különböző kabarékban bukkan fel újra meg újra, vicces formában.
Láttuk, hogy Lengyelországban is elsősorban a németek művelték a vándor éneklésnek ezt a formáját. De később megjelentek lengyel nyelvű ponyvakiadványok is, különösen a XIX. sz-tól nagy számban. (Ahogy nálunk is.) Így ezeket is énekelhették már vásárokon. Ezért Piotr és Jacek erről is csinált egy rekonstrukciót: Jacek egy XIX századi ponyva szövegét énekelte el, ami egy thrillerbe illő véres históriáról szól. A képeket egy festőnő ismerősük készítette hozzá.

A godziszówi kórustól ma vidékükről való népdalt tanultunk. (Ahhoz képest, hogy milyen játékos a szövege, a dallam elég vontatott, hogy ne mondjam gyászos. Egyébként walc dallam).

És egy másikat is, ami mindannyiunk kedvence lett. Ez egy partizándal!:

Zaszumiał wicher stepowy,
Trawka pocheliła się;
Szli partyzanci do boju,
Dziewczyna zasmuciła się

Nie płacz, dziewczyno młoda!
Nie płacz, czarnowłosa!
Nie wróci już partyzant twój;
Ziemia pokryła jego.

Przyleciał czarny gawron,
I nad mogiła kracze:
„Wstawaj, partyzancie mój!
Dziewczyna twoja płacze.”

Nie płacz, dziewczyno młoda!
Nie płacz, czarnowłosa!
Nie wróci już partyzant twój;
Ziemia pokryła jego.

Szép, ütemes, pattogós, és mégis balladai. Érdekes, hogy ebben is azok az elemek bukkannak fel, mint a „kozák” dalokban: egy harcos (ez esetben partizán), egy lány, azaz a harcos kedvese és egy varjú.

[Mint később kiderült, ennek a dalnak van egy ukrán változata is. A szövege is majdnem szó szerint ugyanaz, és a dallam is csak egy vagy két hangban különbözik. És igazából nem is fontos, melyik lehetett előbb:

Повіяв вітер степовий
Трава ся похилила.
Впав в бою козак молодий,
Дівчина зажурилась.

А був то хлопець молодий,
Його б лишень кохати.
Він впав, як той сухий листок,
Повік буде лежати.

Летить ворон з чужих сторон,
Та й жалібненько кряче
Вставай, козаче молодий,
Твоя дівчина плаче.

Заплаче мати не одна,
Заплаче чорнобрива.
Що не одного козака,
Сира земля накрила.

https://www.youtube.com/watch?v=7zIiXMeUg_Q]

Érdekes, hogy ezt két hangnemben éneklik. Ez a lengyeleknél csak itt, az ország keleti felén elterjedt, míg az ukránoknak és a litvánoknak ez a fajta éneklés magától értetődő. A partizándalok egyébként külön műfajt képviselnek. Nem tudom megítélni, hogy ezek mennyire tekinthetők népdalnak. De úgy veszem észre, részei a lengyel folklórnak. Mint ahogy a partizánháború képe is élénken megvan a történelmi emlékezetben. Aleksandrów Kujawskiban van egy Partizándalok Versenye is, amit idén éppen a godziszówi kórus nyert meg. Lehet, hogy pont ezzel a dallal.

(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése