Ide szervezett ugyanis nagy tanácskozást a Rosa (Róża) Luxemburg Alapítvány barátainak és harcostársainak, azaz a vele szövetséges és hozzá kapcsolódó szervezeteknek.
Maga Krasnogruda Polákország északkeleti részén van, közvetlenül a litván határon. Az udvarház egyebek között arról is híres, hogy részben itt töltötte gyerekkorát a híres (Nobel-díjas) litvániai lengyel író, Czesław Miłosz.
Ő aztán persze később az egész világot beutazta, éélt Párizsban és Amerikában is, de mindig szeretettel gondolt vissza erre a tájra, és ami azt illeti az írásaiban sokat foglalkozott a litvánok és a polákok viszonyával, mint általában a „közép-európaiság” problémájával is. (Kiss Gy. Csaba professzor úr manapság néha kissé neheztel rám, hogy amióta én a Hetmani Magyar Században szolgálok, azóta sokkal hajlamosabb vagyok „kelet-európaiságot” mondani „közép-európaiság” helyett. Pedig valamikor mélyen egyetértettem Czesław Miłoszsal, sőt ma is hajlamos vagyok őt a kedvenc íróim közé sorolni, és továbbra is fenntartom azt is, hogy az itteni népek között vannak érezhető hasonlóságok, amelyeknek az egymás iránti irigykedés helyett az egymással való összefogást kellene segíteniük.)
Ezidőtájt a hetmani lövészszázad éppen Augustów és Suwałki között állomásozott, ami nem is esik messze Krasnogrudától. Így aztán felkerekedtünk a jó öreg Borkánnyal, hogy átruccanjunk kicsit Miłoszékhoz, hogy ott találkozhassunk lengyel, litván, cseh és mexikói „elvtársainkkal”. (Az „elvtárs” alatt most tényleg elv-társat, azaz hasonló gondolkodású embert értve.) A találkozón a magyarokat négyen képviseltük, Borkány vitézen és rajtam kívül két másik nagy szociológus-ideológus, Borzas Szarvas és Bölcs Kecske (utóbbi Délvidékről, Nagybecskerekről jött). Mind hasonlóképpen gondolkodunk a társadalmi kérdésekről.
Utunk Krasnogrudába gyönyörű erdőkön vezetett keresztül, amelyekben, mint a legtöbb lengyel erdőben sok a fenyő és a nyírfa, de a délebbi vidékekkel ellentétben itt már az aljnövényzet is megsűrűsödik. Szép táj.
És maga Krasnogruda is egy gyönyörű hely.
A kúria mellett körbe mindenhol erdő, a domb aljában pedig egy kis tó.
Igazán a lehető legjobb hely egy írónak itt felnőni, és majdani írásaihoz innen meríteni az ihletet, még világkörüli utazásaiban is vissza-visszagondolva erre a helyre.
Az udvarház is szépen van berendezve.
A falakon mindenütt Czesław Miłosz versei vannak kiragasztgatva, sokszor az eredeti változat mellett angol és litván nyelven is. Mindegyik versből számtalan példány van a falon, aki akarja, letépheti a lapot és el is viheti. Aki az összes versből visz egyet, annak látogatása emlékére egy kisebbfajta Czesław Miłosz-kötete lesz.
A tanácskozásra mindenféle önszervező civil közösségek és szellemi műhelyek képviselői jöttek el, és valóban fontos társadalmi kérdésekről igyekeztünk egyezségre jutni. Igazi baráti, sőt harcostársi, sőt, ha nem néznétek megint csúnyán rám a szóért, azt mondanám, hogy „elvtársias” légkör uralkodott. Tényleg mindnyájunk önbizalmának jót tett, hogy végre hasonló gondolkodású embereket látunk, akik ráadásul fiatalok, mosolygósak, elszántak bátrak és életszeretők, ugyanakkor, ha például a szegénység problémáiról bkezdünk beszélni, nem „bolsiznak” és „komcsiznak le”, és nem kiáltanak vörös riadót. Ugyanakkor rá kellett jönnöm arra is, hogy valamennyiünknek hasonló nehézségekkel és értetlenséggel kell megküzdenünk a saját hazánkban. Igaz, hogy az államszocializmusnak már rég vége, de a honfitársaink mindenütt még mindig attól ijedeznek, ijedezésükkel szolgálatkészen eleget téve különböző (az államszocializmus központi Pártjához nagyon hasonlóan működő) hatalmi csoportok elvárásainak. Ezeket is megbeszéltük.
Kérdezhetnétek, hogy mit szól a Hetman, ahhoz, hogy magyar lövészei ilyen szervezkedéssel töltik a szabad idejüket.
Nos, a Hetmant nem nagyon érdekli, hogy magyarjai miket csinálnak szolgálaton kívül. (Bár azért, ha találkoztok vele, ne nagyon részletezzétek, hogy mi mindenről beszélgettünk mi ezen a helyen. (Borkánynak inkább elnézi, mint nekem.) Bár az is lehet, hogy csak legyintene rá. Nem tudom. Végül is akinek nagyon kényes az ízlése, az ne fogadjon fel magyar népi kollégistákat testőrnek.)
Sokan azt is kérdezhetnék, mit szólhatna Czesław Miłosz, hogy ilyen emberek gyűlnek össze ősi családjának udvarházában. Erre csak azt tudom mondani: Czesław Miłosz nem volt szigorú értelemben vett szocialista, legalábbis nem volt ideológus, viszont egy mélyen humanista, párbeszédre mindig nyitott és mosolygós fiatal embereket szerető, velük szívesen beszélgető író volt. Nem véletlen, hogy családja udvarházát ma ilyen vitákra használják, és úgy nevezik: a Párbeszéd Háza.
Akik pedig itt összegyűltek, szerintem a lengyel progresszió színének-virágának legszebb hagyományait viszik tovább. A felvilágosult Alkotmány létrehozói közül
Hugo Kołłątaj tanítványaiét.
A lengyel jakobinusokét és Tadeusz Kościuszko-ét,
akiknek célja az állami függetlenség megvédése/ kivívása mellett a jobbágyok felszabadítása is volt.
Az 1863-as felkelés és szabadságharc „vöröseinek” (radikálisainak) hagyományait,
akik szintén fel akarták szabadítani a jobbágyokat, és földet osztani nekik (eltérően a mérsékeltebb „fehérektől”, akik csak az állami függetlenséget akarták visszaállítani). (Bizony, a fehér-vörös-ellentétpár a lengyel zászló színeiből jön!)
A PPS (Polska Partia Socjalistyczna – Lengyel Szocialista Párt) hagyományait,
amely tagságának és vezetőségének jó része szintén olyan szegény nemesekből állt, amilyenből Miłosz is származott márcsak ezért sincs semmi ellentmondásosság abban, hogy a társadalmi reformok hívei egy lengyel nemesi udvarházban gyűlnek össze.
A maiak közül az egyik legszimpatikusabb lengyel szervezet, amely itt képviselteti magát, az a Krytyka Polityczna nevű lap és kiadó tagsága.
(Közülük is a lehengerlően okos Michał Sutowski nyeri meg a szimpátiánkat.) Ők azok akik mostanában sorban kiadják a Solidarność legendás ideológusának, Jacek Kurońnak a műveit, valamint a PPS és az 1905-ös orosz (és lengyel) forradalom legnagyobb lengyel ideológusainak(pl. Kazimierz Kelles-Krauznak vagy Stanisław Brzozowskinak) az írásait is.
Ezenkívül itt vannak Litvániából a Demos nevű szervezet aktivistái: Algis, Mindaugas, Jolanta, Arturas és Tomas. Aztán a cseh egyetemi diákmozgalmak két szervezője, Jan és Karolina. (Ami azt illeti, nem lehet nem észrevenni, hogy az ő mozgalmuk mennyivel sikeresebb volt a maga helyén, mint a miénk. Ez azt jelenti, hogy tanulhatunk tőlük.) Itt van másfél német… És itt van egy mexikói író, Paco Ignacio Taibo, akiről mindjárt lesz még szó.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése