Felkavar a szél
A Felkavar a szél tehát tíz évvel későbbi, mint a Michael Collins. A legfontosabb különbségeket már mondtam: szinte csak ír színészekkel készült, komorabb, naturalisztikusabb, elgondolkodtatóbb alkotás. A főalakok valamennyien kitalált személyek.
Ha kitalált alakot teszel a filmed főszereplőjének, akkor szabadabban alakíthatod a film cselekményét ez világos, ugyanakkor talán könnyebb így véleményt mondani egy eseménysorról, összefoglalni az eszenciáját, vagy mit, ha a „kisember” és nem a vezetők, a „különleges emberek” személyét teszed a főhelyre. Tehát, ha kitalált alakok a főszereplők, akkor elvben ugyan több mindent megtehetsz, mert nem a tényeket fogják számonkérni rajtad, viszont az úgymond reprezentatív elvárásoknak is kevésbé kell megfelelned, vagyis ha nem híres ember a főszereplő, akkor kevésbé elvárás a filmmel szemben a propaganda, a legendafeldolgozás és a legendagyártás. Sokkal több nyugtalanító kérdést tudsz feltenni talán.
És Ken Loach ezzel a lehetőséggel remekül él is.
Ha polgárháborúról készít az ember filmet, akkor a hatás úgy igazán nagy, ha a két szembenálló oldalt két testvér jeleníti meg. Itt is ez történik. Igaz, ez a film is a szabadságharccal kezdődik, és azzal is foglalkozik a film nagy részében. A polgárháborúra csak a végén tér rá, de akkor kíméletlenül. Addigra már eléggé megszerettük a főszereplőket ahhoz, hogy ne tudjuk eldönteni, kinek drukkolunk.
A két főalak tehát a két O’Donovan testvér: Damien és Teddy.
Teddy (alakítója Pádraic Delaney, jobbra) az idősebb testvér. Civil foglalkozását nem tudjuk meg, a film kezdetén már egy IRA-partizánegység parancsnoka, valahol Cork megye gyönyörű hegyei között. Jószívű ember, de aktuálisan szívós és kíméletlen harcos. Egységének tagjai mind régi jó barátai, akikkel gyerekkoruk óta ismerik egymást.
Damien (alakítója Cilian Murphy, balra) a fiatalabb testvér, orvostanhallgató, eleinte nem akar csatlakozni a bátyja csapatához, mert a harcot reménytelennek tartja és mint orvos egyébként is elutasítja az erőszakot. Hamarosan azonban, miután végignézte, ahogyan a brit „fekete-barna” csendőrök ártatlan ír civileket vernek agyon, úgy dönt, mégsem megy vissza az egyetemre, hanem beáll Teddy egységébe.
A csapat több sikeres rajtaütést hajt végre a helyi brit erők ellen, miközben Damien barátnője Sinéad (Orla Fitzgerald) és rokonai szállítják nekik a híreket.
Teddy és Damien és néhány társuk egy időre fogságba esnek egy helyi angol-ír földbirtokos, John Hamilton nyomukra vezeti az angolokat. A testvéreknek és barátaiknak azonban sikerül megszökniük egy brit hadseregbe sorozott ír katona segítségével, aki szimpatizál velük. A szökéskor csatlakozik hozzájuk Dan, a mozdonyvezető (Liam Cunningham) is, aki öntudatos szocdem vasutas.
Hamarosan ő is beáll a partizáncsapatba. Az egységnek ezután is vannak még sikeres akciói, de időről időre tapasztalniuk kell, hogy az angol-brit hatóságok mindent a civil, harcokban részt nem vevő rokonaikon és barátaikon torolnak meg.
Mikor aztán létrejön az angol ír békekötés, és a brit egységek kivonulnak Corkból is, Teddy felölti a Szabadállam egyenruháját, és mindenkit a béke elfogadására biztat, míg Damien és Dan hevesen kikelnek a szerződés ellen, mondván, hogy ezt az angolok egyrészt bármikor visszavonhatják, másrészt az egyenlőtlen társadalmi viszonyok fennmaradásához is hozzájárul. Dannek és Damiennek ugyanis meggyőződése, hogy az angol uralom ellen harcolva a tőkések ellen is harcolnak. (Azaz: a film egyik nagy erénye, hogy azt is megmutatja, de legalábbis utal rá, hogy milyen társadalmi kérdések és feszültségek járultak hozzá a polgárháborúhoz. Mert azért belátható, hogy pusztán az államjogi szempontok még nem biztos, hogy ilyen nagyarányú testvérharchoz vezettek volna.)
És elkezdődik az új konfliktus: a teljes függetlenség hívei továbbra is civil ruhában, a gerillataktikát továbbra is alkalmazva kezdik támadni az új állam új egyenruhába öltözött reguláris egységeit. A harcban pedig Teddy a Szabadállam tisztje, Damien a lázadók egyik vezetője. Nem árulom el, mi lesz a vége.
Mint már mondtam, a film sokkal komorabb, mondhatni kiábrándultabb hangulatú, mint a „hősi emlékművet” felállító Michael Collins. A főszereplők közül mindkét testvér szimpatikus, és mindkettejüknek igaza van.
Az igaz, hogy míg a Michael Collinsban is a címszereplő van inkább előretolva, a néző tehát alapból vele azonosul inkább, míg ebben a filmben talán a két testvér közül Damienről tudunk meg többet, tehát ebből azt gondolhatnánk inkább a függetlenségpártiakhoz húznak az alkotók. Damien és Dan jobban meg tudják magyarázni, mik a céljaik (jobb szónokok, mint Teddy vagy az ő hívei). De ha összegezzük a látottakat, rájövünk, hogy Damien minden hősiessége mellett a végére tényleg végletesen elvakulttá válik, és ha visszaemlékezünk a filmnek azon pillanataira, amelyek a civilek elleni erőszakról szólták, hát, tökéletesen megértjük, hogy Teddy végre már békét akar az országnak.
Szóval igazából eldönthetetlen, hogy kinek van inkább igaza, és pont ez a jó a filmben.
Egyébként érdekes, hogy szinte pontosan lehet tudni, hol van a filmben a váltás, hol zavarodik össze végképp minden, azaz, hogy melyik pillanatban van vége a szabadságharcnak, és kezdődik a polgárháború. A jelenet egy moziban játszódik, ahol a testvérek és harcostársaik a filmhíradót nézik, amely az angol-ír tárgyalások eredményeiről tájékoztat. (Egyébként ez az egyetlen jelenete a filmnek, amelyben megjelennek valós történelmi szereplők, persze nem magában a filmben, hanem a mozivásznon, korabeli felvételeken.) A fegyverszünetet mindenki győzelemként értékelte, de azt még nem tudják, pontosan mit harcolt ki Collins a tárgyalásokon. Mikor a vásznon megjelenik Michael Collins nagy busa feje, mindenki tapsol és éljenez a moziban. Egy perccel később, miután a tárgyalások felemás eredményeit írják ki a filmen, zavarodott és felháborodott hangok morajlanak végig a termen, egyesek hitetlenkednek, mások heveskednek, még a zongorista is kieseik a ritmusból. Az addigi tiszta célok összezavarodnak.
Ez tehát a fordulópontja a filmnek, de már korábban is vannak baljós jelek. Az például, hogy Damien még a szabadságharcos IRA-egység alparancsnokaként hosszas vívódás után bár, de késznek mutatkozik lelőni egyik gyerekkori barátját és játszópajtását, mikor felmerül ellene a gyanú, hogy információt adott az angoloknak (még akkor is, ha Damien tudja, hogy a barátja nem tehetett mást családja megmentése érdekében) már mintha előrevetítené az elkövetkezendő testvérháborút.
Van valami, amiben ez a film egyébként nagyon erős. Méghozzá éppen az erőszak ábrázolásában. Konkrétan a hatósági erőszakéban, az önkényében.
Eszembe jutnak Jancsó Miklós filmjei, különösen a Csend és kiáltás meg a Szegénylegények. Azok is az önkényről szólnak, mindkettőben felbukkannak csendőrök, de az a furcsa, hogy nem látjuk, hogy egy ujjal is hozzáérnének az emberekhez, viszont érzékelhetően mindenki fél tőlük. Érezni, mikor e megjelennek, ahogyan megfagy a levegő és összerándul az emberek gyomra. Ez hatásos. De azt nem látjuk, hogy mit kellett tenniük a csendőröknek ahhoz, hogy elérjék, hogy ennyire féljen tőlük mindenki.
Ez a film, a Felkavar a szél megmutatja. Megmutatja, milyen, amikor egy hatósági személy hatalma tudatában, sőt attól megrészegülve ordítozik, szuronyt nyomva az ember pofájába, és érzékeltetve vele, hogy akkor vágja fejbe puskatussal, amikor akarja. Itt konkrétan ábrázolva van az is, ahogyan egy embert puskatussal ütnek. Dant, a mozdonyvezetőt a brit katonák a film elején azért verik meg, mert nem hajlandó a vonat útvonalát megváltoztatni egy szakasznyi angol katona kedvéért.
De a legbrutálisabbak az ír faluba betörő brit „fekete-barna” zsandárok.
Damien jóbarátja, és Sinéad rokona (testvére?) Mícheál azzal bőszíti fel őket először, hogy akárhányszor kérdezik a nevét, csak azt hajlandó mondani: Mícheál Ó Suilleabháin (ejtsd: [Mihál O Szuliván]), nem hajlandó angolosan Michael O’Sullivannek (ejtsd: [Májkl O Szalliven]) mondani. Mícheált végül agyonverik a zsandárok.
Persze mondhatnátok, hogy itt egyoldalúság van, mert az ír szabadságharcosok itt azért mégiscsak tisztalelkű hősként vannak bemutatva, holott ők is kivégeztek angol foglyokat, és bizonyára voltak, akiket meg is kínoztak.
(Az ír felkelők. Nektek is az 1956-os pesti srácok jutnak eszetekbe róluk?)
De azért arányaiban tényleg nagyobb volt az erőszak, amit a „fekete-barnák” követtek el, ráadásul ők tényleg ártatlan civileket támadtak meg sokszor csak úgy „megelőző” elrettentésként, míg az ír felkelők általában csak az angol katonákat és a besúgókat végezték ki. De általában őket sem úgy, hogy elfogták, és halálra kínozták, hanem hogy a saját házuk előtt lőtték le őket. Valljuk azért be, egy szabadon lévő katonai vezető elleni merénylethez nagyobb bátorság kell, mint egy fogságunkban és hatalmunkban lévő fegyvertelen ember kivégzéséhez.
Amúgy a Michael Collins-ban is van egy ilyen jelenet a hatósági erőszakról, és állítólag ez is megtörtént eseten alapul. Miután az IRA tagjai több angol tisztet is lelőttek, az egyik jelenetben egy angol páncélautó hajt be egy ír rögbimeccsre, a pályára. Mindenki döbbenten néz, majd két játékos úgy dönt, hogy nem zavartatják magukat, és szemtelenül passzolgatni kezdik a labdát a páncélautó felett. Erre a páncélautó géppuskája válogatás nélkül tüzet nyit mindenkire a stadionban, és halomra lövi a játékosokat és a nézőket egyaránt.
Megdöbbentő jelenet, de egyben egy kicsit távolságtartó is. Úgy értem, egyáltalán nem tudjuk meg, kik ültek abban a páncélautóban, nem is látunk egyenruhásokat körülötte; a páncélautó ezesetben mintha egy önálló, magától mozgó fémszörnyeteg lenne, a személytelen hatalom jelképe. (Később látjuk a „fekete-barnákat”, amint üldözik az IRA-tagokat, de a civilek elleni értelmetlen erőszakot nem látjuk, hogy ki követi el.)
A Felkavar a szélben ellenben látjuk hogy a hatósági brutalitás is eleven élő emberek műve, eleven élő emberek vernek agyon, és aláznak meg más eleven élő embereket.
Azt hiszem a magyar csendőrök egy része is ilyen lehetett, amilyennek a film a „fekete-barnákat” ábrázolja főleg a második világháború, azon belül is főleg a német megszállás idején, amikor már szisztematikusan vadásztak mindenkire aki „kommunistagyanús” volt, azaz háborúellenes kijelentéseket tett. Legalábbis biztos vagyok benne, hogy az a gyomorösszerántó félelem, amit Jancsó olyan hatásosan ábrázolt a filmjeiben csak az ilyen brutalitáson alapulhatott.
(Egyébként fura dolog jutott az eszembe: itt ahol én lakom, vagyis Magyarországon ilyen pomponos sapkákat főleg gyerekkorú és fiatal lányok viselnek, úgyhogy furcsa belegondolni, hogy az írek számára ez a pomponos sapka ugyanúgy a félelem és rettegés jele lehet, mint a magyar paraszt számára a kakastollas kalap lehetett.)
Érdekes, hogy az ilyen jelenetekben, amelyekben a rendező a harcot vagy a fegyveres erőszakot ábrázolja, sosem alkalmaz közeliket. Mindig egy bizonyos távolságból ábrázolja az eseményeket, teljes alakokat mutatva, és alig mozgatva a kamerát.
Egy helyen emlékszem közelire, amikor az angol zsandár az elfogott Teddyt próbálja vallatni. De ott meg éppen az a lényeg, hogy nem több katona rohangál összevissza, és random ütik, akit érnek, hanem hogy egy konkrét személy néz szembe egy konkrét személlyel, és vallatás közben kitépi a körmeit. (Ami kurvára tud fájni. De amilyen visszaemlékezéseket olvasok most második világháború alatti magyar ellenállóktól és antifasisztáktól, abból az jön le, hogy az ilyenfajta kínzások a magyar csendőrségnél még csak bemelegítésnek számítottak.)
Összességében a Felkavar a szél egy nagyon jó, és nagyon elgondolkodtató film, a problémát, amiről szól, még a Michael Collinsnál is jobban és hatásosabban és árnyaltabban ábrázolja. Számít a néző empátiájára és bizonyos gondolkodási készségére is. A színészek nagyon jók, elképesztő alakításokat nyújtanak, és remek csapatként dolgoznak együtt.
Ennek a filmnek szíve van és lelke van, bátran ajánlom mindenki figyelmébe.
Ja, hogy honnan jön a cím: The Wind That Shakes the Barley? Ez egy ballada címe, amelyet egy XIX. századi ír költő és népzenegyűjtő, Robert Dwyer Joyce írt.
Íme így hangzik:
http://www.youtube.com/watch?v=29PjChtYa2M
Hogy a magyar cím miért lett ez, hát nem tudom. Szerintem nem hangzik szerencsésen, de jobbat még én sem tudtam kitalálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése