2013. február 14., csütörtök

Bálint napja

Mondjatok akármit, de én továbbra is úgy gondolom, hogy a Bálint-napot megünnepelni, az szép és jó dolog, és még csak nincs is benne semmi „Amerika-majmolás” vagy mi.
(Hm, ha például ezt a napot nem Valentin-napnak nevezem, hanem Szent-Bálint napjának, akkor rögtön kevésbé tűnik giccsesnek vagy akár „angolszász” valaminek ez az egész, igaz?)
Ellentétben a Halloween-bulikkal, amiket tényleg hülyeségnek, illetve az amerikaiak szügségtelen utánzásának tartok, azzal semmi baj nincs, hogy a szerelmeseknek is van egy külön emléknapja, akár világnapja. Mert miért ne lehetne? De ezt egyszer már kifejtettem.

Megünnepelném én is ezt a napot, de most éppen nincsen kivel. Mondjuk küldhetnék egy-egy szép üzenetet mindazoknak, akik miatt ez a nap majdnem minden évben jeles nap volt számomra is, de ezt inkább nem teszem.

Inkább kiteszek ide három szép verset, amelyek a szerelemről szólnak és egy bizonyos Bálint írta őket. Ennél több nem is kell.

„Az ki azért gyönyörkedik benne, innent igazán megtanulhatja, mint köll szeretőit szeretni, és miképpen köll neki könyörgeni, ha kedvetlen és vad hozzá. De nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talán, mint őtet.”
(A tanítvány, Rimay János ajánlása)

BALASSI BÁLINT:
Régi szerelmem nagy tüze

(Arra az oláh nótára, az mint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány)

Régi szerelmem nagy tüze
Hamuvá vált vala szinte,
De én nem tudom, mi lele,
Hogy bennem meg felgerjede.

Elvált hív szeretőm miatt
Új bánat nagy kénnal fogyat,
De nem látom semmi módját,
Mint oltsam szerelmem lángját.

Mert mint mérges nyíllal lőtt vad,
Kibül nyílvas ki nem szakad,
Fetreng, sem élhet, sem halhat,
Úgy tűr én szüvem fájdalmat.

Hogy véletlen most Cupido
meglőtt az mordály áruló,
Maga hittel lőn köztünk szó,
Hogy frigyünk lenne állandó.

De hitit ugyan nem állja,
Frigyét ez fattyú felbontja,
Elmémet olyra gyúlasztja,
Ki csak kár, maga is látja.

Mert annak édes szerelmét,
Kinek ígéri személyét,
Magának vesztette kedvét,
Nézsze tekéletlenségét.

Avval régen gyűlöltetett,
Azki szerelmével éget,
Veszedelmemre de siet,
Hogy bennem gyújt régi szenet.

Átkozott, ha nem más móddal,
Végezd búmot halálommal,
Ne gyújts olthatatlan lánggal.
Metszesz keserves kínommal.

Vagy, hogyha égetni akarsz,
Mint bolondot, mit játszódtatsz?
Arra gerjessz, kit megadhatsz,
Nyerhetetlenre ne gyúlassz!


BALASSI BÁLINT:
(Más ének)

Az erős mágneshez hasonlatos sólymom!
Higgyed, megkereslek, lelkem szép asszonyom!
Hosszú útak közt bánat fog,
Kárvallásokkal gyakran foszt
Nagy sok bújdosásom.

Nyughatatlanságom világban csak kerget;
Keserves szívemnek ad végetlen mérget;
Vígságra ritkán ébreszt,
Sőt, fejemre gyakran ereszt
Veszedelmes mérget.

Az erős kősziklák, lám, megrepedeznek,
És az nagy álló fák tövekből kidőlnek!
Nem szánsz-e meg engem, híved?
Nem esik meg rajtam szíved?
Ne örülj vesztemnek!

Neked ajánlottam, szegény árva fejem,
Mert nem tudom, melyért, hozzád vonz a szívem
Nyugosd meg édes kedvedben,
Gyönyörűséges kebledben
Elbágyadt bús szívem.

Reménytelen éltem, szívem, nálad nélkül,
Mert ugyan fut szívem más nak szerelmétül;
Csak bujdosások közt lengek,
És árva kenyérrel élek
Világban egyedül.

Édes mély álmaim elmémben forgatnak;
Képét belém oltják szép ábrázatodnak;
De mihelyt, hogy nem láthatlak:
Csak hosszú útat írtanak
Fohászkodásimnak.

Hamar jőj meg hozzám, életem gyámola!
Mert csak alig várja két szemem világa!
Jóhírmondó követségül
Ím elődben megyen, s repül
Lelkemnek póstája.


BALASSI BÁLINT:
Inventio poetica: grues alloquitur

Mindennap jó reggel
Ezen repűltök el,
Szóldogálván darvaim!
Reátok néztemben
Hullnak keservemben
Szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem
Jut eszembe nékem,
Megújulnak kénjaim.

Látom, útatokat
Igazítottátok
Arra az ország felé,
Aholott az lakik,
Víg szívemet aki
Önmagánál rekeszté.
Valaha énrólam,
Ki híven szolgáltam,
Vajjon emlékezik-é?

Bújdosom, mint árva
Idegen országba,
Veszettül, mint zarándok.
Ruhámban setét színt,
Szívemben szörnyű kínt
Viselek én, úgy gyászlok.
Szárnyam nincs, mint néked,
Kin mehetnék véled
Ahhoz, akit óhajtok.

Szárnyad vagyon; repűlsz,
Szintén ott szállsz le, űlsz
Földében, hol akarod.
Te szomjúságodat
Szép forrásból csorgott
Tiszta vizével oltod,
Örömöm környékét,
Az ő lakóhelyét,
Paradicsomot látod.

De ne siess kérlek,
Tőled hadd üzenjek
Néki rövid beszéddel!
Vagy ha az nem lehet,
Csak írjam nevemet
Mellyedre fel véremmel!
Kin megesmérhesse,
Hogy csak őérette,
Tűrök mindent jó kedvvel.

Adjon az jó Isten
Néki egészséget,
Víg és hosszú életet!
Mint mezők virággal,
Tündökljék sok jókkal,
Áldja mindennel őtet!
Nyomán is tavasszal
Teremjen rózsaszál,
S keserűljön engemet.

Sok háborúimban,
Bujdosó voltomban,
Midőn darvakat látnék
Szép rendben repülni,
S afelé haladni,
Hol szép Júlia laknék,
El-elfohászkodván,
S utánok kiáltván,
Tőlök én így üzenék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése