Paraszociális kapcsolatok és búcsú egy színésztől II.

II. rész. Színész, filozófus, paraszoci-pajti?

Oliver Thorn emlékére

Az egyik téma, amiről sohasem írtam, a transzneműség. A továbbiakban sem szeretnék különösebben ezzel foglalkozni. (Messze túllihegettnek érzem ezt a témát. Akiket a téma érdekel, kérem nézzék ezt el nekem.) Most, ebben a bejegyzésben azonban muszáj megemlítenem. Akiket ez a téma taszít, nézzétek el nekem.

Arról akartam beszélni, miért, minek az apropóján foglalkoztam most a paraszociális kapcsolatokkal, és azok hatásával, fontosságával. Leginkább azért, mert saját magamon tapasztaltam nemrég, hogy ezeknek a hatása mennyire furcsa lehet, még akkor is, ha ezeknek tudatában vagyunk, így mennyire fontos tudatosítani magunkban, hogy ezek mennyire különböznek a valódi kapcsolatoktól.

Írtam már arról korábban is és most is, hogy milyen fontos műfaj lett az utóbbi időben a videóesszé. (Ez is olyasmi, aminek a felfutása már korábban elindult, de a járványhelyzet felgyorsította.) Ennek alkalmából tavaly írtam egy ajánló bejegyzést azokról az intellektuális videóblogokról, amelyekre én az első karantén ideje alatt találtam rá, és amelyek talán mások figyelmére is méltóak lehetnek. Ezek közül is az egyik legnagyobb kedvencem a Philosophy Tube nevű csatorna lett,

melyet Oliver Thorn angol színész és filozófia szakos hallgató alkotott meg, már jópár évvel ezelőtt. A dolog úgy kezdődött, hogy Olly, a kadétből lett filozófus-hallgató ismeretterjesztő videókat kezdett gyártani a YouTube-ra régvolt idők filozófusairól. (A legelső adás nyitómondata:„Ez a rész arról fog szólni, hogy te vajon létezel-e.”)

Stílusosan René Descartes-tal kezdte és azzal, hogyan keletkezett, és mit is jelent pontosan az a híres mondat: „Gondolkodom, tehát vagyok.” 

Az idő előrehaladtával mások filozófiájának ismertetése mellett Olly egyre inkább a saját gondolatait is belevitte a műsorba. Már nem csak szemlézett, hanem kérdezett, továbbgondolt, vitába szállt, kritizált is. És egyre kritikusabb gondolatokkal állt elő korunk társadalmi kérdéseivel kapcsolatban. Egyik kedvenc videóm ebből az időszakból ez, amelyben sok értékes érvet felsorol az antifasiszta cselekvés mellett,ezzel sokunknak adva értékes szellemi anyagot, akik a fasizmus nevű katasztrófa elhárításáért küzdünk különböző eszközökkel. Aztán ahogy ezzel párhuzamosan beindult Oliver színházi karrierje is, a videók egyre inkább művészi alkotásokká is váltak. Egyre fontosabbak lettek bennük a különböző jelmezek,a karakterek, akiknek a nevében beszélt,

a performanszok, amik a gondolatokat illusztrálták. Ez tette aztán egészen egyedivé a csatornát. (És én már itt kapcsolódtam be.)

És egyre több személyes vallomás is megjelent a videókban, amelyekben Olly a saját életében megélt válságokról és sikerekről beszélt…

 

Oliver Thorn azonban nemrég „eltűnt” az Internetről, méghozzá olyan módon, amit én sajnos nem tudok teljesen felfogni. Valahogy úgy próbáltam kifejezni, hogy Olly Thorn „meghalt”, és a csatornájának működtetését a húga (nővére? lánya?), Abigail Thorn vette át. Magamnak akár mondhatom most is ezt, de titeket nem akarlak ezzel becsapni. Ha már kellően összezavarodtatok ettől a szövegtől, nézzétek meg, mi történt, nekem nincsenek rá megfelelő szavaim.

És hogy miért nem tudtam ezt én igazán feldolgozni? Nos, itt jönnek a képbe a paraszociális kapcsolatok. Követtem Olly alkotásait, ahogyan széles érdeklődéssel a legkülönbözőbb témákról beszél, és számos alkalommal örömmel ismertem fel azt, hogy mennyi közös van a gondolkodásunkban. Aztán ahogy egyre személyesebb témákról is kezdett beszélni (önterápiás céllal), ahogy egyre több titkába beavatta a nézőit, úgy persze, hogy kialakult egy érzés bennem is, hogy kicsit olyan ez a srác, mintha egy személyes ismerős lenne, akivel biztosan remek eszmecseréket tudnánk folytatni a világról, egy jó angol sör mellett, stb. (Ez nyilván nem tudatos, ez inkább benyomás, mint valódi, végiggondolt gondolat.)

 Ehhez képest arra a fordulatra, ami nemrég jött az egészben, nagyon nem számítottam. Nagyon nem illett bele az eddigi történetbe. Vagy csak nem illett abba a képbe, amit eddig magamban a jó öreg Olly cimboráról kialakítottam? Ezt meg kellett kérdeznem magamtól. És azt is, miért nem hagy ez engem ennyire nyugodni? Miért kellene, hogy ennyire zavarjon egy távoli illető életének ilyen hirtelen fordulata? Vagy még inkább: miért kellene, hogy egy távoli angol srác története az én logikám, az általam elképzelt dramaturgia szerint alakuljon? Másképpen: miért kellene, hogy Olly nekem, egy nagyon távoli követője kimondatlan elvárásainak feleljen meg?

 

A Philosophy Tube-on az egyik első ilyen mélyebb személyes vallomás 2018 augusztusában jött, a Miért utálom magam? című videóban, amelyben Olly az ember belső démonjairól beszélt, azokról, akik romboló üzeneteikkel a saját önbecsülésünket ássák alá.Meg is személyesítette a maga ilyen démonát, és elnevezte Mr. Not Good Enough-nak (kb. ’Nem- (Vagy-) Elég-Jó úr’-nak). Az üzenet a végén nem volt egyértelmű: legyőzhetjük ezeket a démonokat, vagy együtt tudunk élni velük?(A videó végén Mr. Thorn és Mr. Not Good Enough duettet énekelnek: a Me And My Shadow-t Frank Sinatrától és Sammy Davistől)

 

Nem sokkal később (2018 szeptemberében) Olly egy videót készített az öngyilkosság témájáról. Arról, hogy az öngyilkosságot mennyiben okozhatja egy pszichés betegség, és mennyiben az egzisztenciális, társadalmi okokra is visszavezethető reménytelenség. Majd hirtelen fordulattal elkezdett saját, nem is olyan régi öngyilkossági kísérleteiről beszélni.Ehhez megalkotta az Űrhajós karakterét (így az öngyilkosság, mint az ismeretlenbe repülés metaforáját). Megvallván, hogy az ő mentális betegsége mintha társadalmi környezettől függetlenül létezne, nem teszi lehetetlenné a normális működést és az alkotó munkát sem. Van és üldöz, nehezen megmagyarázhatóan. Ez a videó az egyik legnézettebb és legnagyobb visszhangot kiváltó alkotása lett a csatornának. Kérdésfelvetésével annyi emberhez szólt, hogy messze az eddigi követőtáboron túl is felfigyeltek rá.

 

De még ezt is lehetett fokozni.

 

2019 júliusában kijött egy videó, Férfiak, bántalmazás, trauma címen, amelyben Olly azt mesélte el, hogyan válhat egy férfi egy bántalmazó kapcsolat áldozatává (vagyis, hogy a bántalmazás egy kapcsolatban egyáltalán nem csak a testi erőfölényen alapulhat).(„Annak ellenére, hogy tudatában vagyunk annak, hogy valaki belemászik a fejünkbe, …”)

Arról, hogy egy lelki terror, hogyan eteti saját belső, romboló démonainkat is. Arról, hogy ennek kapcsán milyen könnyű racionalizálni és internalizálni (belső saját lényünk eredőjének illúziójává tenni) a bántalmazást. Arról is, hogy pont emiatt milyen nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Arról, hogy ez a fajta bántalmazás mennyire nem egy látványos hirtelen rombolást okozó fegyver, hanem egy lassan ölő méreg lehet. Arról, hogyan válhatsz egy ilyen kapcsolatban „láthatatlanná”, hogyan kezded Te elnyomni saját magadat. Hihetetlen komplex dolgok hangzottak el egy hihetetlenül bátor önvallomásban. Mindez egyetlen snittel felvéve. Erre a bravúrra pl. a magyar 444.hu oldal is felfigyelt.

2019 októberében egy újabb érdekes videóban Olly Thorn bevallottta, hogy biszexuális, és kifejezetten vonzódik a transznemű nőkhöz. (Addigi videóiban is feltűnően sok utalás volt a transzneműségre, mint jelenségre. Amely jelenség engem kifejezetten taszít, ennek ellenére a sok utalás nem kifejezetten zavart, mert általában nem ez volt a fő témája a műsornak. Kivéve, amikor igen.) Ez azonban még önmagában engem nem zavart volna. A homofóbiámat már leküzdöttem.

2020 márciusában egy művészetekről (és kiemelten a színházról) és a rajongói elvárásokról szóló videóban Olly is részletesen beszélt a paraszociális kapcsolatokról, arról, milyen zavaróak is tudnak lenni, mégis milyen jólesik a figyelem is, mennyire legyezgeti a férfias hiúságot is.(„Végül is mókás és élvezetes a vágy tárgyának lenni.”) Egyébként azt is mondta ekkor is, hogy kapott olyan visszajelzést, hogy azt szeretik a műsorában, hogy egy szimpatikus és empatikus, nem mérgező férfiasságra mutat példát a nézőknek.

Közben mellesleg azt is megemlítette, hogy egyszer a színpadon eljátszotta már Will Shakespeare Rómeóját úgy, hogy Júliát egy transznemű nő játszotta. (Brrrr! – mondtam erre.)

És aztán 2021 januárjában, történt, ami történt. Hatalmas sokk. Ez az eddigi videó-esszéket, vagy legalábbis azok némely mondatát is nagyban újraértelmezi.(Ez például annak idején csak egy performansz volt, de utólag a történtek fényében ez is némileg átértelmeződik.)

Pont úgy, ahogyan egy ember halála, pályája lezárulta némileg átértelmezi, más megvilágításba helyezi egész életét, tetteit, mondatait is. Más szemmel fogod azokat nézni, ha tudod, hogy egy lezárult történetet nézel.

Egyébként még ez az utolsó, sokkoló videó is mennyivel több volt, mint pusztán egy vallomás a nemiségről! Nagyon fontos és szép gondolatok voltak benne emberi esendőségről, egymásrautaltságról és egymásra való reflexiónk fontosságáról.

"We are thinking therefore we are therefore I am."

„Gondolkodunk, tehát vagyunk, tehát vagyok.” 

(Nem tudom, ezt a szerző fogalmazta-e meg, vagy csak idézte Audre Lorde-tól, akiről ez az esszé részben szólt.)

Aztán Olly Thorn végrehajtott egy harmadik, ezúttal sikeres öngyilkossági kísérletet… Vagyis meghalt... Vagyishát... meghalt? Vagy: Olly Thorn meghalt számomra (?). Mármint ezt most ne rosszalló értelemben olvassátok. Nem úgy értem, hogy olyat művelt, amivel hiteltelenné vált a szememben, elásta magát nálam. Hanem inkább úgy, hogy a pályája lezárult. Ezért most nem tudom másképpen felfogni ezt a róla szóló írást sem, csak mint nekrológot. Lezárult egy férfias, ikonikus férfiszínész pályája. Akinek nagy tisztelője voltam, akit követtem, akivel kapcsolatban nagyon sajnálom,hogy már sosem fogom látni élőben a színpadon játszani, pl. Hamlet szerepét eredetiben.Helyébe lépett Abigail Thorn, hogy a filozófus pályája mégse záródjon le, és talán elkezdődjön egy új színésznői pálya is (kérdés, ez utóbbi lehet-e valaha is olyan hiteles, mint megboldogult „bátyja” színészi alakításai voltak). A férfiszínész eltűnt, a szellemi lény megmaradt. Utolsó üzenetében maga Olly is azt üzente: szelleme és férfias kiállása, férfi-töprengései az eddigi videókban fognak továbbélni, azokban lehet majd őket felidézni. Olly Thorn iránti „gyászom” nem fogja kizárni, hogy Abigail Thorn gondolatai iránt is érdeklődjek, az ő mondatait is kövessem majd. Egyelőre mégsem tudok Abigail Thorn személyével mit kezdeni. Ki ő? Olly nővére, lánya, örököse? Nem lehet ugyanaz a személy, mint Olly. Vagy mégis? Oliver Thorn csak egy szerep lett volna, akit Abigail Thorn talált ki, és működtetett végig, de most előlépett a háttérből? Esetleg van valami mindkettő mögött álló, minden nem felett álló lényegi szellem, amelynek Olly és Abby is csak egy-egy meghosszabítása, kivetülése? Lehet… Hitem szerint ez az Összekötő az örök Szellemmel, melyben mind összeérünk, mindannyiunkban ott van. De megváltoztathatjuk-e minden korlát nélkül mostani formáját, amelynek bizonyára célja van itt? Erről kétségeim vannak. Ez a változtatás is egy eszköz lenne az Összekötő és az Örök Szellem megtapasztalására? Lehet. (Csak ebből nincs visszaút.) Szép lenne, és örülnék, ha ezt fel tudnám fogni. Talán még nem értem meg rá eléggé. De talán majd egyszer.

(Eh, így nem lehet vége... Lesz még egy rész. Folytatjuk.)