Idézőjel (Feliks, az ész)

Május 1-jére is egy idézet, megint egy okos lengyel szocialistától, név szerint Feliks Perltől, akit egy történész kolléga (Kamil Piskała) a lengyel szocialisták eszének és lelkiismeretének nevezett. Az írás 1913-ban keletkezett, amikor a Lengyel Szocialista Párt (Polska Partia Socjalistyczna - PPS) éppen elkeseredett és egyenlőtlen harcot folytatott az orosz cárizmussal az új lengyel haza létrehozásáért. Két dolgot azért szeretnék hozzátenni:
1. Amikor Feliks "szocializmust", "szocialista" mozgalmat mond, akkor természetesen a szociáldemokrata mozgalomra kell gondolni, és nem az évtizedekkel későbbi államszocialista gyakorlatára. Viszont a szöveg mai szempontból nemcsak a szociáldemokraták számára szolgálhat iránymutatásul, hanem minden progresszív mozgalomnak. (Nevezhetitek őket akár "baloldalinak" is, nekem mindegy.)
2. Tisztában vagyok vele, hogy az akkori magyar szociáldemokraták sem mind gondolkodtak, vagy legalábbis nem mind cselekedtek mindig így, ahogyan a polákok. (Tisztelet a kivételnek.) Ezen nem tudunk változtatni, de a jövő magyar szocdemeinek, népijeinek és minden más progresszív mozgalmának ott van a lehetősége, hogy tanulmányozza a lengyel szocialisták példáját, amely össze tudta egyeztetni a nemzeti érdek és a haladó eszme szolgálatát, anélkül, hogy "elemeszpésedett" volna. Én mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt segítsem...
(Küldöm tisztelettel a Momentumnak és a Kettős Mérce blognak, és a Gólya közönségének is is.)

„A szocialisták a munka érdekeit védik, harcolnak a kizsákmányolás ellen, és azt szeretnék elérni, hogy a jólétben mindenkinek része legyen. Ki akarja tehát a nemzet javát? Azok akik az alul lévő rétegek felemelkedéséért dolgoznak vagy azok, akik az uralkodó rétegek kiváltságait akarják örök időkre állandóvá tenni? Ki tesz többet a nemzetért: a szocialisták, akik azt akarják, hogy a munkások és a parasztok is részesüljenek a nemzet minden kincséből, az anyagiakból és a szellemiekből, az oktatásból és a kormányzásból egyaránt, vagy azok, akik (…) az osztályuralmat és a dolgozók függőségi helyzetét akarják fenntartani?
A szocialisták arra törekszenek, hogy a nemzet ne szakadjon többé osztályokra, hanem egységes, osztályok nélküli társadalmat alkosson. Nem nagyobb-e a nemzeti szolidaritás ott, ahol a nemzetet nem oszlik gazdagokra és szegényekre, tőkésekre és proletárokra, munkátlan tulajdonosokra és dolgozó nincstelenekre? Mert mi éppen ilyen nemzetet akarunk!
(…)
A szocialisták éppúgy a nemzethez tartoznak, mint bármely másik politikai irányzat tagjai. (…) Mind a saját országuk és nemzetük munkásosztályában dolgoznak. (…) Nagyon ütődöttnek kell lennie annak, aki azt is tagadja, hogy a lengyel szocialista a dolgok természetéből adódóan a lengyel nyelvhez fog leginkább kötődni, (…) mert ezen tudja legjobban, legszebben kifejezni a gondolatait és érzéseit. (…) A nemzeti nyelvhez kapcsolódik az egész irodalom és kultúra, legalábbis minden, amit szellemi alkotásnak nevezhetünk. A szocialisták pedig éppen azt szeretnék, hogy ezekhez a szellemi alkotásokhoz is mindenki hozzáférhessen, hogy mindenkinek lehetősége legyen művelődni, hogy a tudomány és a művészet ne csak a gazdagoké lehessen, hanem minden dolgozóé. Így hát szükségszerű, hogy a szocialisták megbecsülést is érezzenek minden iránt, ami a nemzet gondolatainak, érzéseinek kifejeződéseként jelenik meg.
(…)
Ahogyan a társadalomhoz tartozás nem feltétlenül nyomja el teljesen az egyén jogait, úgy a nemzetközi kapcsolat sem nyomja el feltétlenül a nemzeti érdekeket. Az egyén nem vész el a társadalomban, a nemzet sem vész el az emberiségben. Csak azon múlik a dolog, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyek lehetővé teszik az együttműködést. És pont ezen dolgozik a szocialista mozgalom: egyfelől azon, hogy a nemzeten belül az osztálykülönbségek megszüntetésével és a kizsákmányolás kiküszöbölésével létrehozza a valódi nemzeti egységet, másfelől azon, hogy a nemzetek közötti érintkezés a békés együttműködésen, a kölcsönös szolgálatokon és a kölcsönös tiszteleten alapuljon. (…) Nemzetköziségünk és patriotizmusunk nem kizárják, hanem kölcsönösen erősítik és kiegészítik egymást.”
(Feliks Perl: Hogyan válaszoljunk ellenfeleink vádjaira?)

(Fordítás: tőlem. Az eredeti szöveg az alábbi linkre kattintva érhető el.)
http://lewicowo.pl/jak-odpowiadac-na-zarzuty-przeciwnikow-fragment/

Feliks Perl 1871 április 26-án született Warszawában. Családja zsidó származású, de ő maga már lengyel anyanyelvűnek született, mindig is poláknak vallotta magát. Apja, Dawid Perl harcolt az 1863-as szabadságharcban az oroszok ellen.

Feliks jogot tanult a Varsói Egyetemen, és az ottani haverjai hatására lépett be egy titkos hazafias szocialista szervezetbe. Ezt a szervezetet a cári hatóságok leleplezték, ekkor Feliks, egyik jó barátjával, Bolesław Jędrzejowskival együtt külföldre menekült. Mindketten ott voltak 1892-ben Párizsban, mikor megalakult a Lengyel Szocialista Párt (Polska Partia Socjalistyczna – PPS). Később Feliks élt Svájcban és Angliában is, mindenhol tevékenykedett a PPS helyi szervezeteiben.

Szülőhazájába, a Lengyel Kongresszusi Királyságba (Kongresówkába) éppen akkor tért vissza, mikor a cári rendőrség letartóztatta a PPS lapjának, a Robotniknak a főszerkesztőjét, Józef Piłsudskit (ahogy barátai nevezték: Ziukot). A Robotnik szerkesztését így Feliks vette át. (Egyébként Ziuk sem senyvedt sokáig a cári börtönben, a PPS tagjai egy jól sikerült akcióval megszöktették Szenpéterváron, és felrakták a legközelebbi Londonba menő hajóra.)

Feliksnek 4 évig sikerült a letartóztatást elkerülnie, de aztán 1904 végén őt is elérte az Ohrana keze. De ő sem sokáig ült a hírhedt varsói börtönben: az 1905-ös forradalom árja kiszabadította.

Ezt követően ő lett a PPS egyik fő ideológusa. Idővel, Ziukhoz hasonlóan ő is jobbnak látta az Osztrák-Magyar Monarchiába áttenni a lakóhelyét, ahol a hatóságok nemigen cseszegették a lengyel szocialistákat, sőt még örültek is, hogy itt valami oroszok elleni titkos szervezkedés készül. Míg Ziuk bombákat gyártott, fegyvereket csempészett, merényleteket szervezett az orosz hatóságok ellen a Kongresówka területén, Feliks szervezett minden mást, a párt stabil háttéremberének számított. Ziuk nagyon bízott benne, állítólag a végrendeletét is rábízta, mikor 1908-ban egy minden addiginál nagyobb vonatrablási akcióra készült, amiben könnyen otthagyhatta volna a fogát.

1912-ben azonban a PPS kettészakadt. Feliks és hívei megelégelték, hogy a jó öreg Ziuk mindenben egyedül akar dönteni, és az egész PPS-t militarizálni akarja, ahelyett, hogy valóban a munkások jólétével törődő szervezetet próbálna csinálni belőle. Ki tudja, mi lett volna, ha nem tör ki az I. világháború. Azonban mikor kitört, Feliks és Ziuk egyből kibékültek, és Feliks is besegített a Piłsudski-légió szervezésében, amennyire tudott.

1918, a lengyel függetlenség kivívása után a már legálisan működő PPS parlamenti képviselője volt, és továbbra is a párt egyik ideológusa, esze lelkiismerete. A pártügyeken és a társadalmi ügyeken kívül foglalkozott történeti kérdésekkel is: könyvet írt az ókeresztényekről, illetve a régi kereszténység közösségi, „kommunisztikus” eszméiről és gyakorlatáról.

1926-ban, mikor Piłsudski véres katonai puccsot hajtott végre saját kormánya ellen, akkor még sok szocialista lelkesedett érte, remélve, hogy le fogja törni a korrupciót. Feliks már ekkor figyelmeztetett mindenkit, hogy ennek nem lesz jó vége, mert félő, hogy Piłsudski, az egykori nagy harcos, mindenki Ziukja maga válik egy korrupt rendszert működtető erőszakos autokrata vezetővé.

És igaza is lett, de ezt már nem érhette meg. 1927 áprilisában halt meg. Temetésén még együtt búcsúzott tőle Piłsudski és a vele hamarosan végletesen szembekerülő PPS demokrata vezetői.