Az egyik leghangosabb parasztvezér, aki Magyarországon egy új agrárszocialista mozgalmat indított, Áchim Liker András, a békéscsabai nagygazda volt.
Áchim még az ÚSzDP-ban, Mezőfi Vilmos mellett kezdte a politikai pályafutását, de később összeveszett vele, és 1906-ban új pártot alapított, Alföldi Parasztpárt (APP) néven. Hamarosan csatlakozott hozzá az egyre megkeseredettebb Várkonyi István is, megfogyatkozott híveivel, ekkor nevezték el a pártjukat Független Szocialista Parasztszövetségnek, rövidebb elnevezés szerint Magyarországi Parasztpártnak.
Abban az időben, amikor a Parlamentben folyamatosan azon mentek a sehová sem vezető „közjogi” viták, hogy Magyarország milyen formális jogokat kapjon, hogy elmondhassa: önálló állam az Osztrák-Magyar Monarchián belül, ekkor a FSzPSz-MPP programjában azt jelezte, hogy beszélni kellene a lényeges kérdésekről: a társadalmi problémák, egyenlőtlenségek és a szegénység megoldásáról is.
„De ha él is bennünk a haza forró szeretete, és ha a magyar nép, az állam és az ország függetlenségének kivívásáért a küzdelmet kellő időben felvenni elhatározva is vagyunk, mint gazdasági alapon álló párt, a legsürgősebb, minden ún. katonai kérdést megelőző feladatnak a népnek a gazdasági züllés és tönkrejutás örvényéből való megmentését tartjuk.”
Ők is síkra szálltak az általános választójogért, a parasztok szabad gazdasági szervezkedéséért, a sajtószabadságért, az ingyenes oktatásért és egészségügyért, az önkormányzatok nagyobb önállóságáért és más ilyen dolgokért. Még a vallásfelekezetek egyenlőségéért is.
Valószínűleg sokan láthatták úgy, hogy a FSzP és az ÚSzDP igencsak mérsékelt sikerei után a FSzPSz-MPP-nak talán már jobb esélye lehet, hogy országos erővé váljon, és összefogja a szegényparasztok mozgalmát. Az ország akkori vezető magyar társadalomtudományi lapja, a Huszadik Század az 1908/8. és 1908/9. számban körkérdést intézett munkatársaihoz és külső szakértőihez, hogy írják meg a véleményüket erről. A válaszadók között ott volt a már idézett szlovák agrárszakember, Milan Hodža is. Ő ezt írta:
Egy másik válaszadó, Ghyczy Elemér így fogalmazott:
„Ha nem sok sikert ígérőknek is tarthatjuk azokat a törekvéseket, melyek egy magyar parasztpárt alakításán buzgólkodnak, mégis örömmel kell fogadnunk minden ilyen jelenséget. Ezek a törekvések vannak arra hivatva, hogy felnyissák a magyar parasztság szemeit, (…) elvonják őt a közjogi politika támogatásától, s így alapjában rendítvén meg az erre támaszkodó antiszociális, retrográd irányzat uralmát közelebb hozzanak ahhoz az időhöz, mikor nem társadalmi és politikai hazugságok, de szociális igazságok fognak győzni és érvényesülni.”
Szóval nagy volt a várakozás a FSzPSz-MPP szerepével kapcsolatban. Hogy meg tudott-e felelni ezeknek az elvárásoknak? Rövid távon talán igen, de hosszú távon semmiképpen. Ennek legfőbb oka pedig talán az volt, hogy ez az új párt eléggé Áchim L. András személyére volt kihegyezve. Áchim L. András pedig egy nagyon ellentmondásos személyiség volt. Parlamenti képviselőként jó szónok, logikus érvelő, vitázó, ékesszóló harcos (aki Ady Endrével is jóban volt). A saját közegében, Békéscsabán (és ezalapján valószínűnek tűnik, hogy a saját pártja vezetőségén belül is) egy kiskirály, maffiafőnök, aki nem tűrt ellentmondást, és semmitől nem riadt vissza, ha más véleményeket kellett kiiktatni. (Beleértve a hangos és gyakran obszcén leordítást, a másik mocskolását, lejáratását, a megvesztegetést és leitatást, és akár a fizikai erőszakot, vagyis a vele egyet nem értők megveretését is.) Ez sokakat elriaszthatott, de aztán ez okozta Áchim halálát is.
Egy ronda ügy
Erről pedig, mármint Áchim haláláról elég sok legenda kering. Manapság leginkább akkor hivatkoznak rá, ha az általam nagyon tisztelt Bajcsy-Zsilinszky Endrét kell lejáratni, illetve érdemeit vitatni, jobb esetben, ha a személyiségét kell árnyalni. (Bajcsy-Zsilinszky Endréről egyébként már többször volt szó, és még lesz is szó sokszor ezen a blogon.) Az mindenesetre ma már biztosnak látszik, hogy Áchim nem egy politikai merényletnek esett áldozatul, senki nem akarta őt megölni. Az eset sokkal közelebb áll egy véletlen balesethez, más kérdés, hogy ennek nagyon fontos politikai következményei lettek, ezért könnyű volt úgy beállítani, mintha két úrifiú tenné el láb alól a lázadó parasztot, akiből egy új Dózsa György lehetett volna.
Az események azzal indultak, hogy Áchim emberei megverték id. Zsilinszky Endrét, Békéscsaba köztiszteletben álló polgárát, aki pedig korábban egyszer még Áchimra is szavazott. De az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor Áchim nyilvánosan lekurvázta a Zsilinszky-család hölgytagjait. Ez volt az, ami miatt a két Zsilinszky-fiú, Endre (a későbbi Bajcsy-Zsilinszky Endre) és Gábor úgy döntöttek, hogy személyesen „beszélgetnek el” a parasztvezérrel. Az nem világos, hogy mi volt a szándékuk, mindenesetre a sétapálcán kívül pisztolyt is vittek magukkal a zakózsebükben, mikor 1911. május 14-én beléptek Áchim házába. Csak annyit lehet tudni, hogy az Áchimmal való szóváltásuknak verekedés lett a vége (kérdés, tervezték-e előre, hogy Áchimot megverik, vagy csak bocsánatkérésre akarták kényszeríteni). A pisztolyt valószínűleg Zsilinszky Gábor sütötte el, mikor Áchim a földre nyomta a bátyját, Endrét. Lehet, hogy Zsilinszky Gábor csak meg akarta ijeszteni a parasztvezért, illetve meg akarta menteni Endrét, mindenesetre a lövés combon találta Áchimot. Ezután a két Zsilinszky-fiú elszaladt a házból. (Ebből is látszik, hogy nem merénylet történt: ha valaki valakit előre megfontolt szándékkal meg akar ölni, akkor azt nem combon lövi, vagy ha csak combon találja, utána nem szalad el.) A sebnek, amit Áchim kapott nem is kellett volna halálosnak lennie, ha időben engedi, hogy orvos vegye kezelésbe. Sajnos a gyanakvó Áchim nem bízott a békéscsabai orvosokban, ragaszkodott ahhoz, hogy valaki más jöjjön ki hozzá, más városból. De mire ez megtörtént volna, Áchim L. András meghalt vérmérgezésben. A bíróság később felmentette a Zsilinszky-fiúkat jogos önvédelemre hivatkozva. Bár ma úgy tűnik, tényleg önvédelem történt, sokan úgy látták akkor, hogy itt megint az „urakat” mentik fel a paraszttal szembeni hatalmaskodás után, még akkor is, ha jogos lett volna a büntetés. Sajnos ennek a véleménynek is lehetett némi alapja. De ami Bajcsy-Zsilinszky Endrét illeti, szerintem ő későbbi életével, egész tevékenységével kivívhatta elismerésünket és a hősi címet, és bár nem felejthetjük el, hogy hogyan halt meg Áchim L. András, ez nem ok arra, hogy Bandi bácsit ne tartsuk nemzeti hősünknek. (Mint ígértem, erről később még lesz szó.)
Áchim Liker András halálával mindenesetre a mozgalma is rövid időn belül elhalt, mert nem volt, aki összetartsa a pártot és a mozgalmat. A magyar agrárszocializmus nem tudott megmaradni igazán jelentős és komoly változásokat hozó mozgalomnak, emléke is inkább csak az Alföldön maradt meg. Az őszirózsás forradalom idején már nem volt magyar agrárszocialista párt, amelyik a szegényparasztok érdekeit egy új, forradalom utáni kormányban képviselni tudta volna, mondjuk úgy, hogy erőteljesebben sürgeti a földosztást, amire a Károlyi-kormány csak az utolsó pillanatban szánta rá magát. Az egyetlen komoly paraszti erő 1918-ra Nagyatádi Szabó István Országos Kisgazda Pártja (OKGP) volt, de az egyrészt a földdel már rendelkező, gazdagabb parasztokat képviselte (tehát nem volt agrárszocialistának mondható), másrészt Nagyatádi nem volt egy erős és határozott egyéniség, inkább alkalmazkodott a többi pártok jóval határozottabb politikusaihoz. De erről majd máskor.
Emlékezet (és filmajánló)
A magyar agrárszocialista mozgalmak kiemelt helyen szerepeltek az államszocialista idők törikönyveiben, de a rendszer valahogy mégsem tűzte őket annyira zászlójára, mint az illegális kommunistákat. Manapság ezekre a mozgalmakra kevesen emlékeznek, bár Szántó Kovács János és Várkonyi István szobrai és róluk elnevezett utcák, iskolák még megvannak.
Hirtelen csak egy ilyen nagyobb ívű művészi alkotás jut eszembe, ami a magyar agrárszocialista mozgalmak előtt tiszteleg, és amin keresztül esetleg a ma embere is láthatja, hogy egyáltalán létezett valaha ilyesmi. Ez pedig Jancsó Miklós filmje, a Még kér a nép 1972-ből.
Igaz, ez egy elég stilizált alkotás, nem konkrét eseményekről vagy személyekről szól. Várkonyi, Mezőfi, Szántó, Áchim nevei nem hangoznak el a filmben. A szövegbe viszont be vannak emelve olyan dolgok, mint a Szabad Szó szocialista zsoltárai, azok az érdekes szabadversek, amikből a múltkori bejegyzésben mutattam be egy példát. A film azért tetszik nekem, mert egy nagyon szép, dinamikus koreográfiája van, a megkövült hatalom elleni lázadást itt is a folyamatos mozgás, a szaladgálás és a tánc fejezi ki.
És milyen tánc! A film a születő Táncházmozgalom egyik első bemutatkozása volt a szélesebb nagyközönségnek: többek között Éri Péter táncol itt kalotaszegi legényest Sebő Ferenc és Halmos Béla zenéjére, mindezt egy régi, elfeledett lázadó, radikális társadalmi igazságosságot követelő (ún. „baloldali”) mozgalom allegóriájaként. Gyönyörű!
Sebő Ferenc, amikor éppen nem éri Péter és a többiek talpa alá muzsikál, még a Marseillaise-t is eljátssza tekerőlanton. Aztán még Cseh Tamás is beáll melléjük zenélni egy gitárral,
bár az ő esetében nem világos, hogy később miért tér vissza mindig egy amerikai polgárháborús dalhoz, ami sehogy nem kapcsolódik a filmhez ráadásul szövege szerint eredetileg egy nőnek kéne énekelnie (tudniillik arról szól, hogy egy lány áradozik az északi/unionista hadseregben szolgáló kedveséről). Hacsak nem a rabszolgafelszabadításra akartak valami nagyon áttételes módon utalni…
Szóval olyan alkotás ez, ami magával ragad, legalábbis az elején, de sokat nem lehet megtudni belőle konkrétan az agrárszocializmusról. Főként azért, mert ahogy a cselekmény halad előre, úgy válik egyre zavarosabbá. Nem világos a végén már, hogy ki mit akar (vagy pont ez volt a cél?), és egyre sűrűsödnek benne az olyan „művészi” elemek, amikről nagyon gyanús, hogy semmi mondanivalójuk nincs, csak azért kerültek bele a filmbe, mert a rendező nem szabott gátat az agyament ötleteknek, vagy a Brecht-féle elidegenítés céljából. (De akkor legalább viccesek lennének…!)
Pl. Bálint András karaktere, a Gróf (akit valószínűleg a parasztokkal mindig jóindulatú, segítő szándékkal teli Lukács Móricról mintáztak) értem, hogy miért van benne a filmben, de nem értem, miért tűnik el belőle. Mitől hal meg? (Pont mikor érdekessé válna a szocialistákkal folytatott vitája arról, hogy hogyan tehetünk jót az emberekkel, és hogy nem kell mindig őrült módon a falnak rohanni, a Gróf egyszercsak minden átmenet és dramaturgiai funkció vagy következmény nélkül meghal, mintha szívrohamot kapna vagy ilyesmi.) Miért?
Balázsovits Lajos karaktere, a parasztokkal szimpatizáló kadét is jó ötletnek tűnik, de még ennyire sincs kidolgozva a szerepe. Ő is egyszercsak meghal, aztán random módon feltámad. Mitől? És megint: miért? És ha már visszahozták, miért nincs a továbbiakban igazán komoly dramaturgiai szerepe?
És mi a fenét akar jelenteni a film vége? (Írjátok meg, ti hogyan értettétek!)
Na mindegy, lényeg a lényeg: ez az egyetlen ilyen nagy mű, ami emléket állít az agrárszocialista mozgalmaknak. Az azért látható és elmondható, hogy Jancsó Miklósban megvolt az igény arra, hogy a magyar történelemnek ilyen kevésbé hangsúlyos jelenségeire is felhívja a figyelmet, és hogy ezt ne a szokásos sémák („bal-jobb” meg ilyenek) alapján tegye, hanem felhívja a figyelmet, hogy egy-egy helyzetben ki az elnyomó és az elnyomott, és hogy nem minden jelszó mögött van az, amit gondolunk (legyen az akár a nemzet, akár a társadalmi igazságosság jelszava).
Üzenet a mának
És hogy miért lehet fontos a magyar agrárszocialista mozgalmak felidézése ma (amikor már nincs paraszti réteg) szerintem?
1. Mert az agrárszférával, a vidékkel ma is vannak problémák. Fontos ezeket történeti folyamataikban is látni.
2. Mert ezek a mozgalmak addig passzív tömegeket tudtak politikailag megmozgatni, öntudatra ébreszteni, közösséget alakítani és érdekeket érvényesíteni.
3. Mert megtörték azt az ostoba sztereotípiát, hogy „a paraszt mindig konzervatív”. Mert bebizonyították, hogy az ősi (többnyire művészi vagy közösségi) értékek megőrzése nem feltétlenül kell, hogy társadalmi passzivitással járjon, hogy lehetséges ezeket összeegyeztetni a társadalmi haladással, dinamikával.
4. Mert ezek a mozgalmak szembementek azokkal a vitákkal, amikbe az akkori politikai elit beleragadt, miszerint a legfontosabb kérdés az ország függetlensége, ami pedig ilyen formális dolgokban fejeződik ki leginkább, hogy a hivatalok előtt ott van-e az Osztrák-Magyar Monarchia zászlója is, hogy van-e határsorompó Magyarország és Ausztria között stb. Ezek a mozgalmak valóban olyan követeléseket próbáltak megfogalmazni, amiknek teljesülése vagy nem teljesülése kihatással lehetett a dolgozó emberek mindennapi életére. Amelyek csökkenteni igyekeztek a társadalmi egyenlőtlenségeket, igazságosabbá akarták tenni a megtermelt javak elosztását, stb. Erre ma is nagy szükség lenne, hogy ne lehessen az állami függetlenség jelszavával ne lehessen a megoldásra váró súlyos társadalmi kérdések megoldását folyton elodázni.
5. Mert ezek a mozgalmak a munkavállalói jogokról is szóltak egyben. Most csak a pártokról szóltam, de minden ilyen mozgalom létrehozott egy-egy új szakszervezeti szövetséget is a mezőgazdasági munkásoknak, azaz annak a rétegnek, amelynek addig semmi érdekképviselete nem volt, a munkaadó szó szerint agyondolgoztathatta őket.
6. Mert az agrárszocialista mozgalmak szétaprózódása és vitái figyelmezetnek minket, hogy ellenzéki politikát csak úgy érdemes folytatni, ha képesek vagyunk egyrészt a kulturált vitára, másrészt az összefogásra is a közös cél érdekében. A MSzDP annak idején egy nemzetközi mintát követve Magyarországon is megfogalmazott valamit a dolgozók jobb életéről. A FSzPSz figyelmeztetett, hogy a dolgozók egyik rétegének (a földműveseknek) az érdekeit nem szabad elhanyagolni a másik réteg (az ipari munkások) érdekeiért. Az ÚSzDP ehhez hozzátette, hogy a nemzeti eszmét sem szabad elhanyagolni, és másrészről művelődés és módszeresség is kell az ellenzéki politikához, nemcsak direkt akciók. Mindegyik fontos üzenet. Kérdés, érdemes volt-e mindegyikhez külön pártot alapítani. A FSzPSz-MPP példája pedig arra is int, hogy az ellenzékiséget sem lehet helyi hatalmi érdekek, kicsinyes játszmák eszközévé tenni. (Bár tudom, az előbbieknél a pozitív példákat írtam, itt meg a negatív példát, de talán értitek, miért.)
Én a magam részéről igyekezni fogok, hogy ezek az üzenetek továbbra is átmenjenek, de Ti is szóljatok, ha valami ezek közül valahonnan hiányzik nektek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése