Vonulunk

Ismét felvonultunk. Ezúttal a Lengyel Nagykövetség előtt, hogy kinyilvánítsuk SZOLIDARITÁSunkat lengyel barátainkkal, akiknél ugyanarra készül a kormány, mint nálunk, csak sokkal gyorsabban.

Ott, Polákországban még nem törték meg a népet. Ott még van civil társadalom és társadalmi önvédelem. Az ország nagy városaiban többezres tömegek vonulnak fel. Nálunk?

Én abban bíztam, hogy mindenki felbuzdul a lengyel példán, és tömegek fognak vonulni. Ehhez képest maroknyian voltunk. Kicsit csalódtam, bár adott pillanatban magával ragadott a lelkesedés. Énekeltem a Muryt, a Lesz még Magyar Köztársaságot és azt, hogy "Törd a kerítést, a falakat át!" Felváltva kiáltoztam az anyanyelvemen és lengyelül...

Jól sikerült? Felvettük a kapcsolatot a KOD-dal (Demokráciavédelmi Bizottsággal - Komitet Obrony Demokracjival). Megmutattuk, hogy két nép barátságát demonstrálni nem csak talpnyaló janicsárokkal lehet. Első, tétova lépést tettünk. De lesz-e folytatás? Nem tudok szabadulni egy kellmetelen gondolattól, ami annak kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy tavalyelőtt és tavaly cikksorozatot írtam a II. világháború alatti a magyar ellenállási mozgalomról, aztán tavaly pedig a lengyel ellenállási mozgalommal foglalkoztam: mintha már akkor is az lett volna, mintha ma is ez lenne: a polák azért harcol teljes erejével, hogy az életét megváltoztassa, hogy a veszélyt elhárítsa, azért harcol, mert reménye van a győzelemre. A magyar mintha csak azért harcolna, azért állna ellen, hogy becsületét mentse (vagy hogy utólag bosszút álljon?), nem azért, mert hisz a sikerben, hanem hogy elmondhassa: ő mindent megtett. Vagy nem így van? Talán több reményünk van?
Aznap fogalmazódott meg bennem ez is:

Dobd le a súlyt!

Most is itt lépünk menetelve sorban,

Itt van, itt zászlónk szabadult kezünkben,

Elszakítván sok köteléket, zúgjuk:

Törd a kerítést!

Ím a fal mit Jacek Kaczmarski rombolt;

Itt van-é lelkünkben vagy egyéb helyen tán?

Lábra ráfonva nehezülve megtart?

Lépni nem enged?

Tán egész máshol? Nehezék a nyelven,

Tán e súly nyomja a mi szíveinket,

Tán ez itt hozzád, ami szólni nem hagy,

Ím ez a béklyó!

Tán ez a súlyos zsák a mi vállainkon,

Ez kötöz, s kezünk sose érhet össze...

Kell-e háborgás a koloncok ellen?

Kell-e az ének?

Mert ha félelem jön a rút bilinccsel,

Lánc lesz ez majd hajdani szép szavakra,

Jőn-e ember majd, ki az énekünkre

Felkerekedne?

És ha visszhang támad a jelszavunkra,

Visszahozhat egykori tűnt bizalmat?

Azt, mit önkény és fanatizmus elvesz

A mi hazánktól?