Ennek a könnyű és tetszetős műveletnek, hála Istennek, ellentmondanak a tények. Azért mondom, hogy hála Istennek, mert nagyon veszedelmesnek tartom az ilyen játékot. Abban rejlik a veszedelme, hogy a dolog könnyebbik végét fogni próbálók, a nyugodtan élni akarók már csak kényelemszeretetből is elfogadják valóságnak azt a megállapítást, hogy csakugyan kétféle magyar van, vagy az egyféle magyar lelkében kétféleség harcol. (…)
Kettős hideg ráz az ilyetén való megoldástól. Minden jobb részem tiltakozik a kettősség feltételezésétől, és sikkasztásnak érzem, valahányszor a bebizonyítandó tétel érdekében a való tények között válogatni, retusálni, hangsúlyozni, csoportosítani szükséges. (…)
Lassan tanultam meg, de végre megtanultam, hogy nincs ilyen kettősség. (…)
Rákóczi katolikus, és mégsem Habsburg-párti. Nem erdélyi, mégis erdélyi fejedelem, s ha van egy megfogalmazható erdélyi gondolat abban az időben, akkor annak a hordozója. (…) Keleti magyar és a francia király felé orientálódik. Rutének a leghűségesebb népe. Lássuk be, hogy az ezeket és az ehhez hasonló tényeket csak merev erőszakkal gyömöszölhetnők be a kettősség elméletének igen merev falai közé. (…)
Ma más tervei vannak Istennek velünk. De ezekben a tervekben sok mindent átmentett Rákócziból. Az ő libertásainak kongása óta Isten mértéke szerint bűn exkluzívan lenni nagyúrnak, tótok rovására magyarkodni, franciát gyűlölőn németet szeretni, elfelejteni a töröknek szíves vendégbarátságát. (…) Erdély egyéni színeit letagadni vagy túlhangsúlyozni, katolikusnak a protestánst erőszakkal tudni ki a világból. Bűn a többségnek a kisebbséget tagadni, sőt letagadni. Óh Rákóczi, kinek emlékére lángolunk, és sírva fakadunk, kétszáz éves koporsód előtt állva Istennek köszönjük meg mindazt, ami belőled nem pihen ebben a koporsóban, hanem tovább él, nemcsak mibennünk, magyarokban, hanem valamennyiünkben, magyarokban.”
(Karácsony Sándor: Libertás-e vagy kongó? A Rákóczi-probléma megoldási kísérlete)
Köszönöm Karácsony Sándornak, hogy már annyi évtizeddel előttem is megfogalmazta, ezzel egyszersmind alá is támasztotta azt, amit én itt néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam. (Megjegyzés: amikor azt írtam, még nem ismertem ezt a szöveget. A tanár úr és én egymástól függetlenül jutottunk ezekre a véleményekre.) De az, hogy annyi év múltán nekem is újra le kellett írnom ezeket a gondolatokat majdnem ugyanígy, valahol azért szomorú is. Azt mutatja, hogy még mindig nem léptünk túl a Horthy-korszak történeti tévhitein, vagy inkább, hogy a tévhitgyártást ott folytattuk az 1989-es rendszerváltás után, ahol a Horthy-korban abbamaradt. Lesz tehát még tennivalónk bőven.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése