Vlog-ajánló

Szokás mostanában a YouTube semmirekellő influencereit szidni azért, hogy milyen értelmetlen tartalmakat gyártanak a nézettségért, de azt nem lehet tagadni, hogy a YouTube-ban egy hatalmas ismeretterjesztő és publicisztikai potenciál van.

Szeretnék bemutatni néhány YouTube-csatornát, amelyeket az utóbbi hónapokban fedeztem fel magamnak. (Félreértés ne essék: nem azzal töltöttem a teljes időmet, hogy ilyeneket bámultam. Elég sokat dolgoztam a járvány ideje alatt is, és nem is mindig otthonról. De mivel az estéim alatt nemigen tudtam elmenni otthonról én sem, volt időm ilyeneket keresgélni.)
Akiket itt bemutatok, azokról úgy gondolom minőségi tartalmat gyártanak, de legalábbis megmutatják, milyen intellektuális kalandokra is alkalmas a Youtube.
(Tulajdonképpen miért beszélek úgy erről, mintha ezt még bizonygatni kellene bárkinek? Talán túl sok időt töltök olyanok között, akik számára az idő megállt valahol a XX. század végén, vagy még korábban?)

Az itt bemutatott csatornák közül a legtöbb angol nyelvű, mert ha nincs alkalmad az általad megtanult idegen nyelvet beszédben használni, akkor az is sokat segít a szintentartásban, ha folyamatosan hallasz ilyen szövegeket.
Megpróbálom a bemutatásnál azt a módszert követni, hogy a „politikamentes” csatorna felől haladok a „politikusabb” irányba, noha nem hiszek abban, hogy „politika” és „nem-politika” mindig szigorúan különválasztható lenne, sem abban hogy ettől olyan nagyon be kellene rezelni.

Felhívom a figyelmet, hogy majdnem minden csatornát lehet támogatni is a Patreonon keresztül. Jelen ajánlónak az is az egyik célja, hogy biztassak mindenkit, hogy ha nehéz helyzetében is megteheti, támogassa ezen csatornák valamelyikét. Megérdemlik.

Hagyományok Háza

Igen, ez rögtön némileg kakukktojás, mert nem arról van szó, hogy most fedeztem fel a Hagyományok Házát, de hát ha követitek a blogot ezt nyilván sejtettétek is. Régóta rendszeres látogatója és lelkes követője vagyok a Hagyományok Házának, sőt egy időben reménykedtem abban is, hogy egyszer talán ottani állandó dolgozóként is résztvehetek a tevékenységében. (Ki tudja, talán majd egyszer…) Szóval jól ismertem őket előtte is, viszont amire most felfigyeltem, hogy a YouTube-csatornájuk milyen gyorsan reagált a kialakult nehéz helyzetre, és mennyire jól tudott alkalmazkodni hozzá, olyan tartalmak előállításával, amelyek formájukban újszerűek voltak, új ötleteket hoztak be, de folyamatosan fenntartják a figyelmet és az érdeklődést népi kultúra és a Hagyományok Háza tevékenysége iránt. Ez az egész példaértékű.
Rendszeres műsoraik közül csak egyet szeretnék kiemelni, a Folk-kvízt (teljes nevén: Fejben-lábban Folk-kvíz, ami kicsit furán hangzik, de ez nem zavaró).
Idén valószínűleg elmarad a Felszállott a Páva –verseny, hiszen már a területi selejtezőket sem lehetett megrendezni, így pedig nehéz lenne elődöntőt és döntőt tartani decemberben, a szokásos időpontban. A Hagyományok Háza alighanem a Páva helyett találta ki ezt a vetélkedőt, amelyben táncos párok mérik össze a tudásukat, egy-egy táncegyüttes képviseletében. Igaz, erre a versenyre sem lehetett jelentkezni, hanem meghívásos alapon ment, de ez sem baj, de ez sem feltétlenül baj, elvégre kísérleti projektről van szó. Az eddigi siker alapján azonban lehet, hogy ebből a vetélkedőből is hagyomány lesz. Erre már csak azért is van esély, mert ez a vetélkedő is interaktív. A műsorvezetők a Magyar Állami Népi Együttes (a továbbiakban: MÁNE) tagjai,

(Németh Eszter és Farkas Máté, a műsorvezetők)
a versenyzők viszont amatőr táncosok, mármint legalábbis amatőr táncegyüttesek képviseletében érkeznek.

A verseny első részében a csapatok egy műveltségi kvízben mérik össze a tudásukat, amelyhez leginkább néprajzi ismeretekre van szükség

(illetve bizonyos mértékig arra is, hogy az ember kövesse a Hagyományok Háza YouTube-csatornáját). Olyan feladatok vannak, mint népdalkiegészítés,

viseletfelismerés,

folk-activity

(ez utóbbi több amatőr táncegyüttesben is divat volt már korábban is). A műsor második részében azonban a táncos pár előad egy saját produkciót. Ezt azonban nem a zsűri pontozza, hanem a közönség szavazhat rá, hogy ki volt a legjobb.
Szórakoztató volt követni, és persze mivel sok régi jó ismerős szerepelt benne, lehetett szurkolni is. Meglátjuk, hova fejlődik még ez a műsor.

Zállatorvos

Igazából ezt a csatornát is korábban (tavaly, tehát már jóval a járvány előtt) ismertem meg. A járvány okozta kihívásokra a csatorna működtetője,

Zoli az állatorvos (ezért „Z állatorvos”) is reagált, ahogyan tudott, és ez nyilván sok új követőt hozott neki. Még jobbak a régebbi, gazdagon animált videói, de érthető, hogy most, amikor gyorsan kellett új tartalmakat legyártania, nem volt ideje ilyeneket készíteni, így az utóbbi hónapokban kevesebb lett a rajz, és több a szöveg. De ezek a videók ugyanolyan informatívak, mint a régiek, és Zoli humora is ugyanolyan szórakoztató.

Legtöbb videója persze az állatok betegségeiről szól, illetve olyan élősködőkről, mint a bolha vagy a kullancs,

kifejezetten ötletes animációkkal. Ha gyerekként szeretted a Volt egyszer az élet-sorozatot, biztosan ez is kifejezetten be fog jönni.
Ajánlott/kedvenc videó:
https://www.youtube.com/watch?v=8EtMmQI9j6s&t

Cynical Historian

Működtetője

Joe Hall-Patton, becenevén „Cypher”, amerikai történész Las Vegasból, jelenleg a New Mexicói Egyetemen dolgozik. Korábban katona volt, megjárta az afganisztáni háborút is. Történészként a kutatási területe a Vadnyugat, a fegyveres konfliktusok és az erőszak története. A csatornája azonban nem csak a szűkebb szakterületéről szól, hanem jóval tágabban a történész-szakmáról is, annak izgalmairól, feladatairól és a széles látókörről, amihez ezzel hozzájuthatunk. Nekem személy szerint nagyon tetszik Cypher széleskörű érdeklődése és hozzáállása a szakmához.

Benne abszolút látom azt, hogy a múlt kutatása nála nem belső emigráció a könyvtárba, menekülés a mai valóságtól, hanem a jelenig ívelő folyamatok modellezése, társadalmi jelenségek fejlődéstörténete, emberi dinamikák változásának leírása. Csupa olyan dolog, ami a jelenbe mutat.

Mivel manapság már mindenki filmkritikus is, ő is foglalkozik filmekkel méghozzá történelmi filmekkel. Ennek a sorozatának a címe: Igaz történet alapján (Based On A True Story). Az általa kiválasztott filmeket mindig megvizsgálja abból a szempontból is, hogy mennyire hűek az eredeti eseményhez, amit feldolgoznak, de egyáltalán nem esik abba a hibába, hogy a történeti hűséget feltétlenül jónak, a fikciót pedig rossznak tartsa. (Ez egy gyakori tévhit, sokan hiszik azt rólunk, a történészekről, hogy így nézünk filmeket. Persze lehet, hogy vannak ilyenek is, de én egy ilyet sem ismerek.) Cypher tisztában van vele, hogy a filmeknek megvannak a maguk dramaturgiai szabályai és megfogalmazott céljai is.
Ajánlott videók:
Az amerikai polgárháborúval kapcsolatos tévhitekről (érdemes jelen helyzetben megnézni, mert az az érzéketlen flegmaság, ahogyan egyesek a jelenlegi amerikai eseményekhez hozzáállnak részben ezeknek a tévhiteknek az átvételén alapulnak):
https://www.youtube.com/watch?v=5EOhXF5lNgQ
Ez pedig egyszerre a Vadnyugat legendájáról és ehhez kapcsolódóan a westernről, mint műfajról:
https://www.youtube.com/watch?v=x6zD1sjnClM

Atun-Shei Films

Ez a blog is elsősorban történelmi témájú. Működtetője

Andrew Rakich, egy amerikai filmrendező, operatőr és katonai hagyományőrző ('reenactor'). Azt állítja magáról, hogy filmezés a tanult szakmája, a történelem tudományát pedig autodidakta módon közelítette meg. Ezt én jódarabig nem akartam elhinni neki, mert láttam, hogy olyan szakszerű tárgyilagossággal, olyan társadalomtudósi alapossággal közelíti meg a témáit, hogy azt sok történészhallgatóm számára példaként tudnám állítani. Most már inkább örülök neki, hogy azt látom, hogy egy ilyen hozzáállás egy kutatáshoz ténylegesen lehetséges papír nélkül, autodidakta tanulmányok után is. Ha ez így van, az nem azt jelenti, hogy ránk történészekre nincsen szükség, hanem azt, hogy nem veszett el teljesen a világ. (És pont azért hasznos, hogy vannak történészek, mert nem csak a saját szűk szakmájuk hajlandó tanulni tőlük. Ez remek jel.) Bár azt elmesélte, hogy egy darabig a katonai hagyományőrzést is félig-meddig hivatásszerűen űzte: a Gettysburgi Történeti Emlékparkban dolgozott, ahol a karbantartói és muzeológusi feladatok mellett a munkája része volt a csatarekonstrukciókban való részvétel és a látogatók kalauzolása is, valamelyik hadsereg egyenruhájában, egy korabeli katona nevében.
Ennek a csatornának is központi (de nem kizárólagos) témája az amerikai polgárháború és a Konföderált Államokkal kapcsolatos tévhitek. Néha talán úgy tűnhet, Andy kissé túl mániákusan esik neki az ilyen tévhitek lerombolásának, mármint mindenhol kényszeresen ezeket keresi. Aztán azért többnyire kiderül, hogy ezzel kapcsolatban is van benne önreflexió. A dolog azért is érdekes, mert Andy Massachusettsből, tehát az USA egyik északkeleti államából jött, de jelenleg New Orleansban, tehát a Déli Konföderáció egyik egykori városában él, és kiemelten kutatja annak történetét is.
Az amerikai polgárháborúról, az azzal kapcsolatban ma is élő tévhitekről készített egy külön sorozatot is, amelyben látszólag egy északi (unionista) és egy déli (konföderációs) katona vitázik egymással.

Valójában ez egy történészi, illetve emlékezetpolitikai vita. Tehát az egyenruhák ellenére itt nem az egykori háborúban résztvevő katonák nézőpontjait mutatja be, hanem a polgárháború mai emlékezetét, mondhatni történeti narratívák összecsapását. Az északi (sötétkék zubbonyos) katona

maga Andy (az ő saját megállapításait foglalja össze), míg a déli (szürke egyenruhás) figura viszont a Konföderáció-párti kommenteket mondja el, amelyek az Atun Shei csatorna korábbi videói alá érkeztek. Tehát, ha úgy tetszik ez is egy interaktív párbeszéd. (Bár úgy interaktív, hogy közben manipulálja az ember véleményét, de akkor is egy jó ötlet.)

(Egy ilyen komment-értékelő rasszistométert néha én is szívesen beszerelnék...)
De azért Cypherhez hasonlóan Andy Rakich sem ragad le egyetlen témánál: érdeklődése széles, esze éles és elemző, sokféle témához mer hozzászólni, és véleményt alkotni.
Andy persze nem csak történész, hanem színész is. Ezt hasznosítja a különböző videóiban. Rendszeresen belebújik egy-egy múltbéli karakter bőrébe. Mármint ezek a karakterek nem valóban létezett történelmi személyiségek, hanem egy-egy történelmi típus megtestesítői. Ilyen karakter a nácik szolgálatába állt német régész (aki előbb kényszerből, állása megtartása érdekében beszél úgy, mint egy náci, de fokozatosan belelovallja magát az ideológiába) vagy

a boszorkányvadász puritán prédikátor. Andynek egyébként a nyelvérzéke is remek: egy-egy videóban nemcsak egy-egy külföldi figura akcentusát utánozza, hanem meg is szólal, németül, oroszul, de ha kell izlandiul is.

Nekem, akinek nem anyanyelvem az angol, kifejezetten izgalmas kihívás azt hallgatni, amikor XVII. századi angol kiejtéssel beszél (amilyennel Will Shakespeare is beszélhetett). Egyébként annak, aki rendszeresen használja az angol nyelvet nem nehéz ezt megérteni, ugyanakkor kifejezetten jó fejlesztő agytorna lehet hallgatni.
Ajánlott videó: mutatok kettőt, amelyek remekül kiegészítik egymást.
Itt arról beszél, hogyan lehet egy történelmi tévhitnek propagandát állítani egy filmmel:
https://www.youtube.com/watch?v=S3E2FdedPwU
Itt pedig az előző folytatásaként arról, hogyan lehet ugyanazt a témát jól feldolgozni, egy kisembert állítva a középpontba, és megfelelő empátiával állva a témához:
https://www.youtube.com/watch?v=AndsdQO0Wmk
(De már amiatt a meghökkentő történet miatt is érdekes, amit a regény szerzőjéről elmond a végén.)


Philosophy Tube

Működtetője Oliver Thorn angol filozófus és színész. Ha azt hiszed, hogy a „filozófia” itt is elvont témákról való végtelenül absztrakt, süket szövegelést jelent, tévedhetsz. Olly olyan témákat is körbejár, amik nagyon is sokakat érdekelhetnek mai világunkban: a klímaváltozást, a lakhatási válságot, a depressziót, a környezetvédelmet, a rasszizmust, stb. (Ha nem mondtam volna az elején: Vigyázat innentől kezdünk olyan területre tévedni, amit sokan „aktuálpolitika” névvel illetnek!)
Olly is szeret különféle szerepekbe bújni és extrémebbnél extrémebb viseletekben adni elő a mondandóját. De amíg Andy Rakichnél minden jelmeznek és szerepnek meghatározott funkciója van, addig Ollynál egy csomó minden csak öncélú exhibicionizmus, extravagancia.

De nincs ezzel különösebb baj. Az, hogy az ilyen elemek nála néha a tartalomtól függetlenül léteznek, nem jelenti azt, hogy a tartalom rovására mennének.
A választott témákat mind nagyon sok nézőpontból megmutatja, nem csak azokból, amikre elsőre gondolnál. Azért az látszik, hogy neki magának is van egy markáns kritikai (elsősorban társadalomkritikai és erősen kapitalizmuskritikus) világnézete, azaz nem az a fajta filozófus ő, aki valami sokat emlegetett „elefántcsonttoronyból” vagy a távoli bölcs remete szempontjából néz le a világra. Nagyon is tisztában van vele, hogy ő maga is a társadalom része és erre reflektál is.
Nem tudom, ki tudok-e emelni tőle egy videót. Sok témáról szól, szóval érdemes az egyéni érdeklődésnek megfelelően keresgélni a tartalmai között.
Nekem, ami talán a leginkább gondolatébresztő volt, ami a leginkább új szempontokat hozott a gondolkodásomba, az ez a videó volt, amely a mágia kultúrtörténetéről, és annak lehetségres mai folytatásáról szól, úgy, hogy szerencsére végre nem egy „misztikum vs. tudomány” sémára építi fel az egészet, és ennek én is nagyon örülök. (Szerencsére nem csak én...)
https://www.youtube.com/watch?v=tmk47kh7fiE
Köszi Olly!
Ezt pedig a benne lévő kifejezetten érdekes ötlet miatt teszem ide:

(A szupergonosz Lakhatási Válság és a szuperhős Lakáspiac küzdelméről,... akik talán nem is engesztelhetetlen ellenfelek?)
https://www.youtube.com/watch?v=qihG6AGjkRk

Thought Slime

Kanadai vlogger (valódi nevét nem tudni), kifejezetten anarchistának vallja magát. De elsőre nem olyan, mint amilyennek egy anarchistát elképzelsz. (Most feltételezem rólad, ó olvasó, hogy azon már túl vagy, hogy azt hidd, hogy az anarchia az, amikor mindenki azt csinál, ami éppen eszébe jut, szóval káosz. Feltételezem, hogy tudod, hogy az anarchista elsősorban az állami tekintély ellen lázad, és helyi önkormányzó közösségek kialakítására törekszik. De még ha eddig eljutottál, akkor is valószínű, hogy az anarchistáról egy nagyon harcias figura jut eszedbe, aki nagyon tudatosan tör a célja felé.) Iszap külsőre egy nagyon barátságos kockának tűnik. Videóiból kiderül, hogy egyrészt tényleg nagyon tudatos, tudja miről beszél, amikor anarchizmusról beszél. Másrészt az is kiderül róla, hogy tényleg van benne egyfajta bátor harciasság. Csak ez nem fizikai, hanem intellektuális harciasság. Azaz: vitakészség. A dolgok következetes végiggondolásának hajlandósága. Az igazság kimondásának hajlandósága, akkor is ha kellemetlen. Thought Slime társadalomkritikája alapos és találó. De mindent elő tud adni kifejezetten kedélyesen. Nem azzal a fenyegető álságos kedélyességgel, hanem azzal az őszinte, joviális, barátságos vidámsággal; erre gondolok, amikor kedélyességet mondok. Kifejezetten hangsúlyt helyez arra, hogy reklámozzon másokat is, akik igyekeznek kissé jobb hellyé tenni a Világot manapság, ezekben a szerencsétlen időkben.

Hogy melyik videóját ajánlanám elsőre megtekintésre, az attól függ, mennyire már vagy benne a kapitalizmus káros hatásainak kíméletlenül kritikus szanaszételemzésében.
Talán elsőre ezt a videót mondanám, mert ez egy olyan ügyre hívta fel a figyelmemet, amiről eddig nem tudtam.
https://www.youtube.com/watch?v=rr9_t2pymcI
Mivel hozzánk ide Magyarországra Kanadáról is jellemzően egy olyan kép jut el, amit az Amerikai Egyesült Államokból mutatnak. Az a kép pedig kifejezetten pozitív; az amerikaiak nyíltan vagy titokban mintha eléggé irigykednének a kanadaiakra, azért, ahogyan a problámáikat kezelik. Ez a videó a vetszuvetenek példáján azért megmutatta, hogy Kanadában sem fenékig tejfel az élet, és ennek oka is többnyire a mindent elnyelő kapitalista rendszer. (Ha belegondolok, nekem, aki Hosszú Toll voltam, mindezt már észre kellett volna vennem, illetve nem kellett volna elfelejtenem.)
De ha valami olyant akarsz látni/olyanról akarsz hallani, ami téged (mint a dolgozót, a rendszer részét) valamivel közelebbről is érint, mint egy távoli nép gyarmati sérelme mutatok még három videót erről a csatornáról:
Arról, hogy hogyan csinálja ki a profitéhes munkahely a dolgozót:
https://www.youtube.com/watch?v=Hl_Ew0c4T9g
Arról, hogy mennyire álságos néha a „légy pozitív, és sikeres leszel” –duma:
https://www.youtube.com/watch?v=SeAB4RAITPY
És, hogy ne zárjuk mégse negatívan, itt egy biztató üzenet arról, hogyan lehet elkezdeni cselekedni valami jó célért:
https://www.youtube.com/watch?v=a2nuF9IXnkg

Egyelőre ezzel fejezem be. Szép napot mindenkinek!

Lassan eljön az idő, hogy ismét összeálljunk személyesen is, és ismét együtt induljunk neki kalandos utunknak, felfedezni, megismerni és segíteni…

Ha összetartozunk, tartozzunk össze!

Nemzeti Összetartozás Napja... (?)
Szeretném ezen a napon ténylegesen a más magyarokkal való összetartozást ünnepelni. Azt az összetartozást, amelyet határok nem szoríthatnak be, azt az összetartozást, amely áttöri, legyőzi, szétzúzza a határokat. Éppen ezért nem fogom azzal ellentmondásba keverni magam, hogy azt hazudom, hogy kizárólag a határok tologatása az, ami nekünk fájhat, azt pedig főleg nem, hogy a határok tologatása megoldást is jelenthet minden problémánkra. A magyar fájdalom sokrétűbb ennél. Az összetartozás hiányának fájdalma nem feltétlenül a földrajzból következik. És nem is térképek átrajzolása enyhítheti csak. Az összetartozás hiányának fájdalmát csak az egymás felé való közeledés enyhítheti, míg végül megérkezünk egymáshoz.
„Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.”

Szolidaritást szeretnék vállalni a magyar emberekkel határon innen és túl. Elismerni az őket ért fájdalmas igazságtalanságokat, és kiállni igazságuk mellett. És szeretném, ha ezt a szolidaritást én is elvárhatnám más magyaroktól, határon innen és túl. Szeretném, ha a „határon belül szakadt” magyarok kiállnának a határon túliak szabadsága, kultúrája, tudománya, emberi méltósága mellett. De ugyanígy szeretném, ha a határon túliak is kiállnának a „határon belül szakadtak” szabadsága, kultúrája, emberi méltósága mellett.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”
Szeretem a térképeket, eszközök a munkámhoz. De csak eszközök. Nem érzek semmiféle nosztalgiát régi határsorompók iránt, nem érzek áhítatot régi közigazgatási térképeket látva. Nem is akarok régi közigazgatási térképeket a fejem felett lengetni, nem akarom őket a házamra, az autómra vagy magamra festeni. Nem akarom a magam igazát ezekkel igazolni. Nem is fogok olyan vezetőket követni, akik kizárólag térképek átrajzolásában látják a megoldásokat, és az emberekről hallgatnak. Nem akarom, hogy ez a táj csak térkép legyen nekünk. Ott szeretnék járni az emberek között, akik ezen a tájon élnek, együtt örülve, búsulva és beszélgetve velük. Nem szeretném, ha félnünk kellene, egymástól, nem szeretném, ha belefojtanánk egymásba a szót. Nem akarok csak azért dolgozni, hogy az országnak szép kerek alakja legyen. Azért szeretnék dolgozni, hogy akik itt, velem együtt élnek, elégedettek, boldogok és szabadok legyenek. Nem akarok élettelen dolgokat, határokat, sorompókat, koronákat, államokat, térképeket, jelszavakat szolgálni. Ezek mind csak eszközök. Az élőket akarom szolgálni, a nemzeteket és benne a nemzetemet, a népeket és benne a népemet, az embereket és benne magamat. Nekik akarok segíteni érvényre jutni, szóhoz jutni, méltósághoz jutni.

Hegyeknek, erdőknek, folyóknak nincsen nemzetisége. Nemzetisége az embereknek van. Tartsuk tiszteletben mindkettőt!
Én nem akarok senkit elkergetni arról a helyről, ahol lakik. Akkor sem, ha nem beszél velem egy nyelvet. De szeretném, ha senkinek nem kellene menekülnie onnan, ahol lakik. Szeretném, ha mindenki elégedett lehetne az életével ott ahol él. Különösen, ha velem egy nyelvet beszél. Szeretném, ha nyelvünkön megértenénk egymást.

Én nem követelek vissza hegyeket, amelyek soha nem voltak az enyémek, mert nem is hiszem, hogy az ember tulajdonában tarthat hegyeket, erdőket, folyókat. Ha megpróbálja, annak mindig rossz vége van.

De igenis visszakövetelem mindazt, ami élő, ami mozgó, ami kapcsolat köztem és közted (méghozzá elsősorban attól a kevés, kisajátító kedvű magyar embertől minden magyar embernek):
Adjátok vissza közösségeinket! Adjátok vissza kapcsolataimat a velem együtt élőkkel! Adjátok vissza bizalmamat a velem egy nyelvet beszélőkben! Adjátok vissza elrabolt és meggyalázott nyelvünket! Adjátok vissza sokszínű és változatos kultúránkat! Adjátok vissza méltatlanul megalázott, elfeledett, megrágalmazott tudósaink, művészeink, íróink, életmentő hőseink megbecsülését! Adjátok vissza elhazudott történelmünket! (Nem azt a részét, ami tényleg a múlt homályába vész, amiről biztosat mondani úgysem lehet, azt majd megkeressük, felderítjük együtt. Ne követeljétek vissza azt, ami sosem volt! Ne vádoljatok hazugsággal senkit azért, mert nem mond biztosat arról, amiről nem lehet biztosat tudni. De azt a részét, amelyről egykor már tudtunk valamit, de most tudatosan kitörölni igyekeznek, adjátok vissza!)
Adjátok vissza a jogot, hogy gyarló, hibázó, javító, tévedő és tévedéseinket bevalló emberek legyünk! Adjátok vissza a jogot, hogy kimondhassuk: az emberek mindig is gyarló, hibázó, javító, tévedő és tévedéseiket bevalló, olykor bűnös és megbűnhődő, bűneiket levezekelni igyekvő emberek voltak! Ne kényszerítsetek a tökéletesség hazugságára! (Az egykorvolt hazával kapcsolatban sem!) Adjátok vissza a jogot a bocsánatkérésre és a megbocsátásra!

Adjátok vissza a mozgást! Ne verjetek cövekeket a kezeinkbe, lábainkba! Ne kényszerítsetek béna tehetetlenségbe, a saját sorsunk elkeseredett, de passzív szemlélésébe! Ne akarjátok, hogy ne vegyünk tudomást a minket körbevevő valóságról! Ne keverjétek össze a kábaságot az elégedettséggel! Ne keverjétek össze a kényszerű mozdulatlanságot a nyugalommal! Ne keverjétek össze a részegséget az önfeledt szabadsággal! Ne keverjétek össze a zsarnokságot a renddel! Ne keverjétek össze a gyűlöletet az igazságérzettel!

Az élettelen dolgok közül csak egyetlenegyet kérek vissza: a piros-fehér-zöld zászlót.

Már nem gondolom, hogy a „hazafi” a legkitüntetőbb cím, amit kaphatok. Népem és nemzetem hű fia szeretnék lenni. Népemé, amit gyaláznak és megtaposnak, amely gyalázza, alázza és tapossa saját magát is. És nemzetemé, amely talán már nincs is, de talán még lehet. Persze nem mondok le arról, hogy egyszer talán hazámnak is igazságot szolgáltat a világ. De igazságot elsősorban a népemnek, a magyar népnek követelek. Nem csak a külföldtől, hanem magától a magyar néptől is. Magyar embereknek egymástól.

Összetartozunk. Összetartozásunk záloga egymás iránti bizalmunk, igazságosságunk, segítségünk. Összetartozunk. Figyeljünk oda egymásra, hallgassuk meg egymást!

Vers

Sírőrzők, konzervek

 

Ti kevély sírőrzők, ti konzerv-katonák!

Szép vértezetben, mint megannyi kis rák,

Szent Sír körül állva kőszívű tömbökként

Isten szeges öve lettetek ti önként.

Meg ne lépjen fia óvatlan az éjben,

S nehogy az Istenhez más is odaférjen,

Kifelé meredtek pajzzsal, boxerekkel,

Lándzsákkal, kardokkal, lövő fegyverekkel,

S egymásra pislantva, ahol lehet, itt-ott

Nézitek, a páncél milyen szépen csillog,

S mily fényesen takar mindent, mi emberi

Sírőrzőt és a sírt egyaránt elfedi.

A sisak rostélyát a szemre csapjátok,

S azon át embert nem, csak zombikat láttok.

És minden könyörgés, jó szó vagy a tiszta

Észből megszülető kis szeretet-szikra

A kemény vértekről s pajzsokról lepattan,

S mandinerből ütve fájdalmasan csattan...

Hitnek harcosai, éber, jó vitézek,

Hitében elrendelt régi küldetésnek,

S mint kinek kezében egy ős-tudás ott van,

Gőggel kitartotok a képzelt ostromban,

S nem veszitek észre ily szilárdan állva,

Hogy falanxotok a halált konzerválja

 

Emberfia eljött, „az Ige testté lett”,

S milyen biztonságos, mily egyszerű képlet

Ott tudni az Embert ártalmatlan, holtan,

Belépődíjas szent helyre pakoltan,

Fallal és falanxxal, nagy kövekkel fedve,

Illatos balzsammal gyolcsokba tekerve.

Mennyivel elnézőbb szagos múmiája,

Mint hogyha a teste új Igévé válna…

Mennyivel biztosabb bezárva, bekenve,

Mint hogyha a Renddel újra feleselne…

Kemény kövek őrzik szilárd sziklán állva,

Marad, ahogy mondják – rendben konzerválva!

S kik segítő kezét olyannyira várták,

Megvásárolhatják az akasztófáját,

S magukra csatolva hirdethetik vígan:

„Én is híve vagyok! Megőrzöm a sírban!

Őrzöm Őt az áldott, fegyvert tartó Rendben,

Megóvom a káros feltámadás ellen!”

 

Páncélos sírőrzők, ti konzerv-katonák!

Véditek a néma, halott Emberfiát.

Kemény állandóság, mozdulatlan tömbök…

Persze majd kijöhet, ha mondja a Főnök.

Nemes jó lovagok, ti konzerv-vitézek,

Mi márványba vésett, az nektek az élet...

Érték az a Sír ott? Érték benn az Ember?

Ezért vigyáztok rá konzerv-fegyverekkel?

Egy mostani rend-bank vésztartalék-széfje

Az a Sír, s kastélyok ura az őrsége.

Emberfia se ki, se be már nem léphet,

Nem hozhat, nem is kérhet emberséget...

„Kinek amije van, azzal elégedjen,

S vigaszt majd távoli reményben keressen.

Gyanús, aki mozog, s isteni a márvány,

Aki itt követel, az maga a járvány!

Mondj le arról önként, mit mohóság elnyelt,

Ne zajongj a Sírnál, ne ébreszd a Mestert!”

 

Ti gőgös sírőrzők, ti konzerv-vitézek!

Kemény, de nem tartós az, amit ti védtek...

Kintről jön vagy bentről, megmozdul az Ember,

Előlép eltelve vággyal, vérrel, tervvel.

Lakatok leesnek, kinyílik a nagy zár,

Ébred, kel az Élő, felkel, és újra jár.

Szelíd szavára a kövek meghasadnak,

Kidőlnek a falak, hallatán egy hangnak,

Elkorhad a nyele, eltörik a lándzsa,

Nem áll többé jámbor apostol hasába.

Sisakok lehullnak, szemet már nem fednek,

S boldogok lehetnek, kik, ha látnak, hisznek.

Egykor erős pajzsok, páncélok repednek,

S előtűnik az, mit gondosan rejtettek:

Sírőrző vitézek élő embersége…

S sír-védő gyilokra nem lévén szüksége,

Karjaik mozdulnak, másik kezet ráznak,

Ölelnek, pacsiznak, veregetnek vállat...

Így legyen… hacsak nem lett kő a szívből

Vagy nem vált páncéllá, konzervvé belülről...!

 

S dehogy lesz az akkor a Világnak vége!

Egy új történetnek hangzik fel zenéje…

Idézőjel (EZLN)

„Tudatjuk mindenkivel, hogy vannak őshonos lakosok, akiknek a földjei itt, a messzi Chiapasban húzódnak, és ők létrehozzák a maguk autonómiáját, és védelmezik kultúrájukat, és óvják a földet, az erdőt, a vizet. És vannak mezei munkások, vagyis parasztok, akik összeszervezkednek, és menetelnek, mozgósítást kezdeményeznek, hogy hitelt és támogatást követeljenek a vidéknek. És vannak városi dolgozók, akik nem hagyják magukat megfosztani jogaiktól, vagy hogy privatizálják a munkahelyeiket, hanem tiltakoznak és tüntetnek azért, hogy ne vegyék el tőlük azt a keveset, amijük van, és ne vegyék el az országtól, ami magától értetődőn az országé, mint a villanyáram, a kőolaj, a társadalombiztosítás, a közoktatás. És vannak diákok, akik nem hagyják annyiban, hogy privatizálják az oktatást, és azért harcolnak, hogy igenis, legyen az csak ingyenes, nép-szerű és tudományos, vagyis ne szedjenek érte pénzt, hogy mindenki tanulhasson, és hogy az iskolákban ne tökfejek tanítsanak. És vannak nők, akik nem hagyják, hogy dísznek tekintsék, megalázzák és lenézzék őket csak azért, mert nők, hanem szervezkednek és harcolnak a megbecsülésért, amire mint nők rászolgálnak. És vannak fiatalok, akik nem fogadják el, hogy drogokkal butítsák őket, vagy hogy életmódjuk miatt üldözzék, hanem öntudatra ébredésüket fejezik ki a zenéjükkel és a kultúrájukkal, tehát az engedetlenségükkel. És vannak homoszexuálisok, leszbikusok, transzszexuálisok és még sokfélék, akik nem nyugodnak bele, hogy csúfot űzzenek belőlük, hogy becsméreljék, bántalmazzák, sőt gyilkolják őket csak azért, mert mások a szokásaik, és abnormálisakként vagy bűnözőkként kezeljék őket, ha-nem létrehozzák a maguk szervezeteit, hogy védelmezzék a mássághoz való jogukat. És vannak papok és apácák meg akiket laikusoknak hívnak, akik nem a gazdagokkal tartanak, nem érik be az imádkozással, hanem arra szervezkednek, hogy lépést tartsanak a nép küzdelmeivel. És egyáltalában úgy látjuk, hogy országunkban, amelyet Mexikónak hívnak, sok ember van, aki nem hagyja magát, aki nem adja meg magát, aki nem adja el magát. Vagyis aki tisztességes, és ad a méltóságára. És ez nagy elégedettséggel és örömmel tölt el minket, mert ezeket az embereket aztán nem egykönnyen nyerik meg maguknak a neoliberálisok, és talán meg lehet még menteni Hazánkat a tömérdek rablástól és pusztítástól, amit művelnek vele. (...) Megyünk a demokráciáért, szabadságért és igazságosságért azok számára, akiktől mindezt megtagadták. (...) Szólítjuk az őslakosokat, munkásokat, parasztokat, tanítókat és diákokat, háziasszonyokat, bérlőket, kistulajdonosokat, kiskereskedőket, kisvállalkozókat, nyugdíjasokat, szakképzetleneket, szerzeteseket és apácákat, tudósokat, művészeket, fiatalokat, nőket, öregeket, homoszexuálisokat és leszbikusokat, fiúkat és leányokat. (...) És azt mondjuk a férfiaknak és nőknek, hogy mérlegeljék szívükben alaposan, fogadják be a szót, amellyel jövünk, és ne féljenek, illetve, ha félnek is, zabolázzák meg félelmüket, aztán jelentsék ki nyilvánosan, ha egyetértenek az eszmével, amelyet hirdetünk, és akkor egyszeriben látnivaló lesz, hogy ki és hogyan és hol és merre és mikor van amellett, hogy megtegyük ezt az újabb lépést a harcban. (...) Ez volt a mi keresetlen szavunk, amelyet az egyszerű és szegény emberek nemes szíveihez intéztünk, akik ellene szegülnek az igazságtalanságnak és lázadnak ellene szerte a világban. DEMOKRÁCIA! SZABADSÁG! IGAZSÁG!”

(Hatodik Selva Lacandona-i nyilatkozat. Csala Károly fordítása)

Az álarcos sereg

A mostani nehéz időkben, mikor mindannyiunknak falak és maszkok mögé kell húzódnunk egy darabig, miről is írhatnék? Írhatnék például a maszk kultúrtörténetéről egy érdekes esszét, de nincs ehhez sem elég kapacitásom.

Észrevettétek például, hogy az amerikai fantasy-filmekben milyen gyakori visszatérő elem az, hogy a gonosz seregeinek katonái olyan sisakokban harcolnak, amelyek az egész arcukat elfedik, hogy így a néző számára szinte elembertelenítsék, szinte öntudatlan és érzelemmentes robot-szolgáknak ábrázolják őket?

Nálam ez az elem mégsem tudta mindig elérni a kívánt hatást. Inkább mindig azon kezdtem gondolkozni, vajon ki lehet a maszk mögött. Valahogy most is sokszor inkább ez a gondolat jut eszembe az utcára kilépve, hogy milyen izgalmas azt találgatni, vajon milyenek lehetnek a velem szembejövő emberek, mi mindent rejtettek a maszkjuk mögé. Ennek kapcsán sokszor eszembe jut mostanság egy álarcos sereg és álarcos vezére, akik biztosan nem a gonosz csapatai. Bár első pillantásra talán néhányaknak eszükbe juthatott róluk a Kobra Kommandó, mivel ők is részben az Amerikai Egyesült Birodalom hatalma ellen szálltak harcba, ennélfogva sokan próbálják kíméletlen terroristának feltüntetni őket. Az azonban biztos, hogy ők nem egy veszedelmes elnyomó birodalom hadserege, hanem éppen a szabadság és az autonómia harcosai, akiknek célja leginkább az, hogy a nagy birodalmak hagyják őket békén a saját földjükön.

 

Maják a világvége után

Ez a sereg Mexikó legdélebbi államában, Chiapasban, az ottani őserdőben szerveződött. A neve: Nemzeti Felszabadítás Zapatista Hadserege (Ejército Zapatista de Liberación Nacional, a továbbiakban EZLN).

Névadójuk Emiliano Zapata, aki az 1910-1919-es mexikói forradalom alatt Morelos államban vezette harcba a mexikói földművesek seregét, meszticeket, fehéreket és indiánokat vegyesen, új földosztást követelt a legszegényebbeknek, és valamiféle parasztdemokrácia megvalósításáról szőtt terveket. Nem volt hajlandó a forradalom félsikerébe belenyugodni, vagyis nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen leváltották a régi rezsimet: követelte a társadalmi reformok végigvitelét. Végül ez okozta, hogy a kormányzat őt is félretette az útból, és egy szövetségesének gondolt, hozzá hasonló helyi, de vele ellentétben megalkuvó lázadó vezérrel 1919 áprilisában csapdába csalatta és agyonlövette.

Az EZLN tagjai maja indiánok, egyszerű földművesek, akik saját kis családi és közösségi földjeiket akarták megvédeni a harácsoló nagybirtokosoktól, multinacionális cégektől és helyi kiskirályoktól. (A maja törzsek egymással rokon, de nem mindig azonos nyelvet beszélnek, ezért a különböző közösségek és a sereg egyes részei között sokszor a spanyol a közvetítő nyelv. Ezért van, hogy az egész szervezetet is a spanyol nevéről ismerjük, bár a harcosoknak általában nem ez az anyanyelvük.) Ha él benned a romantikus kép a természettel valami spirituálisabb kapcsolatot tartó indián harcosokról, akik nem adták fel szabadságukat, és továbbra is őrzik közösségeiket a betolakodóktól és az őserdőbe visszahúzódva vívják magányos harcukat, akkor el kell mondanom, hogy igen, ilyen indiánok ma is léteznek, és ott, Mexikóban így néznek ki:

(Persze ők nem halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytató indiánok, mint némely brazíliai törzs, amely szintén dacol az államhatalommal. A maják földművesek, de ők is szoros kapcsolatban állnak az őserdővel.)

 

Pártállam és állampárt Mexikóban 

Amikor a chiapasi maják szervezni kezdték magukat Mexikóban már évtizedek óta egyetlen párt, az PaRInst (Partido Revolucionario Institucional, azaz Intézményes Forradalmi Párt, más rövidítés szerint PRI) volt hatalmon. Ugyanaz a fajta begyöpösödött egykor tényleg forradalmi, de eszméitől évtizedek alatt nagyon messze került szervezet ez is, mint a mi Narancsos Pártunk. Ez is korrupt oligarchák hatalmas gazdasági birodalmaival bástyázta körbe, és a népet kiéheztetve, tömegeket függőségbe taszítva, minden lehetséges ellenfelet túlkiabálva tette választási úton leválthatatlanná magát. Annak a forradalomnak az örököseként kerültek hatalomra, amelyért maga Emiliano Zapata is küzdött, de hozzáállásuk a társadalomhoz inkább hasonlít ahhoz a kormányzatéhoz, amely végül magát Zapatát is csapdába csalta.

(Míg a mi Narancsos Pártunk ma sem hajlandó lemondani „Fiatal Demokrata” elnevezéséről, amelyről már mindenki tudja, ők is bevallják, hogy hazugság, addig a PaRInst még nevében is jelzi az ellentmondást. Egy egykorvolt forradalmat, hirtelen változásokat akarnak intézményesíteni, a folytonos dinamika, az egészséges változás helyett bebetonozni azokat, akiket egy forrdalom hatalomra juttatott. Országosan intézményesített forradalom – ez éppen olyan önellentmondás, contradictio in adiecto, mint volt a Lenin agyából kipattant „permanens forradalom” képtelen elmélete, vagy ennek folyománya az államszocializmus a Szovjetunióban. És mégis, ott is: amilyen képtelen és önellentmondásos elmélet az „államszocializmus”, amely állami nyomorgatással akarja megszabadítani a népet az állami zsarnokságtól, olyannyira sokáig kitarthatott és uralkodhatott Kelet-Európában, ahogyan az „intézményesített forradalom” önellentmondása is évtizedeken át sanyargathatta a népet Mexikóban.)

 

Fegyverrel vagy anélkül 

Amíg lehetett, a maják békés jogi eszközökkel és állampolgári engedetlenséggel védték magukat a hatalmaskodóktól, de egy ponton úgy látták, hogy ez lehetetlenné vált, ezért elkezdtek fegyvereket gyűjteni.

1994. január 1-jén aztán önálló sereggé kiáltották ki magukat és megszállták San Cristóbalt, Chiapas fővárosát, vigyázva arra, hogy civileket ne öljenek meg. Igazság szerint a város egy jelentős része még örült is nekik; úgy látták, ők lesznek azok, akik véget vethetnek a helyi maffiafőnökök uralmának a vidéken. Mi volt az eredeti céljuk? El akartak szakadni Mexikótól? Nem úgy tűnik. Inkább valami országos forradalmat akartak kirobbantani, remélve, hogy sokan csatlakoznak hozzájuk, akiknek elegük van a PaRInst-ból. Legalábbis ezt lehet kivenni ekkor megfogalmazott kiáltványukból. De hogy milyen terveik voltak a jövőre nézve, milyen rendszert akartak létrehozni utána? Erről nem szóltak, ami hibának bizonyult. Chiapason kívül ugyanis nemigen csatlakozott hozzájuk senki. A mexikói hadsereg hamar odacsapott, hogy visszafoglalhassa a maják által elfoglalt San Cristóbalt. Az EZLN nem akarta szétlövetni a várost, sem egy szálig legyilkoltatni tagjait, ezért visszavonult a lacandonai őserdőbe, gerillaharcot hirdetve. Érdekes módon a hadsereg és a PaRInst ezek után nem vetett be minden erőt, hogy a viszonylag kis veszteséggel visszavonult ellenfelet levadássza és végleg felszámolja. Talán túl kockázatosnak és veszteségesnek gondolták, ha folytatnak egy polgárháborút, talán féltek, hogy a PaRInst ebbe végleg belebukhat. Talán az is szerepet játszhatott a dologban, hogy a PaRInst, bár az állampárt szerepét játszotta Mexikóban, azért mégsem volt olyan egyközpontú, személyi kultusztól vezérelt, minden más véleményt kíméletlenül eltaposó szervezet, mint Magyarországon a Narancsos Párt, vagy a Magyar Dolgozók Pártja. Inkább afféle hullámzó, hol tiltó, hol tűrő, hol támogató, és belső ellentétektől, különböző klikkek harcától feszített túlméretezett tömegpárt lehetett, mint Magyarországon a MSzMP. Ebben a korban, az 1990-es években a PaRInst már gyengülni és bizonytalanodni kezdett. De az azóta eltelt negyedszázadban az EZLN is taktikát változtatott. Nem kezdett többet támadó hadműveletbe. A maszkok és a géppisztolyok már egyre inkább csak a saját tagjai és saját területük védelmének biztosítékát jelentették, annak biztosítékát, hogy a külső erők ne nagyon háborgassák a maja földművelőket többet, ne próbálják földjeiket lenyúlni, és őket kinyírni.

1996 februárjában az EZLN-nak sikerült békét kötnie a kormánnyal: a San Andrés Larráinzarban kimondott megegyezés garantálta az őslakos (indián) közösség jogait Mexikóban. Az EZLN ekkor már feloszlatását fontolgatta, hogy átalakuljon tisztán érdekvédelmi szervezetté. De mivel a PaRInst-kormányzat többször is megszegte a megállapodásokat, megpróbálta elszedni az őslakosok földjeit, és több helyen előfordultak az őslakosok elleni atrocitások, gyilkosságok, mészárlások is, az álarcos hadsereg sohasem tette le véglegesen a fegyvert. Még ha ma már a militáns imázs inkább csak forma, illetve figyelmeztetés is.

(Carlos Latuff rajza)

Azonban az EZLN mégsem elégedett meg annyival, hogy egy kvázi autónóm maja terület őre legyen. A fegyvertelen civil ellenállás és egy ökologikusabb, közösségibb gazdálkodás mintáját kívánta létrehozni (szemben a kapitalizmussal, a globalizációval, a multinacionális cégbirodalmakkal, az oligarchiával és a pártok uralmával). Keresni kezdte a kapcsolatot szerte a világon az ezen dolgozó és ilyen eszméket valló civil szervezetekkel. Nem határozta meg célként az államrendszer lebontását, sem az elszakadást Mexikótól (gyűléseiken azóta is mindig kitűzik a nemzeti zászlót is), hiszen nem a formális politikai-jogi rendszert akarják átalakítani papíron, hanem elsősorban a mindennapi életet közvetlenül befolyásoló gazdasági-társadalmi változásokat a gyakorlatban. Tehát valami hasonló elképzeléseket alakítottak ki a Világról, és hasonló szellemben próbáltak cselekedni, mint Abdullah Öcalan, a kurd ideológus elméletben, és az ő szíriai kurd követői a gyakorlatban.

A dolgok annyiban kedvezően alakultak a számukra, hogy 2000-ben, 71 év után végre sikerült választással leváltani a PaRInst-(o)t a hatalomból. Bár a párt megmaradt, azóta Mexikóban is egyféle „váltógazdaság” létezik a pártok között. Ez egy szabadabb légkört, és szabadabb működést jelentett az EZLN számára is, amelyet immár nem tekintettek állambiztonsági kockázatnak és terrorista szervezetnek, és amely számára a maszkok és a géppisztolyok már egyre inkább csak a harcos imázs fenntartását szolgálták a valódi célok, a társadalmi építkezés mellett. Az EZLN nem akar választásokat nyerni és egész Mexikó felett átvenni az uralmat. A különböző pártokkal tárgyalásos viszonyt akar kialakítani, ugyanakkor törekszik egy globális szolidaritás kialakítására a globalizáció károsultjai, a szegények megalázottak és megszomorítottak, kizsákmányoltak és üldözöttek között. Nem tartják magukat kommunistának, mert nem akarják megragadni a politikai hatalmat, és nem tartják magukat anarchistának, mert nem akarják megszüntetni az államot. Ugyanakkor mindenkit szövetségesüknek tekintetnek, aki valamilyen formában a társadalmi igazságosságért küzd. Az EZLN egyik nyilatkozatában ezt olvashatjuk:

„Amit mi ajánlunk, nem egy új világ, de valami, ami előkészíthet egy új világot. (…) Ennek a forradalomnak a vége, nem egy új osztály (…) vagy egy új csoport hatalomra kerülése lesz. Ennek a vége egy szabad és demokratikus hely lesz az új politikai küzdelmek számára.”

(Ezt angolból fordítottam, mert spanyolul még nem tudok jól. Aki tud, kérem segítsen be, hátha jobb fordítást is összehozhatunk.)

1996 augusztusában a zapatisták (akkor éppen fegyverszünetben, nem háborgatva a hivatalos hadseregtől) egy világtalálkozót szerveztek az ökologikusabb és igazságosabb gazdaságért tevékenykedő civil szervezeteknek, La Realidadnak nevezett központjukban. (Az eseményen azért nem volt kötelező mindenkinek maszkban megjelenni, de a zapatistáknak ez már szinte védjegyükké vált.) Ezen Mexikóval együtt 43 ország szervezetei képviseltették magukat. (Vagy 44 ország, ha Euskadit („Baszkföldet”) is külön országnak számoljuk. És miért ne számolhatnánk annak…) Magyarországról nem volt ott senki, mert itt akkor éppen mindenki a Honfoglalás évfordulóját ünnepelte.

Ezen a találkozón hangzott el, hogy a résztvevő szervezetek a következő dolgok ellen harcolnak: a háború globalizálódása, diktatúrák és autokratizmusok, az éhínség, a szegénység, a rablás, a korrupció, a patriarchátus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció, a rasszizmus, a környezetpusztítás, a militarizmus, az ostobaság, a hazugságok, a rabszolgaság, az intolerancia, az igazságtalanság, a marginalizálás, a felejtés.

Amiért pedig harcolnak, ami mellett pedig szót emelnek: remény, méltóság, demokrácia, szabadságjogok, igazság, élet, a munka méltósága, civil társadalom, nők jogai, öregek jogai, ifjúság jogai, gyerekek jogai, környezetvédelem, intelligencia, kultúra, oktatás, igazságkeresés, szabadság, tolerancia, befogadás, emlékezet, emberség.

2001-ben megszervezték az Őslakos Méltóság Menetét számos más őslakos szervezettel összefogva.

 

Vélemények 

A La Realidadi Találkozó résztvevői között volt az ír Andrew Flood is, aki később is figyelemmel követte a zapatisták tevékenységét. Egy 2001-es cikkében azt írta:

„Céljuk nem az volt, hogy megszerezzék a hatalmat a nép nevében, - sokkal inkább az, hogy egy olyan teret teremtsenek, amelyben a nép definiálhatja a maga hatalmát. (…) Akiket nemzetközi szinten vonzott a zapatisták szolidaritása, azok nem gondolták, hogy Mexikó egy aránytalanul elnyomó az állam. Sok ország van, amelyekben sokkal rosszabb a helyzet. (…) Ők [a szimpatizánsok] azt remélték, hogy van valami a zapatisták módszereiben, amit fel tudnak használni a saját városukban vagy régiójukban.”

(Fordítás: Tőlem)

Elmondhatjuk, hogy a zapatisták nemzetközi marketingje elég jó volt. Sokan felfigyeltek rájuk, szimpátiát nyilvánítottak mellettük, cikkek, tanulmányok születtek róluk. Egy 1998-ban megjelenet cikkben, amely remekül összefoglalja az EZLN addigi történetét, Patrick Cuninghame és Carolina Ballesteros ezt írták:

„Az EZLN nemzet-koncepciója sokkal inkább az autonóm közösségek hálózatán alapul, mint a történelmileg központosított, hierarchikus nemzetállamon.”

(Fordítás: Tőlem)

Vagyis nem feltétlenül teljesen új, amit feltaláltak. Ők is csak a saját közösségükben alkalmaztak olyan dolgokat, amiknek mára azért kialakult bizonyos hagyománya. És mindezt be tudták illeszteni a maguk hagyományai közé.

Ami nekem, magyarként különösen szimpatikus az EZLN-ban, hogy bár büszkék maja identitásukra, örökségükre és nyelvükre, náluk ez nem csap át valamiféle „irredentizmusba”.

Nem akarják feltámasztani a Maja Birodalmat, nem lobogtatnak régi térképeket a fejük felett, nem akarnak egy új, szakrális uralkodót választani maguk fölé.

Nem esnek abba a csapdába, amibe sok honfitársam beleesik, vagyis nem hiszik azt, hogy attól, hogy régi dicsőségüket a nagy hódítások jelentették, nekik is le kellene igázniuk másokat, és nem állítják, hogy identitásuk, függetlenségük megmaradását csak régi hierarchikus társadalmi rendjük visszaállítása biztosíthatja. Elnyomottságukból azt tanulták meg, hogy elnyomottnak lenni rossz, ezért az elnyomás megszüntetésére törekednek általában, nem pedig arra, hogy újra ők lehessenek az elnyomók. Népük megmaradásának biztosítékát népük jólétének biztosításában és közösségi érzékük fejlesztésében látják. Nem egy szakrális uralkodó nyája, hanem egy szent összetartozás-érzés érzés közössége akarnak lenni.

Ezzel pedig céljaik iránt szimpátiát tudnak kelteni a Világ legkülönbözőbb részein. És erre törekszenek is: az elnyomottak közötti szolidaritásról és összefogásról, az egymás iránti kiállásról beszélnek, nem pedig arról, hogy az egész világtól el kell zárkózniuk és az egész világ ellen harcolniuk kell.

 

Az arctalan ideológus

Míg a zapatista falvakban erős részvételi demokrácia működik, az ma is elég rejtélyes, hogy az EZLN pontosan hogyan épül fel, hogyan vezetik, ki a parancsnoka. (Ma már persze az EZLN inkább afféle „nemzetőrsége” a zapatista közösségnek.) Van azonban az álarcos seregnek egy szimbolikus álarcos vezetője, akit az egész világ megismert.

Ő Subcomandante Marcosnak, azaz Marcos Alparancsnoknak nevezte magát. Ragaszkodott ahhoz, hogy ő csak az EZLN szóvivője, nem a parancsnoka. Karizmatikus kiállása, és rengeteg megjelent írása azonban többet sejtet ennél. Nem csupán szóvivője, hanem egyfajta ideológusa is ő az EZLN-nak. (Ugyanakkor az, hogy valaki ideológus, teoretikus, nem feltétlenül kell, hogy azt jelentse, hogy egyedül neki vannak egy csoportban önálló gondolatai, amiket mindenki más átvesz. Optimális esetben az ideológus/teoretikus nem parancsnok, nem despota, nem diktátor, hanem tényleg szóvivő, aki szavakba tudja önteni, és rendszerbe tudja foglalni egy közösségben, mozgalomban megfogalmazott gondolatokat, célokat, érzéseket. Ugyanakkor, ha valaki elég karakteres, kialakulhat nemcsak valamiféle tekintélye, hanem valamiféle kultusza is. Kérdés ilyenkor, hogy mennyire törekszik tudatosan arra, hogy ne szálljon el magától.)

(Marcos egyik ismertetőjele a maszkja alól kilógó pipa) 

Annyit tudni lehet, hogy ez az ember nem maja, hanem fehér (kreol) ember, spanyol anyanyelvű, tanult és sokoldalúan művelt mexikói. Állítólag valamikor Ciudad Méxicóban, az UNAM-on (Universidad Nacional Autónoma Metropolitanán, vagyis a Fővárosi Autonóm Egyetemen) is dolgozott, mint tanársegéd. (Ebből már azért nagy valószínűséggel sejthető a személyazonossága, de biztosat sohasem volt hajlandó mondani, ő-e az, akinek mondják. Hogy ki ő valójában? Íme...) Társadalmi érzékenysége és tenni akarása vitte a maja harcosok közé. Viszont nem zárható ki, hogy részben neki köszönhető, hogy az indulatból lázadó gerillaszervezetből egy nemzetközi kitekintéssel és komplex ideológiával rendelkező nagyhatású civil szervezet lett. Persze ebbe, hogy pontosan milyen folyamatok és hogyan zajlottak le az EZLN-ban, mi alakította ezt a szervezetet azzá, aminek ma is ismerjük, kívülről nehezen láthatunk bele. Ami viszont egészen biztosan subc. Marcos érdeme, az az, hogy az EZLN nyilatkozatai irodalmilag is szépek és szívhezszólóak. Amennyire tudom, ezek közül az írások és beszédek közül eddig csak egy, a VI. Selva Lacandona-i nyilatkozat jelent meg magyarul. Következzen most ebből néhány idézet.

„Ez a mi keresetlen szavunk, amellyel számot adunk minden becsületes és nemes szívnek arról, amit szeretünk Mexikóban és a világban. (…) Mélyen a szívünkbe néztünk, (…) és az első, amit ott láttunk, hogy már nem ugyanaz, mint volt korábban, amikor megkezdtük a harcunkat, hanem már jóval nagyobb, mert sok-sok jó ember szívével gyarapodott. És azt is láttuk, hogy mennyivel elgyötörtebb, mennyivel sebzettebb a mi szívünk. Éspedig nemcsak attól, hogy becsaptak minket a rossz kormányzatok, hanem mert (…) mások fájdalmaival is érintkeztünk. Vagyis olyan, mintha tükörbe tekintettünk volna. (…) Amit tenni szándékozunk, annyi, hogy összegyűjtjük az egyszerű és szegény emberek gondolatait, és talán megleljük bennük ugyanazt a szeretetet, amit mi is érzünk országunk iránt. És talán egyetértésre jutunk azokkal, akik ilyenek, mint mi: egyenes beszédű szegény emberek. És összefogva megszervezzük magunkat országszerte, és összehangoljuk küzdelmeinket. (…) Megpróbálunk létrehozni, vagy visszahozni egy másfajta politizálást, olyat, amelyet megint a többiekért való szolgálat szelleme hat át, (…) áldozatosan, odaadón, becsületesen, szavatartón. (…) Megyünk a demokráciáért, szabadságért, igazságosságért azok számára, akiktől ezt megtagadták.”

(Hatodik Selva Lacandona-i nyilatkozat. Csala Károly fordítása)

2014-ben subc. Marcos egy kicsit hátrébb lépett, mondhatni a maszk mögött álló ember „visszavonultatta” Marcos figuráját. Azóta ritkábban nyilatkozik, és most már Insurgente Galeanónak (Galeano, a felkelő-nek) nevezi magát. Volt egy látványos és furcsa visszavonulási ünnepsége is, amelyen fél szemén ő is és harcostársai is kalózjelvényes kendőt viseltek, és amelynek végén a Galeanóvá változó Marcos az alábbi gesztussal pózolt az őt fényképezőknek:

Marcos mellett az EZLN-ban fontos volt a tekintélyes női vezetők szerepe is (mert a szervezet, akárcsak a kurd PKK és PYD, sokat tett a női egyenjogúságért is),

amilyen ez a Comandante Ramona álnéven szereplő asszony volt. Igazi nevét neki sem ismerni. Ő azóta már meghalt.

Sokat gondolok mostanában a chiapasi majákra (ahogyan a brazil földnélküliekre és a rojavai bátor emberekre is). Vajon mi lehet velük, hogyan próbálják átvészelni a járványt? Valójában nem csak a maszkviselés miatt jutnak ilyen sűrűn eszembe. Azt bebizonyította ez a Világot felforgató esemény, hogy az a gazdasági társadalmi rend, amelyben élünk, és amely egyre nagyobb eséllyel el fogja pusztítani bolygónk élővilágának jelentős részét, nem fenntartható ebben a formában. A chiapasi maják és szimpatizánsaik, szövetségeseik megpróbáltak erre egy választ és megoldási kísérletet kínálni. Vajon mi lesz velük? Meg tud-e maradni a reménynek ez a szigete a mostani válságos időkben? A kérdés nyitott, de a bizakodás talán mégiscsak indokolt.

 

Hasonló írások:

Zumbi királyról és a quilombókról (Brazília)

A brazil földnélküliek mozgalmáról

A kurdokról és Abdullah Öcalanról 

Rojaváról (Nyugat-Kurdisztánról)

Rojava külföldi oroszlánjairól 

Osceoláról és a szeminóle szabadságharcról

Saját szimpátiánkról