2015. augusztus 18., kedd

Száműzöttek Serege XVI.


A Kobra Kommandó

A Kobra Kommandó maga a Száműzöttek Serege, bár csak egy fiktív hadsereg. Hogy miért veszünk be a felsorolásba egy nemzetközi terrorszervezetet? Több okból is.
Egyrészt mert a kapcsolatom a G. I. Joe nevű szörnyűséges agymenéssel igen érdekesen alakult. Gyerekkoromban nagy G. I. Joe-őrület volt mindenfelé. Én nem követtem a sorozatot, és nem voltak ilyen játékaim, viszont minden haverom erről mesélt egymás szavába vágva, és mutogatta az ilyen jellegű játékfiguráit. Így én az információkból, amikhez hozzájutottam, magamnak raktam össze, hogy miről is szól az egész. Az is érdekes volt, hogy sokan az ismerősök ovis és sulis haverok közül újra akarták játszani, amit láttak. Az ilyen alkalmakkor, mivel nekem volt a legkevésbé fogalmam az egészről, mindig nekem kellett a gonosz Kobra Kommandó katonáit játszanom. Ott éreztem rá először arra, milyen kellemes élmény gonosz, de rendkívül kompetens szereplőt játszani. Lehet, hogy ezért szerettem meg a színjátszást.
A játékfigurák kinézete azonban mélyen belevésődött az emlékezetembe, és nemrég, amikor utánanéztem, mi is ez az egész tulajdonképpen, nosztalgiával ismertem rá az egyes alakokra.

A történet a következő: a Hasbro játékgyártó cég kitalálja, hogy amerikai katonafigurákat kezd gyártani az amerikai hadsereg promotálására. A játék promotálására viszont kellene egy rajzfilm is. A rajzfilmbe pedig kell az amerikai katonáknak egy ellenfél is. A ’80-as években vagyunk, így logikus lenne, hogy ez az ellenfél a Szovjetunió legyen. De úgy látszik, a Hasbro visszaretten attól, hogy vöröscsillagos játékkatonákat gyártson az amerikai gyerekeknek, ezért inkább kitalálnak egy alternatív ellenfelet: egy zsoldosokból, terroristákból és száműzött szabadságharcosokból összeállt nemzetközi hadsereget. Nekik kellene az elképzelt abszolút gonosznak lennie, de túl jól sikerülnek, és abszolút alkalmasak lesznek arra, hogy bárkiben szimpátiát keltsenek. Hogy miért?
1. A G. I. Joe-katonák egy meglévő hadsereget ábrázolnak. A Kobra Kommandónál azonban elszabadulhat a tervezők fantáziája. Lehet szebbnél szebb egyenruhákat és érdekesebbnél érdekesebb fegyvereket tervezni, tisztjei pedig sok helyről jönnek a legkülönfélébb egyéni történetekkel, egyéni motivációkkal, ami elképesztően érdekessé teszi őket.
2. A Kobra Kommandó egy sokszínű „ezernyelvű, egyszívű brigád”, amely a sokfelől jövő és teljesen más motivációval rendelkező emberekből összeállva is képes volt arra, hogy eredményesen tartsa magát a U. S. Armyval, a világ legerősebb hadseregével szemben. Ez azért tiszteletreméltó. A nem amerikai néző pedig, akinek semmi oka lelkesedni a U. S. Armyért, ellenben bosszantja, hogy a Hasbro egy idegen ország „hazafias” (inkább: imperialista) bugyuta propagandaanyagával árasztja el az ő hazáját, dacból is a Kobra Kommandónak fog szurkolni. (Ezzel már csapdába is esett, mert követni fogja a diktált divatot, és érdeklődni fog a Hasbro iránt.)
3. Kiterjesztve az előzőt: bármely történet, film „gonosz” szereplője, akit nem látunk gonosz dolgokat művelni, csak megmondják róla, hogy „ő a gonosz” alkalmas arra, hogy szimpátiát keltsen. A nézőnek ugyanis ilyenkor eredményesebben lép működésbe az egészséges szkepticizmusa, hogy őt itt valaki át akarja vágni, valaki manipulálni akarja. (Azt hiszem, ez a bejegyzés is valami ilyesmiről szólt.) A Kobrának szurkolni, abban van valami lázadó, dögös, menő. (És ezen az sem változtat, hogy az ellenfelet ugyanúgy akarják emberteleníteni, „dehumanizálni”, mint a Csillagok háborújában: ahogy a birodalmi rohamosztagosok, úgy a Kobra-katonák is többnyire zárt sisakban harcolnak (vagy álarcban), azaz nem látod az arcukat, tehát inkább érzéketlen robotoknak fognak tűnni, mint valódi hús-vér embereknek.)

Na ezek után íme néhány kép és az internetről szedett lyukas ismeretanyag a szereplőkről.
Először a közkatonák:

Kobra-sorgyalogosok (kékben)és a parancsnoki testőralakulat, a Karmazsin Gárda katonája.

A Kobra félig meddig önálló elit és műszaki alakulatának, a Piton Őrségnek sorgyalogosa (b) és elit testőre (k), valamint a Kobrához még lazábban kapcsolódó Vasgránátosok katonája, aki nem is gránátos, hanem dragonyos, azaz lovas (a XVII-XVIII. századból) a kinézete alapján.
És akkor a tisztek, akik közül néhánynak már arca is van, de nem mindnek.

A Főparancsnok, akinek csak néhányan ismerik az arcát. (Ami egy hadvezér számára inkább röhejesen kényelmetlen, mint hasznos.) Egy tényleges hatalommal nem is rendelkező, Serpentor fantázianévvel felruházott uralkodó. Mivel szeret kígyónak öltözni, gyaníthatjuk, hogy az azték uralkodócsalád leszármazottja, aki Mexikót szeretné visszaszerezni. És a hírszerzés vezetője, egy Anastasia nevű ismeretlen nemzetiségű arisztokrata nő.

Egy korzikai csempész-ikerpár, a testőrség parancsnokai. Egy Dr Agyfacsarónak nevezett, fogorvosból lett őrült tudós és egy félszemű ausztrál zsoldos, aki a talizmánját keresi.

Zartan, egy mesterlövész, az álcázás és a rejtőzködés nagymestere (egy ókori rákpáncélban, mi?), aki ahhoz képest, hogy egy motorosbandából jön, elég művelt, és sok nyelven beszélő figura is. És egy japán nindzsa, aki a titokzatos hangzású, ámde majdnem teljesen értelmetlen Viharárny nevet kapta, és aki bizonyára szintén az álcázás mestere, hiszen mi lenne alkalmasabb egy éjszakai rajtaütéshez, mint egy világító fehér nyári álcaruha.

(Gy. k.: Ez az egész annyira abszurdan ötletes, hogy az már szórakoztató, ezért kerülhetett ide.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése