Földeák
János:
Örök
Május
Ne
a falak közt keresd a Májust –
réten
vagy szántón megleled:
borulj
a zsenge fű szőnyegére
s
szorítsd a földre füledet,
vagy
hallgatózz hegyen könnyű szélben,
ismerős
lesz a suhogás,
az
öltöző fák is májust zúgnak
s
májust a patakcsobogás.
A
duzzadó rügyek minden ágon,
a
Földet szívó gyökerek,
a
védett s vadon növő növények;
s
a csíra, melytől a föld reped,
mind,
mind a Május! Ó, így tanuld meg –
a
bogár és a kismadár
meg
a sűrűk riadozó vadja
a
májusban mind hont talál.
A
falak közül és a gépek mellől
vonulj
a kéklő ég alá,
úgy
törtet növény, fa s minden állat,
mintha
parancsszó hajtaná;
a
jövőnek mentik hasznos létük,
viharokban
is dacosan –
alkotó
Ember, te se hátrálj, ha
a
romboló had megrohan!
A
szabad határ hegye és völgye
legyen
a példád, iskolád,
a
serkenő természetben eszmélj,
s
célod értelmét megtaláld
a
termésért zendülő tavaszban,
így
lesz igazi májusod,
s
nem lész ünneprontó, ha az ellent
fenyegeted
és vádolod.
A
dolgozóké mindig a Május,
a
megújuló példakép:
tanulsága
pezsdít évről évre,
ne
tagadd soha lényegét,
nyűtt
izmod frissíti, erősíti,
így
emel munkád fölfele,
s
avat a teremtés értékévé
az
örök Május ereje.
Tamás
Aladár:
Emberek
megmozdultak
Emberek
megmozdultak és beleolvadtak
a
ragyogó kék horizontba.
Fejemben
összegombolyított napsugarakkal
s
a szeretet égővörös tüzeivel tárulkozom felétek
Testvéreim!
Zöldgyapjas
bárányok, vándorló muzsikusok,
szökőkútagyú
őrültek: testvéreim!
lányok,
számozatlan idők szomorú vágyódásaival
fiúk,
belétek dorongolt örömtelenségekkel
fiatalok,
öregek, láncos évetek színtelen virágaival
egymástól
elveszett férfiak, asszonyok:
mért
nem sikoltjátok szét fényesszemű bánataitokat?
Testvéreim!
Hogyan
mutassam meg néktek a szívemet
milyen
színeket énekeljek néktek
hogy
ti is azt mondjátok nékem
testvéreim.
Országutak
vérzettek fel a perspektívákban
s
a gyerekek és anyák összemosott álmaiban
felragyogtak
az új templomok.
Ember
Ervin:
Munkások
világéneke
Vághatsz
Nyugatnak, vándorolhatsz Délnek,
röpíthet
vasút gleccsermezők tejfehér, didergő
csöndje
felé,
ahol
aranyásók végtelen karavánja lépdel az úttalan
utakon,
felkúszhatsz
a vulkánhegyek tűzfészkeibe,
alászállhatsz
a föld mélyének lángemésztő beleibe,
Grönlandtól
Fokföldig,
Londontól
Pekingig,
mindenütt
mindenütt
a
trópusok cukornádjainak öldöklő nyarában,
magyar
szántóföldek rögös tenyerén,
Berlin
dörömbölő gyáriban,
a
Brit-sziget mélybefúló bányái torkában,
Chicago
roppant hústornyai alatt,
Argentína
hömpölygő gabonahegyein:
ahol
a gyár kiharsog, a mi erőnkből pattan,
ahol
partokat karol a híd, a mi összetartásunk csókol,
ahol
vetések alá omlik aléltan szántó,
a
mi izmunk termékenyít!
Roppant
hajtószíjak vinnyogásában zuhog a föld
fölött
örökös munkánk.
Kelettől
Nyugatig, Északtól Délig sisteregve gördül
a
misztikus kerék.
Megfeszült
homlokunk kínverejtékes esője alatt
gombamódra
fakadnak csodás városok, falvak,
karjaink
szakadatlan öltései nyomán bányáktól és
folyóktól
lyukas a Föld!
Halljátok
Csillagok!
ezerfényű
az arcunk:
mi
vagyunk: a gyárak és az irodák krétafehér rabja,
a
homlokunk fénye: a citromsárga kínai kuli,
a
mi szerelmünk fénye: az éjszakásra rugdalt afrikai
néger,
a
mi szájunk vére: a pusztuló indiánok rézvörös
holdja,
a
mi lelkünk ereje: a hindu páriák csodát tejelő
akarata,
a
mi izmunk feszülése: a mongol népek szűzizmairól
Európa
felé repülő lángoló nyíl.
Európaiak,
afrikaiak, amerikaiak, ázsiaiak, ausztráliaiak:
a
csillagok alatt végtelen számoszlopok gördülő
mozdulása
millió,
millió, millió
és
mindegyikben harcos tüzek üstjeit főzi
a
munkásszolidaritás győzedelmes éneke.
Kassák
Lajos:
91. költemény
Fiatal
munkásokkal barátkozom ők az én múltam és
övék
az én jövőm
szeretem
őket és ők is szeretnek engem
kaszával
kalapáccsal és az ólombetűk millióival
dolgozunk
azon hogy minél előbb betakarhassuk szomorúságunk
fekete
vermeit
s
néha kimegyünk a tavaszi mezőkre heverészünk a fűben vagy
nekiindulunk
a hegyeknek
tömör
oszlopokon harcos napjainkról s a felszabadított
jövendőről
énekelünk
erő
és egészség a mi életünk
teremtő
munka és tudatos harc a mi mozdulatunk
és
mégis ó mégis mennyi cseréppel és eleven tüskével bevetett az
út
amelyen járunk
ki
kérdezi meg tőlünk tekintetünkben honnan a komorság mik
azok
a dolgok amik után vágyakozunk
idegenek
vagyunk mi ezen földön vagy csak egyszerű számok
a
ti listáitokon ócska munkaeszközök az üzemeitekben
kérdezetlenül
is felelek
nem
ismeritek az énekeket miket a magam és fiatal barátaim
sorsáról
énekelek
de
az én szám hasonlatos a kitárt kapuhoz és az én nyelvem olyan
mint
a csattogó ostor
csattogjatok
szavaim és dolgozzatok csak izmaim
hiába
nem akarják észrevenni hogy jövünk ma vagy holnap
valamennyien
együtt leszünk a tereken
Mai költőink:
Földeák János (1910-1997)
Tamás Aladár (1899-1992)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése