2024. április 30., kedd

Versek a mai napra

 


Földeák János:

Örök Május

 

Ne a falak közt keresd a Májust –

réten vagy szántón megleled:

borulj a zsenge fű szőnyegére

s szorítsd a földre füledet,

vagy hallgatózz hegyen könnyű szélben,

ismerős lesz a suhogás,

az öltöző fák is májust zúgnak

s májust a patakcsobogás.

 

A duzzadó rügyek minden ágon,

a Földet szívó gyökerek,

a védett s vadon növő növények;

s a csíra, melytől a föld reped,

mind, mind a Május! Ó, így tanuld meg –

a bogár és a kismadár

meg a sűrűk riadozó vadja

a májusban mind hont talál.

 

A falak közül és a gépek mellől

vonulj a kéklő ég alá,

úgy törtet növény, fa s minden állat,

mintha parancsszó hajtaná;

a jövőnek mentik hasznos létük,

viharokban is dacosan –

alkotó Ember, te se hátrálj, ha

a romboló had megrohan!

 

A szabad határ hegye és völgye

legyen a példád, iskolád,

a serkenő természetben eszmélj,

s célod értelmét megtaláld

a termésért zendülő tavaszban,

így lesz igazi májusod,

s nem lész ünneprontó, ha az ellent

fenyegeted és vádolod.

 

A dolgozóké mindig a Május,

a megújuló példakép:

tanulsága pezsdít évről évre,

ne tagadd soha lényegét,

nyűtt izmod frissíti, erősíti,

így emel munkád fölfele,

s avat a teremtés értékévé

az örök Május ereje.

 


Tamás Aladár:

Emberek megmozdultak

 

Emberek megmozdultak és beleolvadtak

a ragyogó kék horizontba.

Fejemben összegombolyított napsugarakkal

s a szeretet égővörös tüzeivel tárulkozom felétek

Testvéreim!

 

Zöldgyapjas bárányok, vándorló muzsikusok,

szökőkútagyú őrültek: testvéreim!

lányok, számozatlan idők szomorú vágyódásaival

fiúk, belétek dorongolt örömtelenségekkel

fiatalok, öregek, láncos évetek színtelen virágaival

egymástól elveszett férfiak, asszonyok:

mért nem sikoltjátok szét fényesszemű bánataitokat?

Testvéreim!

 

Hogyan mutassam meg néktek a szívemet

milyen színeket énekeljek néktek

hogy ti is azt mondjátok nékem

testvéreim.

 

Országutak vérzettek fel a perspektívákban

s a gyerekek és anyák összemosott álmaiban

felragyogtak az új templomok.

 

 

Ember Ervin:

Munkások világéneke

 

Vághatsz Nyugatnak, vándorolhatsz Délnek,

röpíthet vasút gleccsermezők tejfehér, didergő

csöndje felé,

ahol aranyásók végtelen karavánja lépdel az úttalan

utakon,

felkúszhatsz a vulkánhegyek tűzfészkeibe,

alászállhatsz a föld mélyének lángemésztő beleibe,

 

Grönlandtól Fokföldig,

Londontól Pekingig,

mindenütt

mindenütt

a trópusok cukornádjainak öldöklő nyarában,

magyar szántóföldek rögös tenyerén,

Berlin dörömbölő gyáriban,

a Brit-sziget mélybefúló bányái torkában,

Chicago roppant hústornyai alatt,

Argentína hömpölygő gabonahegyein:

ahol a gyár kiharsog, a mi erőnkből pattan,

ahol partokat karol a híd, a mi összetartásunk csókol,

ahol vetések alá omlik aléltan szántó,

a mi izmunk termékenyít!

 

Roppant hajtószíjak vinnyogásában zuhog a föld

fölött örökös munkánk.

Kelettől Nyugatig, Északtól Délig sisteregve gördül

a misztikus kerék.

Megfeszült homlokunk kínverejtékes esője alatt

gombamódra fakadnak csodás városok, falvak,

karjaink szakadatlan öltései nyomán bányáktól és

folyóktól lyukas a Föld!

 

Halljátok Csillagok!

ezerfényű az arcunk:

mi vagyunk: a gyárak és az irodák krétafehér rabja,

a homlokunk fénye: a citromsárga kínai kuli,

a mi szerelmünk fénye: az éjszakásra rugdalt afrikai

néger,

a mi szájunk vére: a pusztuló indiánok rézvörös

holdja,

a mi lelkünk ereje: a hindu páriák csodát tejelő

akarata,

a mi izmunk feszülése: a mongol népek szűzizmairól

Európa felé repülő lángoló nyíl.

 

Európaiak, afrikaiak, amerikaiak, ázsiaiak, ausztráliaiak:

a csillagok alatt végtelen számoszlopok gördülő

mozdulása

millió, millió, millió

és mindegyikben harcos tüzek üstjeit főzi

a munkásszolidaritás győzedelmes éneke.

 



Kassák Lajos:

91. költemény

 

Fiatal munkásokkal barátkozom ők az én múltam és

övék az én jövőm

szeretem őket és ők is szeretnek engem

kaszával kalapáccsal és az ólombetűk millióival

dolgozunk azon hogy minél előbb betakarhassuk szomorúságunk

fekete vermeit

s néha kimegyünk a tavaszi mezőkre heverészünk a fűben vagy

nekiindulunk a hegyeknek

tömör oszlopokon harcos napjainkról s a felszabadított

jövendőről énekelünk

erő és egészség a mi életünk

teremtő munka és tudatos harc a mi mozdulatunk

és mégis ó mégis mennyi cseréppel és eleven tüskével bevetett az

út amelyen járunk

ki kérdezi meg tőlünk tekintetünkben honnan a komorság mik

azok a dolgok amik után vágyakozunk

idegenek vagyunk mi ezen földön vagy csak egyszerű számok

a ti listáitokon ócska munkaeszközök az üzemeitekben

kérdezetlenül is felelek

nem ismeritek az énekeket miket a magam és fiatal barátaim

sorsáról énekelek

de az én szám hasonlatos a kitárt kapuhoz és az én nyelvem olyan

mint a csattogó ostor

csattogjatok szavaim és dolgozzatok csak izmaim

hiába nem akarják észrevenni hogy jövünk ma vagy holnap

valamennyien együtt leszünk a tereken

 


Mai költőink:

Földeák János (1910-1997)




Tamás Aladár (1899-1992)




Kassák Lajos (1887-1967)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése