2017. november 24., péntek

"Ügynökségünk" reklámja


https://www.youtube.com/watch?v=k3iUh6ubRo8&
Íme tehát lelepleződtünk barátaink és ellenségeink előtt is: ennek a titkos társaságnak a tagja vagyok én, amit Magyarország legnépszerűbb vloggere „Hunsmen Ügynökségnek” nevez. (Az igazi nevünk nyilván nem ez a kifacsart szó, de hogy mi, azt nem áruljuk el.) Célunk a magyar identitás pozitív, humanista és mások iránt is barátságos megerősítése. Leginkább Karácsony Sándor szellemében. Nem rekesztünk ki senkit a magyar identitásból csak azért, mert valaki valaha már megpróbálkozott ezzel a történelem folyamán.
Utóda vagyunk a NéKOSz-nak (ezt képviselem én), de másokon keresztül utóda vagyunk a Magyar Testvéri Közösségnek is, amelynek valódi természetéről és céljairól nemrég Szekér Nóra volt szíves egy kiváló tájékoztató, végre minden tévhitet eloszlató könyvet írni. Nagyobb összefüggésben pedig tagjai vagyunk a Szellem Internacionáléjának is.

Nagyon fontos egyébként is minden, amit Szirmai Gergely elmondott a magyar értékekről:

1. „Ötvözzük minden világ legjavát, mindenhová beillünk, és ezért sosem lehet tudni, hol vagyunk, mert mindenhol vagyunk.”
A magyarság eleve sok (7) vándorló törzsből állt össze. Többféle nyelvből állt össze a csodálatosan szép magyar nyelv is. Miért kellene vitatkoznunk azon, hogy a világ nyelvei közül melyikhez áll a legközelebb? Ha valaki valamennyire járatos a fizikai antropológiában, és körbenéz egy magyar utcán végigsétálva, rengetegféle típusú arcot, rengeteg alrassz keveredését fogja látni, és ebből talán azt is láthatja, hogy a ma tőzsgyökeres magyarnak tartott népességben is milyen sokszínűség van. Nincs egy etnikai csoport, akiket „magyarabb magyarnak lehet tartani másoknál. Még inkább igaz ez, ha bárki magyar családfakutatásba kezd. Nincs értelme „magyar vérvonalról” beszélni. A magyarság: kultúra. De még ez a kultúra is hihetetlenül rugalmas. Mindent képes befogadni és a maga ízléséhez igazítani. (Ezt meg azok tudhatják legjobban, akik zene-, és tánctörténettel foglalkoznak.) Legjobb tudósaink képesek voltak külföldi viszonyokhoz is alkalmazkodni, és külföldön is nagyot alkotni. És hány világutazó magyar van, akikre mindig is büszkék voltunk!

2. A magyar harcos ésszel és intellektussal harcol.
Ez is fontos pont megítélésem szerint. A II. világháború bebizonyította, hogy a katonai erények folytonos emlegetése nem pótolja az észszerű cselekvést. Miért kellene a bunyót erőltetni mindig, ha rájöttünk, hogy az ész, az intellektus, az alkotókészség, a kreativitás is lehet magyar erény, nem csak a katonai erények?

„Halhatatlan, láthatatlan mentálmágus milíciaként törünk előre a sötétben.”
- amint Szirmai úr volt szíves mondani.

Ja, és: naná, hogy tüzes karikás ostor! Még szép!

https://www.youtube.com/watch?v=Ium7fFZ9cMw

Köszönjük Szirmai Gergelynek ezt a remek videót (a feljebbit, nem a reklámot, bár az sem rossz), tényleg jó volt nézni, szívderítő volt látni, hogy valaki így gondolkodik a magyarságról!

Lásd még a témához kapcsolódóan:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/03/lattam-nemreg-egy-szinhazi-eloadast-ami.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése