Körtéfa kutató biológus. Nem általános iskolai tanár, de imád gyerekekkel lenni, nyaranta napközis táborokat meg erdőjáró kirándulásokat szervez. Mindig csodáltam a kreativitását és a hatalmas empátiáját. Ő kérte, hogy ajánljunk neki mesekönyveket. Így most írok egy ismertetőt két gyerekregényről, amelyek nekem tetszettek, és amelyek intellektuális potenciáljuk (vagy mifenéjük) miatt még a felnőtteknek is élményt jelenthetnek, szerintem. Próbáljátok ki magatokon és a gyerekeiteken, vagy hát ha még nincsenek, akkor akin éppen tudjátok!
1. Bálint Ágnes: Micsoda pók a Vízipók?
Azt hihetnénk, hogy ez a Vízipók-csodapók rajzfilmsorozat könyvváltozata lesz, pedig nem. Megkockáztatom, hogy annál sokkal jobb. Persze a főszereplő ugyanaz, egy Vízipók nevű búvárpók. (A filmből talán nem is annyira egyértelmű, de a könyvből kiderül: a fajt búvárpókoknak (argyroneta aquatica) hívják, a Vízipók igazából ennek az egy egyednek a tulajdonneve. A pókoknál valószínűleg nem ritka, hogy a nevük „pók”-ra végződik. Ezt szerintem bármelyik pókokkal foglalkozó etológus/néprajzkutató megerősítheti.)
Miben különbözik a rajzfilmtől? Annál jóval komolyabb. A rajzfilmsorozat emlékeim szerint inkább arról szól, hogy felvillantsa az élővilág, elsősorban az ízeltlábúak és a kis víziállatok sokszínűségét, és ennek érdekében egy csomó féle valóban létező rovart, pókot, csigát, vízi és szárazföldi állatot felvonultasson. De ennyi. Inkább seregszemle az egész. A könyv viszont tele van akcióval és izgalommal. Kezdjük ott, ami nekem legjobban tetszett, hogy míg a rajzfilmes epizódokban azok az állatok, amelyek a valóságban egymást megeszik, vígan elcseverészgetnek egymással, addig ebben a könyvben tényleg megeszik egymást. Vízipók például folyamatosan ászkákra, kandicsrákokra és vízibolhákra vadászik, kíméletlenül. A csigákkal viszont itt is jóban van.
De egyébként is történnek izgalmas/ durva dolgok. Kis ízelítő a cselekményből:
- Vízipók és barátai eltüntetnek (elásnak) egy csomó szitakötőpetét, mert tudják, ha kikelnének a lárvák, azok a tóban mindenkit felfalnának.
- Keresztespók anyja
(az öreg Keresztespókné) meghal egy emberi permetezőszertől, mérgezésben.
- Vízipók egy szárazföldi kiruccanása alatt beleesik egy mohó hangyaleső-lárva vermébe.
És itt egy hatalmas, már-már eposzi küzdelem következik a két állat között egy egész oldalon át elbeszélve, amelynek a végén Vízipóknak sikerül úgy ellenfele feje és tora közé harapni, hogy a hangyalesőnek leesik a feje. Upsz, spoilereztem? Nem baj.
Mindezeken kívül is sok plusz szereplő van a könyvben. Például az öreg Keresztespóknénak sokkal nagyobb szerepe van a történetben, mint a filmbeli fiának, Keresztesnek. (Ha már itt tartunk, Keresztesnek miért nincs saját rendes neve, ha már Vízipóknak, a búvárpóknak van?)
Aztán itt van a legfontosabb mellékszereplő, aki biztosítja az állandó feszültséget (a konfliktushelyzeteket) a műben: Rixi, az intrikus hátonúszó poloska,
aki piszok módon mindig megpróbálja egymásnak ugrasztani a tó lakóit, visszaélve a bizalmukkal. Vízipók életét is gyakran megkeseríti. És a másik legfontosabb, aki csak a végén jelenik meg: egy Ezüstpók nevű nőstény búvárpók (aki egyébként fekete színű). Ahogy az sejthető, összejön Vízipókkal.
(Ne aggódjatok, nem fogja megenni. A búvárpókoknál ez nem szokás, különben is, náluk a hím a nagyobb testű.)
Csak egyetlen eléggé idegesítő dolgot tudok mondani a könyvvel kapcsolatban, ami nekem már gyerekként is feltűnt: az, hogy egy csomó olyan monológ van a könyvben, amikor egy-egy állat (most hirtelen leginkább egy földigiliszta ugrik be példának) kifejti, hogy ő mennyire hasznos. Hasznos? De kinek? Hát az embernek! Ez mekkora bullshit már?! Úgy értem, bár gyerekkoromban nem ismertem a „bullshit” szót, de azt azért mindig tudtam, hogy pl. az egerek nem „rosszalkodnak”, amikor megrágják a kamrában a káposztánkat, mint ahogy a gyomok sem gonoszkodásból nőnek a kertben, hanem egyszerűen így élnek. (Mielőtt rámsütnétek a „liberalizmus” szörnyű (?) bélyegét, elmondom, hogy emellett szívesen gyomlálgattam gyerekként, és azzal is tisztában voltam, hogy a kamrába tévedt egereket miért kell agyoncsapni.) Szóval én az ilyeneket felesleges sallangnak éreztem. Oké, hogy saját magunk szempontjából is bemutathatjuk az állatokat a gyerekeknek, hogy ki hasznos, meg ki kártékony nekünk, de miért kellene ezt az egészet az állatok szájába adni? Meg lehetett volna azt oldani máshogy is. Amúgy meg elképzelhetjük, hogy az ízeltlábúak meg ilyenek valamiféle istenként tisztelnek minket, csak szerintem ennek sincs értelme. Már csak azért sem, mert eddig nem sok jó sült ki abból, ha az ember istennek képzelte magát. Főleg meg ha más állatok istenének, illetve az állatok királyának.
Ezt leszámítva a könyv nagyon szórakoztató kis mese.
Hogy hogyan lehet, hogy a könyv és a film ennyire különbözik egymástól arra van egy elméletem, de simán lehet, hogy tévedek. Szóval azt tippelem, hogy Bálint Ágnes eredetileg a regényt írta meg elsőnek, csak rászólhatott valaki a Pannónia Filmstúdióból vagy nem tudom honnan, hogy tegye kicsit gyerekbarátabbá az egészet. De lehet, hogy éppen fordítva volt. Erről magát Bálint Ágnest kellene megkérdezni.
(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése