Akik ellenálltak (I. rész)

A Magyar Diákok Szabadságfrontja

70 éve alakult meg a Magyar Diákok Szabadságfrontja a fiatalok antifasiszta harci szervezeteinek összefogására. Az alapító tagszervezetek már korábban (1944 tavaszán-nyarán-kora őszén) létrejöttek, és szervezkedni kezdtek a német megszállás elleni harcra. Igaz, legtöbbjük akkor még főleg propagandával foglalkozott: röplapokat szórtak és falakat firkáltak össze, így biztatták a lakosságot ellenállásra. Továbbá más ellenálló szervezetek között teremtettek összeköttetést, hozták-vitték a híreket stb. Többnyire fegyvereket is gyűjteni kezdtek, de az csak nagyon lassan haladt. Mindenesetre augusztustól bizakodhattak abban, hogy őket a Horthy Miklós által létrehozott Kiugrási Iroda is támogatni fogja, és adott időben fel fogja fegyverezni, és segítségüket igénybe veszi a kiugrás végrehajtásánál.
Október 15-e, mikor az amúgy is rosszul szervezett kiugrási kísérlet nem sikerült, és bekövetkezett a nyilas puccs, új helyzetet teremtett. Kiesett a képből az a szerv (a Kiugrási Iroda), amely élére állhatott volna egy általános magyar fegyveres felkelésnek a németek ellen. A diákszervezeteknek, addig is míg létrejött az ellenállás új központi szerve, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (amelyről még szó lesz) egymás között is szorosabbra kellett fűzni az együttműködést, ha eredményesen akartak működni, és főleg ha meg akarták gyorsítani saját, kezdeti stádiumban lévő, de most már halaszthatatlanul sürgős felfegyverzésüket.
Így jött létre a Magyar Diákok Szabadságfrontja.
Az alapító szervezetek a következők voltak:

1. A Szabad Élet Diákmozgalom, amely főleg a korábbi Diákegység Mozgalom tagjait tömörítette. Vagyis azokat, akik a Turul nevű diákszervezet „balrább álló” (értsd: szociálisan érzékenyebb és józanabb gondolkodású, a Horthy-rendszerrel szemben kritikus, a népi írókkal szimpatizáló) szárnyát alkották. Sokan közülük a Független Kisgazdapárthoz kötődtek, de azért nem mindenki.
Ez a szervezet a Tér és Forma nevű magazin szerkesztőségében tartotta a főhadiszállását. Vezetői voltak:

Fitos Vilmos és

(Sz.) Kiss Sándor
Legfontosabb segítőik pedig

Villy Antal, aki nemrég fejezte be az állatorvosi egyetemet és

Csicsery-Rónay István (aki nemrég tért haza az orosz frontról).


2. A Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma, amely a tehetséges parasztfiataloknak otthont adó Györffy István Kollégium harci szervezete volt. A Györffy-kollégisták még radikálisabbak voltak, mint a Szabad Élet tagjai. Már régóta szervezkedtek, és néhányan közülük a Kommunista Párttal is kapcsolatban álltak, amely a leghatékonyabb szervező erő volt a magyar ellenállási mozgalomban. (Ez még nem a Rákosi-féle Kommunista Párt, ennek az élén még olyan szimpatikus és hősies, önfeláldozó figurák álltak, mint Rajk László és Donáth Ferenc.)
A NEDM vezetője természetesen a Györffy Kollégium igazgatója, a lehengerlő intellektusú

Kardos László (nemrég végzett néprajzkutató) volt.
Legfőbb segítője pedig

Gyenes Antal (végzős szociológus és agrárközgazdász hallgató), aki aztán a futár szerepét is betöltötte a MNFFB felé. (Erről később.)


3. A Parasztfőiskolások Közössége, amelyet főleg népfőiskolások alkottak. (Olyan parasztfiatalok nem léptek értelmiségi pályára, mint a Györffy-kollégisták, de résztvettek hosszabb-rövidebb fejtágító kurzusokon, ma úgy mondanánk „szabadegyetemeken”, amelyeken a legmodernebb mezőgazdasági ismeretek mellett sokmindenben képezhették magukat.) Tulajdonképpen a Györffy-kollégisták tanítványai és barátai voltak. (A kollégisták sok ilyen népfőiskolai kurzuson tanítottak.) A szervezet harci csoportjait is egy Györffy-kollégista, a NEDM tagja,

Szűcs Ferenc (akkori gépészmérnök-hallgató) vezette.
Legfőbb segítője pedig

Szalai Béla volt, aki ekkor még népfőiskolás, de a háború után maga is a Györffy Kollégium tagja lett. (Bátor fickó lehetett mert pár hónapra titkos téglaként még az Antibolsevista Ifjúsági Tábor nevű szélsőjobboldali szervezetbe is beépült, és onnan szállította az információkat valódi harcostársainak. Később eltűnt az ABIT-ból, és visszatért a PFK harcosai közé.)


4. Ott volt még a Demokrata Diákfront, amely tulajdonképpen nem önálló szervezet volt, hanem egy MDSzF keretein belül létrehozott akciócsoport,

Zimányi Tibor vezetésével. (Ő egy közgazdász hallgató volt Beregszászról.) De a MDSzF első kiáltványába önálló alapító tagszervezetként írták bele a nevüket.


5-6-7. És még három szervezet szerepel alapítóként, amelyekről én sem tudok sokat: a Technikusok Demokrata Frontja, a Demokrata Ifjúság és a Protestáns és Katolikus Egyházak Demokrata Ifjúsága.


A MDSzF sem tudott egységes felkelőseregként fellépni, a kevés számú fegyver és a nyomasztó német túlerő miatt. Tagjait azonban elirányította különböző budapesti ellenálló szervezetekhez, mint amilyen például a Görgey-zászlóalj, a Táncsics-zászlóalj és a Gidófalvy-század voltak. (Róluk majd külön lesz szó.) Illetve kisebb rajtaütéseket, robbantásokat és kézigránátos akciókat azért szerveztek, főleg német teherautók ellen.
De volt két inkább csak jelképes akciójuk is, amelyeket külön érdemes megemlíteni.
Az egyik:
Mikor a nyilas kormányzat kiadta az utasítást, hogy a magyar egyetemeket minden felszerelésükkel, diákukkal és professzorukkal együtt Németországba kell telepíteni, a MDSzF tagjai felrobbantották a kitelepítés levezénylésével megbízott professzorok irodáját. Személyi sérülés nem történt, de sok ott tárolt dokumentum, amely a diákok összeszedését hivatott segíteni, megsemmisült.
Később két Györffy-kollégista,

Egyed János és Győrffy Sándor (csak névrokona a Kollégium névadójának, illetve az sem, mert hosszú „ő”-vel írta a nevét, ellentétben Györffy Istvánnal) felrobbantották magát az Antibolsevista Ifjúsági Tábor székházát is. Hogy itt megsérült-e valaki, vagy csak az épület dőlt össze, nem tudom. Jani és Sanyi mindenesetre sértetlenül húzták el a csíkot a helyszínről egy motoron.


Epilógus
A Szabad Élet vezetőségének legtöbb tagját 1944 decemberében elfogták a nyilas csendőrök. (Fitos Vilmost és Csicsery-Rónay Istvánt pont nem, nekik sikerült elkerülniük a lebukást.) Szörnyű kínzásokat kellett kiállniuk, de legtöbben megérték a háború végét, kivéve Villy Antalt, a fiatal állatorvost, aki belehalt a vallatásba.
A háború után a Szabad Élet legtöbb tagja a Független Kisgazdapárt (FKGP) ifjúsági szervezetében, a FISz-ben (Független Ifjúsági Szövetségben), vagy a paraszti szakszervezetnek számító Parasztszövetségben kezdett dolgozni. Sajnos 1947-ben legtöbbjüket elítélték egy koncepciós perben, azzal a váddal, hogy a Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társaság tagjaként szervezkedtek a Köztársaság ellen. Pedig sokan közülük azt sem tudták, hogy ez a szervezet létezik, azt pedig egyikükre sem lehetett rásütni, hogy ne lennének hívei a köztársasági államformának. Egyébként a FISz-nek egyetlen tagját sem ítélték halálra, a legmagasabb börtönbüntetés, amit kaptak, öt év volt. De ez mégiscsak igazságtalan volt.

A Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmának szervezői, azaz a Györffy-kollégisták a háború után a NéKOSz-nak (Népi Kollégiumok Országos Szövetségének) a szervezői lettek. Igazából minden népi kollégiumot autonóm közösségként a Györffy Kollégium mintájára szerveztek meg. A vezetői a NéKOSz-nak éppen Kardos Laci és Gyenes Anti lettek.
A NéKOSz-t 1949-ben szüntette meg a sztálinista önkény, nem sokkal azelőtt, hogy perbe fogták, és pár hónap múltán felakasztották legfőbb támogatójukat, ellenállási harcostársukat, Rajk Lászlót.
Az egykori kollégisták 1956-ban próbálták feltámasztani a NéKOSz-t, de mert közben Nagy Imre hívei voltak, és nagy szerepet játszottak a forradalom előkészítésében (és az utóvédharcaiban is) 1957-1958 között sokakra újabb per és börtön várt, így a NéKOSz sem jöhetett újra létre. (Annak ellenére, hogy a konszolidálódott Kádár-rendszer tulajdonképpen rehabilitálta a NéKOSz örökségét.) A régi szolidaritás azonban életük végéig megmaradt a kollégisták között.

Külön érdekes történet Szűcs Ferkóé. Ő, bár egyetemista korában még inkább antimilitarista volt, 1949-ben éppen úgy kerülte el, hogy az ő nevét is belekeverjék a Rajk-perbe, hogy beállt a hadseregbe. Úgy látszik a hadsereg némileg menedéket jelentett ilyen szempontból. Szűcs Ferenc valószínűleg a konspirációban szerzett tapasztalatait is jól használhatta, mert hírszerző tiszt lett. A ’60-as években szédületes gyorsasággal emelkedett a ranglétrán, hamarosan már ő lett az egész magyar katonai hírszerzés főparancsnoka.

És jól dolgozott, mert a magyar kémkedés a NATO-országokban még akkor is bámulatosan hatékony volt, amikor a hadsereg egyéb részei éppen elég ramaty állapotban voltak.

(Hamarosan folytatjuk. A továbbiakban a magyar ellenállás más szervezeteit is áttekintjük szép sorban.)