A földön én ilyen sorsot találtam:
Örökké súgtam – s mindig hátul álltam.
Emlékszik még, mikor a ház elébe
Állt Christian, és csókot kért magátul
Szerelmesen? Ím földi pályám képe:
Míg lenn maradtam a sötétben, hátul,
Mások kúsztak föl… A gyönyör, az élet,
A hír hő csókja mindig másoké lett!
De most, hogy vár az éjek éje rám,
Megnyugszom benne – szép volt Christian,
És lángész Molière…”
(Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac; Ábrányi Emil fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése